Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-10-05 / 80. szám

1336. október 5. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 589 jelentőségű votumát, megindul a válogatás, s mindenik sorra választ egy-egy lovat a maga reitschuljába, mindaddig a mig lassacskán három külön csoportba kerülnek a paripák. Aztán reánk kerül a sor; ki ide, ki oda. Megtörtént a beosztás; s ez igy marad az egész kiképzés alatt. Az önkéntes gyerekek, kiknek jórésze, a rég ellökött «hinta-lovon» kivül más paripát közelről még nem ismert, félénken kerülgetik az öreg lóápolókat, s egy-egy odacsusztatott Panajotti árán megismerkednek egyik-másik ló egész curriculum vitaejável. Ilyenkor azután a következő párbeszédeket lehet hallani: —• Hogy hívják ezt a lovat ? — Jázminnak, önkéntes ur. — Hány esztendős ? — Már én, vagy a ló? — Dehogy maga, a ló. — Nem torn' biz én ; a négyheti gyerekek (1894-esek) is már mint öreg lovat kapták, lehet ugy 10—12 éves. — Aztán rug-e ? — Dehogy, kérem, olyan e' mint a szopós bárány. — Nem rázós, jól lehet rajta ülni ? — Ugy ül ezen önkénles ur, mint a pihés dunyhán ; csak a sarkantyútól kényes! Hát szereti a czukrot? kérdi tovább. — Hahah, jobban mint önkéntes ur a hosszú kardot (ami még mindig a lábad között akadékoskodik — gondolja magában.) Habt Acht.' — hangzik a kapitány éles szava, s azzal vége a diskurzusnak; az önkéntesek átveszik a legényektől a kijelölt lovakat, (két-két ujonczra jut egy ló) s azzal — tisztességtudóan kötöfékvégen fogva — bevezetik az uj pajtásokat a reitschulba. Tévedne, aki azt hinné, hogy valami üvegfedeles, párnázott falú, villamos ivlámpákkal diszitett zárt helyiségről van szó, -— j távolról sem; az öszi hónapok reitschulja az i isten szabad ege alatt egy-egy darab kaszárnya- i udvarból áll. Fedett helyiségről az első hóna- ; pókban szó sincs; az októberi sürü eső, s a I novemberi hó egyforma kitartással csepeg és hull az otthon elkényeztetett «véradó» nyakába; keményítik a gyerekeket I A longe-vezetö altisztek (kettő-három) egyike megáll az udvar egyik, másik pontján, felcsatolja a pányvát s kiereszti a lovat 8— 10 méteres körre, s azzal kész a Reitschul. Az első órán az «auf und ab-sitzen» járja, a káplár magyarázza, hogyan álljon az ujoncz balfelöl a paripa mellé; jobbkezével tartsa azt kantárszáron ; mikor aztán felülésre Komandiroz ; hogyan forduljon jobbra — s mialatt egy lépéssel a nyeregig jut, mint ereszsze ki jobb kezéből a kantárszárat s csúsztassa balkezébe ; — a második tempóra, hogyan tegye fel kantárszárt folyvást tartó balkezét a ló marjára; mint tolja jobbkezével a kengyelvasat felemelt ballába talpjára stb. stb. Aztán a mindnyájunk által jól ismert módon hogyan emelkedik fel s ereszsze le magát tempósan a nyeregbe! Mind ezt könnyen csinálják a musculosus önkéntes urak; nem ugy azonban a következő napokon, a mikor egy reggel általános megdöbbenésre kengyel nélkül hozzák elé a lovakat, s itt jön aztán csak a hadd el hadd. Felhúzni magát és beülni a kápás nyeregbe, még csak megy valahogy, s lépésben kényelmesen is lehetne koczogni, de egyszer csak hangzik az udvar sarkából a « Traaab/» hosszan elnyújtott vezényszava, melyre megsuhan a hosszú ostor, s a másik perczben vidám ügetéssel haladnak a lovak. Eleinte szabad a kapába fogódzkodni, de ezt a piezike kedvezményt is elvonják csakhamar a szigorú