Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-04-23 / 23. szám

172 A katonai lóvásárok kérdéséhez. Pestmegye gaz­dasági egyesülete a napokban Beniczky Lajos alis­pán elnöklete alatt a vármegyeház nagyíerniében megtartotta közgyűlését. Az igazgatóválasztmány ter­jedelmes jelentése beszámol az egyesület mult évi működéséről. A jelentése szerint a lótenyésztési szakosztály javaslatba hozta a fedeztetési állomáso­kat s kijelölte a felügyelőket, elintézte a bizottmány folyóügyeit, rendezte a megyei millennáris lókiálli­tást, s javaslatot tett a varmegyében külön mén­osztály létesítésére, Az egyesületnek a lefolyt évben 44,629 frt 88 kr. bevétele és 46.028 frt 7 kr. kiadása ; vagyona volt: 29,755 frt 68 kr. A közgyűlés a jelen­tést tudomásul vette s a számvizsgáló bizottságnak a felmentvényt megadta. A közgyűlésen Förster Aurél a katonai lóvásárok megszüntetéséi inditvá­nyozla. Az ilyen lóvásár, mondá, úgyis csak komédia, s a felhajtott lovaknak nevetségesen csekély száma talál vevőre. Indítványozza, vegye meg az egylel az eladásra szánt lovakat továbbadás végetl, ha ráfizet is. Inkább szüntese meg a ló díjazásokat. Förster indítványát Gullner Gyula és Szápáry István gróf is pártolták, mire az elnök kijelentene, hogy az indít­ványt átteszi a közgazdasági oszlályba. A kincstári lovak gyakorlatai. A honvédhuszár ezredek a fennálló keretviszonynál fogva nem tart­hatják századaikat a hadilétszámon, mint azt a közös hadsereg lovas ezredei teszik. A hadilétszámra előirt lovakat azonban már békeidőben bevásá­rolják és azokat használatra kiadják vállalkozóknak és mezőgazdászoknak oly feltétel alatt, hogy azok a lovakat mozgósitás esetére és az előirt fegyver­gyakorlatokra kifogástalanul álengedni kötelesek. A kincstári lovakai ez évben nagyobb számban fogják behivni, minthogy három honvédkerület lovassága — ahol épen a legnagyobb számú honvédhuszárez­red állomásozik — a közőshadsereg hadtestgyakor­latain is részt vesz. A lovakat legnagyobb számmal a váci 6., pápai 7. és a pécsi 8. számú lovasezre­dekhez fogják bekérni. A nevezett huszárezredek századainak létszámát a teljes hadilétszámra, azaz 150 lovasra egészítik ki, tehát csaknem az összes gyakorlatra kötelezett lovakat be fogják venni. A budapesti 1. honvéd huszárezred I. oszlályának 3. századát szintén a teljes hadilétszámra egészitik ki. A többi huszárszázadok létszmát csak 110 lovasra egészitik. A MAGYAR TATTERSALL-EGYLET. Meghívó ! A «Magyar Tattersall-egylet» igazgatósága folyó hó 26-án tarlja igazgatósági ülését a Nemzeti Casino helyiségében. Tárgy : A programm végleges megállapítása. Megbízásból: a titkárság. ÁGARASZAT ES KOPÁSZAT. (Május 6. orsz. agarászati congressus Budapesten. Pannónia-szálloda, meghívója e lapok 21. ^számában.) * * * Tisztelt főszerkesztő ur ! Ma igazán villamos kor­szakot élünk. Alig jelent rneg Almássy Géza riadója egy «országos agarász szövetség» fentartása érdekében b. lapjában, — már a következő lapban br. Podma­niczky Géza szól hozzá az ügyhöz, és az «országos agarász congressus» május hóban már előliünk áll. Ezért sietve csak a következőket óhajtom elmondani. Én nem egy «országos agárverseng szövetkezetet» óhajtanék, hanem egy «országos agarász szövetséget mert előttem — mint szintén kivénült passionátus agarász előtt — nem az agárverseny birt és bir fő fontossággal, hanem