Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-11-10 / 82. szám

jó idősb lovak voltak, mint Perle d'or. Kozma, Toreador, Eltoli, Sport. Ganaehera s általa természetesen az egész évjáratra az Ausztria-dij kimenetele igen ked­vező világot vet. Ganache 54$ kilót vitt. s Monte Carlot circa 3 kilóval, Monte Carlo pedig 3$ kilo­val verhette meg Perle d ort, — Ganache te­hát Perle d'ort égy jó stone-nal. 6$ kiloval verhette meg. Miután Perle d'or 61 kilót vitt, Ganache és Perle d'or között az Ausztria­dijban az esélyek egyenlő teher alatt lettek volna kiegyenlítve. Ha már most tekintetbe veszszük, hogy a korteher-skála szerint az Ausztria-dij távolságára 4 éves kancza (Perle don és 2éves mén (Ganache) között 14$ kilo a különbözet, akkor arra az eredményre kell jutnunk, hogy Ganache 14$ kiloval, vagyis 29 fonttal magasabb klasszis, mint Peré d'or. Miután pedig Perle d'or mögött kitünö lo­vak voltak az Ausztria-dijban. nem lehet kétség az iránt, hogv Perle d'or a legjobb kondiczióban volt, s igy nem lehet kétség az iránt sem, hogy Ganache a jó, lehet mon­dani köze) első klasszisu Perle d'ornál abszo­lúte véve 29 fonttal jobb. Ez a legkitűnőbb bizonyítvány, melyet ma­gának egy kétéves az idén szerezhetett, s ez alapon azt kell mondanunk, hogy kétéveseink kiváló jósága iránt kétség nem lehet. Jövö számunkban a Derby-évjárat közép­klasszisu lovainak szereplésére s annak kri­tikai méltatására fogjuk figyelmünket fordí­tani, mig magát a Derby-klasszis kiválasztá­sát s nézetünket az évjárat legkiválóbb egye­deire s ennek alapján a Derbyre nézve is, harmadik czikkünkben óhajtjuk olvasóink elé terjeszteni. I. B. Pardubitzi versenyek 1835. Első nap. Péntek, november hó 1-én. Mig reggel sűrű köd és kemény fagy leple meg a hajnali vonattal érkezőket és 8 óra­kor még zérus alatt 3 fokot mutatott a hő­mérő, ugy hogy «reggeli munkáról» ma nem lehetett szó, addig 10 óra felé a köd már emelkedni kezdett, a kibúvó nap sugarai azt csakhamar teljesen eloszlatták és délutáni 1 órakor már gyönyörű őszi nap egyesitette a monarchia sportvilága nagy részét a pardu­bitzi gyepen, hová az idén Német és Franczia­ország is számos képviselőt küldött az ez idén először két napra terjedő meetingre. Sok ezerre menő közönség tölté el a néző­tér valamennyi helyét és a pálya körül el­terülő rétekről is ezrekre menő néptömeg kö­vette figyelemmel a dus versenyprogramra egyes futamait. A tribünöket és nyergelő helyet az itt honos arisztokráczia, valamint Pardubitz és a körül­fekvő helységek előkelő polgársága, továbbá számos, Bécsből, de különösen Prágából ide rándult vendég — közöttük sok katonatiszt tölté el ugy, hogy az utolsó helyecske is el volt foglalva. Nagy számban volt képviselve az arisztok­ráczia hölgyvilága is, melyből szépsége által különösen kitűnt az angol születésü Pless herczegnü, bájos bugával. A talaj a reggeli fagytól és a később reá esö napsugaraktól kissé megszárítva, éppen­séggel nem hagyott kívánni valót, sem mélynek, sem keménynek nem volt mondható ; a pályá­ról magáról pedig ujat nem mondunk, ha azt mondjuk, hogy mintaképe annak, a mit egy akadályverseny-pálya, de különösen egy ur­lovaspálya alatt képzelhetünk magunknak. A sik pálya 2400 méteres, igen jól gondo­zott talajjal és jól lekerekített fordulatokkal ; az akadály-pálya pedig vadász-terrénum a szó szoros értelmében, melyben mély szántás, rét, tarló, friss vetés, legelő, helyenkint erdő váltják fel egymást ugy, a mint azt a vadászló kopók után is találja. Nem egy szépen k.tűzött kerek earroussel kiegyenlített sima talajjal