Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-04-28 / 25. szám
1697. április 28. HADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 183 Bécsi versenyek. Tizedik nap. — Kedd, április 27-én. Ma kivételesen egész kellemes tavaszi idö volt, de a Freudenau látogatotlsága igy is igen sok kívánni valót hagyott hátra. A pálya állapota kitűnő és ruganyos volt, de a sport, — daczára a több meglehetősen dotált versenyeknek, még sem állott a kivánt magaslaton. Bizonynyal nagyban hozzájárul ahhoz, hogy most aránylag oly kis mezőnyök indulnak, az a körülmény, hogy még nagyobb versenyekben is nevetségesen csekély 2-ik dijak vannak, — olyanok, mint Alagon, a kis Urlovas-versenyekben. Másrészt az Eladóversenvekben a lovak eladási ára legnagyobbrészt oly alacsonyra van szabva, hogy kevés ownernek van kedve lovát Eladó-versenyben indítani. Az itt felhozottak bizonyára nem kerülték ki a Jockey-Club vezéríérliainak figyelmét sem s hisszük, hogy a kevésbé megfelelő versenyfeltételeken legalább részben, már a jövő esztendőben változtatva lesz. De visszatérve a tizedik versenynap eseményeire, azokból ismételve azt láttuk, hogy hároméveseink valóban meglehetős jóknak mondhatók, mert a Fenék-versenyben, melyben a báromévesek az idősebb lovakkal korteher alalt mérkőzhetnek, a bároméves Kópé aratott győzelmet Margit és Vignola ellenében. Kópé, mint már az Allatndij után mondottuk, jobb hároméveseink közé sorolható, s nálánál az idén pályán szerepeltek közül csak a TrialStakesben helyezett három első (Szentenczia. Inaska és L Astro) tarthatójobbnak. Kár, hogy Kópét több klasszikus kötelezettségéből törölték, de amint tudjuk, a Derbyben mégis állva fog maradni. A nap másik kimagasló versenyszámát, az Eltoli-Handicapet, tavaly ugyancsak Hesp idomár nyerte meg Kondorral, az idén Szolgabiró vitte neki haza. Ez a mén ugy látszik, tavaly óta ismét javult néhány fontot s több mint hasznos lónak fog bizonyulni. Az eddigieknél jobban futott ezúttal Kelet, melyet egy időben Derby-cracknek is tartottak, de et'öl a jelzőtől a ló mégis nagyon messze állott. A Goliáth-versenyben az idén még veretlen Wette nicht aratott győzelmet, Gloster Belle e len, mely utóbbit kissé gyönge lovas vezényelte, különben nagyon meleggé lehelte volna Wissenschaft fiának a győzelmet. Ezúttal Wette nicht nem maradt meg eddigi tulajdonosa birtokában, mert Mr. Dorryt az árverésen kissé drágán (15.200 koronáért) megvásárolta. A nap többi versenyeiről nem sok a mondani valónk. A Nyeretlenek Handicapjében Haslinger teljesen megbízhatatlannak mutatkozott — sehol sem volt s a győzelem Vándoré lett, mely a nap legnagyobb meglepetését képezte, Az Eladóversenyben az egykor nagyra tar-, tott Paraszt, mely Alagon még igen mérsékelten fulott, aratott győzelmet, s az istállóhoz közel állók szép pénzt vittek haza állala a fogadásokban. Az Eladó Handicap Jablunka nagyon könnyű gyözelméyel végződött, s a zárszámol képező idösbek Handicapjában a szemelbnzövel fuló Pardon a szó szoros értelmében elszaladt ellenfeleitől. * + * A versenyek részletes lefolyása következő volt: A MaitlenHandicapban Haslinger és Gambler voltak a ling