Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896
1896-10-29 / 89. szám
loJő. október 21, VADASZ- ES VERSEN Y-LAP. 641 még hagyján a pálya, esős időben, felázott talajon azonban valósággal isten csodája, ha «bar accident» futják le a versenyeket. Itt történhetetett csak meg, hogy 2 év előtt egy esős időben a Jesnicaner Steeplechaseben hat ló közül csak egy ló (Isére) jött be minden kalamitás nélkül s hogy e futamban az egyik ló (Toni, lov. Fletcher) háromszor bukjék el. Elég jellemző e pályára, hogy ez alkalommal Schawel ur Wolfját indítani akarta s Williamsont kérte fel lovaglására, ki azonban (pedig tudjuk, hogy nem retteg az akadályoktól s a bukás oly ritka nála, mint a milyen gyakoriak győzelmei) kinyilatkoztatta, hogy ez alkalommal még oly biztos ló lovaglására sem vállalkozik. Ez azonban korántsem vonatkozzék a pálya ccsárlására, söt ellenkezőleg csak örvendeni lehet azon, hogy van ily steeplechase terrénumunk, mert a bécsi vagy más versenytereink akadályversenypályája minden egyébb csak az nem, a minek kellene lenni. Más versenytereinken a steeplechase-pálya könnyű terrenumu sik föld (Pardubitzban hegyes-völgyes), az akadályokat játszi könnyűséggel vehetik még a kevésbbé gyakorlott steeplerek is; bezzeg Pardubitzban máskép áll a dolog. Itt bizonyulhat csak be a chaserek jósága, ez a pálya: criteriuma az akadályversenysportnak. Ezeket előre bocsátva, áttérhetünk a versenyek megbirálására. Kezdjük el mindjárt a chief eventtel. A nagy dijért, az eddigi dispozicziók szerint,a következők fognak pályázni: 6é Handy Andy 81 k. lov. Mr. Bell id. Pampero 80 « « Mr. Hampton id. Lady Anne 80 « « Geoghegan 6é Walter 71 « « Williamson id. Venetia 70 « « Morton id. Coromandel II. 69 « « May 6é Le Lude 68! l < " Eynard kap. 4é Angostura 65 « « Mr. Brook 5é Silk Spider 64 « « Barker 4é Correggio 60 « « Boorer 5é Bajazzo 60 « « Printen A legelső ló, melylyel foglalkozni akarunk az immár tízéves Lady Anne. Teszszük ezt nemcsak azért, mert a Piersfield-kancza hatodízben vesz részt e versenyben, hanem mert elsőrendű esélyt adunk neki a nyerésre. Lady Anne 1891-ben futott e versenyben először, akkor 66£ kilo súlya alatt 20 hoszszal győzött Coutequecoute, Wolf, Hadnagy és Clementine ellen: 1892-ben második lett 80 kilo teher alatt istállótársa Wolf (63 k.) mellett, de mindkét lovat pályatévesztés miatt disqualifikálták, s igy a dij Alphabeté lett; a következő évben 82£ kilót vitt nyergében s harmadik lett Hadnagy (69) és Funny Face (81) mögött, öt más ló előtt; 1894-ben 77\ kilo sulylyal nyergében győzelmet aratott újra, Tourist (60), Venetia (70) stb. ellen, mig tavaly 84 kilo óriási sulylyal csak negyedik tudott lenni Galamb II. (74), Coramadel II. (66) és Merry Girl (71^-) mögött, de oly kiváló steeplereket előzött meg, mint Venetia, Wolt, Tourist stb. A mint látjuk tehát, Lady Anne otthon van a pardubitzi pályán ; erös, SZÍVÓS állat, kitünö ugró, nagy tehervivö — tehát minden kelléke megvan a pardubitzi nagy akadályverseny megnyerhetésére. Más kérdés azonban, hogy nem fáradtak-e már vén csontjai ? Az idén már láttuk futni a pozsonyi nagy akadályversenyben (májusban), hol 82 kilo súlya alatt a neki aránylag rövid távolságon (5000 m.) negyedik lett kis sulyu ellenfelei mögött. Azóta pihent s trainerje nagy gonddal dolgozott vele a holnapi nagy dij — megnyerésére. Lovasa ellen sem lehet kifogás; ismeri ö lovát s lova öt; ügyes professionatus s nem rajta múlik, ha Lady Anne nem viszi el a dijat, hanem lova vén csontjain. Szép kilátásokkal indul Walter is, mely oly könnyen nyerte meg a minapában a 6400 méteres Oktober Steeplechaset, de ez a könnyű bécsi pályán futtatott le s kérdés, vájjon otthon érzi-e magát Pardubitzban. Erre különben garancziát nyújthat mestere, Earl, (kinek keresztnevét viseli a ló) a ki nem küldené ki lovát, ha nem volna esélye. Walter mellett szól még lovasa is, ki garancziát nyújt ismét a felöl, hogy végig viszi a pályán. Angosturát kis súlya ugyan ajánlja, de fiatal korára való tekintetből nem igen hiszszük, hogy kilátással indulna. A másik két ló amelyik tőlünk indul: Correggio és Bajazzo, csak abban az esetben szerepelhetnének sikerrel, ha a többit akcidens érné, valószínűbb azonban, hogy ök nem fognak végig menni a pályán. S most, a németekre! Hosszasabban nem foglalkozhatunk velők, mert stricte mertékünk a mi lovainkhoz nincsen s igy csak a legjobb chanceal biróra mutatunk rá. Ez Handy Andy, mely minapában 77 kiló súlya alatt a szintén nehéz lefutásu Grosses Preist von Carlshorstot nyerte meg. ugyan holtversenyben Sixpenceszel, de egyedüli győztes maradt volna, ha lovasa ideje korán fel nem pullolja. Hazájában mint igen kitartó s biztosan ugró ló van elismerve, melyet semmiféle suly sem akadályoz képessége bemutatásában. Ugyanez áll istállótársára, Pampero-ra is, melyet mi hajlandók vagyunk még Handy Andy elébe is helyezni. A másik négy ló kevésbé birja bizalmunkat, győzelmük meglepetés számba menne. Összegezve a mondottakat a verseny kimenetelét Lady Anne és Walter közzé helyezzük. melyekre első sorban Pampero, másodsorban pedig Handy Andy lehetnek veszélyesek. A nagy akadályverseny mellett az első napon a Nemoschitzi dij (3200 m.) kelthett nagyobb érdeklődést, hiszen Proponent, Bentinck és Blondine mérhetik össze erejüket; kötelezve van e futamban a Prímás II. verseny győztese, Mimosa is, de az adott súlyviszonyok mellett ugyszólva mi kilátásai sincsenek. Szintigy nem a legrózsásabbak Bentinck chanceai sem, egyrészt, mert már fáradtnak látszik, másrészt pedig ugy a St.