Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-10-27 / 80. szám

l-!9ö. október 27. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 607 inét teljesen elhanyagolt Biegun biztos gyö­keimet aratott. Milton mutatta az utat társai­nak, melyek öt egy csomóban követték, egész a távoszlopig, hol visszahanyatlott, mások terülvén elébe. A legelső, mely előre nyo­mult, Spurius volt, öt nyomon követte Biegun, ezt Fitness, Vyborny és Gentleman, mig Mii­Bon a korlát mellett galoppozott, bár már »Terve. Mintegy hat ló vágtatott majdnem egy l; vonalban keresztül a czélon és csak a birói ítélet kihirdetése után tudtuk meg, hogy Bie­mn küzdelem után fejhoszszal nyert Spurius [.előtt, f hoszszal hátrább Fitness harmadik lett, fejhoszszal Vyborny előtt ; Milton ötödik, } Gentleman hatodik. Aranyos teljesen elvesz­tette tavaszi és nyári jó formáját, Gentleman­nek rövid volt az 1000 méter. Hogy Grisette könnyű győzelme az 1300 méteres Handicapben is meglepetés-számba ment, annak Péchy Andor ur az oka ; ha ö itt van Bécsben, látja Grisette silány ellen­feleit, látja a mély talajt és látja, mily elő­nyösen áll súlyban a négyéves kancza, bi­zonyára megajándékozza bizalmával és a kancza első favouriteként indul. Nem is igen volt mit, levernie. Váratlan, mely napról-napra fut, súlyban nem a legjobban állott, Mimi­Pinsonnak egy egész évet kellett czedálnia Grisettenek, a többi pedig nem volt komoly ellenfél. Legfeljebb Grisette ellen szólhatott, hogy az utóbbi időkben rosszul futott; de K' ily jó esélyei nem is voltak még az idén, f mint ma. A vezetéssel Madelaine ugrott el, I azonban csak a távoszlopig tudta magát az t élen tartani, itt Mimi Pinson vette át a kom­I' mandót, mely azonban 100 méterrel a czél p előtt Grisetteben tatáit komoly elleniéire, k,mely öt csakhamar elhagyta, hogy könnyen fc ötnegyed hoszszal nyerje versenyét. hosz­F szal hátrább Madelaine harmadik, Kritik előtt. A «Nayy Вист- Handicap »-ben, Eltolin kivül, В a ringben alig fogadtak valamit. Margit és • Toreador hétszeres pénzen is voltak kapha­• tók, Pedig csalódott a nagy közönség, mert • éppen Eltoli nem jött még helyre sem. Start • után Virad rögtön az élre ment és sebes L iramban mutatta az utat; öt követték Foli­! chonne, Margit, Toreador és a többi, leghá­E lui Hero. Különben meglehetősen együtt volt b a társaság. Az egyenesbe érvén a mezőny, L Virad csakhamar lankadni kezdett; a kis tri­• bűnnél már Eltoli, Foliebonne, Blondine is • verve voltak ; ellenben Hero, gyors szökések­B kel az élre ment, de csak egy pillanatig urál­ii kodott a helyzet fölött, mert csakhamar mel­I lette termett, kívülről jöve, Margit, a korlát 1 mellett szabad utat találva pedig Toreador; F az utóbbi kettő gyorsabb iramban mint leírni • lehet, elhagyta Herot és együtt vágtatott a • czél felé, a mén bent a korlát mellett, a í* kancza messze kivül. Végül is Margit bizto­I san fejhoszszal