Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-03-13 / 11. szám

1897. márczius 20. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 95 •egyleté, 18—19-én az Urlovas-Szövetkezeté. Minthogy május 16-án a Mária-Terézia szob­rot leplezik le Pozsonyban, melyre a király is eljön, négynapos ünnepély vár Pozsony közönségére. A sport nagyszerűnek Ígérkezik, mert oly futamok, mint első napon a Pozsonyi Nagy Hadseregi akadályverseny, második napon a Pozsonyi Nagy Akadályverseny bizonyára nagy és kiváló mezőnyöket fognak összehozni. Meg kell itt emlékeznünk arról, hogy az emiitett két nagy díjhoz királyunk egy-egy tiszteletdíjjal járult, hogy Frigyes főiig. és a pozsonyi hölgyek szintén adomá­nyoznak tiszteletdijat és hogy a soproni egy­let által rendezendő nagy akadályversenyhez a magyar és az osztrák Jockey-C!ub közösen 10 000 koronával járultak. — Mint ezekből látható : Pozsony újra föléled és (magyar kézben is) fényes jövőnek néz elébe. A siker első sorban az Urlovasok Szövetkezetének •érdeme lesz. VERSENYFÖLTÉTELEK. Pozsonyi versenyek 18í)7. Első nap. Kedd. május 18. I. Eladók versenye. 1000 korona a győztesnek. 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadik­nak. Táv. kb. 1400™'. 3é és id. lovak számára, melyek 1896—97-ben 1800 korona értékű versenyt nem nyertek. Beiratási dij 15 kor., további 15 korona az indulóktól. Teher 3ó 70%, 4é 77%, 5é és id 78%. A győztes árverés utján 3000 koronáért eladó. Minden -300 korona árleengedésért 1% engedve, legkisebb el­adási ár 1200 korona. Az urlovas szövetkezet vagy a tiszti versenyegylet tagjai által lovagolandó. Nevezési zárnap és árbejelentés május 8. II. Ligetfalvi handicap. 1200 korona a gyöztesnok, 200 kor. a másodiknak. 100 kor. a harmadiknak­'Táv. kb. 1600 "y. 3é és id lovak számára, melyek 1896—97-ben 1800 korona értékű versenyt nem nyer­tek. Beiratási dij 10 korona, további 20 korona a május 13-án állva maradottaktól és még további 10 korona az indulóktól. Teherközlés (május 11) utáni verseny nyerőjére 4%több. Az urlovas szövetkezet vagy a tiszti versenyegylet tagjai által lovagolandó. Neve­zési zárnap május 8. III. Állvány dij. Gátverseny-Handicap. 2000 korona a győztesnek. 400 kor. a másodiknak. Táv. kb. 2400™/. 4é és id continentalis lovak számára, franczia lovak kivételével. Beiratási dij 20 korona, további 40 korona a május 13. után állva maradottaktól ós még további 20 korona az indulóktól. Teherközlés (május 11.) utáni nyerőre 4% több. Nevezési zárnap május 8. IV. Kupa akadályverseny. 3000 korona a győz­tesnek, 500 korona a másodiknak. Táv. kb. 4000™/. Oly 4é és id cont. lovak számára, franczia lovak ki­vételével, melyek 6000 korona értékű versenyt nem nyertek. Beiratási dij 40 korona, további 40 korona az indulóktól. Teher 4é 62%%, 5é 70%, 6é és id. 73%. Minden 1000 korona össznyeremény ért 1% több, halmozva 5%-ig. Nyeretleneknek, ha 4é 27 2%, hu 5é v. id. 5% eng. Nevezési zárnap május 8. V. Nagy pozsonyi akadályverseny. Tiszteletdíj adva Ü felsége a császár és király által és 8000 korona a győztesnek, 1000 korona a másodiknak, 500 korona a harmadiknak. A tiszteletdíj a győztes lovasá­nak. Táv. kb. 5000™/. 4é és id eontinentális lovak számára, franczia lovak kivételével. Beiratási dij minden nevezett ló után 40 korona, további 100 korona a május 1-ón állva maradottaktól ós még további 60 korona az indulóktól. Teher 4é 64%, 5é 71%, 6é és id 74%. Oly lóra, mely 1896—97. évek­ben gát- és akadályversenyekben összesen legalább 5000 koronát nyert 2%, mely legalább 14,000 koronát nyert 5% több. 1896—97. évben 6000 korona értékű akadályverseny nyerőjére 7% több, de nem halmozva. 