Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-12-07 / 96. szám

700 jából tettem részletes javaslatol, a népies tenyésztésben is a törzs tenyésztes mielőbbi meghonosítására a V. és Versenylap egyik elözö számában. Ma már ezen kérdés igen erősen kopogtatott ajtónkon, mert ennek gyors megoldása nélkül nem birkózhatunk meg a bennünket fenyegető külföldi versenynyel. Ha csak Ausztriába is áttekintünk, azt látjuk, hogy ott az országos lótenyésztést 6 kerületre felosztva állandó elnökkel, elnökhelyettessel és jegyzővel biró vezetőségek intézik, melyek a kanczasorsolást, a jobb tenyészanyag nyerése szempontjából a kanczadijazást, egyúttal az alkalmatlanok kiselejtezését söt a tenyésztésből való kizárását rendszeresen és a kellő folytonossággal intézik. Ezen bizottság illetve vezetőség ily módon a tenyésztési irány egyöntetűségét lépésrőllépésre tökéletesít:, s a mi fö, kezében van ennek irányítása. Már az első lépésnél is nagy eredménye van, annál inkább egy évtizednek egyirányú, tervszerű működése nagy lépéssel viheti előre ezen czélokat, mig több évtized hasonirányu tevékenysége még inkább fokozza a sikert. Evvel szemben Magyarországon hasonló működés nem honosodott meg, mert itlen az állami ménesek a földmivelésügyi minisztérium lótenyésztési osztályának vezetése alatt állanak s a köztenyésztés ügye csak annyiban nyeri onnan a vezetést, a mennyiben az állami fedezőmének a rendelkezésre álló anyaghoz mérten az országban levő fedeztttési állomásokra szétosztatnak. Ezen szétosztásban azonban mindig nélkülözzük az egyirányú tenyésztés szigorú elvét. De mert az egyes fedeztetési állomásokon a különféle igények kielégítésére különféle származású és fajú mének vannak felállítva, melyek a meg nem felelő vérű paraszt kanczákra is szabadon használtathatnak, a miért az ezek után származó csikók a legkevertebb képiiek és legtöbbnvire nélkülözik a tvpikus faj .jelegei ; azonkivül az állomáson az apamének lehető gyakori változtatása is folyton gyakorlatban van. a miért tenyésztési irányunk sem lehet állandó. Az eredmény nem is kétes, mert az egyöntetűség hiánya minden fedeztetési állomás vidékén szembeötlő. Itt helyén lévőnek tartjuk röviden telivéreinknek befolyásáról is lólenvésztésünkre kitérni. Vita tárgyát nem képezi, hogy a versenyben jónak vagy legjobbnak bizonyult telivérmének — ha köztenyésztésre használtatnának — sem volnának képesek az ideális lehető legjobb használati luxus-lovat tenyészteni; inert a legjobb versenyképességgel a legjobb tenyészképesség nincsen kapcsolatban. De eme legjobb eredményű telivérek sem kerülnek a köztenyésztés czéljaira, hanem vagy az állami ménesekbe vagy magánosok méneseibe. Az eredmény azokban sem biztosított. A jó telivér apamén azonban igen magas ára miatt csakis nagy pénzáldozat árán szerezketö meg, s ezért csak elsőrangú ménesekben vagy versenyanyag tenyésztésénél használhatók. A még mindig igen jó magánménesekbe már kisebb Il-od osztályzatú telivérek kerülnek, mely végre a kisebb tenyésztőkhöz vagy egyes urakhoz a még kisebb lll-ad értékű telivérmén kerülhet, mely helyett minden bizonynyal a legtöbbször jobb egy jó félvérmén. Ezen különböző telivéreknek befolyását országos lótenyésztésünkre gyakran látjuk, s talán legjobban fejezi ki értékét azon körülmény, mikor az egyéves telivércsikók árverésének eredmenyeinél azt olvassuk hogy : ajánlat hiányában