Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896
1896-05-13 / 33. szám
247 Kimúltak pedig ! Dr. Kohner Adolf p m Dunure— Augler agylágyulásban ápr. 3-án. Gr. Zichy Béla sga m Primás II— Duchess of Gerolstein, ápr. 13-án átalános gyengeségben. Gr. Gizycki Józsaf sga m Braconnier— Harmonie, agyvizkórban. Br. Springer Gusztáv sga m Pásztor—Marigold, genyes izületi lobban. Gr. Zamoyski Móricz p m Cadi—Felicita, csikóbénaságban. A lókiállitásban máj. 11-én délelőtt kilencz órakor kezdődtek meg a lóárverések. Számos istállótulajdonos, katonatiszt, bel- és külföldi lókereskedö volt jelen. Rövid időre az árverés megkezdése után megjelent József Ágost föherczeg is, a ki körülbelöl másfél óra hoszszat nézle az elövezetett és árverés alá kerülő négves és kettes fogatokat, főleg pedig a hátaslovakat. Meg is vásárolt egy fv. hátaslovat a kisbéri ménestől 8H0 írtért. Az árverésen különben nagy vásárlási kedv mutatkozott. Először a kisbéri majd a mezöhegyesi. fogarasi és bábolnai fogatokat és hátaslovakat vezették elö. A négyes fogatok közül több ment vissza vásárolatlanul. A kikiáltási ár 3000 forint körül gravitált, a mit a vevők aránylag magasnak tartottak. A kettesfogatok közül elkelt egynehány löOO— 2000 frtért. A legnagyobb kereslet a hátaslovaknál nyilatkozott. Itt 500—1000 frtig terjedt a vételár. Főleg katonatisztek és lókereskedök pályázlak rájuk és alig volt eset, hogy vevő ne találkozott volna. A MAGYAR TATTERSALL-EGYLET. A «Magyar Tattersall-egylet» f. május hó I5-én este 10 órakor Választmanyi gyűlést tart a Nemzeti Casino földszinti helyiségében. Tárgysorozat: 1. Jelentés a junius 4 és 7-diki Ügető- és Távhajtásokra aznap tett nevezésekről. 2. Megválasztása az Egyletbe lépni akaró uj tagoknak az Alapszabályok szerint. 3. Urkoesisokká minősítése az erre jelentkezőknek a versenyhajtási szabályok értelmében. 4. A versenyeket rendező bizottság megválasztása. úgyszintén az inditó, időmérő, handicapper és birák megválasztása. 5. Pénztárnoki jelentés a tagdijakkal hátralékban levőkről. Esetleges indilvánvok. Budapest 1896. ápril 30. Megbízásából Sárkány Ján. l''er. egyleti titkár, pénztárnok Gr. Andrássy Gyula Gr. Andrássy Sándor Br. Berg Miksa Baranyay Pál Békássy István Gr. Csekonics Endre Csapó Dániel Döry József Gr. Dessewffy Alajos Gr. Festetics Tassilo Jankovich-B. Gyula Jankovich Elemér Gr. Károlyi Imre Kovács S. Endre Gr. Pálffy Ödön Ifj. Gr. Vay Ádám Ifj. Vojnich Sándor Gr. Széchényi Imre Gr. Széchényi Aladár A tagsági dijak január 1-töl kezdve esedékesek s márczius végéig befizetendök. A tagsági dij 25 frt. Mindenféle levelezések, pénzküldemények az egylet titkárához és pénztárnokához (Sárkány János Ferencz czimérej Budapest, IV., Kossuth Lajos-utcza 1. szám 1. em. küldendők. Az igazgatóság. * * * A Magyar Tattersall-egylet tagjainak száma az idén {elszaporodott 79-re;ezek közül 1896. évi tagsági dijaikat befizették egész mostanáig . Ifj. Gr. Almássy Kálmán Br. Jeszenszky József Inkey Antal ÜGE TÖVE RSENY, TENYÉSZTÉS. Kassai kocsi-versenyek. 1896. évi junius hó 10-én. I. Kisérleti-verseny. Kettős fogatoknak. 