Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-05-27 / 38. szám

EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, j A vidéki verseny-egyletek, Az Urlovas szövetség, A Magyar Tattersall-egylet s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. P'i'izrtu Ét *«wfhm.int Előfizetési ára: egész évre 12 frt, £ évre ápril—október végéig (a vers. időszak) 10 frt, £ évre január—junius 7 frt és julius—deczember szintén 7 frt. Negyedévenként 4 frt. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-Lap» kiadóhivatalához (Ferencziek-bazárja IV. lépcső I. emelet) czimezendök. 38. szám. Budapest, 1896. szerda május 27. XL. évfolyam. ]VlegjeIeni^ a budapesti és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenylap előestéjéri, a többi időben heten^int egyszer (szombaton). HIVATALOS. son a többi lovashoz: «Csak ti lovagoljatok, én már megnyertem a Derbyt.» S ugy is volt; Cleminson helyesen itélle meg, hogy mennyit érez az általa lovagolt lóban, s végül biztos győzelmet aratott. Bécsi versenyek. (Harmadik és negyedik nap.) I Nizam. Fondor és Proponent közel egymás­_ hoz s circa —2 hoszszal Voltigeur mögött végezték futásukat. Nizam jobban futott, mint Versenyhatárnapok 1896-ra. vártuk; Proponent és Fondor egymáshoz ugy M áj u s 1 fulottak, mint azt papíron számítva várni : lehetett. Voltigeur javulást mutatott a Király­rcffri ' 3 1' dij óta, meglehetős közel volt Dandárhoz, s ' Proponentet is megelőzte. Fel kell tenni, hogy Junius. | D an cjár harmadik helye egyenértékű Király­Bécs 2, 4. 7. dijbeli győzelmével, s Proponenthez való előbbi K <J s a ... ... ... - - ... .-.--.-.... 2. viszonya a Derby után is ugyanaz maradt. P . S Z! _ n ) 'l8; 20,' 5l Azonban a két elölhelyezett lónak valóban Lemberg ... ... ... ... ... ... ... 25, 2ö) 27^ 28^ 29. magas klasszisa eltagadhatatlan, s örömünkre Arad (programmja e lapok 7. számában) 28, 2'.). szolgál konstatálhatni, hogv Weathercockban Sarajevo ... ... 28, 29. Ganacheban két kimagasló háromévest — bírunk. , . j A Derby eredménye szerint ugyan most Nevezési zárlatok. I már kétségtelen, hogy ez idö szerint Weather­Budapest. Magyar Lovaregylet versenytitkársága COCk a legjobb háromévesünk, de Ganache is Budapest. Nemzeti Casinó. oly jó, hogy ha kivitetnék a német Derbyre. Jnniris. győzelmét igen valószínűnek tartanánk. 1. Őszi-meeling. X. napi Szt. László-dij. 42.000 k Törlés A Ilii WeetliefCOCkot illeti, ez egy -nagV­T. "ÖÄ^^ÄÄJ Nevezés szabású, szép és hibátlan mén, melynek csánk­, jain a Galaor-íéle csánkpókok ez idö szerint I nem fedezhetők fel. Mindenesestre meglepő, r-. • „ i hogv Galaor egy ilyen magas klasszisu lovat TELIYEREK ES VERSENYEK. produkált, Ja minő Weathercock, de nem ===== — I kell felednünk, hogy az idei Derby-gyözönek Az osztrák Derby. j Weather, egyike volt a legjobb verseny­J lovaknak (St.-Leger es Jubileum-dij-nyertes) .A háromévesek nagv próbafutása, a leg- s egyúttal egyike a legkompaktabb és küllem klasszikusabb futam, mely a monarchiában tekintetében is legkif'ogástalabb kanczáknak. eldöntésre kerül, pünkösd hétfőjén folyt le Azt hiszszük tehát, hogy a jeles Weathercock óriási érdeklődés közepette, nagy és diszes létrehozásában talán Weathernek nagyobb az közönség jelenlétében a Freudenauban. érdeme a Galaoréná', mely utóbbi tapasztalat Kilencz telivér nyergeltetett a futamra és szerint, csak akkor produkál jót, ha jeles pedig hároméveseink legjava. A Derbyben anyával párosittatik. részt vett lovak valamennyien jók voltak s A Derby lefutása után szemügyre vettük a nem volt közöttük egy sem, mely többé- részt vett lovakat s azt találtuk, hogy Weat­kevésbbé nem illett bele a társaságba. Bizony hercock volt legfrissebb, mig Ganache némi­valamennyien jobbak voltak, mint például leg kimerültnek látszott. Ez utóbbi körülmény Levente, mely tavaly harmadiknak érkezett azonban Ganache kiváló erélyére vall, s azt be. Egyébiránt a Derby-mezöny ezúttal csak mutatja, hogy a ló valóban a legnagyobbat a czélnál húzódott