Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-04-15 / 20. szám

1896. április 15. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 163 alkalmasaknak, a katonai csikónevelö telepek számára pedig egyetlen egyet sem. Ez eredmény nagy mérvben elszomorító, mert tekintve, hogy tenyésztő közönségünk különösen 3 és 4éves csikóinak szine-javát hozta a vásárra és hogy eddig még abból más uton kiválogatva úgyszólván semmi sem lett, azt mutatná, hogy tenyészetünk, a közönség minden erőfeszítése és az államnak igazán nagyszabású áldozatkész gondoskodása daczára még oly alacsony fokon áll, hogy még a legközönségesebb katonai pótló minőségének valóban alacsony mértékét sem üti meg. Teljes tisztelettel hajlok meg a póllovazó bizottság szakértelme előtt, nem arrogálom magamnak a nagyobb szakértelmet, de még sem habozom azt a talán nem helyes, de határozott véleményt kifejezni, hogy azok nem az elövezetett anyag rosszaságában rejlik, hanem máshol keresendő. Ugyanis, hogy a képzelhető legkisebb minimum keretében maradjak, az elövezetett lóanyagnak 10°/<r

a föltétlenül alkalmas katonai pótlónak, sőt az anyag egy része magasan meghaladja ezt a kathegóriát. A bizottság azonban oly szigorú mértéket alkalmazott a mi a vért, mozgást és az elméletileg vett absolut hibátlanságot illeti, hogy az ily mérték alkalmazása még akkor sem volna igazságos, ha az átlagos ár 500 frt és nem 325 frt volna. Meggyőződésem, hogy ily szigorú eljárás mellett, Magyarországon lehetetlen 1000 drb remontánál többet találni. Önként tolul előtérbe a kérdés, hogy akkor a midőn a hadsereg, a honvédség és cs. kir. Landwehr évi szükséglete legalább 10.000 remonta, és akkor, a mikor ennek csak csekély része fedeztetik az ausztriai tartományok tenyészete által, honnan fedezi a hadsereg a maga szükségletét. Tudomásom szerint hazánk használati lovat külföldről alig importál, söt a tenyésztő közönség éppen az utóbbi időkben örömmel éltesült hivatalos kimutatásokból arról, hogy hazánk lókivitele az 1894. évi 19.000 s néhány százról 1895-ben 32.000 s néhány százra szökkent föl. Emez érhetetlen helyzet okait kutatva, és tudva, hogy a hadsereg végtére is kénytelen hazánkban fedezni ló-szükségletét s tényleg fedezi is, nem tudok más okot képzelni, mint hogy a hadügyi kormányzat a mozgó vásárló bizottságok intézményét valamely oknál fogva magára nézve czélszerütlennek találja, elönyösebbnek látja a közvetítőktől, kereskedőktől való tömeges vásárlást, s ezért talán oda törekszik, hogy a katonai lóvásárok rendszere, előbb-utóbb megszűnjék. Helyes-e vagy nem ez a felfogás — föltéve, hogy tényszerű — a hadügyi kormányzat szempontjából ennek megitélése kivül esik a civilis ember felfogása körén; azonban, hogy közgazdasági szempontból a lehető legkárossabb és alkalmas arra, hogy éppen a népies, legalsóbb fokú lótenyésztésnek halálos döfést adjon, a legsúlyosabb válsággal küzdő és | mindinkább az állattenyésztésre utalt mező- I gazdaságot végleg tönkre tegye, azt hiszem j nem lehet kétség tárgya. Ha ez a hadügyi kormányzat czélja, ezt ily módon nagyon könnyen elérheti, csakhogy akkor eléri azt is, hogy pár év alatt nem fog találni elég pótlovat belföldön, mert azért a 220—250 forintért, a mit a közvetítő kereskedő a tenyésztőnek darabonkint adhat, nem lesz érdemes, még a legcsekélyebb regie-vel nevelő földmivesnek sem. lovat tenyészteni. Én a magam személyét illetőleg teljesen hiszem azt, hogy a hadügyi kormányzatnak sokkal kényelmesebb, kevésbbé költséges a liferánsok rendszere és én az indokot is kizárólag ebben keresem, — de aggályomat fejezem ki, hogy a viszonyokkal kevésbbé ismerős és érdekeiben directe megsértett gazdaközönség köreiben lehetetlen lesz megakadályozni oly nézetek lábrakapását, melyek nem egyeztethetők össze ama napnál