5é és id lovaknak, melyek sem 1800 korona értékű •gát-, sem 1800 korona értékű akadályversenyt nem nyertek 4% eng. Az urlovas szövetkezet vagy a tiszti versenyegylet tagjai által lovagolandó. Nevezési zárnap márczius 31. (Nevezni az osztrák Jockoy-Club versenytitkárságánál Wien, I. Augustinerstrassc 8, is lehet.) VI. Polgár-dij. 1500 korona a győztesnek, 300 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Táv. kb. 2400™/. 36 lovak számára, melyek 1896-97-ben 1800 korona értékű vorspnyt nem nyertek. Beiratási dij 15 korona, további 15 korona az indulóktól. Teher 66%. Minden 400 korona össznyeremény után 1% több, halmozva 10%-ig. Az urlovas szövetkezet vagy a tiszti versenyegylot tagjai által lovagolandó. Nevezési zárnap május 8. Második nap. Szerda, május 19. I. Eladók versenye. 1000 kor. a győztesnek, 200 kor. a másodiknak, 100 kor. a harmadiknak. Táv. kb. •2000*7. 3é és id. lovak számára, melyek 1896-97­ben 18C0 kor. értékű versenyt nem nyertek. Beiratás dij 15 korona, további 15 korona az indulóktól. Teher 3é 70%, 4ó 79%, 5é és id. 80%. A győztes 3000 ko­ronaért árverés utján eladó, ha 2000 koronáért 3%, ba 1200 koronáért 6% engedve. Az urlovas szövetkezet vagy a tiszti versenyegylet tagjai által lovagolandó. Nevezési zárnap és árbejelentés május 13. II. Óvári dij. Tiszteletdíj adva ő cs. és kir. Fensége Frigyes föherczeg úr és ö cs. és kir. Fensége Izabella főlierczegnő által és 1200 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. A tiszteletdíj a győztes lovasának. Táv. kb. 1600™/. 3é és id. lovak számára, melyek 1896-97-ben 1800 korona értékű versenyt nem nyertek. Beiratási dij 15 korona, további 15 korona az indulóktól. Teher 3é 67%, 4é 74 1/ 2%, 5ó és id. 75»/ 2%- Minden 1897-ben nyert 1000 korona értékű verseny nyeréséért 2% több, halmozva 67— ig Az urlovas szövetkezet vagy a tiszti versenyegylet tagjai által lovagolandó. Nevezési zárnap május 13. III. Dunai dij. Gátverseny. 3000 koronán győztes­nek. 500 korona a másodiknak. Táv. kb. 2400™/. 4ó és id continentalis lovak számára, franczia lovak ki­vételével. Beiratási dij 30 korona, további 50 korona az indulóktól. Teher 4ó 62%, 5é 66 1/ 2%, 6é és id 68%. 1896—97. évben nyert minden 1500 kor. össznyeremény után 1% több, halmozva 10%-ig. Nevezési zárnap május-13. IV. Hölgyek dija. Gátverseny. Tiszteletdíj adva a pozsonyi hölgyek által és 1200 korona a győztesnek, 200 kor. a másodiknak, 100 kor. a harmadiknak. A tiszteletdíj a győztes lovasának. Táv. kb. 2800™/ 4é és id. lovak számára, melyek 1896-97-ben 1800 ko­rona értékű versenyt nom nyertek. Beiratási dij 15 korona, további 15 kor. az indulóktól. Teher 4ó 65%, 5é 69V 2%, 6ó és id. 70'/,%. Minden 400 kor. össz­nyeremény ntán l%tübb. halmozva 4é 7%-ig. 5é és id 5%-ig. Az urlovas szövetkezet vngy a tiszti versenyegy­let tagjai által lovagolandó. Nevezési zárnap május 13. V Igen akadályverseny. Handicap. 1800 kor. a győztesnek, 500 korona a másodiknak és 200 korona a' harmadiknak. Táv. kb. 6200™/. 4é és id lovak szá­mára. Beiratási dij 15 korona, további 30 korona a május 13. után állva maradottaktól és még további 15 korona az indulóktól. Teherközlés (május 11.) utáni legalább 1800 korona értékű verseny nyerőjére 2'/ 2%, két ilyen vagy o<ry nagyobb értékűére 4%, a Nagy­pozsonyi akadályverseny nyerőjére 7% több. Nevezési zárnap május 8. VI. Búcsú handicap. 