Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-12-25 / 88. szám

692 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1895. deczember 25. a dijak elosztását és lehetőleg alacsonyra szabni a nevezési költségeket». A mi a ieher-scálát illeti, az urlovas szö­vetkezet jelenleg érvényben volt propozicziói­Lól látjuk, hogy handicapek és eladóverse­cvektöl eltekintve, korteherversenyekben a lovak zöme. tehát sikversenyekben a 3-éve­= jk, gát- és akadályversenyekben a Tévesek, nig n verésekért pönalitást nem kapnak. 62j—65 k. terhet vesznek nyeregbe. Ez ugyan oly teher, mely nem nagyon felel meg ama szempontnak, minél több lovasnak lehetővé tenni a lovaglást és melyet csak kis саду könnyebb termetű lovas tud lovagolni anélkül, hogy egészségét tönkre tevő trainingnek vesse alá magát. Korántsem vagyunk a mellett, mindent hű­ségesen utánozni, a mit másoknál, illetve a németeknél látunk; de épp amaz óriási kü­lönbség, mely az urlovas-sport kiterjedését illetőleg amazoknál és minálunk fennáll, iga­zolja ha nézzük azt. hogy hogyan állanak e tekintetben a viszonyok amazoknál. Erre nézve felvilágosítást ad nekünk a német tehertáb­lázat, a mely gátversenyeknél 2400—3200 m. távolságra 4évesekre a terhet májusig 73 k.-val, junius és juliusban 75 k. augusz­tusban és szeptemberben 75£ k., októbertől kezdve 76 k.-val. 6éves és idősebb lovakra pedig egyaránt 80 k.-val szabja meg. Akadályversenyekben 3—4000 m. távol­ságra a 4 évesek májusig 71J k. junius, julius és augusztus hónapokban 73 k., szep­tembertől kezdve 75 k., 6 éves és idősebbek egyaránt 80 k. terhet kapnak. Gátversenyek­ben 3200 m.-en felül, akadályversenyekben 4—5000 m. távolságra e teher 4éveseknél 1 k.-val, 5000 m.-en felül 2 k.-vai kisebb. Jockey-versenyekben a teher scála 5 k.-val alább száll. E szerint a legkisebb teher 4éveseknek urlovas gátversenyekben 72 k„ akadályver­senyekben 69£ k., oly teher, mely már sok­kal inkább megfelel annak, hogy minél töb­bek által lovagolható legyen. Háromévesek gátversenyekben juniusban 65 k.-t visznek ugyan, de ezekre is a teher októberig 68 k.-ra emelkedik, éppúgy aka­dályversenyekben háromévesek juniusban 62 k.-t, szeptembertől kezdve 65 kilót vesz­nek fel, de ez inkább jockey-versenyekre szól, mert 3 éves lovakat urlovas akadályverse­nyekben nem találunk. Egész méltányosnak taláinók tehát, ha ná­lunk az akadályversenyekben a teher 69£ k.-nál, sikversenyekben 67 k.-nál alább nem szabatnék meg, a mi egyrészt egyáltalán több lovasnak tenné lehetővé a lovaglást, másrészt pedig sok lovast kímélne meg, erejét és egész­ségét megtámadó forcirozott trainingtöl. Igaz, hogy ez által 6éves és idősebb lovaknál 80 k.-ba és feljebb is jövünk, de kérdjük, hol van nálunk a 6éves és idősebb versenyló ? Es ha néha akad is, ugy korra és fejlettségre való tekintetből viheti is a 80 k.-t az esetleg nyerésért reá szabott pönalitással együtt — ha még nyeretlen, úgyis enged­ményt kap — és nem lesz az még kárára a lóanyag lábainak. Hisz Icöztudomásu, hogy nem. a teher az, a mi a lovak letörését okozza, hanem első sorban а расе, és ha valamennyi lóra nagyobb a teher, abban mértékben lassúbb is lesz а расе és ez urlovas versenyeknél, melyek nem tenyészpróbák, korántsem hátrány. Sikversenyeket illetőleg, példának a németeket nem hozhatjuk fel, mert urlovas sikverseny ott nagy ritkaság, ugy, hogy pl. az összes tavaszi és nyári karlshorsti versenyekben 70 verseny közül mindössze 3 urlovas sikversenyt találunk, ezek közül kettő eladóverseny és csak egy korteherverseny, melyben a legkisebb teher 67^ k. Sikversenyeket illetőleg, különben, ha a 3 