500 kor. a győztesnek adva az egylet által, tét- és bánatok összege a másodiknak. Táv. kb. 15 km. Oly egyleti tagok számára, kik még kocsi-versenyt nem nyertek. Indulhatnak tulajdonukban levő belföldön nevelt lovakkal, egyleti tagok által hajtva. Tét 10 korona f. v. f. Utónevezés 50 korona téttel az. oszlopnál. Nevezési zárnap május 24. II. Jukker-dij. 600 korona a győztesnek, adva gr. Dessewffy Alajos által, tét- és bánatok összege a másodiknak. Táv. kb. 15 km. Egyleti tagok tulajdonában levő Magyarországon neveit lovak számára, egyleti tagok által hajtva. Beiratási dij 10 korona, további 20 korona az indulásnál. Nevezési zárnap í május hó 24 Utónevezés 100 korona téttel az oszlopnál. III. Abauj-Tornavármegyei gazdasági egylet dija. Kettős fogatoknak, 500 korona és egy tiszteletdíj a győztesnek, tét- és bánatok összege a másodiknak. Indulhat minden Abauj-Tornavármegyeben és Kassa városban nevelt ló, abauj-tornavármegyei és Kassa városi földbirtokos vagy gazdasági egyleti tagok által hajtva. Táv. kb. 15 km. Tét 20 korona f. v. f. Nevezési határidő junius 1. déli 12 óra. Utónevezés 50 korona téttel az oszlopnál. Altalános szabályok. 1. A versenyhajtásoknál minden résztvevő négykerekű kocsin bárom személynek kell lenni, a kocsisnak. a bírónak és egy harmadik személynek. 2. A kettes fogatú ügető verseny-hajtásoknál ha az egyik ló vágtában felvág, a fogat azonnal lassítandó akár a lépésben hajtásig is, mig mind a két ló üget. 3. A birák kötelessége a fogatok menetét a legszigorúbban ellenőrizni és pedig kötelesek, mihelyt egy fogat az elözö két pont határozmányait megszegi. a kocsist a fogat azonnali visszafogására felszólítani : ha a kocsis eme felszólításnak 30 má-odpercz alatt eleget nem tesz, a biró a fogatot disqualificálhatja. 4. Az utat teljesen elzáró akadály és ez által okozott időveszteség a biró által pontosan följegyzendő és a beérkezés után azonnal bejelentendő az igazgatóságnál, mely mint legfelsőbb fórum, annak el vagy el nem fogadása felett dönt. 5. Ä bírónak szigorúan tilos a fogat menetét bárm, módon befolyásolni. Ebből kifolyólag sem hajtásban, sem az ostor kezelésében nem segédkezhet. Kényszerhelyzet alkalmával a biró előleges beleegyezésével. — de csak rövid időre — a szolga segédkezhet, mi az igazgatóságnál mindenkor bejelentendő. 6. A biró csak egyleti tag lehet. 7. A verseny-hajtások dijai csak akkor adatnak ki, ha legalább két különböző tulajdonosnak egy-egy I fogata indul. j 8. Ha valamely tulajdonos vagy ló azonosságára • nézve kétely merült fel. az igazgatóság jogosítva van | igazolást követelni az érdekelt féltől, ha ilyen esetben I óvás nyujtatík be Írásban, az óvást aláiró köteles óvási bizonyítékát adni. I Kassán, 1896. évi márczius 25-én. A verseny igazgatósága. VEGYES. Nevezési zárnap. A f. évi iunius 4. és 7-kére kiirt Ügető- és távhajtás! versenye/ere (l-es, 2-es és 4-es fogatok) nevezési zárlata május 15.. déli 12 óráig. (Programmja e lapok I. évi 13. számában). A nevezések és tételek Sárkány János Fer. egyleti titkárhoz, Budapest IV. ker. Kossuth Lajos-u. (Ferencziek bazárja) küldendők. Styles idomár Angosturát, Törleyt és Koppányi