altiszek, s a szegény önkéntesnek nem marad más, mint halál-megvetéssel rázatni magát jobra-balra a ló hátán, s vigyázni, hogy észre ne vegyék, ha vagy egyszer a kápához oda-öda kap. A felebbvalók azonban telhetetlenek ; ezerfélét kivannak attól a szegény fiútól: hogy egyenesen üljön, tartsa fel a fejét, huzza be a derekát, dene düleszszekia hasát, fogja be a száját! . . . nézzen előre s mindig fel az emeleti ablakra! csak a térdével szorítson, sarkait kifelé tartsa ! nyomja le! s egész súlyát adja le a sarkakba! . . . elgondolni is sok, hát még . . . Aztán meg újra hangzik: Ne üljön olyan mereven, mint a kő-szobor, de meg ne is ereszsze el magát mintha villával hányták volna oda! . . . S mindezt gyönyörű titulusok kíséretében. S ha még csak ennyiből állana a mulatság ! De van a dolognak nehezebb része is; jobbra térdliajlásba csúszni a nyergen, végig feküdni a ló hátán, feltérdelni a nyeregre, trabb és galopp közben fel és leugrani, hátrakulcsolt kezekkel negyedórán át ügetni, s rádásul különféle taggyakorlatokat végezni — nem olyan kis mesterség, különösen a puhábban nevelt városi gyerekeknek. Van is potyogás quantum satis, ez magától értetődik. Kezdetben jobbak e tekintetben a viszonyok, nem akarják a fiukat mindjárt elriasztani; de a második, harmadik héten már gyakrabban csattog az ostor, kikirug a longeos s egy pillanat. alatt a homokon hever a szép extra ruha! komolyabb természetű esés azonban nem igen lordul elő, s ritkán történik meg, hogy valaki a miatt bár csak egy órára is harczképtelenné válnék. Könyütestü még a legény. Mikor aztán vége a leczkének, nagyot lélekzik a regruta, s most beáll a többi végzetthez nézőnek a káplár háta mögé. s iparkodik komolynak maradni, pedig majd a nyelvüket kell leharapni sokszor azelfojtottkaczagás-vágytól, mert az a szerencsétlen «óra-csináló», akit most longe-oz a káplár ur, ugy himbálódzik a ló hátán mint a hándlé-zsidö ; ezt a káplár ur mondja mélységes megvetéssel. De aztán van jutalom is. A jobb lovasok számára reservált kitüntetés az ostor-vezetés joga ; az altiszt átruházza hatalmát egy időre valamelyik önkéntesre, s az — fontos hivatala teljes tudatában — büszkén pattogtat, s kiált galopp közben olyan «liopp»-okat mint Wulf a cirkuszban. Óra végén van a nagy etetés, a lovak hízelegve dörzsölik oda izzadt fejüket a katona bácsikhoz, várva az elmaradthatatlan czukor porcziót. Némelyik még a lábával is kiveri évei számát, csakhogy nagyobb érdemeket szerezzen egy-két darab édességre. S constatált tény, hogy az első időkben az önkéntesek sokkal bőkezűbbek a czukor mint a sarkantyú osztogatásban (megvan ennek a maga oka); mindeniknek tele van ilyenkor a köpenyeg-zsebe czukorral; a kávéházban a «pikoló» mellől büszkén vágnak zsebre egyegy darabot: «a lovam számára!» Nem feledkeznek meg a jó fiuk a tanárokról se ; rang szerint kijár minden altisztnek az illetménye : őrmesternek vergonia, káplárnak portorico vagy kassai válogatott. Igy megy az élet a lonzson ; nap nap után két óra hosszat a szabad ég alatt csiszolják a hires magyar huszárokat, hogy majd a kemény télen, ha a fedett lovardába kerülnek, tudjanak legalább ülni a nyeregben. — De azért ne busulj édes hazám, SZÍVÓS kemény gyerekek lesznek majd ezekből . . . s véres fejjel verik vissza az ellent, ha jönni talál majd — észak felöl! Ugy ám. De erről majd