Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-07-24 / 53. szám

384 VADÁSZ- ÉS VERSEN

Y-LAP. 1->H6 augusztus 12. — Én vagyok, Henry, — szól a marquishoz. Az inas hallván a bizalmas megszólítást, sejtvén a dolgokat, kisompolyog. A marquis a nő láttára megdöbben, de pillanat alatt visszanyervén nyugalmát, gúnyosan veti oda a nőnek : — Henry ? Csak lasabban hölgyem, a bizalmaskodással... Mairch marquis vagyok, s nem Henry... de bogy is merészel palotámba, szobámba törni s itt botrányt idézni elö. — Henry ! esdekelé a nö, térdre veti magát a szivarkát sodró marquis elé. — Ne csináljon nekem itt jeleneteket; mondja meg mit akar, s végezzünk gyorsan : pénz kell? itt van s ezzel tárczáját a nö elé veti. — Nem, nem ez kell nekem, szökik fel a földről — nem a pénzed kell nekem, Mairch marquis... ennek a kis teremtésnek kell valami.. . Név kell a gyermekemnek, a gyermekednek. — Név ? hát mit törődöm vele . . . keresztelje el a mire tetszik ... mi közöm a gyerekhez, hiszen sem ingem, sem gallérom. — Hát ezt mered mondani, ember? ez a jutalma hozzád való hü szerelmemnek ? ezért buktam el érted, nevetsz ? Persze, mig nagybátyád rád nem hagyta roppant vagyonát, mig szegény voltál, addig jó voltam neked, de most midőn a szerencse tenyerén hord, mi neked a szegény Beatrice, ott vannak a gazdag szeretök. De nem addig, Mairch marquis. Tanúm az ég minden angyala, e kis poronty a tied .. . nézz ide, ismered ezt ? Fellebbenii a csecsemő jobb vállán ingecskéjét, mely alatt egy körteformáju anyajegy látszott. — Most is tagadod még, ember, hogy nem Mairch marquis fia van előtted? Van szived, hogy letagadod gyermekedet ... ate jegyed, az ö jegye. — Ott a pénz,— kiált indulatosan a marquis, — most pedig távozzék rögtön, ha nem akar furcsa dolgokat tapasztalni. Vegye, kotródjék ezzel a porontytyal. — Ugy ? . . . ez utolsó szavad? Elfordulsz ? Jó! nyomorult, én megyek, de pénzed nem kell; felnevelem gyermekemet s nem fogja soha meg tudni, ki volt az apja, az a nyomorult. Bőszülten kap a marquis a csengetyüzsinórhoz, s utasítja a belépő inast: pusztítsa el a palotából ezt a nőt. — Ki akarsz dobat ni ? Nem, megyek magam, de emlékezzél Mairch marquis e napra, a Megváltó születése napjára. Kimagasodott megtört alakja, lesújtó pillantást vetve a fütyiirészö marquisra, elhagyta a termet. A marquis pedig parancsot ad inasának, hogy álljon elö fogata. Szeretőinek megy venni sok drága ajándékot. Este aztán nevetve mesélte el fönn a clubban a délelőtti eseményt, min persze jót mulattak a vele egykorú léhűtő világfiak. * * * Multak az évek . . . Mairch marquis beevezett a házasság kikötőjébe. Férje lett Páris napjának, a csodaszép Labourré herczegnönek. Boldog, nagyon boldog volt, irigyelte egész Páris, midőn a Bois de Boulogneban, vagy a longchampi gyepen megjelent a négy aranysárga által vont fogatában fiatal nejével. Szakitott eddigi életmódjával, még a klubba sem járt. el, csak teljesen nejének «zentelte életét. Az előbbi kicsapongó világfi, a hires Don Juan, mindenl, mindent került, a hol élvezetek kínálkoztak. Csipkedték is emiatt ugyancsak alaposan barátai. Boldogsága, eme visszavonultsága esztendő fordultáig tartott csak; mert ama napon, midőn a gyenge nö egy piczike teremtésnek adott életet, a saját életét vesztette el... Aligha volt boldogtalanabb ember Mairch marquisnál; most még jobban elzárkózott a világtól, valóságos remete lett. Nem