küldi Pozsonyba: hol mr. Brook lesz a lovasuk. Milne mester istállój a két lóval szaporodott, amennyiben tegnap br. Uchlritz Zs. megvette Japot, Péchy A. ur pedig Jurát. Derék. hg. Schwarzenberg steeplerje, indulni fog gr. Batthyány Gábor alatt a pozsonyi nagy akadályversenyben. Evanthia fogja a pozsonyi katonatiszti nagy akadályversenyben a Hoffmann-istállót képviselni. Hatton idomártól: Derék, Conjuror. Evanthia, Csehi, Viora. Gladiator és La belle Helene mennek Pozsonyba. Tokio a felnyergelésnél nagyon izgatott volt. maga Péchy Andor ur is aggódott érte, s eleinte blinkerben akarta futtatni, melyet fel is tettek rá, de később lecsendesedvén, a nélkül futotta meg phenomenalis stvlusban az Államdij másfél mértföldjét. Tokio, a. vagy. a phenomenalis Tokio, tizenhetedik versenyét futotta és tizenkettedik versenyét nyerte keddpn délután. Pitt kötelezve van a hamburg-horni gyepen, junius 21-én döntésre keriilö Horner handicapre. Prior, gr. Hadik B. E. 4éves ménje Lebaudy Róbert tulajdonán • ment át. Milne mester istállója két lóval szaporodott, a mennyiben br. Üchtritz Zs. megvette Japot. Péchy Andor ur pedig Jurát. Sir Blaso, miután az egész uton magának kellett a pacet csinálni, második lett nyakhoszszal a Henckel-versenyben May Viktor Dahlmamiga mögött. Br. Üchtricz Zsigmond, két évben egymásután nyerte tneg a Szt.-Gellért Handicapet, tavaly Pittel. az idén az öreg mral. Kozmával. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. Lapunk ezentúl mindig délután 3 órakor jelenik meg, hogy az, még a délután induló vasúti vonatokkal vidékre elmehessen. A Király-dij indulói: Kozma Eltoli Toreador Proponent *) Vignola Boglár Dandár Trivial Voltigeur lov. Sharpé Williamson Smith Hyams Wilton Cleminson Ibbett Adams *) Chasseur d'Afr. « ) Finesse « Peasnall *) Kétes indulók. Margit nem fog indulni a Király-dijban. s igy Trivial nyergében Adams fog ülni. Gr. Sztáray-Andrássy szövetségnek a sorstól annyira üldözött istállója kedden két versenyt nyert meg, a megnyitó számot képező Eladóversenyt Jappal, a klasszikus Wenckheim-Emlékversenyt Válás zszal. A Wahrmann-istállót a Király-dijban két ló fogja képviselni, Trivial és Voltigeur. Gentleman. Péchy Andor ur báromévese, mint halljuk, indulni fog a berlini Unio-versenyben Frank Sharpé két versenyt nyert tegnap: Tokio| val az Államdijat, Kozmával pedig a Szt.-GellértHandicapet szerezte meg. II SCHUCH L. utódai EDLAUER G. ES SZLAVIK Budapest, Kigyó-utcza 4. Diszmü áruk, diszbutorkák és angol különlegességek raktára. Gazdai/ választék, verseny dijah ra alkalmas tárgyakban. I I í: e E f: ganderiumhoz alkalmas, csöndes hátasló (158 c/.ut. magas) szürke, herélt, hosszú íarku, arabs méntől származó, 300 frtért eladó. Csapó Vilmos, kir. kamarás intézösége u. p. Tengelicz, v. á. KölesdTengelicz 1—2 VARADY BELA BUDAPEST, IV., Kis-hid-ntcza 9. Ajánlja a lóverseny-idényre dúsan felszerelt raktárát. i U III D.IVAT-GZIKKEKBEN. ! Wovi'tli b;í angol kocsi-takarókat, cső-köpenyeket, angol szabású jockcy-dres.ek, férfi ruhák mérték szerint, kizárólag angol szövetekből. -Á.i\j egyzélt ingyen, és bérmentve. TELEPHON 1014: