Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-05-02 / 27. szám

. "jJA • • ,1 27. szám Budapest. 1896. szombat május 2. XL évfolyam. EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LOTENYESZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet. A vidéki verseny-egyletek, Az Urlovas szövetség, A Magyar Tattersall-egylet s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye Előfizetési ára: egész évre 12 frt, £ évre ápril—október végéig (a vers. időszak) 10 frt, \ évre január—junius 7 frt és julius—deczember szintén 7 frt. Negyedévenként 4 frt. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-Lap» kiadóhivatalához (Ferencziek-bazárja IV. lépcső I. emelet) czimezendök. lOflf* ««« n-svsurt 1 Mindkét pályán csakis jobb kézre szabad £ouo. mains * i Lépésben vagy ügetésben lovagolni, csak a Megemlékezés a Magyar Nemet 1000 év alatti B^Ä-Ä: ill PQ MW nílTlinirp zá s b)0 koronáig terjedhető bírsággal sujtatik. JU Dö lUűM llűjjjűlld. ... , Trialekre a meeting alatt a pálya belső Üdv a Nemzetnek és Királynak! része versenynapokon délelőtti f-12 óra v kozott, nem versenynapokon £9- 1 ora kozott | lovonkénti 30 korona fizetése mellett vehető | igénybe. Az erre való írásbeli engedély a részt­! vevő lovak számának bejelentése mellett, a vezértitkárságnál a megelőző napon kérendő ki. Délután a pályák zárva vannak s csak is ! az igazgatóság engedélye mellett használhatók, í Budapest, 1896. ápril 22. A «Magyar Lovaregylet» igazgatósága. HIVATALOS. Versenyhatárnapok 1896-ra. Május. Budapest (pr. e lapok 1. sz.) 3, 5, 7. 9, 10, 12, 14. 16, 17. Sopron (programmja e lapok 8. számában) 8. 1° Pozsony 17, 18. Bécs .. 19, 21, 24, 25. 28, 31. Kassa ... ... ... ... T ... 31. n. in. ív. - v. - in. - ív. Nevezési zárlatok. Budapest. Magyar Lovaregylet verseny titkársága Budapest. Nemzeti Casinó. -Május. 3. III. napi Háromévesek Allamdija'. 4000 k. 1600™/... Nevezés — • Államdij. 4000 k. 2400™' ... .. ... ... ... . — • Kétévesek versenye. 3000 k. 900"y • — « Kétévesek eladóversenye. 2000 k. 1000™/ ... • — • Claiming-Stakes. 2000 k 1000"«.. . — IV. napi Handicap. 3000 k 1600"« . • Eladók Handicapja. 2000 k. 1000™/ napi Eladóverseny. 2000 kor. 1600"? _. ... Elad.árb napi Welter-Handicap. 2000 k. 1100™/ ... ... Teherk. napi Claiming-Stakes. 2000 k. 1600"? ... Nevezés > Eladó gátverseny. 2000 k. 2400"? r Kétévesek eladóversenye. 2000 k. 1000"? ... . napi Handicap. 3000 k. 1400™/ . , Bessnyöi dij. Gátv. hdep. 2( 00 k. 2400"? _ . r Welter-Handicap. 3000 k. 1000™/ , napi Weiter-Handicap. 2000 k 1400"? Kisb.jel. Kétévesek eladóversenye. 2000 k. 1000™/_. Elad.árb Claiming-Stakes. 2000 k. 1000"? _ napi Handicap. 3000 k. 1600"? _. ... Teherk. • Eladók Handicapja. 2000 k. 1000"? . « Széchényi-dij. 100 arany 3000"?_ ... ... Nevezés V. napi Eladóverseny. 2000 k. 1400™/ . Kétévesek eladóversenye. 2000 k. 1000™/__ • Tavaszi kisérleti-verseny. 10,000 k 1000™/ « V. napi Handicap. 