kedvenczei. A vezetéssel Haslinger ugrott el, de már fél uton verve volt. A lávoszlop elölt Gambler és Vándor heves küzdelembe bocsátkoznak, mely Vándor javára dől el. Renard meglehetős har. madik. Az Eladó-versenyben a ring favouriteje Spero vezet Paraszt és Lescaut előtt. A mértíöldes slarlnál azonban már Paraszt áll az élre, követve Spero és Lescaut által. Gourmand édes testvére azután az egész uton előlmarad s másfél hoszszal könnyen nyer az erősen hajtott Spero ellen, melyhez Lescaut fél hosszra felfut harmadiknak. — A többi résztvevők semmi szerepet sem játszottak a versenyhen. A Fenék-versenyről nem sok a mondani valónk. Kópé kezdettől fogva az élen van, s meglehetős iramban vezeti ellenfelét az egyenesre, s végül köny- | nyen nyer a mögötte Holt-versenyben beérkező Vig- i nola és Margit ellen. ' Az Eladó Handiiapban a favourite Hygiea vállalkozik a kalauz szerepére. Azonban még jóval a távoszlop elölt verve van. mert Jablunka és Dolomit előre jönnek, melyek közül Jablunka oly könnyen megy. hogy lovasa egy pillanatra sem engedi fejét szabadon, s Söllinger százados kanczája nyakhoszszal igen könnyen győz Dolomit ellen. Hygiea mérsékelt 3-ik. Az EUoli-Handicapra csak öt loval nyergeltek. A ring hamar megtalálta kedvenczét Szolgabiróban. Start után Puszta vállalkozik a vezetésre Szolgabiró elölt, de az egyenesen visszaesik s Geist ur lova kerül az élre, mely sikeresen utasitja vissza a távoszlopnál Kelet támadását s ötnegyed hosszal künynyen nyer ellene. Igaz mérsékelt 3-ik. A Gcliáth-versenyben Wette nicht és Gloster Belle vannak ieghamarabb lábon. A távoszlopnál Ballerina hiába való kisérletet lesz, hogy az élre kerülhessen. Ilt Gloster Belle látszik nyerőnek, s már elöl is van de Hyams még egyszer versenybe hozza Wette niclitet, s az idén veretlen csődör 1 hosszal biztosan nypr. Gloster Belle mögött Ballerina mérsékelt 3-ik. A zár számot képező Handicapban Brigand heves iramban kalauzol Pardon és a többiek előtt. De amint az egyenesre befordulnak, Brigandot az állala diktál! erös pace már megölte. Pardon itt nagy fölénynyel frontba szökik, s igen könnyen nyer sok hoszszal Barinkay, Vedero s a többiek ellen. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1897. Tavaszi-Meeting. Tizedik nap. Kedd, április 27. I. Maiden-Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-nak. 1300 méter. (16 aláirás.) Mr. Silton 3é p m Vándor Gunnersbury Vendetta 56 k. Boorer 1 Gr. Henckel A. 3é p m Reiutrd 60 k. Hyams 2 Dr Russo E. Sé sga m Gambler 52} k. Grimshaw 2 Wahrmann R. ur 3é stp m Haslinger 59 k. Hesp 0 Totalisateur: 33:5, — Helyrefogadások: 13:5, I., 8:5 11. — A többi ló quotája győzelem esetén : 11 Haslinger. 12 Gambler, 32 Renard. — Könyvfogadások : 1} Haslinger, 2 Gambler, 6 Renard és Vándor ellen. — Ötnegyed hosszal nyerve. 2 hoszszal hátrább a harmadik. — Versenyérték.- 2000 kor. I., 310 kor. II., 410 kor. a versenypénztárnak. II. Verkaulsrennen. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 2400 méter. (5 aláirás.) Jankovich-B. Gy. ur 5é sga m Paraszt Gunnersbury—Primadonna 4000 k. 64} k. Adams 1 Mr. Lincoln 3é sga m Spero 2000 kor. 46} k. Sands 2 Wahrmann R. ur 3é stp k Lescaut 4000 kor. 49 k. Ibbett 3 Lov. Lederer S. 3é sga m Grobian 4000 kor. 50} k. Cleminson 4 Fibich J. hdn 4é sgah Célestin 2000 k. 56} k Praü 5 Totalisateur: 18:5.