Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-08-22 / 54. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Budapesti nyári lóversenyek. Ötödik nap. Kedd, angusztus 20. Orveii és megint Orvért. Tavasz óta va­lahányszor csak megjelent, mindig ujabb di­csőség fűződött nevéhez ; egymásután vert le mindent a mi elébe került, három, négy és ötéves lovat, 1200—2400 vagy 3200 mé­terre. Az igazi «magas» klaszszis képviselője, a nagy Bend Or ivadék, nálunk oly nagy mint csak Primás 7/. volt legszebb napjaiban. Hisz nem arról van sző ezúttal, hogy valami ujabb nagy tettet vitt volna véghez Orvért, csak St. Vetiugarde-ot kellett megvernie a koron kívüli öt kiló engedmény mellett, de a külseje, nyugodt, hosszú strideje melylyel a hosszú kurszuson végig galoppozott, telje­sen meggyőztek bennünket arról, hogy Ver­tumna ivadéka még ma is az a nagy ló, mely a Przedswit­Handicap (1200 m.) után a Buccaneer-versenyt (3200 méter) meg tudta nyerni. Valóban bámulatos a Butters mester művészete, melyet talán sohasem ragyogta­tott fényesebben, mint Orvért preaparálásá­nál. Ki lutte volna, hogy a kétévelötti 1400 méteres handicap nyerőjéből ily nagy lovat faraghat a training-müvészet. És Örvertet 5000 forintért vette meg az osztrák kormány. Nem jobb vásárt csinált ezzel, mint Match­iaz-szal, melyet éppen negyvenszer oly nagy árért vett meg, mint (Jrvertet? Őszintén gra­tulálunk az osztrák kormánynak e vételhez, s azt kivánjuk, vajha Orvért is adna tenyész­tésünknek Ormoiide-ot mint nagyhírű apja Angliának adott. Bámulatos gyorsaságról tett tanúságot Ara­nyos a « Nursery Handicap»-ben. Az Abon­nent-kancza egész 34 íontig adott súlyt 12 ellenfelének, s mégis canterben nyert. Áll­junk csak kissé meg ennél az eredménynél, mely nagyon érdekes. Aranyos az Omnium­ban harmadik lett Coulisse és Cascata mögött s 3j kilo teherkülönbözet mellett csak kevés­sel verte meg a negyediknek beérkező Fiumét. Most 6 kilót adott az utóbbinak és a szó szoros értelmében elveszítette. Vagy legelső klasszisu lovak tehát Coulisse és Cascata, vagy pedig Aranyos az Omniumban, nem mu­tatta igazi formáját. Mi ez utóbbit tartjuk valószínűnek. Minden esetre jó fényt vet Ara­nyos futása kétéveseinkre, mert a kancza nem számitható első klasszishoz. Meglepően rosszul futott Irénke a gátver­senyben. A Pásztor-ivadék múltkor egyenlő teher mellett megverte Vicinet, s ma kilo tehertöbblet elég volt ahkoz, hogy ez utóbbi 15—20 hoszszal hagyja maga mögött. Vicine győzelmében különben jelenlevő tulajdonosa, Lebaudy Róbert ur is gyönyörködhetett. Hogy a referáda teljes legyen, nem hagy­hatom megemlítés nélkül Brown jockey fel­tűnő ügyetlenségét, melylyel Váratlant а Han­dicapben ellovagolta. Brown oly kitünö elövi­gyázatlansággat lovagolta a kanezát, hogy azt kell mondanom, miképp «canter»-ben ve­szítette el a versenyt. Külsőleg alig mutatott fel a nap változáso­kat az előzőkkel szemben. Szép idö, nagy közönség, favouritek és outsiderek győzelmé­nek tarka változata adták meg nap szigna­turáját. * * sf! Eladóverseny volt az ouverture, melyben Giza, Prior, Drum, Satum, Actionär vettek részt. «Keá»-s favourite természetesen Prior