tisztább fogalmakkal, a melyekkel minden nemzetnek saját hadseregéről, társadalmának emez elitejéről bírni, föltétlenül szükséges. Az emiitettem balvélemények lábrakapása pedig, azt hiszem, valódi nemzeti szerencsétlenség volna. Ezeket általánosságban előadva, részletesen is kell még némely észleletemet előadnom. A megelőző 2 évben, a katonai pótlovazó bizottság elnöke, minden egyes elövezetett lovat részletesen klasszifikált. Megjelölte az alkat vagy fölnevelés ama hiányait, melyek miatt az illető lovat meg nem vette, kiterjeszkedett még a tenyészirány kérdésére is, hasonló hibákkal biró lovak apja után tudakozódott és ezzel nemcsak hogy az eljárást tette az összes közönségre nézve érdekessé, a legnagyobb mértékben tanulságossá, hanem tényleg elérte azt, hogy nem volt ember, a ki a vásárokról ne azzal a tökéletes meggyőződéssel távozott volna, hogy lova fölött igazságos ítélet lett mondva s rajta méltatlanság nem esett meg. Ezenkívül még némely, elméletileg hibás alakulatoknál (köztudomásilag nem létezik theoretice absolute hibátlan ló) nem elégedett meg az elméleti constatálással, hanem a legszigorúbb gyakorlati próbáknak vetette alá az egész közönség szemeláttára az illető lovat annak megtudása végett, vájjon az elméletileg észlelt hiba alterálja-e a gyakoriali használhatóságot. A folyó évben mindez csak a legkisebb mértékben történt meg. De nem is történhetett, mert a bizottsági elnök nem is tudván magyarul, nem is érintkezhetett közvetlenül a kö'/.önséggel. A bároméveseket illetőleg, daczára a miniszteri hirdetménynek, a bizottság még csak kérdést sem intézett egy esetben sem a csikó származásának nemessége iránt; elég volt, hogy az állatorvos konstatálja a hároméves kort, hogy a csikó minden további megjegyzés vagy bírálat nélkül, e szóval: «fiatal» egyszerűen elküldessék. Szép. látszólag kifogástalan példányok elküldésekor én intéztem kérdést az elnökhöz, az elküldés okáról s gyakran kaptam azt a választ hogy «a lónak nincs mozgása». Ugy látszik, a bizottság mellőzte egészen azt a szempontot, bogv a jóalkatu és különben szabad mozgású nyers csikónak még csak az idomítás, belovaglás lógja a szabályos mozgást megadni s hogy nincs oly 3 vagy 4éves nyers csikó, a melyet a lóvásár előtt a gazdaságban vagy ménesben, oszlopok között piaffirozni tanítanának. Méltóságos elnök ur ! Kötelességemhez képest, teljes nyíltsággal adtam elő, a nagyszámú intelligens közönség számos tagja áltai igazolható észleleteimet. Hozzájok fűzött véleményeim helyessége természetszerűleg — bírálat tárgyát képezheti. Meg is vagyok győződve, hogy Méltóságod illető magas helyen érvényesíteni is fogja befolyását a Méltóságod által helyesnek találandó irányban. Részemről azonban kérem is befolyása érvényesítését, mert ha számba veszszük a veszteséget, melyet 206 eladó lónak, nagyszámú kisérö fogatnak, százakra menő közönségnek majdnem teljesen hiábavaló összecsöditése a tavaszi szorgos munkaidőben okoz, számba veszszük a méltó elkeseredést, melyet az ily eredménytelen vásár okoz, lehetetlennek tartom, hogy a földmivelésügyi m. kir. nagyméltóságú Ministérium, a melynek hirdetménye, biztatása folytán, vétlenül jutott a közönség eme deprimáló eredményhez, a maga részéről ne keressen és találjon módot arra, hogy a gazdaközönség ilyes eljárásoknak többé ki ne tétessék, inkább szűnjék meg az egész rendszer. Hogy mily súlyos kárral járt ez az úgynevezett vásár, még egy körüiménynyel illusztrálom. Ez évben a honvéd lóvásárok vármegyénkben e hó 2-án és 3-án már megtartatlak. Tagadhatlan, hogy abból az okból, mert a megelőző két évben a katonai lóvásáron aránylag jobban volt értékesíthető a lóanyag, a tenyésztők legnagyobb része elö sem vezette nyers anyagát a honvédségi lóvásárokon. a katonai lóvásárt várva. Már most nincs hol értékesítenie lovait s kénytelen lesz azokat, mélyen a tenyésztési költségen alóli áron elprédálni, ama talán helytelen, de mégis kiirthatlan bitben, hogy ugyanazon lóanyagnak egy része mégis meg fogja találni az utat a hadsereghez. Az elövezetett lovak kimutatását csatolom. Fogadja Méltóságod kiváló tiszteletem nyilvánítását Kassán. 