visszamaradt, vagy ha az eladási árakat 100—120 frt körül találjuk feljegyezve. Ha pedig a nem rilkán versenyeken letört vagy bárha jó futókepességü, de talán már csontpókos, vagy hosszú csüdü vagy más telivér is kiegvenlitetlen.vegyes s gyenge csontú kanczákra használtatik, legtöbbször visszamaradt, gyenge fejlödésü, nemes küllemű, de vékony, sokszor öz-lábakon álló csikókat láthatunk a ménesben, melyekből legtöbbször semmi czélra sem használható ló lesz csupán. Legtöbbször azonban az ideges,rossz étvágyú, nagyobb munkát nem biró, gyakran a legkülönfélébb csonthibákkal s gyenge inakkal biró ivadékok tűnnek fel a szemlélő elölt a köztenyésztésben használt eme telivérek után. Nem vagyok ellensége a telivérnek, söt 1 bámulom a jó és kitünö, hibátlan telivért, s éppen ezért szemet nem hunyok a gyenge vagy tenyesztésre nem ajánlatos telivér által 1 köztenyésztésünkbe átültetett hibák előtt. Az ilyen alsóbbrendű s csak neve szerint J telivérek tehát lólenvésztésünknek előnyére i és hasznára nincsenek. Kisbérről nem szólok, mert ottan versenylovakat tenyésztenek. De nézzünk át Mezőhegyesre. Mezőhegyesen 1891-ben voltam kedves I emlékű Kozma Ferencz különös meghívására > s már akkor nagyon szemembe tünt azon I befolyás, melyet a telivérnek az egyes mező- 1 hegyesi törzsekbe való bevitele az ivadékokra gyakorolt. Azóla is többször fordultam meg ottan, s azt tapasztaltam, hogy a mily indokolt volt a telivérnek alkalmazása a vér felfrissítésére s az egyes hiányok javitására, más oldalról az eredmény még is az lelt, hogy az ugyanazon évjáratú csikók és lovak küllemben és a fajjelleg tekintetében egymástól mindjobban eltérlek, az az a jellegzö törzsjellege ama lovaknak kevesebb és egymástól elütőbb lett. Ha mostan ezen ivadékok használtatnak újra tenyésztésre, még pedig az egyes fedeztetési állomásokon köztenyésztésre, akkor azt hiszem abban megegyezünk, hogy ezek ivadékai is még inkább eltérők lesznek egymástól. Tehát általában véve bármilyen jó tulajdonságot visznek is be vagy vihettek be a telivéreka mezöhegyesi törzsekbe, a köztenyésztésben az anyag egyöntetűségének előmozdításában előnyt nem biztosítottak, hanem inkább nagyobb divergentiát. És ha ilyen anyagot hozunk — mondjuk kikiáltott luxuslú-vásárainkra — bármily értékes legyen is egyedenkint a fogat vagy nagyobb csoport, de tekintve bár csak az orosz ló egyöntetűségét, már avval sem vagyunk képesek a külföldi vevőt ugy megnyerni, hogy az nálunk vásárolja szükségletét, főleg ha egyszerre nagyobb egyöntetű szállítmányra van szüksége. Félvértenyésztésünk főleg Kisbéren a külföldi mérvadó szaktekintélyeknek is bámulatát keltették fel. Félvértenyésztésünk országszerte jobb eredményeket tüntet fel s a jó félvér tulajdonképen azon igazi luxusló, melylyel mi bátran kiállhatunk. Haja csak az, hogy drága, s különösen drágák, főleg mióta Anglia, Franczias Németország oly olcsón jutottak az amerikai lovakhoz. Viszont azonban eme jó félvéreink után is gyakran láttunk köztenyésztésünkben gyenge vagy rossz ivadékokat, mert lótenyésztő közönségünk össze-vissza keveri az egyes fajokat s a fedeztetési állomásokon nincsen állandó szakközeg a ki a tenyésztési irányra ügyelne vagy a közönséget vezetné, sem a minisztériumnak sem a méntelep osztályoknak erre befolyásuk nincsen, vagyis az nem érvényesül, a miért ismét csak az egyenlőtlenség lesz folyton nagyobb. Lótenyésztési