— Helyrelogadások : 9:5 I., 7:5 II. — A többi ló quotája a győzelem esetén: 15 Spero, 16 Giobian, 29 Lescaut, 82 Celestin. — Könyvfogadások : 1} Spero, 2 Paraszt, 3} Grobian, 8 Lescaut, 12 Celestin ellen. — Igen könnyen 1} hosszal nyerve, } hosszal hátrább a 3-dik. — A győztes 6000 koronáért visszavásároltalolt. — Versenyérték: 2000 kor. 1., 1350 kor. a II., 1200 kor. a versenypénztárnak. III. Fenék-Rennen. C000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-nak. 2000 méler. (9 aláirás.) Egyedi A. ur 3é p m Kópé Gaga— Queens Colour 53 k. Gilchrist 1 Angerni ménes 5é p k Margit 65} k. Pratt f Br. Springer G. 4é p m Vignola 64} k. Hyams f Totalisateur : 10:5. — Helyrefogadások : 4:5 1., 4:5 Margit, 4:5 Vignola II. — A többi ló quotája győzelem esetén : 14 Margit, 16 Vignola. — Könyvfogadások : pari Kópé 1} Margit, 4 Vignola ellen. — Könnyen 2 hoszszal nyeryc, holtverseny a 2-dik. — . Versenyé, ték : 6000 kor. a győztesnek, 110 kor. mindkét 2-iknak, 360 kor. a versenypénztárnak. IV. Verkaufs-Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-nak. 1800 méter. (16 aláirás.) .Söllinger R. száz. 3é sip k Jablunka Kegyur Jane Shore 62 k. Barker 1 Fibich J. hdn. 3é p m Dolomit 65 k. Pralt 2 Lov. Léderer S. 3é p k Hygiea 62} k, Peake 3 Mr. Redgrey 3é sga k Flora 57} k. Hyams 4 Totalisateur: 13:5 — Helyrefogadások: 10:5 1., 11:5 II. — A többi ló quolája győzelem esetén : 15 Hygiea, 20 Flóra, 23 Dolomit. — Könyvfogadások: 1} Hygiea. 2} Jablunka. 3} Dolomit, 4 Flóra ellen. Könnyen 1 nyakhoszszal nyerve, 3 hosszal hátrább a 3-ik. A gvöztest 4100 koronáért megvette báró Horn Fridrich, — Versenyérték : 2000kor. I.. 860 k. II.. 1000 kor. a versenypénztárnak. V. Eltoli-Handicap. 5000 kor. a győztesnek. 400 kor. a 2 iknak. 200 kor. a 3-iknak. 3éveseknck. 1600 méter. (20 aláirás ) Geist G. ur p m Szolgabíró Gunnersbury—Syltebo 52 k. Grimshaw 1 Blaskovich E. ur sga ni Kelet 50 k. Ibbett 2 Jankovich-B. Gy. ur p m Igaz 52} k. Peake 3 Dreher A. ur p k Gehsfvira 48 k. Cleminson 4 Lebaudy R. ur p k Paszta 54 k. Wilton 0 Totalisateur: 17:5 — Helyrefogadások: 9:5 I.. 10:5 II. — A többi ló quotája győzelem esetén: 18 Gehst vira, 21 Kelet, 25 Puszta, 31 Igaz. — Könyvfogadások : 2} Szolgabiró, 4 Gehst vira, Kelet és Puszta ellen. — Igen könnyen ötnegyed hoszszal nyerve, 4 hosszal hátrább a 3-dik. — Versenyérték : 5000 kor. I., 260 kor. II., 60 kor. III., 1060 kor. a versenypénztárnak. VI. Goliath-Rennen. Verkaufsrenntn. 3000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 3éveseknek. 1200 m. (12 a áirás.) Mr. Rosé p m Wette nicht Kisbéröcscse— Wissenschaft 13.000 k. 53 k. Hyams 1 Jankovich-B. Gy. ur stp k Gloster Belle 6000 kor. 48 k. Sydenham 2 Br. Üchtritz Zs. sga k Ballerina 13.000 kor. 51} k. S. Bulford 3 Gr. Henckel A. sga in Vilmos 13.000 kor. 53 k. Grimshaw 4 Mr. Dorryt p k Katinka 6000 k. 48 k. Cleminson 5 Br. Schossberger N. p k Vájjon 6000 kor. 48 k. Gilchrist 6 Wahrmann R. ur p k Generalin 13.000 kor. 51} k. Ibbett 7 Totalisateur: 11:5. — Helyrefogadások: 6:5 I., 8:5 II.. 8:5 III. — A többi ló quolája győzelem esetén : 26 Vilmos, 37 Ballerina, 42 Gloster Belle, 46 Katinka. 