3000 k. 1400"? ... Teherk. — • • Bessnyöi-dij Gtv. Hdcp. 2000 k. 2400"? — • « Welter-Handicap. 3000 k. 1000™/... . 7. VI. napi Eladóverseny. 2000 k. 1600"? ... __ ... _ Nevezés — • Államdij ío.noo k. 2400™/ _. ... — • Szt. Gellért Hdcp. 6000 k. 1400™/. _ — « Vörösvári-dij. Gtv.-Hdcp. 2000 k. 2600™/ _ « I. oszt. Eladóverseny. 4000 k. 1000™/ ... _. • Gödi-Handicap. 4000 k. 1600™/ ... . Handicap. 3000 k. 1000™/... _ _. __ ... . Handicap. 3000 k. 1600™/ Kisb.jel Eladók-Handicapja. 2000 k. 1000™/ ... _. . Handicap. 3000 k. 1400™/ _. ... . Bessnyöi dij. Gtv. Hdcp. 2000 k. 2400"? ... • Weiter-Handicap. 3000 k. 1000™'. Claiming-Stakes. 2000 k. 1600™/' Elad.árb Eladó gát verseny. 2000 k. 2400"? Kétévesek eladóversenye. 2000 k. 1000"? ... • Eladóverseny. 2000 kor. 1400™/ . — « Kétévesek eladóversenye. 2000 k. IOOO"? _ . . IX. napi Zár-Handicap. 6000 k. 2000"? ... _. ... Nevezés. — VI. napi Szt. Gellért-Handicap. 6000 k. 1400™/_. ... Teherk —- . Vörösvári-dij. Gtv. Hdcp. 2000 k. 2600™/ .. • 10. • Ketéves nyeretlenek versenye. 3000 k. 1000"? Nevezés Közlemény. A budapesti versenypálya külső kerülete, valamint az idomító pálya, f. évi ápril hó 30-tól május hó 19-ig reggeli 5 órától délelőtti óráig galoppozásra nyitva áll, megjegveztet­vén, hogy hétfőn, szerdán és pénteken csak a gyakorlópálya, a többi napokon pedig csakis a versenypálya külső kerülete lesz nyitva. -VIII, - déli -VII. - IV. - V. napi 12 ó napi napi napi IV. napi V. napi Nevezések. Budapesti versenyek 1896. Tavaszi meeting. Második nap. Kedd, május 5. I. Esterházy-dij. 2000 kor. 2400 méter. 1. Gr. Batthyány E. öé sga m Hercules 2. Ugyanaz 3é p m Ganache 3. Dreher A. 4é p k Foliclione 4. Ugyanaz 3é p m Guyerl 5. Capt George 4é sga k Blondine 6. Krausz L. ur 3é p m Fondor 7. Lov. Lederer S. 3é p m Zápor 8. Br. Springer G. 4é sga k Modelnine 9. Szemere M. ur 4é f m Branyiczlcó 10. Ugyanaz 4é stp m Eltoli II. Eladóverseny. 2000 kor. 1600 m. 1. Frise M. grné 3é p m Schatzgräber 2. Lov. Lederer S. 4é p m Fadian 3. Ugyanaz 3é sga m Tökölyi 4. Nézsai ménes 3é sga m Rémes 5. Comp. Matchless 4á sga m Páratlan 6. Péchy A. ur 3é sga m Brigand 7. Ugyanaz 3é stp h Vígszínház 8. Mr. Redgray 3é p m Legény 9. Rohonczy G. ur 3é sga m Folytatás 10. Szemere M. ur 3é sga k Adó 11. Ugyanaz 3é p k Vertingnette 12. Gr. Sztáray J. 3é sga m Milton 13. Ugyanaz 3é p m Y. Buccaneer v. Pancake —Agnes Primrose 14. Gr. Teleki J. 3é stp k Csecsebecse 15. VVahrmann R. ur 3é sga k Miss Candlestick 16. Mr. C. Wood 4é p k Spirifankerl VI. Nyeretlenek dija 3000 kor. 1000 m. 1. Chernel Gy. ur 2é stp m Mujlcos 2000 kor. 2. Gr. Festetics Tass. 3é sga k Jolly Agnes 3. Gr. Hadik-B. E. 2é sga k Hóvirág 4. Lebaudy R. ur 2é p k Bottine 5. Ugyanaz 2é p k Our Dance 6. Lov. Lederer S. 2é sga k Fruska 2000 kor. 7. Ugyanaz 2é sga k Hygiaea 8. Mr. Lincoln 2é sga m Spe-o 20C0 kor. 9. Nézsai ménes 2é sga k Bimbó 10. Söllinger P. száz. 2é p m Mauritius 11. Gr. Sztáray J. 3é p k Chislehurst— Lady Ida 2000 k. 12. Gr. Teleki J. 2é sga m Gyúrjad 13. Wahrman R. ur 3é p k Princesse de Galles 14. Ugyanaz 2é p k Bonne Chance 15. Ugyanaz 2é p k Generalin 16. Ugyanaz 2é sga m Springinsfeld 17. Gr. Wenckheim D. 2é sga k Baldoyle 18. Ugyanaz 2é p k Panzerechse VII. Kétévesek versenye. 