bizottmányainknak működési tevékenykedése mondhatni alszik éveken át s ha itten-ottan egy-egy uj, vagy fiatal elnök próbálkozik is ereje s buzgalmával javítani. az egyöntetű szervezetlenség hiányában egy és ugyanazon czélra még sem működhetnek közre. Ausztriában ellenben láttuk, hogy a lenyészirányra is állandó befolyást képesek gyakorolni. Ezt tehát nálunk "is ilyenképpen kellene meginditani s lótenyésztési ügyeink kezelését reformálni. Es mert csupán ilyen — pardon a kifejezésért — tehetetlen szervezettel birunk, ezért a nagy sikert biztosiló «vidéki tenyészkeridetek» sem alakulhattak meg, melyek állal a tenyészanyag egyöntetűsége okvetlen közelebb jutott volna már idáig is czéljához. De mert nálunk erről eszmecsere sem folyt, azért hamarább czélra vezetőnek találtam äz általam javasolt «törzstenyésztés» megindítását. Ezl azon szempontból is czélszerünek találtam, mert minisztériumunk lótenyésztési osztálya aránylag kevés személyzetével az állami ménesek s méntelep anyagainak kezelésével és vezetésével annyira el van foglalva és mondjuk lekötve, hogy annak keretében még az ország minden vidékén létesitendö «törzstenyésztések» vezetésével absolute nem foglalkozhat kint a vidéken. Ha azonban alvó lótenyésztési bizottmányainkat uj életre keltjük s uj erőket vonunk be s a hatásköröket s tevékenységi szerepeket helyesen osztjuk ki. e nehéznek látszó kérdés egyszerre uj életre kél. Ezekre pedig ha lótenyésztésünket csak a mai fokon is fentartani akarjuk, reá kell térnünk, másként a fenyegető külföldi verseny egy csapásra tönkre teheti nagy értéket képviselő s oly szépen jövedelmező lótenyésztésünket. höherer Andor. (Vége következik.) AGARASZAT ES KÖPASZAT. Hubertus napja Erdélyben. Négy heti felséges vadászidö után Hubertus napjára viradólag megeredtek az ég medenezéi, elmosással fenyegetve a Hubertusi ünnepélyt. Déli 11 óráig szakadt az esö, ekkor szűnni kezdett és mire a vadászat megkezdődött egészen jó idö lett. Daczára a fenyegető időnek 27 lovas jelent meg a meetnél. Névszerint: br. Wesselényi Béla falkanagy, gr. Bethlen Károly helyettes falkanagy bárom whippel, Szereday Aladárné, gr. Wass Jenöné, br. Horváth Lenke, gr. Bánffy György, Szereday Aladár, Antos István, Mariassy László kapitány, Mariassy Atilla kapitány, gr. Zedwitz Utz, br. Bornemissza Elemér, gr. Mikes Zsigmond, gr. Spannocchi Leo, br. Bánflv Ferencz, gr. Teleki Ferencz, ifj. br. Wesselényi Miklós, gr. Bethlen István, gr. Béldi Ferencz, Horthy Szabolcs, gr. Teleki Arthur, Béldi László, br. Szentkereszty István, Klobusitzky Andor hadnagy. Kocsiról nézték a vadászatot: Br. Horváth Ödönné, gr. Béldi Kálmánné, gr. Wass Béláné, Sigmond Rezsöné, br. Wesselényi Béláné, Béldi Tivadarné, gr. Mikes Zsigmondné, gr. Bethlen Sarolta, Horváth Ida, gr. Bánffy Katinka, br. Horváth Lenke, Végh Cecile, br. Horváth Hortense, Sigmond Alice, Béldi Elise, br. Wesselényi Palma, br. Wesselényi Ilona, gr. Béldi Klára, gr. Béldi Liszka, gr, Wass Rózsa, gr. Wass Mariska, gr. Wass Rachel, gr. Wass Jenő, Kállay Gustav, Zeyh Géza. A Szamos mellett levő térségen felugrott nyulat a falka az esötöl lucskos tarlókban csak nagy nehezen birta hajtani, a mig fel nem ment a hegyek közzé; itt megjavult a szimat és jó iramban hajtott a falka 20 perczig, miközben kétszer is megfeküdt a nyul. Ekkor azonban róka ugrott fel a talka előtt, melyről nem lehetett leverni; a róka