-Leger, mint a Tokio verseny alapján tartja öt Proponent. Azonban ez utóbbi győzelmében sem bizunk, mert kissé soknak tartjuk neki a 3200 métert s kérdés vájjon tud-e oly kitartó lónak, mint Blondine a koron kivül öt fontot czedálni. Blondine tavaly ilyenkor is e versenyben porba sodort egy nagy ágyút. Orvertet s az idén sem tartjuk kizárt dolognak, hogy hasonlót cselekszik Proponenttel. A második napi Elbe-dijban (2400 m.)ujra találkozhatik Proponent és Bentinck egymással, s minthogy a két ló egyenlő suly alatt indul, Proponentnek adjuk az első esélyt. A meeting többi futamai is — mint a programmból láthatók — érdekeseknek Ígérkeznek, s ezek esélyeire nézve prognosticunkra utaljuk az olvasót. Programm. Pardubitzi versenyek 1896. Első nap. Péntek okt. 30. I. Gátverseny. Hdcp. 4000 kor a győztesnek, 800 kor. a 2-diknak, 400 kor. a 3-diknak. 2800 m. 1. (3) Dreher A. ur 4é p m Gogerl 80 2. Beit A. ur 5é sga k Amulet 71 3. (1) Dreher A. ur 3é p k Brausepulver 70! 4. Hanau C. ur 4é sga k Struck Oil 69 I 5. Wahrmann R. ur 5é sga m Favour Royal 69 6. (9) Hír. Auersperg F 3é sga m Trivial 66 7. (12) Mr. G. F. J. Smith 4é p k Tussle 66 8. Mr. Silton 3é stp m Morny 65 9. (6) Hg. Auersperg F. 3é stp m Legény 63 10. Giesecke G. hdn. 3é sga m Helenor 56 11. Szemere M. ur 3é p k Vertinguette 56 12. (7) Mr. G. F. J. Smith 3é sga k Nevermind 56 13. Rheina-Wolbeck fhdn. 3é sga m Veronese 51 14. Urban L. ur 3é f m Kominek 51 Tip: Trivial — Morny. II. Damenpreis. Steeplechase. Urlovasoknak. T.-dij és 1000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-diknak, 200 kor. a 3-diknak. 3200 m. 1 Hg. Colloredo-Mansfeld id. sga h Daisy Bell (fv.) 77 2. (3) Gr. Cernin 0. id. stp h Charley (fv.) 74! 3. (2) Ugyanaz id. p h Shamrock (fv.) 74! 4. Eynard száz. id. sga h White Friar (fv. 74! 5. Geist G. ur 4é p m Halász 75 6. Hasperg H. iirid. p h Talbot 79! 7. Gr. Kinsky R. F. 5é stp m Náprstek 75 8. Gr. Larisch H. id. p k Fancy (fv.) 74! 9. (10) Mr. Ord 6é sga h Challenge (fv.) 74! 10. (9) Ugyanaz 5é stp h Lambkin 72 11. Gr. Pálffy J. id. p h Bimbó (fv.) 79! 12. Lov. Proskowetz F. id. p h Newton II. 74! 13. (14) Gr. Rosen C. id. p h Albert (fv.) 79! 14. (13) Ugyanaz 4é stp h Out vive 70 15. Simon F. ur 4é sga h Dan Alack 70 16. (17, 18. 19) Mr. G. F. J. Smith 6é sga m Toro 80 17. (16, 18, 19) Ugyanaz 4é p m Loser 70 18. (l6, 17, 19) Ugyanaz 4é p k Fülemile 70 19. (16, 17, 18) Ugyanaz 4é p k Praha 70 20. Vivenot E. hdn. 5é sga m Pan 72 Tip : Halász — Daisy Bell III. Nagy akadályverseny. Handicap. 20000 kor. a győztesnek. 3000 kor. a 2-iknak, 2000 kor. a harmadiknak. 6400 m. 1. (3) Beit G. ur id p h Handy Andy 81 2. Schawel J. ur id sga k Lady Anne 80 3. (1) Beit G. ur id p h Pampero 80 4. Hg Auersperg F. 6é sga h Walter 71 5. Suermondt száz. id sga k Venetia 70 6. Simon F. ur id f h Coromandel II. 69 6. Eynard kap. 6é p m Le Lüde 68! 