gyözött Toreador előtt, melyet J hoszszal hátrább Hero mint harmadik kö­I vetett, Pitt és Blondine előtt. A többi már I feltartatott. Nagy favourite volt a Névtelen-yátversenyben Turul, mig istállótársát, Barátot, hatszoros à pénzzel is hiába kínálták ; ennek oka az a í körülmény volt, hogy az istálló Turullal akart t, nyerni. Pedig mennyire csalódott! Barat ha­- tározottan jobb gátverseny-ló mint Turul ; ezt л megmutatta ma, midőn sebes futamban és ffc mély talajban 76 kilóját győzelemre vitte, 26 • fontot adván a hároméveseknek. Szeren­csére, Turul és Barát, daczára annak, hogy különböző szinekben futottak, a totalizateur­.nél istálló-fogadást jelentettek, a nagyközön­w ség pénzét tehát Barát megmentette. A book­makereknél fogadók, persze, rosszul jártak. A - futam igen sebes volt. A német lovak egyike, Hannchen, több hossz térelönynyel vezetett, Papacosta, Barát és a többi előtt, Turul a közepén, llias leghátul. A mértföldes startnál Papacosta kezdett felnyomulni, a rövid pályán már Hannchen mellett járt és az egyenesbe fordulva, az utóbbi már visszaesvén, Papa­costa uralkodni látszott a helyzet felett, bár nem messze töle a többi majdnem egy vo­nalban ugrotta az utolsó előtti gátat. Itt azon­ban tisztult a helyzet, Turul már ostort ka­pott, csak Papacosta és Barát birtak még előre i menni, a többi visszaesett. Az utolsó gátat Papacosta mint első ugrotta, midőn Barát, látva, hogy Turul már verve, a vezető mellé szegődött, hogy azután a sik pályán elérje és küzdelem után fél hoszszal maga mögött hagyja. 3 hoszszal hátrább Turul harmadik lett Benczúr és a többi előtt. Az Akadályversenyben eleinte Juan vezetett, az egyenesbe fordulónál azonban már Crackshot szinei voltak elöl láthatók, melyhez az utolsó gátnál Jonathan szegődött, melyet azonban a czélnál könnyen Ц hoszszal hagyott a favou- rite Crackshot maga mögött. A Nyeretlenek eladóversenyében a favourite szintén nem volt sehol, pedig jó futást lehe­tett volna várni Madonnától, de hát a két­éves kanczák futási képessége éppenséggel ki­számithatlan a legtöbb esetben (lásd Gyön­gyös, Aranyos stb.) versenybe sem tudott jönni Madonna. Rosmarin gyorsan lábra ka­pott és magához ragadta a vezetést, nyomon követve Successtöl, mely a távoszíopnál a kanczát el is hagyta, viszont azonban a könnyű sulyu Trézsiben talált veszedelmes ellenfélre ; ez 100 méterrel a czél előtt nagy rush-sel termett Success mellett, hogy végül könnyen ötnegyed hoszszal hagyja öt maga mögött. hoszszal hátrább Rosmarin még megtartotta a harmadik helyet Supplement előtt. A versenyek részletes lefolyása imez : I Maidenrennen. 2000 kor. győztesnek, 800 kor. a másodiknak, 2é nyeretlen lovaknak. 