az agarászat. Az agarászalot és az agárverse, igt én mindig csak eszköznek tekintettem lovas sportunk szolgálatában. Elismerem, hogy ma már sokan vannak és lehet­nek, kikre az agárverseny nagyobb vonzerővel bir, mint az agarászat lovas sportja. E felett a vélemé­nyek azt liiszom nagyon eltérők. Midőn azonban arról van szó, hogv egy országos szervezettel tart­suk fel az öszi agarász-sportot, söt fejleszszük, min­den eszközt fel kell használni e nagy fontosságú kérdés előbbre vitelére. Ma az «országos agardsz-szöveíséget» én teljesen nél­külözhetetlennek tartom a lovas-sport fejlesztése te­kintetéből. — Lovaink értékesítése hovatovább min­dig nagyobb nehézségekbe ütközik s mindig nehe­zebbé válik. — Országos lótenyésztésünk — a jobb anyag tenyésztése terein — mégis csak halad, Urlovas Szövetkezetünk dicséretes buzgalommal tesz a mit tehel, - - de ez még nem minden — a mit az országos ügy érdekeben tenni kell. Ez talán más tényezők hatáskörébe tartoznék — és urlovas szövetkezetünk erejét tul is haladná. Igy lovaink értékesítésének azt hiszem, hogy előnyére válna, fia nemcsak Budapesten, hanem az ország VADÁSZ- ÉS Y'EFIGÉN Y-I-IAP . minden vidékén tartatnának' Úávkojtdsi versenyek — 20—30—50 kilométerre, — egyúttal pedig a «háti lovak versenyen is meghonositlatnék a vadászverse­nyelc mintájára. Luxus lóvásárunkon azt láljuk folyton, hogy daczára lótenyésztésünk feldicsért haladásának háti­lovakban — igazán szegények vagyunk — és ha nem hinnénk lótenyésztésünk emelkedésében, a hátilovak­ról Ítélve országos lótenyésztésünk hanyatlását kel­lene elösmerni. És ha végig tekintünk agarász-egyleteinken — szomorúan kell azt tapasztalnunk, hogy «igazán az agarászat sportjának élő agarász» vajmi kevés van ma már. Agarász egyleteink nemes tagjai alatt — bizony valljuk meg — legritkábban vannak saját tenyész­tésű paripák, — és ritkán igazi kitűnő agarász pari­pák, — hanem sokszor hámból kifogott kocsislovak, vagy a honvédektől kivett katonalovak. De még jó, ha igy is 10—15 urlovas kikerül. A társaság nagy része már lóra sem ül, hanem «végig­fiakerezi» az agárversenyl. Szolnokon — az országos szövetkezet versenyén (távolból ugyan nem számol­tam meg a fiakkereket) de látlam, hogy ott is sok volt a táborban. Az «agarász sportot» én lótenyésztésünk szolgála­tában nem csak fentartandónak, hanem államilag is támogatandónak tartom, még pedig oly módon, hogy minden agárversennyel kapcsolatban, az agarászat végeztével — vagy a reá következő napon — «az agarászatban résztvett háti lovak versenye» tartassék meg a kellően kidolgozott propositiók alapján — körülbelül az alagi dijakkal, vagy azon alól is, — de ugy, hogy az I. II és III-ik ló is nyerjen dijjat. ' Szolnokon pedig már mint az országos agirász-szö­vetség «Derbyjén» ne csak a vidéki agarászegyletek agarai. — hanem azok lovai, — és főleg a vidéki versenyeken már di.ijat nyert háti-lovak «versenye» tartassék meg, kizárólag agarász urlovasaink által lovagolra Azt hiszem, nem szükséges bővebben fejtegetnem, hogy ez milyen kitűnő emeltyűje lenne urlovasaink ambi­tiójának, hogy a hátiló nevelésére és előállítására a mai­nál nagyobb súlyt helyezzenek, s ha egyszer urlovasaink száma megszaporodott,akkor lesznek «urlovas»-x\ak való jó és tetszetős, jól használható háti és agarász lovaink is bővében, inelyek közül többen