52 Geueralin, 70 Vájjon — Könyvfogadások: 1-} Wette nicht, 4} Gloster Belle, 6 Generalin és Vilmos, 7 Ballerina és Katinka, 8 Vájjon ellen. — Biztosan 1 hoszszal nyerve, 3 hosszal hátrább a 3-ik. — A győztest megvette 15.200 koronáért Mr, Dorryt. — Versenyérték: 3000 kor. I., 1063"33 kor. II.. 663 33 kor. III.. 2253 33 kor. a versenypénztárnak . VII. Handicap. 20(0 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 1600 méter. (17 aláirás.) Br. Üchtritz Zs. 4é p m Pardon Pancake— Pity the blind 52} k. Sharpe 1 Br. Rothschild N. 6é p m Barinkay 57 k. Hyams 2 Mr. Silton 5é stp m Vedero 55 k. Adams 3 Gr. Forgách L. 4é p k Belle Minette 48} k. Wilton 4 Br. Harkányi J. 4é sga m Eremit 58} k. Barker I) Mr. Redgrey 4é sga m Brigand 46 k. Prudames 0 Cnpt. George 4é sga k Adó 44 k. Peasnall 0 Totalisateur: 12:5. — Helyrefogadások: 6:5 I., 7:0 11.. 7:5 III. — A többi ló quotája győzelem esetén : 28 Vedero, 33 Brigand, 34 Barinkay, 53 Eremit, 55 Adó, 56 Belle Minette. — Könyvfogadások : 1} Pardon, 3} Vedero, 5 Barinkay és Brigand. 10 a többi ellen. — Igen könnyen 5 hoszszal nyerve, } hoszszal hátrább a 3-ik, — Versenyérték: 2000 kor. ]., 310 kor. IL. 700 kor. a versenypénztárnak. I or 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Programm. Bécsi versenyek 1897. Tavaszi meeting. Tizenegyedik nap. Csütörtök, április 29-én. . Hürdenrennen. 2000 kor. a győztesnek. 400 . a 2-iknak. 2400 méter. (12 aláirás.) (2, 3) Dreher A. ur 5é p k Beesheap 68} (1. 3) Ugyanaz 4é sga m Blitz 63 (2, 1) Ugyanaz 4é sga k lngraban 67 Hg. Esterházy 4é sga m Alexander 66 Gr. Esterházy Miklós öé sga m 'Bodor 68} Mr. Gold 4é sga h Corival 63 Gr. Kinsky Zd. 5é sga k Madelaine 68} (9, 10) Lebaudy B. ur id. sga m Benczúr 66 (8. 10) Ugyanaz óé sga m Bohócz 68} (9, 8) Ugyanaz 4é sga in Joschko 60 Dr. Russo E. 4é stp m Mont Rose 60 Gr. Schönborn F. fhdn 4é p m Chasseur d'Afrique 60 Tip : Tódor — Alexander. II. Ignácz-Rennen. 3000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 3éveseknek. 1300 méter. (6 aláirás) 1. Dreher A. ur p k Gehst vira 52} 2. Gr. Esterházy Miklós p m Rainwater 56} 3. Mr. Gold p k Vivandiére 52} 4. Gr. Kinsky Zd. p k Cr érne 52} 5. Br. Rothschild N. p k Water Lily 52} 6. Br. Üchlrilz Zs. sga k Co 52} Tip : Rabenvater Gehst'vira. III. Demetrius-Handicap. 5000 kor. a győztesnek. 400 kor. a 2 iknak, 200 kor. a 3-iknak. 1000 méter. (15 aláirás.) 1. Szemere M. ur 4é sfp m Aequator 65 2. Mr. Janoff 5é sga m Páratlan 62} 3. Pécbv A. ur 4é sip h Vígszínház 58 4. Br. Üchtritz Zs. 3é p m Bogdány 57 5. Lov. Lederer S. 4é p k Pepitta 55 6. Lebaudy R. ur 3é p k Bottine 54} 7. Gr. Arco-Zinneberg 3é sip m Mauritius 52} Tip: Bogdány — Vigszinház. IV. Verkaufsrennen. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 1600 méter. (4 aláirás.) 1. Mr. Newmarket 3é p m Pagat 2000 Jk. 53 2. Dr. Russo E. 3é sga m Gambler 2000 k. 53 3. Br. Schossberger N. 3é p k Mutassa 1500 k. 48} Tip : Pagat — Gambler.