1200 méter. (13 aláirás.) Gr. Forgách L. p к Párta Beauminet— Pee- ress 54} к. Wilton 1 Br. Rothschild N. sga m Joschko 56 k. Hyams 2 Harkányi A. ur sga m Rémes 56 k. Bowman 3 Capt. Dark p m Vezér 56 k. Maiden 0 Tränkel A. száz. p m Csakathurn 56 к. Adams 0 Totalisateur : 5:36. — Helyrefogadások : 25:64 I., 25:31 II. — Könyvfogadások : 6:1 Párta ellen. — Egy hoszszal biztosan nyerve, 5 hoszszal hátrább a har­madik. — Versenyérték : 2000 kor. I., 800 kor. II., 140 kor. a versenypénztárnak. II. Gourmand-Handicap. 4000 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. Kétévesek. 1000 m. (39 alá­irás.) Schindler L. ur p m Biegun Pancake—Mizzi 44} k. (4 t.) Barton 1 Lov. Lederer S. p m Spurius 51 k. Cleminson 2 Gr. Forgách L. p к Fitness 47} к. Wilton 3 Mr С. Wood p m Vyborny 51 k. (vitt 52 kilot) Hyams 4 Krausz L. ur p m Fonder 60 к. Peake 0 Harkányi A. ur sga к Aranyos 57} к. Smith 0 Péchy Á. ur sga m Gentleman 56 k. Bowman 0 Mr Lincoln sga m Splügen 55 k. Adams 0 Giesecke G. hdn. sga m He/enor 49} k. A. Bulford 0 Rohonczy G. ur stp m Tisza 47 k. (vitt 48 kilot) Ibbett 0 Gr. Andrássy G. sga m Milton 45} k. Brown 0 Gr. Arco-Zinneberg M. sga к Búzavirág 44 k. Mac Farlane 0 Totalisateur : 57:5, Helyrefogadások : 8 5:251., 71:25 II, 171:25 III. — Könyvfogadás: 8:1 Biegun ellen. — Küzdelem után fejhoszszal nyerve : } hoszszal hát­rább a harmadik, fejhoszszal a negyedik előtt. — Lov. Lederer S. által beadott óvás, hogy Spuriusnak Bie­gun nekilovagolt. alaptalannak nyilváníttatott és a versenyszabályzat 215 g-a értelmében előirt 100 kor. kauczió elveszettnek jelentetett. Versenyérték : 4000 I., 800 kor. II.. 1410 kor. a versenypi nztárnak. III. Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. 3é és id. lovaknak. 1300 m. (25 aláirás.) Péchy A. ur 4é sga к Grisette Pásztor—An­netta 53 k. Barton 1 Kodolitsch M. úrhölgy 3é sga к Mimi Pinson 53} к. Hyams 2 Br. Springer 3é sga к Madeleine 48} к. Ibbett 3 Gr. Andrássy G. 4é sga к Váratlan 54} к. Brown 0 Lebaudy R. ur 3é sga к Kritik 52} к. Wilton 0 Lov. Scazighino F. 3é sga к Ninon 46 k. Mac Farlane 0 Totalisateur: 5:44. — Hely re fogad ások : 70:25.1., 25:44 II. — Könyvfogadás: 7:1 Grisette ellen. Öt­negyed hoszszal könnyen nyerve. 1} hoszszal hát­rább a harmadik, — Versenyérték : 1920 kor. I., 800 II., 680 kor. a versenypénztárnak. IV. Grosses Abschieds-Handicap. 10.000 kor. a győztesnek, 1600 kor. a másodiknak, 400 kor. a 3-iknak. 3é és id. lovaknak. 2000 méter. (35 aláirás.) Gr. Apponyi A.3é p к Margit Zsupán—Crown Jewell 46} к. Brown 1 Gr. Hadik-Barkóczy E. 3é sga m Toreador 57} kilo Smith 2 Tränkel A. száz. 4é stp m Hero 49} к. Ibett 3 Br. Üchtritz Zs. 4é sga m Pitt 49 к. Barton 4 Szemere M. ur 3é stp m Fltoli 57} k. Cleminson 0 Dreher A. ur 3é p к Folichonne 57} k. (5 t.) Huxtable 0 Gr. Batthyány E. 4é sga m Almos 53} к. Peake 0 Blaskovics E. ur 5é sga m Virad 52} k. (yitt 53} kilot) Adams 0 Paget E. ur 3é stp m Vedero 49 k. (2} L) Wilton 0 Capt. George 3é sga к Blondine 46} к. 12} t.) Rawlinson 0 Rohonczy G. ur 3é sga m Kezdet 45 к, Mao Farlane О Gr. Tarnowsky J. 4é p к Szlachcianka 42} k. tvitt 44} kilot) Peasnall 0 Totalisateur: 49:5. — Helyrefogadások: 87:25 L, 78:25 II., 69:25 111. — Könyvfogadás: 7:1 Margit ellen. Biztosan fejhoszszal nyerve, 3} hoszszal hát­rább a harmadik. Pitt 4-ik. — Versenyérték : 10000 kor. I., 1600 II., 400 III., 3500 kor. a versenypénz­tárnak. V. Névtelen-Hürdenrennen. 