törődött semmivel, még kedvencz versenyparipáiról is elforditotta a ügyeimét. Megnyerhette közülök akármelyik a Grand prixt vagy a Derbyt, nem érdekelte az öt. Egyetlen öröme volt csak: felejthetetlen nejének képmása: az ö kis Lilije. Órákhosszat dédelgette az anyátlan árvát a közelmúlt Don Jüanja. Fordult az év ; apósa, a a ki Jockey-Club elnöke volt, leánya után ment. Elnökválasztásra gyűltek össze a Jockey-Clubban... a tagok bizalma Mairch marquisban pontosult, megválasztották Labourré herczeg helyébe. Vonakodott elfogadni a nagy megtiszteltetést, barátjai unszolására, hogy ö van hivatva elsősorban a lóverseny-sport élén állani, végre mégis nagy nehezen elfogadta azt... s bele került ismét a zajos életbe. Nap-nap után feljárt ismét a clubba, mindenütt ott lehetett látni, a hol élvezetekről volt szó. Kis leánykáját egy nőrokonára bizta, elvitette a vidékre, távol magától. Hamar elfelejtette boldogult boldogságát, s ugyancsak restelte a dolgot, ha felhozták neki utóbbi életmódját. Ö ismét a régi lett; a léha élvezetek, a kártya, a lóverseny volt mindene. Tulajdonképeni «mindenét», Lilijét, esztendőben egyszer látogatta csak meg. Felserdülvén, az ország déli vidékére adta be zárdába, csakhogy minél távolabb legyen tőle. A szerencse valósággal üldözte; telivérjei minden pályán diadalról-diadalra futottak; kivitte őket Angliába, Baden-Badenbe, nem tértek azok vissza győzelmi babér nélkül. Bámulatba ejtette a sportvilágot lovaival; talán senki sem tudta oly ügyesen, oly körültekintően vezetni istállóját, mint ö. Szerencsés fogadó volt, nem egyszer egy-egy lovának győzelme ugy hatott a közönségre, mint a derült égből lecsapó villám. Sokat beszéltek az ilyen fogásokról, de nyíltan nem hangoztattak semmit, hiszen a legdíszesebb polczot foglalta el a versenysport rendezésében. Fordult azonban a szerencse, Mairch marquisra rossz napok kezdtek járni a clubban ; nem járt jól a kártyája. A milyen szerencsés volt az előtt, annyira üldözte most a balszerencse. S ha egyszer elfordul az embertől Fortuna istenasszony ö szeszélyessége, ritkán tér ismét vissza hozzá. Mairch marquisnál is igy látszott lenni. Téli idö volt épen, a lóversenyek tehát szüneteltek, s igy nem lehetett reménye, hogy a mit a zöld asztalnál vészit, visszanyeri azt a zöld gyepen. Napról-napra komorabb lett; ha egy nap nyert is, nem sokat ért az neki, mert kötelezettségei voltak, s bizonyos lehetett, hogy legközelebb kétszer annyit fog veszíteni. Karácsony előestéje előtt való hajnalban is veszteséggel kelt föl az asztal mellől. Kedvtelenül készült hazafelé, be sem ült hintajába, hanem gyalog vágott neki a kihalt boulevardnak. Villamfényben ragyogó kávéház előtt rongyokba burkolt nö veti elébe magát, alamizsnáért rimánkodik; durván elrúgja az útból a nöt, Mairch marquis. Másnap reggel a rendőri hirek rovatában megakad a szeme egy újdonságon, melyben hirül van adva, hogy az őrjárat a hajnalban a H*** boulevardon egy elalélt nöt szedett fel, s a kórházban, a hová vitték, reggelre lehunyta szemeit. Hagymázában íolyton eltűnt fiával foglalkozolt.kinek apjául Páris egyik legelőkelőbb férfiút emlegette, (— s kinek nevét a lapok diskréczióból elhallgatták —). Mairch marquis egykori kedvese volt e nö, ö volt az, akit a marquis az éjjel elrúgott az útból deczember huszonnegyedikén * * * Mairch marqis ugy a hogy kihúzta a telet, erősen megrongált vagyoni viszonyokkal ment bele a versenycampagneba. Leánya bájos amazonná fejlődött azóta, tul volt már azon a koron, midőn már a zárda falai közt élhet. El kelleti onnan hozatnia párisi palotájába, a hol külön lakosztályt rendeztetett be neki s egy nőrokonát rendelte az anyja szépségét öröklött leányhoz. A bois de boulognei pálya kapui megnyíltak ; megkezdődött a párisiak great atractionja, a Grand prix meetingje. A góczpontra, a nagy dijra, egész Páris készült, a legmagasabb állású egyéntől, le az utolsó szolgáig. Ünnepnap a Grand Prix napja Parisra. Künn van akkor a Bois de Boulogneban Páris szine java. Olyan ilyenkor a versenytér, mint egy pompázó virágos kert, mert a világváros dámái itt mutatják be toilletejeiket, melyekkel a tékozlásig vetélkednek. Mairch marquis is szorongva várta e napot. Nagy fogásra készült .. .aut.. .aut. Két lovát fogja kiküldeni a 200,000 frankos dijért: Jackot és Shofieldet. A nagy közönségnek Jack volt a íavouriteje s Shofieldet csak iramcsinálónak tekintették. Igazában azonban Mairch marquis meghitt barátai által a bookmakereknél erősen lefogadtatta Shofieldet, melyre harminczháromszoros pénzt is adtak a fehér-czilinderesek. Ezzel akart ö nyerni. Ha Shofield elsőnek dugja keresztül orrát a czélvonalon (s ezt bizonyosra vette), ugy ö a 200,000 frk dijon kivül fogadásokban másfél milliót nyer, ha pedig a megveretés sorsa éri a Mairch-istálló eme crackjét, ugy tönkre van téve: Tömve van a bois de boulognei pálya minden helye. Lázas izgalommal várja mindenki a Grand Prix futamát. Két verseny előzi azt meg, rájuk sem hederít a közönség.. . csak a Grand Prix, a Grand Prix. Csengetnek ; a chief eventre mázsálják a jockeykat. Mairch marquis izgatottan ül a birói páholyban, nem is megy le a paddockba megnézni lovait még egyszer az ütközet előtt. Kipróbálta őket előzőleg, teljesen meg volt velök elégedve. Trainerje is hangoztatta, hogy nem lehet elvinni előlük a dijat. Ki jöttek a gyepre a hősök. Tizenöten szálltak a sikra. Megkezdték sétájukat, majd rövid galopban vágtattak el a közönség elölt. A fogadásokban Jack még mindig a fökedvencz, parival jegyzik a bookmakerek. mig istállótársa Shofield ellen még mindig szívesen adtak tiz—tizenkétszeres pénzt, annyival is inkább, mert maga a tulajdonos pár ezer frankot fogadott Jackre (a látszat kedvéért), a nagy összege azonban (titokban) Shofielden feküdt. A starthoz mentek a hősök. Felálltak... rajta... rosszul indultak... hamis start... ez ismétlődik kétszer, háromszor, egyszerre csak leesik a kis vörös zászló s utána a fehér... megtörtént az indulás. Mint a tegzéböl kilőtt nyit repül szorosan egymás mellett a tizenöt ló... Roppant heves az iram, jóllehet a verseny távolsága 3000 méter... az öldöklö gyorsaság hamar megköveteli áldozatjait, egyik pályázó a másik után kezd visszahanyatlani ... de már az egyenesre fordultak be a hősök ... most kezdődik csak a hajrá.. . lázasan működik az ostor, a sarkantyú. Nagy izgatottság uralkodik a közönség soraiban, Jackot, a favouritet nézi, lesi mindenki. Jack pompásan tartja magát; lovasa még nem ismertette meg vele az ostort. A távoszlophoz érteK a lovak, Jack szökik az élre. Jack nyer. .. Jack nyer.. . kiabálja a közönség, de következő pillanatban egy sötétpej kerül melléje : Shofield az, mely könnyen elhúz az istállótársa mellett... elnémul mindenki, csak Mairch marquis arcza válik mosolygóvá.... Shofield nyer... de mi. ez? Ötven méter-