Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896
1896-03-15 / 12. szám
107 •pejmén. mely kétéves korához képest nagyon ki van fejlődve, s egyáltalán nem kecsegteti derék mesterét, hogy nagynevű testvére nyomdokaiba fog lépni. Gróf Esterházy Móricz versenyistállójából a már emiitett Angosturán kivül, még három ló áll trainingben, köztük Ranavalo. melytől nagy dolgokat méltán várhat istállója. A tél folyamán nagyon kifejlődött, de szépséget hiába keresünk rajta. Harsona és Koppány, a nyár folyamán a gátversenylovak számát fogják szaporítani. Az «uj» owner: Festetics Tassilo gróf tizenegy lovat küldött mr. Styleshez. A lot seniorja: Secret, a gyors lábu Enigme-mén, mely az idén is a rövid távú futamokban bizonyára sikerrel fog futni. Hatalmas formái első pillanatra elárulják a Derby-lovat, t. i. Chasseur (TAfHque-nA van szó, valóságos kolosz, mely ellen mint kifogásolni valót csak azt lehet felhozni, hog) nehezen lovagolható. Nagy kérdés azonban, hogy kész lesz-e a ló a tavaszi versenyekre ; ma még sok ledolgozni való van rajta. Nem marad mögötte formáiban istállótársa: Turquoise sem. mely kitűnően telelt át, megaczélosodott s tekintve a kanczáink alacsony klasszisát (a flyer Gyöngyöst kivéve), eme Pásztor-leánynak jó chanceot kell jósolni a Kanczadijakban. Bonnie Lassie és Jolly Ágnes bizonyára nem mennek mint maidenek haza a versenycampagneból. Az aranysárga dresset öt 2éves viheti az idén pályáinkon. A két legjobb nincs itthonn, azok, tudvalevőleg, Angliában vannak künn. Az itt levők közül nagyon racinglikenek látszik Vádos (Adieu—Marion) s sok szép pointje van Cigarettenek is, mely féltestvére Goureurnek. St. Gatien után. * * * Jövő számban folytatni fogjuk e sorozatot; első sorban is Szemere Miklós ur kiváló versenyistállóját fogjuk ismertetni. (Óhidi). * * * IV. Hatton idomár istállója. Káposztás-Megyei' márczius 10. «Buzgó» egykori trainerjére most nem járnak jó idők, mert ámbár istállójában circa 16 ló áll gondozása alatt, azok közt alig van olyan, melyet valóban jó osztályba lehetne sorozni. De magában véve, az ott levő lovak száma sem imponál, különösen mióta gr. Kinsky Zdenko is elvette töle néhány lovát, ugy hogy a becsületes jó Hatton nem igen áll valami reményteljes esztendőnek küszöbén. A mult év egyik szenzácziós kétévese, Grál, melyre az öreg azt mondta, hogy valóságos Derby-lóvá nőtte ki magát a télen, szintén más istállóba került (most Metcalfnál van), s Hatton könnyeket hullatott utána, hogy az egyetlen jó osztályba tartozó ló is elhagyta istállóit. Legtöbb lova van Hattonnái championurlovasunknak Hoffmann századosnak, melyeknek legnagyobb része zászlók közti versenyekben fog debütálni. Először is Gladiatornak boxjában tettünk látogatást. Az Evergreen-mén igen jól telelt át s jó színben van. Elölábai ugyan meglehetősen kifejezéstelenek, de pompás testet hordanak magukon, mely különösen mélysége és jó vállai által tűnik ki. Gladiator sok jó urlovas sikversenyben volt győztes, s most arra van szánva, hogy tulajdonosa vagy a pozsonyi vagy a bécsi Nagy Hadseregi Akadályversenyben vezérelje győzelemre. A kis és fürge Conjuror szintén e czélra tartogattatok. ugy hogy Holtmann százados kétcsövű fegyverrel várhatja azt a vadai, melynek lladseregi Nagy Akadályverseny a neve, s melyet elejteni, minden