Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896
1896-08-14 / 60. szám
1896. aug usztus 12. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 435 A Szent István-dij. Már régen nem volt oly érdekes a SzentIstván-dij, mint a minőnek az idén lenni ígérkezik, s az egész sport-tábor lázas érdeklődéssel várja a nagy napnak elérkeztét, mely felvilágosítást van hivatva nyújtani a felöl, hogy az adott viszonyok között, mely ló képes a Szent-István-dijat megnyerni. A Szent István-dij zsenialis propoziczióinak fényoldalai nem minden esztendőben tűnnek ki annyira szembeötlően, mint épen az idén, midőn igazán magas klasszisu lovak mérkőznek több jó középosztályu lóval, melyek közül néhány ugy össze van hozva egymással a különböző teher által, mint egy jól csinált handicapben. A valószinü indulók im ezek : 4é Tokio 61 k. Sharpé 4é Eltoli 61 k. Williamson 4é Toreador 59 k. Smith 3é Ganache 58! k. J. Watts 3é Gomba 58! k. Hyams 3é Dandár 58! k. Adams 5é Ignácz 49 k. S. Bulford 3é Joschko 48! k. Brown 3é Ruabn 44! k. Peasnall A mint tehát a névsorból látható, a társaság a lehető legfényesebb. A mult évi Derby-évjárat három legjobb lova — Tokio, Elto'i és Toreador — meg fognak jelenni a startnál. Az idei Derby-évjárat, melyről el van ismerve, hogy már régen nem volt oly sok magas klasszisu képviselője, mint az idén, Ganache, Gomba és Dandár által lesz képviselve. Nem hiányzik tehát az igazi nagyságok közül csak Weathercock. Ötéves csak egy van a küzdök sorában, és pedig Ignácz, mely a könnyű teriiüek gárdáját megnyitja, s ezenkívül Joschko és Ruab'n, melyek versenyképességükről már szintén szolgáltak bizonyítékkal. Ruab'n nem tartozik abba a klasszisba, hogy esélylyel aspirálhasson a dijra. A budapesti Kanczadijban ugyan második, az osztrák Kanczadijban pedig harmadik lett, de tudvalevő dolog, hogy az idén csak egy első osztályú kanczánk volt, — Gyöngyös — s igy Ruab'n-nak fenti sikerei nem nyomnak annyit a latban, mint az talán első pillanatra látszanék. A fényes társaságra való tekintettel, tehát Ruab'n győzelmét — kis terhe daczára — a legnagyobb meglepetésnek kellene tekinteni. Jóval jobb véleményben vagyunk azonban Joschkoról, melynek számbavehelöbb sikere ugyan eddig nem volt; de nem kell feledni, hogy Butters mesternél oly kezekben van, melyek majdnem csodákat képesek létrehozni. Dandár, mely 48 kiloval a Király-dijat könnyű szerrel megnyerte, most hasonlithatlanul nagyobb feladattal áll szemben s ámbár a német Derbyben második, az osztrák Derbyben pedig harmadiknak futott, nem igen hiszszük, hogy a Szt.-lstván-dijban megoldandó feladatának megfelelni képes legyen. Toreador, mely a Nemzet i-Hazafi-dijban oly szerencsés volt, hogy Tokionak is patkóit mutogathatta, valamint Eltoli mely tavaly kis terhe alatt a Szent-István dijat megnyerte, ugyanabba a kategóriába esnek, mint Dandár, s körülbelül azonos esélylyel mennek az ütközetbe. Ami Gombát illeti, erről a lóról, — daczára a Derbyben való kudarczának, — magasabb véleménynyel vagyunk, s esetleges győzelmét sem vennénk valami tulnagy meglepetésszámba. A Szent István-dij távolsága Gombának nagyon meg fog felelni, s e ló már számtalanszor, különösen kétéves