szét, az egész uton mind vitte véghez, a mire csak képes volt. a kilencz ló együtt volt, tehát valamennyi ! Weathercockot tulajdonosa, gróf Hunyady tudott menni, holott más években már az üt Imre maga nevelte, s az éveken át a sorstól első felén igen szétszakadt a mezőny. Az iram üldözött istállót Fortuna egyszerre kárpótolta heves volt. hiszen maga Gomba csinálta s a sok csalódásért, hogy oly kiváló lóval aján­Boglár — mely pacemaker volt — nem tudott j dékozta meg a grófot, mint Weathercock, a vezénylethez jutni s csak Gomba közelében mely Ganachenak is patkóit tudta mutogatni, birt megmaradni. Gomba végül áldozatul esett A Derbyben első négynek helyezett ló a annak az iramnak, melyet ö maga csinált legkitűnőbb anyáktól származik, s Weather, s miután az egyenesig előkelő szerepet játszott Redhot,Thorgunna és Voltige, a versenypályán a versenyben, végül utolsó előttinek ért a vagy ménesben a legkitűnőbbet vitték vég­czélhoz mert mögötle csupán Boglár galop- hez. A nevezett négy anyával Niniche, Finally, pozott hazafelé. j Proportion, Y. Tripaway és Turolla. a Derby Már máskor is elmondottuk abbeli vélemé- lefutása előtt sem volt egy rangba helyezhető. Versenyjelentés, nyünket, hogy a jelenlegi Derby-évjáratot A jobb vér tehát megverte a jó vért, s a . igen jónak tartjuk. A Derby lefolyása és ered- tenyésztés princzipiumai is szép győzelmet Becsi versenyek 1896, menye is a mellett tesz tanúságot, mert volt arattak a Derbyben. Nyan meeíi nS­a mezőnyben két ló, Weathercock és Ganache, i Még megemlitendönek tartjuk, hogy a kanva- Harmadik nap. Vasamap, május 24-én. mely jóval jobb, mint a többi résztvevő ; hiszen rodóban, ahol Ganache Proponent és Fondor J- ™ SSTÄ. (15 SffiSj e ket lo a jeles Dandárt sok hoszszal hagyta a mezónv közepén galoppoztak a mellettük Lebaudy R. ur 4é sga k Ambrosia Metcalf— maga mögött. elmenő Weathercock hátáról o da szólt Clemin- • Ágota 60 k . Boorer 1 Ä legközelebbi szám szombaton d. u. 5 órakor jelenik meg. — Egyes szám ára 10 kr. A pünkösdi ünnepek alatt a sport tetőfokát érte a Freudenauban. Mindkét napnak jó idö kedvezett, s közönség szép számmal volt jelen. A pálya kitünö állapotban volt, a Derby napján a túlsó oldalon kissé mély az utóbbi napok gyakori esőzésétől, de ez csak hozzá­járulhatott ahhoz, bogy a Derbyben a legjobb ló győzzön. xA harmadik versenynapnak kétségkívül legérdekesebb futamát a Vinea-verseny képezte, melyben az eddig veretlen Debutante aratott j igen könnyű győzelmet. Ez idő szerint Debu­tantot kell legjobb kétévesünknek tartani, nem csak azért, mert minden versenyét nagy stylben megnyerte, de különösen azért is, mert ezúttal Akka. a Metcalf-istálló legjobb kétévese elle­nében mutatott jókora fölényt. Azt hiszszük, hogy a Metropole-dijat nagyon nehéz lesz töle elvenni. Néni csak negyediknek érkezett be. A kancza nagyon ideges s a startnál igen kellemetlenül viselte magát, különösen azokra nézve, a kik a Nénit fogadták; többször el­szaladt, s alig lehetett ellenfeleihez vezetni. Ez minden esetre hozzájárulhatott, hogy arány­lag mérsékelt formát mutatott s azonfelül az 1200 métert is hosszúnak találhatta. A Parsifal-Handicapböl az idén is Álmos került ki mint győztes, pedig Adonisnak és Barinkaynak nagyobb esélyt lehetett volna adni, de ezek, az egymással való harezban sokat adtak ki magukból, s a várásra lovagolt Hero és Álmos végül frisebbek voltak, s igy előbb értek czélhoz. A Derby napján, a nagy futamon kivül, a Mének kísérleti versenye állt programmon, melyben a rövid távolságon a verhetetlennek látszó Eremit aratott győzelmet. Itt Trivial csak mérsékelt harmadiknak érkezett be ; ugy látszik, hogy e ló fáradt, s formában inkább visszafelé megy. Pihenőre volna szüksége. Az Aspirant-versenyt Mauritius nyerte meg, s ezúttal Jurát, egykori istállótársát és legyőző­jét verte meg. A szintén érdekes Lusthaus-Akadályverseny­ben Turulnak nem akadt versenytársa és könnyű szerrel szaporította győzelmeinek számát.

Next

/
Thumbnails
Contents