1200 korona a győztesnek, 200 kor. a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Táv. kb. 1200™/. 3é és id lovak számára, melyek 1896-97-bon 1800 kor. értékij. versenyt nem nyertek. Beiratási dij 10 korona, további 20 kor. a május 13-án állva maradottaktól és még további 10 korona az in­dulóktól. Teherközlés (május 11.) utáni győztesre 4% több. Az urlovas szövetkezet vagy a tiszti versen,vegylet tagjai által lovagolandó. Nevezési zárnap május 8. Általános szabályok. 1. Nevezési és törlési záridö esti 8 óra, a teherköz­léseké pedig déli 12 óra. 2. Az Írásbeli vagy távirati nevezések, eladási ár­bejelentések és törlések Magyar Elek titkár úrhoz (Budapest, IV. ker. Kossuth Lajos-utcza 5. sz.) inté­zendök, a táviratilag történt nevezések 24 óra alatt Írásban megerősítendők. 3. Minden korteher-sikversenyben a kanczák és he­réltek l'/.j% engedélyben részesülnek. 4. Minden dijból 5°/ 0, valamint a beiratási dijak is a szövetkezeti pénztárt illetik. 5. Minden ló után. a mely a bandicapet elfogadja, 10 korona handicappénz fizetendő. 6. Minden ló után meetingenkint 10 korona gyep­pénz és minden induló ló után és pedig a hányszor indul 5 korona startpénz fizetendő. 7. Minden eladóversenyben az esetleges árverési többlet felerészben a második lovat, felerészben a szövetkezeti pénztárt illeti. 8. A versenyfeltételekben «össznyeremény» alatt értendő azon összeg, a melyet valamely ló egy verseny­ben vagy több versenyben együttesen nyert első pénzekben. Önként értetődik, hogy a sikversenyben csak a sikversenyekbeni, gátversenyben csak a gát­veisenvekbeni és akadályversenyben csak az akadály­versenyekben! nyeremények jönnek tekintetbe. 9. A nyereményérték kiszámításánál az osztrák értékű forint 2 korona, a cs. és kir. arany 10 korona, a németbirodalmi márka 1 korona, a frank 80 fillér és az angol sovereign 20 koronával szá­míttatik. 10. Mindaddig, mig a koronaérték szerint való számitás kötelezővé nem vált, a dijak osztrák ér­tékben fizettetnek ki és a beiratási dijak is ilyenek­ben lesznek fizetendők. 11. Lovagolni csak szinekben vagy egyenruhában szalaggal lehet s ugy a versenyszin, mint egyen­ruha esetén a szalag szine a nevezéssel egyidejű­leg bejelentendő. 12. Istálló iránti megkeresések Berlin Gyula úr­hoz, Pozsony «Magyar király szálloda» intézendök. Budapest, 1897. márczius 1. Az «Urlovasok szövetkezeté»-iiek igazgatósága. KÜLFÖLDI GYEPEK. Versenyfeltételek. Baden-Baden. (Vége.) Ötödik (és utolsó nap) : vasárnap aug. 29. I. Chamant-Rennen. 5000 mka. A 2-ik lónak 1200 mkig, a 3-iknak 800 mkig, a 4-iknek 500 mkig, az 5-iknek 300 mkig, a 6-iknak 200 mkig biztositva a tétek és bánatokból. Minden országbeli 2é lovaknak. Tét 200 mka, fele bánat. Teher: mének 58, kanczák 56J k. Legalább 5000 mka értékű verseny nyerőjére 2J k. több ; a Zukunfts-Rennenben helyezett lovak közül az elsőnek 6, a 2-iknak 3, a 3-iknak ÍJ k. több. A súlytöbbletek halmozva. Táv 1000 méter. Nevezési zárnap julius 27, vagy háromszoros téttel illetve bánattal a titkárságnál a versenytéren aug. 24. esti 6 óráig. II. Prinz Hermann von Sachsen-Weimar-Rennen. 16000 mka. A 2-ik lónak 3000 mkig, a 3-iknak 1500 mkig, a 4-iknek 1000 mkig biztosítva a tétekből. Minden országbeli 3é és id. mének és kanczáknak. Beiratási dij 100 mka ; indulók 300 mka tétet fizet­nek. Tehet: 3é 55J k„ 4é 61J k., idösbek 63J k. Kanc/.