korában, igazi magas klasszist árul el, s oly gyorsaságot tud kifejteni, hogy ló legyen az, mely vele galoppozni bir. A legjobb esélylyel induló outsidert mi Gombában látjuk. S most az idei Szent István-dij három jogosultabb jelöltjéhez érkeztünk. Ezek Ignácz, Ganache és Tokió. Mindhárman különböző évjáratot képviselnek. Ignácz csak 49 kilo kis terhet fog nyergében viselni, s tavaly ugyan e teherrel csak nyakhoszszal üttetett el a Szent István-dij dicsőségétől. Az akkor 3éves Eltoli 48) kiloval á második helyre utasította. S most azt a kérdést vetjük fel, vájjon ez idén van-e a mezőnyben kis teherrel oly klasszisu ló, mint a minő tavaly Eltoli volt ? Erre a kérdésre nemmel kell megfelelni. Ha tehát lgnácznak tavaly nagy esélye volt a Szent István-dijban, az idén is annak kell lenei. Ha nem volna a mezőnyben két oly nagy klasszisu ló, mint a minő Ganache és Tokió, azt mondanók, hogy az idei Szent István-dij ból Ignácz fog nyertes gyanánt kikerülni. Ha Ignácz az adott viszonyok közt is patkóihoz tudná a győzelmet fűzhetni, egy Ganachet, melytől a korterhet és még 19 fontot, vagyis 31 fontot kap, ha egy Tokiót, melytől 24 fontot kap, a Szent István-dijban képes lenne megverni, azon nem csodálkoznánk, s épen a vasárnapi nagy nap lesz hivatva ezt a kérdést felderíteni. Ganache egy kitünö évjárat legjobb — bár nem legszerencsésebb — képviselője. Oly klasszisu ló ö, melyet 58) kiloval képesnek tartjuk, hogy Espoir példáját ismételje. Meg vagyunk róla győződve, hogy kitűnően fog futni, s ha meg tudna nyerni a dijat, kétségkívül a legjobb ló nyerné a Szt. Istvan-dijat fennállása óta. Mert Ganache feladata igen nagy s ha mindentől eltekintünk, Tokiotól a korért csak 2) kilót kap, holott a skála 6 kilót ir elő. Tokio — a nagy Tokio, mert mindenütt igy beszélnek róla, az idén csak a SzentIstván-dijban fog igazán méltó ellenfelekre találni. Az idén veretlen, tavaly nagy tetteket vitt véghez, s most oly feladat elé állíttatik, melyhez hasonlót sem a tavalyi Derbyben, sem a tavalyi Jubileum-dijban megoldania nem kellett. Mert nem kell felednünk, hogy Tokio még igazi nagyklasszisu lóval nem találkozott — Ganacheok és Gombák még soha sem állottak útjába. Tokiot igen jó lónak tartjuk — s ki ne tartaná annak — de a futóképességnek is van határa, s nem kell hinni, hogy a fák az égig érnek, s azért győzelmét előre kicsinált dolognak nem tartjuk. A Szent István-dijban Tokionak ki kell nyúlnia, ha győzelmet akar aratni, de valószinü, hogy erre képes lesz, minthogy Ganachenak nem cedálja a teljes korterhet. Összevetve a mondottakat, a nyilvános formák alapján az idei Szent-István-dij nyilt versenyt képez : Tokio, Ganache és Ignácz között, s azt hiszszük, hogy a nyertes e három közül fog kikerülni, s az is valószinü, hogy e bárom ló a négy első között log helyet foglalni. A vasárnapi nap fog tehát felvilágosítást nyújtani ama kérdésekre, melyeket czikkünk folyamán felvetettünk ; — a fennforgó körülmények között a legszebb, legizgatóbb és eredményeiben a legérdekesebb verseny előtt állunk, s azt hiszszük, hogy az egész év folyamán szenzácziósabb futam nem volt és nem lesz, mint az idei Szent István-dij, mely alkotóját legjobban