3000 kor. 1000 méter. 1. Chernel Gy. ur p k Feleség 2. Ugyanaz sga k Várt leány 3. Dreher A. ur p k Zofe 4. Egyedi A. ur sga k Nyalánk 5. Gr. Hunyady I. sga m Driver 6. Lebaudy R. ur p k Bottine 7. Ugyanaz p k Our Dance 8. Lov. Lederer S. p m Balek 9. Ugyanaz sga k Hetäre 10. Nézsai ménes sga k Bimbó 11. Ugyanaz stp k Mauto 12. Mr. Paget stp k Gloster Belle 13. Söltinger R. száz. p m Mauritius 14. Szemere M. ur stp k Rosario 15. Gr. Sztáray J. p m Insulaire— Mary Ann 16. Br. Üchtritz Zs. sga m Aga 17. Ugyanaz stp m Papacostu 18. Wahrmann R. ur p m Ron, eher 19. Ugyanaz p k Gagnante 20. Ugyanaz p k Millefleurs 21. Ugyanaz p k Passe la main 22. Gr. Wenckheim D. sga k Baldoyle 23. Ugyanaz p k Panzerechse 24. Gr. Forgách I. p k Hajadon Harmadik nap. Csütörtök, május 7-én. I. Weiter-Handicap. 2000 kor. 1400 méter. 1. Gr. Batthyány F.. 3é p m Podár 2. Dreher'A. ur 3é p m Musst 3. Ugyanaz 3é sga k Zote 4. Egyedi A. ur 3é sga k Barázda 5. Hg Esterházy 3é p m Bob 7. Gr. Forgách I. 3é p k Fitness 7. Frise M. grófné 3é p m Zaunkönig 8. Gr. Hunyady 1. 4é p k Butler 9. Keczer M. ur 3é p m Hírnök 10. Lebandy R. ur 3é sga m Patvar 11. Lov. Lederer S. 3é sga k ilóri 12. Ugyanaz 3é sga k Hamis 13. Paget E. ur 3é sga m Mirador 14. Gr. Potocki J. 3é p k La belle Helene 15. Mr. Redgray 3é sga m Conto 16. Szemere M. ur 4é f m Branyiczkó 17. Ugyanaz 4é p k Grandeza 18. Gr. Sztáray J. 3é sga m Milton 19. Tränket A. száz. 3é p m Csakathurn 20. Wahrmann R. ur 3é p k Mrs. Langtry 21. Ugyanaz 3é sz k Perle Blanche 22. Ugyanaz 3é sg k Satanita 23. Mr. C. Wood 4é p k Spirifankerl 24. Hoffmann L. száz. 3é sga k Remember me * * * Budapesti versenyek 1897. Tavaszi Meeting. Elzáratott 1896. május 1-én 56 nevezéssel. Király-dij. Td. és 100,000 kor. 1800 m. 1. Gr. Batthyány E. 4é p m Ganache 2. Dreher A. ur 3é p m Brumaw 3. Ugyanaz 3é p m rip Top 4. Ugyanaz 3é p k Rache 5. Ugyanaz 3é p k Zofe 6. Egyedi A. ur 3é p m Kópé 7. Ugyanaz 3é sga m Lobogó 8. Hg Esterházy 3é p m Regent 9. Gr. Festetics Tass. 3é p m Guerrier 10. Ugyanaz 3é sga m Souvenir 11. Gr. Forgách I. 3é p k Hajadon 12. Capt George 3é p k Rose of Kildare 13. Gundelfingen ur 3é sga rn Irrthum 14. Ugyanaz 3é sga m Peterzell 15. Ugyanaz 4é sga m Seeadler 16. Gr. Hadik-B. E. 4é sga m Proponent 17. Br. Harkányi J. 3é p m Mén Maróth 18. Br. Königswarter H. 3é p m Stiissi vadász 19. Ugyanaz 3é stp m Werther 20. Krausz L. ur 4é p m Fondor 21. Lebaudy R. ur 4é sga m Meridian 22. Ugyanaz 3é sga m Pervut 23. Comp. Matchle ss 5é p m Tokio Lapunk mai száma 12 oldal. A legközelebbi szám hétfőn d. u. 3 órakor jelenik meg. — Egyes szám ára 10 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents