Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-07-11 / 50. szám

loJő. juííiUá 27. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 369 Szerkesztői posta. Érdeklődő. Az a szép sárga csikó (ap. Hazlehatch any. Gladia), melyet a Kilenczes bizottmány hozott be, Gergely nevet kapott, s nemrégiben ment át Keczer Miidós ur tulajdonából, Szemere Miklós ur bir­tokába. A kétéves még nem jelent meg a pályán, mint, halljuk, most «überbeinje» van. Br. M I. urnák. Selmeczen. Becses közleményére majd levélben válaszolunk. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. nyilt-tér. Tattersall. (Budapesten, Kiilsö-kerepesi-ut.) Lovak minden időben ugy eladás végett bizományba valamint, egyszerűen csupán tar­tásra és gondozásra felvétetnek. A legjobb minőségű zab, és széna adagolással, naponta háromszori erös abrakolás, bőséges etetés és tiszta almozással, egy ló után egy napra 1 Irt tartásdij számíttatik. Ha beállított ló gondozását a tulajdonos szintén a társulat részéről óhajtja, ez esetben külön naponkint és darabonkint 30 kr. gon­dozási dij fizetendő. A tisztogatás, jártatás, lovaglás, szigorú felügyelet mellett, szép időben az ügető pályán, egyébként a fedett lovardában történik. Bővebb felvilágositassal a helyszínén szolgál: Budapesten, 1896. április hó. Kropf Béla, társ. titkár. Tátra-Lomnicz elegánsan berendezett szálloda és újonnan épült nagy, fényesen berendezett lakóházzal, nagyszerű, a magas magy. kir. ministeriim által berendezett szanatóriummal, első­rangú vendéglővel, kávéházzal, posta­hivatal, közvetlen a kassa-oderbergi vasút Tátra-Lomnicz vasúti állomásánál, a lóversenytér és galamblövölde közvetlen közelében, a lomniczi csúcs tövén, 800 méternyire a tenger szine felett, fenséges vadregényes fek­véssel a tourista uton, Tátrafüredtöl egy fél­órányira. Nyitva május 1-töl szept. 30-ig. A Szepesi Hitelbank intézősége Tátra-Lomriiczon. Az «Akademie Parisieime» nagy arany érmével Kllüntetve­Patika. Biztos hatású, teljesen ártatlan gyógyszerek. Ozon liaj viz a haj kihullását és őszülését megakadályozza és a haj növését előidézi, migrén ellen kitünö szolgálatot tesz, ára utasítással 1 frt. A GaiiltHeriaolaj-tok néhány darabja megszün­teti a csuzt (reuma), idegzsábát és a migrenek minden faját. Ára 1 frt. Cocain-pastilkiból néhány darabka megszünteti a garat- és gégehurutot, köhögést, rekedtséget. Ára 75 kr. Fluor calcium a nyak és másnemű mirigydaganatot meggyógyítja ugy, hogy annak nyoma sem marad. Ára } doboznak 1 frt, 1 doboznak 2 frt. A Fucus klinikailag elismert ártatlan szer elhízás ellen. Ára egy I-sö számnak 2 frt.A Cardopatia gyengeség, idegesség,vérszegénység stb. soványság elleni szer. Ára 1 üvegnek 2 frt. Afonya-kivonat a legmakacsabb,évekig tartó ótvart, ekzémát, régi bőrkiütéseket néhány nap alatt meg­gyógyítja. Ára 1 frt 50 kr. Kapható Hazslinszky li. gyógyszerésznél Budapest, VIII., Sándor-tér. Kimerítő prospektusókat megkeresésre szívesen küldünk. €s. és uflv. íp-iils. szállító. MTTT T Y?1£> TTY? TY1T1Q TXT 1VX U X^XsXaXt JuLJCarsI XXXXx raktára és gyára: Bécs, II., Praterstrasse 8. Lovaglási es istálló-fölszerelvények, továbbá minden a lóversenyekhez és vadászathoz szükséges kellékek. Egyenruha és nyeregszerszámraktára, lovassági, gyalogsági, tüzér­ségi és utásztisztek számára. jlj 11 5® # ^ # # # * # * # # # # # # # cs. és íjii]. é^szEijész. Budapest, Váczi-utcza 25. szám. # m # M * r * é # p m * # Ajánlja sajat készítményét aranyban, ezüstben és drágakövekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- és vadász-dijak saját mintá­zatonkint. :o3oooooooooooooooooseao86 0o oo/ c c r © Schäffer János férfi-szabó. BUDAPEST, IV*., ker., Kecskeméti-utcza 1. Készít suját műhelyében angol sza­bású utczai- és Salon-öltönyöket mindennemű Sport-Costume és breecheseket, magyar Gála és ma­gyar és angol liberia-öltönyöket. <í c c c o ooi'.vuooöeooqouoseeoqioqöogeoooaes THE GRESHAM életbiztosító-társaság Londonban. Magyarországi fiók: Ferencz Jfeef-lér 5—6. a társaság házában. Ausztriai fiók : Bécs, Cisellaslrasse 1. szára alatt, a társaság házában. A társaság vagyona 1894. deczem­ber 31-én ... kor. 138,416.475'— Évi bevétel biztositások és kamat­ból 1894. deczember -31. kor. 25,319.668'— Kifizetések biztosítási és járadéki szerződések s visszavásárlások stb. után a társaság fönállása óta (1848).._ kor. 304.342.593 — Az 1894. évben a társaság 9233 kötvényt állított ki ... kor. 78,736,000.— összeg értékben. — Prospectusokkal és díjtábláza­tokkal, melyek alapján a társaság kötvényeket kiál­lít, továbbá ajánlatokkal díjmentesen szolgálnak az osztrák-magyar monarchia minden nagyobb városá­ban az ügynök urak és a magyar és osztrák fiókok. BUDAPEST IV.. VACZI-UTCZA 14. SZÁM, I. EMELET Női és férfi angol szabó. KÜLÖNLEGESSÉG: angol szabású lovagló- ós vadász-öltönyök, kizárólag angol szövetekből; m izid.en.ne xn. -ü. sport- és magyar disz-öltöuyök elegáns kiállításban készíttetnek, n Minták kívánatra ingyen és bérmentve, ~ "X7"id.élzi zziegToinásols pontosan, eszközöltetnek. »Plasticon üi Páratlan látványosság, A régi műcsarnok palotájában, Andrássy-ut 6g. szám. A sixtíri madonna. Erzsébet királyné Deák ravatalánál. Kihallgatáson a pápánál stb. Mulattató tökrök. Csuflapanoráma. A kalifa tündérkertje. slépcd.ij S© feraceziár (Kiadó Protiwinsky Imre Bécs, XVIIt. ker., Anton Frankgasse 6.) eladó lovak bejelenté­sére különösen ajánlhatók. A jegyzékek hiva­talosan közlik a cs. és kir. udvar, az állam­ménesek árveréseit, s nagyon elvannak terjedve a monarchiában, Német-, Olaszországokban stb. Bejelentési árak a jegyzékbe vagy 2 frt­jával (egy lóért), vagy 5°/o az eladási árból. Megvételre kerestetik egy 160 cm. magas 5—7 éves magyar fajtájú ügető ló, mely egy kiómétert kettesben két , perczen alul elmegy. Ajánlat az utolsó ár kité­I telével Kiss Ernő, Kisjenöbe u. p. Mezö-Telegd. I 1—3

Next

/
Thumbnails
Contents