1896 évi ápril 9-én. Hammersberg László főjegyző, mint a lótenyész bizottság jegyzője. Az Orss. lótenyésztés budgetjét kedden tárgyalta le a képviselő ház minden nagyobb emotió s kötekedés nélkül, mit részben (talán nem csalódunk ha azt hiszszük) hogy a ressort-minister Darányi személye iránt általánosan érzett tiszteletnek és sympathiának tulajdonítunk; más részt az egész intézmény vezetői és intézői (Lossonczy Mihály min. tanácsos és Nagy Gábor min. o. t., valamint a ménesek és méntelepek parancsnokai) megbízhatósága és helyes kezelésében országszerte helyezett bizalom kifolyásának vindikálunk. Ez az első tárcza, mely a 6 hónap óta tartó budget-ellenes obstructio miatt nem szenvedett késleltetést. mert maga az ellenzék is érzi. hogy ez ügyben gáncsoskodni igen hálátlan dolog lenne. Pedig ugy hallottuk, hogy sokan készültek — az államménesek és méntelepek jövő kezelésére nézve — mindenféle javaslatokkal, melyek előszelét és árnyait az e lapok megelőző számaiban közlött czikkek javaslataiból — a figyelmes olvasó — sejth ti. Érezték azonban a felszólalni akarók, hogy e javaslatok némelyjei még éretlenek s igy elmaradtak. Általában az az egésséges nézet uralkodik a képviselői körökben az orsz. lótenyésztés és az orsz. lóteny. intézetek felöl, hogy azok irányának változtatására nem egyéni nézetek és rendeletek, hanem csakis a lótenyésztők orsz. értekezlete van hivatva (kb. 10—12 évben egyszer) s hogy mi sem rosszabb, tenyésztési kérdéseknél — mint az irány gyakori változtatása, mely nézetnek Tisza István erőteljes kifejezést is adott. Mindamellett hogy, mint mondtuk, a lótenyésztési budget tárgyalása alatt semmi obstructio nem gyakoroltatott : nem hiányzott az az egésséges és figyelmes ellenőrködés — mi minden ügyben szükséges, hogy a bajokat kimutassa s igy képviselőink közül többen — kik maguk is tenyésztők és mint volt lovas-tisztek — a tárgyhoz hosszú évek tapasztalatából szólnak — nem hiányoztak felszólalásaikkal, különösen Lits Gyula a ménes és méntelepbeli katonai személyzetnek a közös hadsereg kötelékébe tartozása ellen, továbbá a községek számára tenyészmének átengedése iránt; Okolicsányi a katonai lóvásárok czéltalan beosztásáról beszélt. Többé-kevésbbé ugyanezeket variálták : Ugrón Gábor és Ivánka, — míg Horváth Gyula a fogarasi ménes jövőjéről beszélt, mire Tisza István is reflektált. A legeredetibb javaslatot gr. Károlyi Sándor ö excja tette, t. i. hogy a katonaságtól kimustrált jó kancza-anyagot ki kellene osztani egyesvidékeken s ezáltal egy és ugyanazon fajtájú (?) lovakat tenyészthessenek a lótartó gazdák ! Sajnáljuk, hogy mindjárt egész részletességgel nem adhatjuk e felszólalásokat és javaslatokat, de ismeretes dolog, hogy az országgyűlési beszédeket ott helyben nem érthetni s csak a hiteles diáriumból közölhetjük majd. ÜGETOVERSENY, TENYÉSZTÉS. Cuony de Pierron R.-ről az e lapok mult számában közlött gyászhír onnan eredt, hogy egy pár itteni trabertenyésztönk, kik e télen vele s e lapok főszerkesztőjével együtt működtek az ismeretes ügetöversenyegylet létrehozásán, az itteni lókiállitás megnyitásakor azzal a gyászhirrel lepték meg, hogy közös ismerősük Pierron ur elhalálozott s hogy csodálják miszerint a V. és V. lap ezt nem közié, mert az már egy hét előtt, a húsvéti ünnepek alatt történt, s halálának okát és részleteit is elmondták. Nem lévén okunk kételkedni az emiitett urak értesültségében, s a lap zárása miatt egyenest a nyomdaba 1*