t; Ián «Alagon» és sikerrel léphetnek fel,*) s ha mindezt elértük, akkor látva a bel és külföldi kereskedő és katonatiszt, — hogy nálunk háti lovat jót és sokat lehet kapni — akkor lóértékesitésünk remélhetőleg panaszra okot nem fog szolgáltatni, s akkor lótenyésztésünkbe fektetett nagy összegek is jól fognak jövedelmezni. Anglia szolgáljon szá ntalan versenyeivel és vadá­szataival mintám, tla a «hajrá» a Kárpátoktól az országon végig hangzik — és «Szolnokon» mint igen alkalmas központon a legjava összpontosul, s ha 50—100 lovas száguld majd «Szanda gyepén» — ak­kor álmunk a szebb jövőről megvalósult, s az érdem koszorúja méltán illeti a buzgó elnököt. Ezek ulán érdekkel várjuk a congressus tárgysorozatát. Löher er Andor. *) Hogyne! hisz Geiszt Gáspár ur ama félvér pari­páknak, mellyekkel Alagon a versenyekot dominálja — az agarászatokon vetette meg alapját. A föszerk. ÜGETÖYERSENY, TENYÉSZTÉS. Az Urkocsisok Clubja Bécsben végleg megalakult. Elnök: Trauttmansdorfí Károly hg.; alelnök : Schön­born Károly gróf; választmányi tagok: Auersperg Engelbert hg., Grimmer Jenő, Gyulay Adolf gróf, Hardegg Domokos gróf, Trauttmansdorff Károly gróf, Wächter Lothar lovag; titkár: Winkler Rezső, VEGYES. Jenő főherczeg tiszteletdija. A soproni katona­tiszti lóverseny-egylet közli velünk a következőket: Jenő föherezeg Ö cs. és kir. fensége a f. é. május 9 én tartandó soproni lóversenyekre és pedig a 111. sz. versenyre (Katonatiszti lóverseny-egylet akadály­versenye) egy tiszteletdíját adományozott, mely egy tartóban elhelyezett 50 drb. cs. és kir. aranyból áll. Ezen tiszteletdíj a feltételek értelmében a győztes ló lovasának jut. A m kir. államvasutaknak igazgatósága a sop­roni katonaliszti lóverseny-egylet által Sopronban és Pozsonyban .rendezendő versenyekre küldendő kalonatiszLi lovak és azók kísérői számára a m. kir. államvasutak és a pécs —barcsi vasút vonalain a katonai díjszabást engedélyezte. A Bálvány handicapet egy — Bálvány ivadék nyerte meg: Bátor; a nyertes végre megtalálta azt a távolságot, melyen győzni tud, - 1200 méteren (a Przedswitben) sehol sem volt, 2400 méteren máso­diknak futott (az ÁUamdijban), most 1800 méteren végre diadalt arathatott. 1897. április 23. Sportsmanjeink közül gr. Schönborn főhadnagy és gr. Kinsky Károly résztvettek dresdai meetingen, de kevés szerencsével. Az elöl emiitettnek Marquis-,a (ap. Waisznknabe— Mora) és Highlander­je futottak, mig Kinskytöl Gay Spark indult, de egyik sem kapott helyet. A Schönborn lovakat Steeruwitz kapitány lovagolta. Or-durról nem jó hirek vannak forgalomban ; a Butters-islállót a Derbyben Inaska lógja legtöbb esély­lyel képviselni. Guerriert állatorvosi vizsgálat alá vették, s ennek eredménye az volt, hogy a mén többé nem jöhet pályára. A szerencsétlen sorsú lovat ménesbe viszik. L'Astro. Spring Walk kíséretében hazajött Alagra, s a Király dij előtt nem lép pályára. Tindirindit megvette a Miklósfalvi ménes, s Her­berthez megy traningbe. A Fenék versenyre, mely kedden futtalik le kilencz aláirás esett. Eme 2000 méter távú futamra, melyet tavaly Tokio nyert meg Kozma ellen, Margit, Ruabn, Kópé, Lobogó, Trivial, Szolgabíró, Vignola, Pas de chance, és Blue Bull vannak kötelezve. Hoffmann Lipót százados bánato' jelentett Dávid-ért a pozsonyi hadseregi akadályversenyben. Saphirt az utóbbi napokban oly