tiszt legnagyobb ambíciójának tekint. Nem is igen hiszszük, hogy hadseregünk tisztjei között még valaki legyen, Ki ily jól felfegyverkezve várja a Hadseregi I akadályversenyeket, mint épen Holtmann százados, ki végre más lovakra is támaszkodhatnék, mint pl. Evanthiára, melyet jeles urlovasunk csak kisebb versenyekben szándékozik hasznosítani. A Hatton felügyelete alatt álló lovak közül még a 4éves Drommond és a 3éves Lelkem II. kötötte le ligyelmünket. Mind a kettő igen jól telelt át, s különösen Lelkem II. tett viszonylag jó benyomást, mert e kis kanczát a tava'yi campagne ugy elővette, s öszszel annyira bágyadt volt, hogy most öröm volt ránézni. Rövidebb lovat, mint a kis kancza, ritkán lehet látni. Hatton azt hiszi, bogy e jó derekú kis kancza igen hasznos hurdleracerré fog válni. Kissé ingatag elölábakon áll, akár csak Buccaneer közvetlen leszármazottja volna, de, tapasztalatszerüleg, ily lábak gyakran tartósabbak, mint a legszilárdabb kinézésüek. Drommond igen derék négyévessé fejlődött, korán versenykész állapotban lesz, s elölábain levő kisebb arányú gyürüteteme futásban nem fogja akadályozni. Szőre ragyog, tartása nemes és vonalai szépek, de rossz kötésével és iveit ágyékával nem igen lehet kibékülni. A kétévesek közül a Fürstenberg gróf tulajdonát képező Isegrim és Felicitas válnak ki. Ez utóbbi egy igen racinglike alkotású Master Kildare-kancza, előbbi pedig egy erőteljes, kissé alacsonyan álló Ingram-mén, melynek kitűnő pedigreeje is szép jövőre jogosít. Emez importált csikónak apja Ingram Isonomytól származik, anyja Reprise pedig anyai ágon az Oaks nyerőt Spinawayt is övéi közé számithatja. Hatton mindkét csikótól sokat vár. A (elügvelete alatt álló többi anyag azonban kvalitásának csekélysége folytán nem igen érdemli a nyomdafestékei. A lovak már valamennyien jó munkát végeznek a nagy idomító pályán. Idomítás alatti lovak. (Vége.) Slatinani magán idomító intézet. Idomár: Walter Earl. — Jockey: G. Williamson. Ferencz Ferdinánd fhg ő fensége lova: Id sga in Csufondár Craig Millar—Borostyán. Auersperg Ferencz hg és Esterházy Pál hg versenyistállója: id sga m Turul Barcaldine—Thorgunna. 6é stp in Velocipede Alienadar —Victoria Peel. 6é p k Märchen Gunnersbury— Misfit. 5é sga m Barát Bálvány—Kedvencz. 5é sga h Anninger Abonnent — Anna. óé p m Csákó Casper—Csalóka. 4é stp h Veilchenfresser Campbell—Victoria. 4é stp h Hradislco Zsupán—Triesting. 4é p m Tricky Boy Doncaster— Marie Theresa. 4é sga m Conti Miivész— Cobweb. 4é sga m Claret Cup Craig Millar— Zoedone (fv.) 4é sga k Eccola Pancake—Si. * * * Káposztásmegyeri nyilvános idomitóintézet. Idomár: Hansi Fries. Jockeyk : H. Wilton és G. Joyce. Lederer Sándor lovag versenyistállója : óé sga m Mammon Abonnent —Mondschein. 4é p m Fadian Dictator —Fabiola. 4é sga m Megállj Waisenknabe— Meli Melo. 3é sga m Marquis Talpra Magyar—Malescot. 3é sga m Hamis Abonnent —Heureuse. 3é p m Spurius Springbock —Sophie. 3é p m Zápor Waisenknabe —Zukunft. 3é sga m Tiikölyi Pancake—Csicsóné. 3é stp k Sárika Cliaribert— Seagull. 3é sga k Flori Morgan Flytrap. 3é p k Trézsi Insulaire v. Beauminet Teresina, 3é sga k Harmat Phil —Helena. 2é sga in Grobian Gunnersbury—Gamiami. 2é p m Fogat Villám Powidel. 2é p m Balek Master Kildare— Blue Black. 2é p m Ingómat- Jack o'Lantern—Inspiration. 