évnél idősebbeknél a magas terhet el akar­juk kerülni, kérdés, fenn kell-e okvetlen tartani amaz arányt, melyet a hivatalos teher-táblázat szab meg. Ama nézetnek adunk kifejezést, hogy ez nemcsak hogy nem szükséges, de nem is méltányos, mert. ha nem is akarjuk azt vitatni, hogy egészen lielyes-e egyáltalán a mi viszonyainkra eme tehei táblázat — ké­telv ez iránt eléggé lenne indokolva az által, hogy tudvalevőleg a korteherversenyekben mindig a fiatal évjáratok vannak előnyben — urlovas-versenyeinkre ете л kulcsot sehogy sem tarthatjuk helyesnek. Mert mi a zöme annak, a mi nálunk urlovas sikversenyekben pályára jön? Majdnem kivétel nélkül 3évesek és pedig oly lovak, melyek mint 2 évesek vagy pályán meg nem jelentek, vagy versenyt i nyerni nem tudtak, a mi ki nem zárja, hogy ez még mindig elég jó anyag, de főképp oly lovak, melyek csak 3-ik évükben fejtenek ki versenyképességet ; — 4évesek köziig urlovas pályán sikversenyben már kevés ló jelenik meg. mert már mint 3éves vagy legalább urlovas sikversenyt nyert és most már aka­dályokon át fut, vagy ha mindeddig sik­versenyt nyerni sem tudott, akkor klasszis dolgában mégis mélyen áll amaz anyag alatt, mely már mint 3 éves jött az urlovas pá­lyára, ugy, hogy korántsem helytelen, ha a hivatalos táblázat aránya nem tartatik be, és ha eme 4éves és idősebb lovak közül azok, melyek még urlovas sikversenyt sem tudtak nyerni, azonfelül kortársaik elöl külön teher­engedményben is részesittelnek. * * * Mondottuk továbbá : szaporítani az akadály­versenyek számát, viszonyban a sikversenyek szá­mához. E tekintetben megint, ha összehasonlítást teszünk a németek urlovas-versenyeivel, azt találjuk, hogy mig az április—junius havak­ban Carlshorstban lefutott 70 versenyből ur­lovas versenyek közül 3 sik-, 5 gát- és 26 az akadályverseny, jockey-versenyek közül pedig 4 sik-, 16 gát- és 16 az akadályverseny, addig az urlovas szövetkezet április—juliusi' alagi és siófoki 65 versenyből az 58 urlovas­verseny közül nem kevesebb mint 31 a sik­verseny, 11 gatverseny és 16 az akadály­verseny, míg a jockey-versenyek közül 2 a sik- (istálló-fiuknak), 1 gát- és 4 az akadály­verseny. Mig tehát a karlshorsti pályán az urlovas­versenyekben a sikversenyek csak tizedrészét képezik az összes versenyeknek, addig nálunk felénél több a sikverseny és az összes ur­lovas-versenyeknek még csak harmadrésze sem akadályverseny. Hogy ez helyes arány, kétkedünk, hogy akárki is elhigyje. Elsö sorban is az, a mit tönnebb az urlovas-versenyek czélja gyanánt felállítottunk, és a mi egyedül csak urlovas­versenyeknek jogosultságot ad, csakis akadály­versenyek által érhető el, mert sikversenyben ugyancsak nem tanulja meg senki a terep esetleges nehézségeit legyőzni és veszélynek — akadálynak — nyugodtan szembe nézni, azután pedig az urlovasnak sem ideje, sem alkalma, sem versenyt kivéve, máshol szük­sége nincs reá a versenylovaglás ama maga­sabb fokát, mondjuk jobban ama művészetét a helyes расе megitélése, főleg pedig finish­lovaglás tekintetében elsajátítani, a mely meg­kívántatik egy sikverseny kifogástalan lovag­lására. De, eltekintve ettől, az urlovas-sport fej­lesztésért is csak üdvös hatással lesz, ha helyesebb arányba hozatnak az akadály­versenyek a sikversenyekkel, mert mig az urlovas sikversenyekre a nagy istállók is elküldik amaz anyagot, mely eddig jockey­versenyben valamely körülmény miatt még nyeretlen volt, de érték dolgában magasabban áll, semhogy urlovas által megszerezhető vagy urlovas birtokában levő ló által megverhető volna s igy oly lovak jelennek meg az alagi pályán, mint Nem oda Buda, Biró