dicséri az idén. nap egyéb versenyeiről is megemlékezzünk) habár azok a kedélyekben nem is fognak hasonló hullámzást előidézni, mint a Szent István-dij. A Vándor Ivadék verseny mindazonáltal igen érdekessé fog alakulni, s több jó lovat fog a startnál egvesiteni. Igen jól van a futamban a Springer-istálló Inaska és Scarcity által képviselve, valamint Wahrmann Rikhárd istállója, mely Mecca, Tripoteuse és Ronacherre támaszkodhatik. Még egy lónak kell — kottingbrunni futása után nagy esélyt jósolni, s ez Schütt, mely e versenyben a meglepetés lova lehet. Amint halljuk, a Springer-istállót Inaska fogja a startnál képviselni, mig Wahrmann Rikhárd úrtól az eddig veretlen Mecca fog a startnál megjelenni. Inaska múltkori leveretését talán némi mellékkörülményeknek köszönheti, a mennyiben a start után néhány lóval karambolázott, s trainerje erősen hiszi, hogy a csorbát ki fogja köszörülni. Meccát jó lónak kell tartanunk, minthogy istállója is annak tartja, Schütt pedig ugy látszik, hogy csak a saison második felében togja igazi versenyképességét kifejteni s hogy a jó uton van, azt a kottingbrunni nagy handicapben tanusitott 2-ik helye bizonyltja. A többi résztvevőnek csak küloldali esélye van. A negyedik napi Kétévesek eladóversenyében a választás szerfölött nehéz. A viendő terhekre való tekintettel Szolgabiró, Merengő II. és Szittya indulhatnak talán legnagyobb esélylyel. A Háromévesek Handicapjében. melyben csak 8 ló maradt állva, Bakó arathatna győzelmet, hacsak nincs lábaiban csütörtöki futása. Mellette Vertinguette és Pardon érdemelnek emlitést. A Lágymányosi dijban Pittnek adjuk az első esélyt, mig Barinkayt a második helyre várjuk, Ambrosia előtt. A Háromévesek Gátve senyében Uzsorásnak 1 adjuk a legjobb esélyt, Adó és Barázda előtt. A Kétéves nyeretlenek Handicapjében Rache, Hóvirág. Papacosta arathatnak győzelmet, mig a Claiming-Stakesb n valószínűleg Or-clean fog diadalmaskodni, mig helyre Flóri vagy Vyborny jöhetnek. Az ötödik napi Csömöri dijat nehéz lesz Vigszinháztól elvenni; mellette Et'nelswita és Grandezza birnak esélylyel. A Kétéves nyeretlenek Eladóversenyében rossz lovak fognak indulni. Limlom. Pipa, Old Jack Dickinson indulhatnak legtöbb esélylyel. A 2800 méteres Eladóversenyben Queens Evidence alig verhető meg. Nem futása esetében Zápor arathat győzelmet. A Gátversenyben Corinna aligha fog leverőre találni. Helyre a Smith-istálló lova tarthat igényt. Az Augusztusi Handicapben Britanicus, Álmos és Noisette közé helyezzük a dij kimenetelét, mig a zárszámot képező Kétéves nyeretlenek dijában Rosario, Ballerina és Generalin a legjobbak. A negyedik és ötödik versenynap esélyei. Az augusztusi meeting sportja most éri el tetőfokát. A negyedik nap programmján a Vándor-ivadék verseny, az ötödik napén pedig a Szt. István-dij áll. Ez utóbbiról külön czikkben emlékezünk meg s most már nem marad hátra egyéb, minthogy a negyedik és ötödik j i OQQ O O OO Q &OOOQO OOO O© Q-&Ő 0500 00 0 Schäffer János féríi-szabó. BUDAPEST, IV., ker., Kecskeméti-utcza 1. Készít saját műhelyében angol szabású utczai- és Salon-öltönyöket mindennemű Sport-Costume és breecheseket, magyar Gála és magyar és angol liberla-öltönyöket.