2é sga k Mehet Gunnersbury—Merény. 2é sga k Avanti Master Kildare— Acqua viva. 2é p k Aspasia Morgan— Anodyne. 2é sga k Hygiea Waisenknabe—Hippokrene. 2é sga k Hetäre Triumph—Hippia. 2é p k Thisbe Morgan— Tableau. 2é sga k Fruska Triumph—Feetschi. Mr. Lincoln lovai: őé sga m Alföldi Milon— Angela. 3é sga m Splügen Abonnent —Silvaplana. 2é p m Méreg Chislehurst— Gift. 2é sga m Mentő Chislehurst—Menestho. 2é sga m Spero Villám—Springtlower. I. M. szöv. lovai : 4é sga m Gavallér Gunnersbury— Bess Craig. 2é sga m Gála Galaor Bess Craig. 2é p m Vándor Gunnersbury Vendetta. 2é p m Most Morgan- -Kitty. Mr. Newmarket lovai: 3é sga m Theobald Stronzian— Theodore. 3é sga k Manuela Manfred—Electra. 3é p k Bohemia Chislehurst — Delphine. 2é sga k Milon—Irén. Szászbereki ménes lova : 2é p k Szobaleány Filou- Angela. Gr. Károlyi István lovai: öé sga k Valuta II. Millerjung—Borbolya. 4é sga m Mirk Millerjung— Incognito. Gr. Festetics Pál lovai: 4é sga m Leporello Bucsány— Lovely Thais. 2é sga k Tátra II. Triumph-Tallér. * * * Bodajki magán icomitóintézet. Idomár : F, Hesp. Jockey: Frank Hesp. Megyeri Krausz Lajos ur versenylovai: 5é p in Bolond Vinea—Broomieknowe. 4é p k Anicza Waisenknabe— Thesis. 4é sga k Irénke Pásztor- Olyan nincs. 4é p m Törös Gunnersbury—Lady Milford. 3é stp m Fondor Orwell—Finally. 3é stp m Atilla Morgan—Addy. 3é sga k Zaplatyi Zsupán Erzsike. 3é p m Rajna Phil—Rátartó. 3é sga k Angiolina Sweetbread— Angela. 3é p k Medium Metallist Donna Julia. 2é p m Fátum Springfield—The Fawn. 2é sga k Szentenczia Morgan—Szende. 2é stp m Verdi Ercildoune—Verona. 2é p m Fajankó Ercildoune— Fatinitza II. 2é stp m Alvajáró Manfred—Alex. 2é stp k Magvas Kegyúr— Maggie. 2é p k EntrefHet Phil —Young Endsleigb. 2é p k k Arabesque Galaor—Artless. Nagy Gyula ur lova : 3é sga m Success Gunnersbury—Nénike. * * * Tatai nyilvános idomitóintézet. Idomár : Ch. Planner. Br. Podmaniczky Géza versenylovai : 4é sga m Monopol Marczi—Dilemma 2é sga m Friczi Fenék—Capella. 2é p m Marabu Marczi—Dilemma. Brachfeld Lajos ur lova: 2é sga k Darling Canace— Dirndl. Mr Edward Paget lovai : 4é stp m Vedero Vederemo—Catalpa. 3é sga m Mirador Galeotto—Catalpa. Capt. Luck lovai: 3é sga m Brandmayer Villám — Gönczöl. 2é p m Termidor Chislehurst—Strasidlo. 2é p in Freund Fritz Chislehurst—Fille de Rolland. 2é sga m Mirko Chislehurst— Marie. 2é sga k Savigliuno Chislehurst—Savigny. 2é p k Delphine Triumph—Delphine. Mr. Henry Milne lovai: 2é sga in Garibaldi Sweetbread— Bravade. 2é p m Pain de Corinth Sweetbread —Corinthian Kate. 2é p m Dissappointement Theodore — Irrlicht. 2é p m Sorcerer Sweetbread —Sybil. * Tatai magán idomitóintézet. Idomár : A. Planner. — Jockey : A. Elliot. Egyedi Arthur ur lovai : ié sga k Gyopár Stronzian— Gunhilda. 3é p m Vezér Villám - Vadgalamb. 3é sga k Barázda Villám -Ben Ida. 2é p in Kópé Gaga— Queens Colour. 2é p m Szolgabíró Gunnersbury—Syltebo. 2é sga m Lobogó Linthorpe—Dolly Hogg. 2é sga m Buzogány Villám—Ben Ida. 2é sga k Bella Beauminet—Arabella. 2é p k Galagonya Bíró—Gaydene. 2é sga k Sirály Gunnersbury— Spinning Jenny. 2é sga k Nyalánk Phil—Nuliglit. 2é p m Fránya Prism —Fraga. 2é p m Bojtorján Villám—Black Agnes. Br. Schossberger Nándor lovai: Hé p k Galaor—Malaspina. 2é p m Ingram—Peal. 1*