erősen fogadták a bécsi Derbyre, hogy oddsa ma már csak 2:1 ellen. Szentenczia hétfői győzelme után sok barátot ta­lált a Derbyre; több nagy fogadást is kötöttek rá; a legjobb odds, melyet ellene kapni lehet, lizszeres. A brüsseli Grand Prix-t, mely 1900 méter távon hároméveseknek van nyitva a favoritéként indult Vert-Vtrt (Trilon-Veracity) nyerte meg Van Diemen, General Albert s más két ló ellen. Interim, gr. Esterházy Miklós anyakanczája e hó 13-án a graditzi ménesben pej mén csikónak adott életet, St Gatien után. A kancza az idén Chamant által lesz fedezve. Tenyészjutalmak Németország legtöbb versenyte­rein be vannak hozva, s gyakori eset, hogy tenyész­tőink oda át dijakat nyernek. Igy legutóbb is hétfőn a carlshorsti pályán Reitzenstein kapitány Törleyje harmadik lett. s ezért a ló tenyésztője Esterházy Miklós gróf 1175 márka jutalomban részesült. Pylades nevezve van a Berlin Carlshorstban junius 3-án döntésre kerülő Nemzetközi akadályversenyre. E futam, mely handicap jellegű, tisztelet dijjal, és 20000 mkával van dotálva, s 5000 méter távon futtatik. Az első Derby ! Tegnap fultatták le ez évben az. első Derhyt, Rómában; a verseny győztese, mint egy táviratunk jelezi, sir Roland Hyra-ja lett. Galagonyát tegnapi győzőmé után mr. Gold 2600 koronán megvásárolta. S. Bulford tegnap két győztest: Szikrát és Dog­mát lovagolt a Freudenaubnn, úgyszintén Adams is, ki Anatolet és Borura derűt hozta be elsőnek. Ruslight a «Dornröschen-Szent István dij» máso­dikja, húsvét hétfőjén Carlshorstban indult s nem kapott helyet egy — vadászversenyben. Louisd'Or, Palvar, Vicine és Assuerust, Lebaudy Róbert eladta Németországba. Souvenir vezető lovául Festetics Tasziló gróf Pittet bérbe vette. — Lókivitel a Keletre. Szigetvárról irják, hogy olasz kereskedők a somogyi és baranyai piaczokról az utóbb lefolyt két hét alatt közel 800 lovat vásá­roltak össze a magyar gazdáktól, 180—250 frton da­abját. Egyes kiválóbb fajlovak 350—400 frton is lkeltek. Temesvárról irják nekünk, hogy olt és a környéken a török birodalom részére több száz darab lovat vásároltak lókereskedök. A lovakat rögtön út­nak inditotlák. A Lancashire steeplehaset, melynek dija 40000 korona, hétfőn futották le Manchesterben, s az 5600 méteres pályán résztvett 18 ló közül első lelt mr. F. B. Atkinson id. p h Knight of Rhodesa, második Prince Albert, harmadik Crudon. Guerrier. mely eddig egyik favoriteja volt a Ki­rálydijnak, hétfői akcidense miatt oddsa 20:1 ellen esett vissza. A fökedvencz jelenleg Tokio (5:1), mel­lette Voltigeur (6:1), L'Astro (7:1), Ganaclie (7:1), Ordur (8:1) Souvenir (8:1) leginkább a kereslet tár­gy il i­Br. Springer Gusztáv megváltoztatta verseny szineit. Lovai a mai naptól kezdve fekete test, vörös sapkás dressben fognak futni. A Trialstakes nyertesei közül csak Inaskának van engagementje Németországban. A Springer-ló köte­lezve van az Unionban, a Derbyben, a Berlini és a Badeni nagy dijban. M. Cannon jelenleg Anglia champion-jockeyja. A tavalyi championnak eddig 63 lovaglás közül 18 győzelme van. mig utánna Allsopp 10, J. Watts és S. Loatos 8—8 első helylyel következnek utánna. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Belváros, Ferencziek bazárja, IV. lépcső I-ső emelet. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest V., Kálmáh-utcza.

Next

/
Thumbnails
Contents