8000 kor. л győztes­nek, 1000 kor. a másodiknak. 400 kor. a harmadik­nak. 3é és id. lovaknak. 2400 méter. (18 aláirás.) Hg Esterházy 4é sga m Barát Bálvány—Ked­vencz 76 k. Adams 1 Ottó fhg ö cs. és kir. fens. 3é p m Papacosta II. 63 к. Westlake 2 Hg Auersperg F. 6é sga m Turnt 74 к. Williamson 3 Lebaudy R. ur id sga m Benczúr 71 к. Hall 4 Beit G. ur 3é sga к Ilias (fv.) 63 к. Utting 0 Blaskovich E. ur 3é sga к Aranyeirág 63 к. May 0 Dreher A. ur 3é p к Geh'weg 63 к. Geoghegan 0 Ehrich ur 3é p к Hannchen 63 к, Jekyll 0 Totalisateur: 5:9 (Barát és Turul). — Helyrefoga­dások : 25:62 I., 25:51 II., 38:25 III. — Könyvfogadás : 6»1 Barát ellen. — Hg Esterházy és hg Auersperg F. kijelentik, hogy Turullal akarnak nyerni. Küzdelem után 1 hoszszal nyerve; három hoszszal hátrájrb a harmadik, Benczúr negyedik. — Versenyérték : 8000 kor. I., 1600 kor. II., 400 III., 600 kor. a ver­senypénztárnak. VI. Verkaufs-Steeplechase. 2000 kor. a győztes­nek. 800 kor. a másodiknak, 4800 méter, (3 aláirás.) Lebaudy R. ur 5é sga h Crackshot Doncaster —Snapshot 10000 kor. 74} k. Hall 1 Reimer V. száz. id p h Jonathan 2000 kor. 68} к. Williamson 2 Gr. Schönborn F. fhdn. 4é sga m Juan 4000 kor. 63 k. SalteJ 3 Totalisateur : 8:5. — Helyrefogadások : 26:25 I., 27:25 II. — Könyvfogadások: 1}:1 Crackshotra. Másfét hoszszal könnyen nyerve ; rossz harmadik. — Nyertesre ajánlat nem történt. — Versenyérték : 2000 kor. az 1.. 800 II., 20 kor. a versenypénztárnak. VII. Maiden-Verkaufsrennen. 2000 kor. a győztes­nek, 800 kor. a másodiknak, 2é nyeretlen lovaknak. 1000 méter. (II aláirás.) Lov. Lederer S. p к Trézsi Insulaire v li-au­minet—Teresina 1200 kor. 44 k. Peasnall 1 Nagy Gy. ur sga m Sucess 3000 kor. 50 k. Mac Farlane 2 Lov. Wiener-Welten R. p к Rosmarin 1200 k. 44 к. Prudames 3 Gr. Wenckheim I. sga m Supplement 1800 kor. 47 к. Brown 4 Szemere M. ur p к Madonna 4800 kor. 53 к. Cleminson 5 Lov. Scazighino F. stp к Hrabianka 2400 kor. 47 k. (vitt 48 kilot) Rawlinson 6 Wackerow К. ur sga Célestin 3000 kor. 50 k. Wilton 7 Dr Russo E. sga m Campeador 1200 kor. 45} kilo Barton 8 Totalisateur: 31:5 HeWrefogadások : 25:őö I., 25:72 II., 92:25 III. — Könyvfogadások: 5:1 Trézsi ellen. — Könnyen ötnegyed hoszszal nyerve, 1} hoszszal hátrább a harmadik, Supplement 4-ik. — Nyertesre ajánlat nem történt. — Versenyérték : 1980 kor. I., 800 kor. II., 170 kor. a versenypénztárnak. KERTÉSZ TÓDOR Jl müiparáruk raktára BUDAPEST, Kristóf-tér (Gróf Teleki palota). Vadász- és sport-czikkekröl nagy képes árjegyzéket bérmentve küld.

Next

/
Thumbnails
Contents