máskor. Achilles, (de ínég nem a hadverő !) Mindenféle. G. Symons a neve egy uj jockeynak, kit Hansi Fries idomár most hozatott magának Angliából; legközelebb már látni fogjuk a nyeregben. Talán szerencsésebb lesz a Ledererdreszben, mint az eddigi jockeyk. * * * BlondineA nevezte istállója, a csütörtökön futandó Öszi kanczadijra, a mi általános feltűnést keltett, mert ugyan-e napon futják a Totalisateur-Handicapet is, melynek értéke pedig éppen négyszer akkora, mint az Öszi kanczadijé és melyben Blondine kitünö esélyekkel indulna, söt melyre már többen előzetesen is megfogadták. Blondineröl tényleg hallatszik, hogy a sokkal biztosabb Öszi kanczadijban fog futni, mely esetben a TotalisateurHandicap ugyancsak nyilt verseny lesz ; ez esetben a legjogosultabb jelöltek a csütörtöki nagy dijra: 4é Folichonne 53 kg. 4é Bohócz 45 kg. 4-é Terebes 51 kg. 3é Hatalom 45£ kg. 3é Ruab'n 47 kg. 3é Brigand 45 kg. * * * Német lovak érkeznek holnap Budapestre: Armbruster és Goldgulden, hogy részt vegyenek a szombaton futandó Földmiveiési minisztérium dijában. Felette örvendetes dolog, hogy eme, a minisztérium által kitűzött nagy dij még külföldi istállókra is képes vonzerőt gyakorolni. Az 1894. évi St. Leger óta. mikor a Derby-gyöztes Sperber jött hozzánk, de helyre sem jött Kozmáék mögött, nem volt német ló nálunk. Hogy azonban kormányunk reflektál-e csak egy lóra is a jövő szombati mezőnyből, az persze más kérdés. * * * Négy oly trainer, kinek az idén ugyancsak nem világit a szerencse csillaga, jutott a lefolyt kettős versenynapon győzelemhez. Stylesnek Ginger és Palmesel nyertek egyegv versenyt és Bonnie Lassie egy harmadik dijat, Richards-neik Hajadon a kétévesek államdiját, Pepitta egy eladóversenyt. Ball-nstk Bora egy handicapet, Jason egy második dijat. Huxtable-nak végül, kit két) Derbyben üldözött a sors keze, Ganache megszerezte a Lovaregyleti dijat, Margot egy második dijat. Lassan valamennyi trainerre rákerül a sor. * * * Nem mondható éppen örvendetes dolognak, tenyésztésünk szempontjából, hogy a lefolyt két versenynap három értékesebb dijának mindegyikében oly lovak maradtak győztesek, melyeknek apái nem belföldi stallionok, de még csak, egy esetet kivéve, nincsenek is hazánkban felállitva. Igy Ganache apja Galopin, Álmos apja King Monmouth, Angliában vannak, Bentinck és Hajadon apja Bendigo Németországban van. éppen csak Voltigeur apja, Galaor, van nálunk, de ö sem belföldi apaló. Ugy látszik, még mindig nagyot kell haladnunk, ha sajáttenyésztésü apalovainkkal egy rangba akarunk helyezkedni a külföldiekkel. * * * Tótleány kimúlt! Tokió anyátlan lett; anyja, Tótleány, kedden a puchhofi ménesben elcsúszván, lábát törte s agyon kellett lőni. A kancza ugyanakkor került ki Németországba, midőn Taípramagyar, s Lang Puchhof Károlynak 7000 frtot kellett fizetni érte. Tótleány 1883-ban született (Gunnersbury — Tivelfth Cake) féltestvére tehát a maga idejében a leggyorsabb lónak. Donna Ghristinenak. A versenypályán nem igen tüntette ki magát, s csökönyösségéről volt ismeretes. A ménesben már jobban bevált; Tokio előtt Thecla, Totalisatenr, Tovább és Toncsinak, tehát hasznos lovaknak adott életet. Tokio után Tátra származott tőle, majd a jelenleg kétéves Teufelsbub. 1895-ben Tótleány, Talpra magyar után meddő maradt, ez évben azonban Talpra magyar után egy kanczacsikót hozott a világra.