8. Igali ménes 4é p k Angostura 65 9. Ado ur 5é f k Silkspider 64 10. Gr. Rosen C. id p h Le Halo 64 11. Hg Auersperg E. öé f h Waterford 64 12. (13) Mr. G. F. J. Smith 6é p k Népdal 60 .13. (12) Ugyanaz 4é stp m Correggio 60 14. Gorrnász R. fhdn. 5é p m Bajazzo 60 Tip : Walter — Lady Anne — Pampero. IV. Nemoschitzi dij. Áilamdij. 10000 kor. a győztesnek, 1000 kor. a másodiknak. 3200 m. 1. (2) Dreher A. ur 4é p k Folichonne 55 2. (1) Ugyanaz 3é sga k Ruabn 48! 3. Br. Faíkenhausen E. 3é sga k Mimosa 51 4. Capt. George 4é sga k Blondine 55 5. Gr, Hadik-Barkóczy E, 3é sga m Proponent 55 6. Mr. G. F. J. Smith 4é p k Tussle 52! 7. Wahrmann R. ur 3é p m Bentinck ód Tip : Blondine — Proponent. V. Liechtenstein dij. 1000 kor. a győztesnek. 400 kor. a 2-iknak, 200 kor. a 3-iknak. Urlovasok. 2000 méter. 1. Hg Auersperg F. 4é sga m Claret Cup 70 2. Dreher A. ur 4é p m Gogerl 70 3. Eynard kap. 6é sga h Wels 72 4. (5) Geist G. ur 3é p m Zimankó 68 5. (4) Ugyanaz 3é sga k Maritta 68 6. Janota-Bzowski fhdn. 3é p k Riki 66 7. Gr. Kinsky R. F. 3é sga m Kohner 66 8. Gr. Larisch H. 4é sga k Nap 70 9. (12) Lebaudy R. ur 4é stp k Corinna 77 10. ill) Ugyanaz 3é p m Bimetallist 66 11. Lov. Lederer S. 3é sga m Marquis 70! 12. Gr. Rosen C. 3é sga m Romulus 66 13. Schindler L. ur 6é sga k Gretchen 72 14. (17) Mr. G. F. J. Smith 4é stp k Fable 70 15. (16) Ugyanaz 4é p k Fülemile 70 16. Hg Taxis M. E. 3é sga k Büsserin 70! 17. Wahrmann R ur 4é sga k Queens Evidence 74! Tip: Gogerl — Büsserin. Második nap. Vasárnap, november 1-én. I. Kunetitzi dij. Gátverseny-Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 500 kor. a 2-iknak 300 kor. a harmadiknak. Urlovasok. 2800 m. 1. Beit A. ur 5é sga k Amulet 77 2. Wahrmann R. ur 5é sga m Favour Royal 75 3. Simon F. ur 4é sga m Struck Oll 75 4. (8, 11) Mr. G. F. J. Smith 4é p k Tussle 72 5. Hansperg H. ur 5é p h Maramat 70 6. Eynard kap. 4é p h Auditor 70 7. Hg Auersperg F. 4é sga m Claret Cup 70 8. (4, 11) Mr. G. F. J. Smith 6é sga m Toro 69 9. Schindler L. ur 6é sga k Gretchen 69 10. Lov. Janota-Bzowski 4é sga m Dynast 69 11. (4, 8) Mr. G. F. J. Smith 4é p k Fülemile 66! 12. Br. Dewitz 0. 4é p m St. Vertugarde 62! Tip: Favour Royal — St. Vertugarde. II. Jesnicaner Steeplechase 3000 kor. a győztesnek, 600 korona a 2-diknak, 400 korona a 3-diknak. 4000 méter. 1. (2) Hg. Auersperg E. 6é p k Cherry Ripe 67! 2. (1) Ugyanaz 5é stp h Waterford 65! 3. (4, 5) Hg. Auersperg F. 6é sga h Walter 75! 4. (3, 5) Ugyanaz 5é p m Minister 73! 5. (3. 4) Ugyanaz 5é sga h Anninger 67! 6. Beit A. ur 5é sga k Amulet 67! 7. (8) Beit G. ur id. p h Handy Andy 75! 8. (7) Ugyanaz id. p h Pampero 75! 9. Blaskovich E. ur 4é sga k Aranyvirág 68 10. Gr. Chorinsky F. fhdn. 6é stp m Velocipede 69! 11. Gr. Czernin O. id. sga h Kiselov (fv.) 67!