és egy par sablo­nos «ugvnevezett» akadalylyal, melyeken néha i háromszor egymásután is átmegy a mezőny ' és melyeken bármely be nem ugratott sik­versenylóval is valahogy át lehet töretni, ! hanem sokasága az akadályoknak mindentéle variáezióban, természetes és mesterséges, nyilt árok szárazan és tele \izzel — melyet külön­ben ma jégréteg borított — fel- és leugrá­sok, irish bank, kettős sövény, az úgyneve­zett angol ugrás (árok elölte, korlát mögötte sövénynyel) kőfal, post and rails stb. stb., tribün-ugrasnak pedig egy természetes árok ! 18 láb széles, de épp oly mély, fenekén pa­takzó vizzel és előtte egy 1-30 m. magas ; sövénynyel. Minden távolságra más a pálya, máshol a fordulat, csak a czél ugvauaz ; ugy I hogy a lovasnak éber szemmel kell ügyelni lovaglás alatt, hogy merre tartson és a hol a ; routiuos éber lovas itt egy barázda, ott egy i tarló, egy gyalogút stb. fölhasználása által I mélyebb talajt elkerülve könnyithet lován, I ügyes fordulat által térelönyt nyerhet, szóval : egy pálya, melyen az urlovas tanulhat és a 1 mely még, éppen az akadályok sokasága és nehézsége folytán, melyek önkénytelenül is a I pace-t lassitjak, sokkal kevésbbé veszélyes, mint amaz úgynevezett akadályverseny-pályák, a hol alig van mit ugratni és a hol pusztán a legsebesebb lónak van nyerési chance-a, bármilyen rosszul legyen is az beugratva. ! A lovak sebességének, klasszisának kipróbálá­I sára ott vannak a sikversenyek jockeykkal, I teremtsünk urlovasainknak ilyen pályákat, i melyeken nem pusztán a legdrágábban vásá­! rolt legsebesebb ló bir chance-szal, hanem első sorban az ügyes, ugratásra termett és a jól beugratott ló s a szivvel-fejjel lovagló lovas, akkor nevelünk igazán urlovasokat és nem pusztán egyes sebes lovaké lévén akkor már előreláthatólag a dij, akkor lesznek urlovas­akadályversenyeinkben nagyobb mezőnyök is. Vadászló, nem pedig telivér Lady Anne, mely már kétszer nyerte meg a nagy pardubitzi-t és ma is, bár látszólag nem egész fiten állt a starter elé, 84 kilo magas terhével negyedik lett ; vadászló : Merry Girl volt a harmadik és ugyancsak vadászlovak voltak Daisy Bell és Peacock, melyek a Hölgyek dija akadályver­senyben a mezőny két legroutinosabb lovasa, Hoffmann százados és Chormsky grof főhad­nagy alatt foglalták el a két első helyet. A nap föérdeke, természetesen, a «nagy pardubitzi»-ban összpontosult, melyre az idén 10 lovat nyergeltek. Különösen tetszett nekünk ezek között Galamb II, — mely a fogadó közönség bizal­• mát is legnagyobb mértékben birta — Tourist, ! Merry Girl és Coromandel II, mig Lady Anne azt a benyomást tette, mintha nem elég mun­kát végzett volna ; egy-két futás e verseny előtt, más pályán talán jót tett volna az öreg kanczának. Sürü csoportban indult el a mezőny Coro­mandel II-vel az élén és a szép stylusban ugró feketétől jó irányban vezetve, egész zár­kózottan jöttek át az első három akadályon. A tribun-ugrás előtt azonban megnyúlt a mezőny, a lovasok itt az akadály jobb oldali felét keresvén fel. a hol az ugrás valamivel kedvezőbb. Estrella itt felbukott, mig a többiek meglehetős hoszszu sorban folytatták utjukat az irish bankon át. Crackshoton már itt meg­látszott, hogy az óriásnak az ugratás nem mestersége, de lovasától biztatva mégis követte még a mezőnyt. Az erdőből kijőve, ismét Coromandel II lát­szott az élen, követve Galamb II által, jó tér elönynyel a többiek előtt, melyek közül idő­közben Tourist kimaradt. A dropnál Crackshot, mely a kőfal utáni vizes ároknál kissé hátra maradt, egyedül lévén, lovasa — May — erös felszólítása