leánya, ^ Ш Alterum tantum stb., melyekkel a nem nagy vagyon fölött rendelkező urlovas ugyancsak nem veheti fel a küzdelmet, addig akadály­versenyekben. különösen, ha a pálya nehezebb, ugy, hogy a lovas ügyessége is érvényre jut, ama tiszt is, ki nem sok pénzt koczkáztathat lóra, megjelenhetik a pályán némi kilátással arra, hogy versenyt nyerhessen. Szerény nézetünk az. hogy urlovas verseny csuk mint akadályverseny bir jogosultsággal, és sik­és gátversenyeknek csak annyiban van ur­lovas pályákon helye, a mennyiben az ur­lovasnak, ki a leendő akadály versenylovat többnyire fiatal korában, mint 2 vagy 3 évest vásárolhatja meg legjutányosabban, alkalom nyújtandó, hogy addig is kénytelen ne legyen e lovat hiába tartani, hanem vele zabját megkereshesse. Épp ezért igen sajátságosnak találunk oly urlovas-propozicziókat, mint az ez idei szabad­kaiak voltak, a hol 5 verseny közül négy sik- és egy gátverseny volt, akadályverseny egy sem és pedig azért nem, mert a mult évben kiirt és a sport egy lelkes híve által tisztelet­díjjal is dotált egy akadályversenyre nevezés sem történt. Ha olyan urlovasok jelennek meg pá­lyán, kik saját nézetük szerint sikversenyt «tudnak» csak lovagolni, ugy azt hiszszük, ezek is jobban teszik, ha otthon maradna 1; és előbb nyeregben ülni tanulnak. Tudjuk előre, hogy ama ellenvetéssel fogunk találkozni, miszerint, ha szaporítjuk az akadály­versenyeket, nem lesz azokra elég lóanyag, kicsi­nyek lesznek a mezőnyök és — kicsiny a tota­lizatör-forgalom. Meglehet, hogy (ez eleinte igaz is lesz, de mindenesetre csak kezdetben lenne az иду, mert az eleinte kis mezőnyök csakhamar maguk után vonnák az ugyan olcsóbb és klasszis tekintetében alantabb fokon allô, de jól beugratott és terhet vinni képes lovakat is, szaporítanák ezzel иду a. versenylóanyag, mint az urlovasok számát is. Tovább vinné ez, vala­mint a teher-scála emelése az urlovas szövet­kezetnek alapszabályaiban kimondott ama czélját : «hazai versenyügy és lótenyésztés előmozdítása» is, mert az által, hogy akadály­versenyekben bőséges alkalom volna azt kihasználhatni, a nagyobb istállók könnyebben képesek volnának értékesíteni amaz anyagot, a melylyel sikversenyt nyerni egyáltalán nem lehet, de a mely nehezebb pályán nagyobb távolságra és nagyobb teher alatt képes megküzdeni a. ná­lánál sebesebb ugyan, de terhet vinni, kitartást kifejteni nem tudó lóval, és épp ez az anyag nem a legrosszabb használati anyag is. hasz­nálati ló pedig, (azt hiszszük legalább) vég­czélja minden lótenyésztésnek. Az átmenetet a helyes számaránybaakadály­versenyek és sikversenyek között, természe­tesen nem egyszerre, hanem fokonkint kel­lene keresztül vinni ama mértékben, a mint az akadályversenyek szaporításával a steep­lerek száma is növekszik. Hogy több tiszti verseny létesítése is jelen­tékenyen hozzá járulna az mrlovas-sport emeléshez, az kétségtelen, mert ez egyik leg­hathatósabb módja annak, a nagy istálló­tulajdonosok lovait legalább egyes versenyek­ből kizárni és igy az urlovasnak magának alkalmat nyújtani saját lovával versenyt nyer­hetni. Ha kiterjesztetnék ez a tartalékos tisztekre is, ugy ezáltal, miután most fiatalságunk majdnem kivétel nélkül, legalább tartalékban, a hadseregben szolgál, nagyon kevés urlovas lenne kizárva. Itt is elvagyunk készülve amaz ellen­vetésre, hogy voltak már ilyen versenyek Alagon, de kevés volt azokra a nevezés, még kisebb a mezőny. Igaz, de mekkora volt akkor a mezőny a többi akadályver­se nyben ? * * * !•• 7 Czélirányosnak tartanok továbbá a dijak­nak az eddiginél arányosabb elosztását is. Ugy

Next

/
Thumbnails
Contents