ák ÍJ k. kevesebb. Lovak, melyek az idén leg­alább 10000 mka értékű versenyt nyertek, 2 k., ha 20000 mka, 4 k., ha 40000 mka, 6 k. több. Elözö években aratott győzelmekért e súlytöbblet fele. Lo­vaknak, melyek 5000 mka ért. versenyt még nem nyerlek, 3J k., nyeretleneknek 5 k. eng. Teher-hatá­rozmányok nem halmozva. Az idei Grosser Preis von Baden vagy Preis vom Iffezheim nyertese ezen­kivül 2J k. külön. Táv 2000 méter. Nevezés junius 1. III. Kincsem-verseny. Biztosított érték 10000 mka­Ebböl 8000 mka a nyertesnek, 1000 mka a máso­diknak, 600 mka a 3-iknak, 400 mka a 4-iknek. Sweepstakes. Minden országbeli 2é és id. mének és kanczáknak, kivéve az idei Zukunfts-Rennen, Gros­ser Preis von Baden és Badener Prince of Wales Stakes nyertesét. Beiratási dij 100 mka, indulók 200 mka tétet fizetnek. Teher: 2é 52 k., 3é 61 k., id. lovak 66 k. Kanczák 1 J k. eng. Kétéveseknek, melyek legalább 5000 mka ért. versenyt még nem nyertek, 2J k. eng., 3é és ia. lovaknak, melyek 1896. és 1897-ben legalább 5000 mka ert. versenyt nem nyer­lek, 3J k. eng. Táv 1200 méter. Nevezés julius 27. IV. Abschieds-Handicap. 4000 mka. A 2-ik lónak 1000 mkig, a 3-iknak 700 mkig, a 4-iknek 400 mkig, az ötödiknek 250 mkig biztositva a tétekből. 2é és id. lovaknak, melyek 1897-ben Badenben futottak, de nem nyertek. Induló lovak után 200 mka tét. Győ­zelem által kizárt lovak a teljes tétet fizetik. Teher­közlés a verseny napján a II. sz. verseny előtt a mázsálónál. Táv 1200 méter. Lovak, melyek handi­capolandók, 20 mka beiratási dij mellett nevezen­dök a versenytéren a titkárságban aug. 24. esti 6 óráig. V. Grosse Badener Handicap Steeplechase. Biz­tosított értés 25000 mka. Ebböl 20000 mka az első­nek, 2000 a 2-iknak, 1000 a 3-iknak, 800 a 4-iknek, 650 az b-iknek, 550 a 6-iknak. Sweepstakes. Minden országbeli 4é és id. lovaknak. Tét 450 mka, bánat 250 mka, de csak 100 mka beiratási dij, ha a bánat aug. 3-ig be nem fizettetik. Teherközlés julius 22-ig a németországi Wochen Renn Calenderben. Teher­közlés után 4000—5000 mka ért. handicap nyerő­jére 2J k., több ilyen vagy egy 5000—7500 mka ért. handicap nyerőjére 3J k., több ilyen vagy egy 7500 inka értéken felüli handicap nyerőjére 5 k. több. Teherlöbbletek nem halmozva. Az 1897. évi Altes Badener Jagd-Rennen nyerőjére ezenkivül 5 k. több. Táv 6000 méter. Nevezés május 4. VI. Fremersberg-Hürden-Handicap. Bizt. érték 10000 mka. Ebböl 7000 mka az elsőnek, 1500 a 2-iknak, 1000 a 3-iknak. 500 a 4-iknek. Sweepsta­kes. Minden országbeli 4é és id. lovaknak. Tét 300 mka, fele bánat, de csak 50 mka beiratási dij, ha a bánat aug. 3-ig be nem fizettetik. Teherközlés julius 22-ig a németországi «Wochen-Renn-Calen­der»-ben. Teherközlés után legalább 3000 mka ért. handicap nyerőjére 2 k., több ilyen vagy egy leg­alább 5000 mka ért. handicap nyerőjére 3J k., több ilyen vagy egy legalább 8000 mka ért. handicap nyerőjére 5 k. több. Tehertöbbletek nem halmozva. Táv 4000 méter 10 gáttal. Nevezés junius 1. A Nemzetközi verseng-comité elnöksége: hg. Sachsen- H eimar Hermann. Atalante (Galopin—Feronia), oly jeles lovak, mint Ayrshire, Melanion, Kilmarnock és Troon anyja, a mult héten 19éves kort érve, a portiandi herczeg welbecKÍ ménesében kimúlt. Hampton, (a bárom Derby-gyöztes : Merry Hamp­ton, Ayrshire és Ladas, s számos más lónagyság, mint Royal Hampton, Sheen stb. apja), annyira el­gyöngült, hogy az idén már nem fog ledezni. A je­lenleg 25 éves mén annyira elerötlenedelt, hogy nem is tud helyéből elmozdulni. A hozzá bejelentett kan­czák tulajdonosai eszerint kénytelenek más után nézni, mi nagyon bajos reájuk nézve, mert az első­rendű stallionok listája telve van.

Next

/
Thumbnails
Contents