daczára ugrani vonakodott, ugy hogy lovasa itt a versenynyel fölhagyott. Időközben Galamb II. az eddig is elég j,j iramon még gyorsítva, vette át a vezetést ugy hogy a mezőny, a kettős sövénvnél még hoszszabbra nyúlván, tűnt el másodszor az erdőben. Abból kibontakozva és az egyenes felé behajolva, ismét Galamb И és Coroman­del látszottak az élen. egyszerre ugorván az utolsó előtti sövényt. Már az utolsó gát előtt mindkét ló lovasa ostorhoz nyúlt és érdek­feszítő küzdelemben rohant a két ló, fej fej mellett, a czél felé, mely előtt utolsó pillanat­ban Galamb II bontakozott ki fejhoszszal elsőnek, zajos tetszés nyilvánítása között a közönségnek, mely rokonszenvesen fogadta az itt jelenvolt passionátus sportsman színei­nek győzelmét ; 4 hoszszal hátrább jött be Merry Girl 3-diknak, melyet 5 hoszszal tovább Lady Anne követett. Nagy volt még az izgatottság, midőn a nem helyezett lovak lovasai részéről mind­három első helyen bejött ellen óvás emeltetett pályatévesztés miatt — mert azok egy sö­vénynyel többet ugrottak és általános volt a megelégedés, midőn a hoszszu tanácskozás után az óvásnak — miután a megprotestált lovak nem rövidebb, hanem hoszszabb utat tettek — hely nem adatott. A megnyitó számot képező gátversenyhez 5 ló jelent meg a starter zászlója elölt. Papacosta 11 vezetése alatt indult el a mezőny. Gehweg és Conjurorral, melynek lo­vasa egész uton a külső pályán maradt, a hát­védben. Igen gyors iramban tették meg az ut első felét, miközben kevés változott a sor­rendben. Fél uton Conti nyomult föl a vezető mellé és innen, felváltva e két lóval az élen, fordult a mezőny az egyenesbe. Az utolsó gátnál Conti meglehetős könnyen vonult előre, mire a többi lovas ostorhoz nyúlt, a nélkül azon 'an, hogy veszélyére lehettek volna a vezetőnek, ki 3 hoszszal könnyen jött be elsőnek. Ostor alatt szépen jött lel hátul­ról Conjuror, kinek utolsó pillanatban sike­rült még Papacosta Il-öt fejhoszszal a har­madik helyre szorítani. A most következő s a Hölgyek dijával do­tált urlovas akadályversenyhez összesen 7 lovat nyergeltek. E versenyben Hoffmann százados, több biza­lommal lévén Auersperg herczeg Daisy Bell­jéhez, mint saját Vinea ménjéhez, annak lovaglását vállalta el, mig saját lovára Wolf­ram 7-es dragonyos hadnagyot kérte fel. Kinsky Nándor gróf Peacockjára Chorinsky Frigyes gróf főhadnagy, Actressre Chmelar főhadnagy mázsáitattak ki. mig Schamrock-ot, Galantry-t és Bimbót tulajdonosaik lova­golták. Indulásnál Peacock és Bimbó kaptak leg­hamarább lábra és jó iramban indultak útnak. A mezőny azonban csakhamar kisebbedett és hosszura nyúlt, már az első sövénynél bukott fel Galantry, kiesvén ezáltal a versenyből. A kőfalnál, mely P10 m. magas lévén, a lovasokat kényszeritette a pace-t kissé mér­sékelni, a mezőny ismét összejött és a hat ló szépen egy csomóban ugrotta ez akadályt és az utána következő vizes árkot. A dropnál Actress felbukott, mig Daisy Bell és Peacock, jó iramban neki menvén az ugrásnak, sok tért nyertek. A következő vizes ároknál Vinea H. bukott fel, ugy hogy a kettős sövényhez már csak négy ló futott. Erdőből kijövet, a sövényes, ároknál Pea­cock és Daisy Bell együtt voltak az élen, jóval hátrább Schamrocktól követve, mig Bimbó itt felbukott. Az «angol ugrás»-nál Peacock, hátuljával a sövénybe ugorván, kissé megakadt, mit Daisy Bell lovasa meglátván, iparkodott csakhamar tért hozni maga és versenytársa közé, ugy hogy vagy tiz hosz­szal vezetve, elsőnek ugrotta az utolsó előtti gátat. Az innen az utolsó gátig mély szán-

Next

/
Thumbnails
Contents