volt, a többi csak kisebb pártolásban része­sült. A starttól Prior ugrott el a vezetéssel Drum előtt, mely mögött Saturn helyezkedett el. A fordulónál Giza és Actionär előbbre nyomult s az egyenes elején visszahanyatló Drüm ki­vételével egy vonalban haladtak a lovak. A távoszloptól Giza. Saturn és Prior erös küz­delemben haladtak a birói páholy felé, hová elsőnek nyakhoszszal Giza ért Saturn előtt. Fejhossz választotta el Saturnt Priortól, me­lyet mint jó negyedik Actionär követett. Gi­zát 3700 koronáért Krausz L. ur vette meg. A «Handicap»-ben Vedero mögötti második helyére való tekintettel Váratlan volt a fö­kedvencz. de Folichonne és Fhryne sem vol­tak elhanyagolva. Lieber Kerl, Czifraság. Ar- lington. Orpheline, Wilis, Fadian és Madrillena egészítették ki a mezőnyt. Az első start nem sikerült s ekkor Váratlan, Wilis és Arlington kivételével, a víztoronyig törtek ki a lovak. Másodszorra egy vonalban ugrott el a tár­ság ; csakhamar azonban Váratlan állt a me­zőn v élére és a víztoronynál 3—4 hoszszal vezetett Arlington és Wilis előtt. Az utolsó helyen Orpheline galoppozott. Az egyenesre érve, először Wilis, majd Arlington estek vissza és helyüket Folichonne jés Phryne fog- i lalták el a vezető mögött. A távoszloptól kezdve Váratlan győzelme bizonyosnak lát­szott, Brown azonban kivette lovát a ga­loppjából s mikor a czél előtt Phryne és Foli­chonne hirtelen a nyakán termettek, nem tudott többé elébük kerülni. Nvakhoszszal első Phryne lett Folichonne előtt. Váratlan ugyan­ily távolságban harmadik. Következett volna a nap piece de resistan­ceja, a «Budapesti dij», mely azonban azáltal, hogy Orvért ellen csak St. Vertugarde állt ki, sokat vesztett érdekességéből. Orvertet 10 «reá»-val is szivesen fogadták, mig St. Ver­tugarde-re a leghosszabb odds sem volt elég jó. St. Vertugarde ugrott el a vezetéssel, s kö­zepes iramban mutatta az utat az erősen pal­lóit Or-vert előtt, mely а nagy tribünnél, anél­kül hogy nyugodt vadászgaloppján változ­tatott volna, előre ment, s feltartva nyerte meg a versenyt St. Vertugarde ellen. 7'erebes, Labancz, Irénke, Vicine és Aramis futottak a gátversenyben. Kedvencz Vicine volt, a többit hosszabb oddsokkal is alig fo­gadták. Start előtt Irénke nyugtalanul viselte magát, s néhányszor elszaladt. Mikor végre Mr Waugh leboesátotta a zászlót, Vicine ugrott el a vezetéssel, s gyors tempóban haladt Te­rebes és Irénke előtt, melyet csakhamar Ara­mis mellé az utolsó helyre vett vissza Hesp. Az utolsóelőtti gátnál Terebes visszaesett, s Labancz nyomult a vezető után, melyet azon­ban már nem birt elérni. Vicine könnyen 1 hoszszal nyert Labancz ellen. Négy hoszszal hátrább Aramis 3-dik. Irénke utolsó lett. Tizenegy ló állt a « Kétéves nyeretlenek eladó versenyének» startjához és pedig : Lady lda­kancza, Barázda, Neszmély, Bimetallist, Rajna, Zápor, Bakó. Dobrou noc, Gladys, Perle blanche és a Lady Mdfurd-kancza. Bimetallistnak volt legtöbb hive, de Perle blanche-t és Bakót is fogadták. Néhány ha­mis start után egy vonalban indult el a tár­saság. Az egyenesre érve, először Dobrou noc tűnt fel az élen, de csak egy pillantra, mert nyomban elébe került a Lady Milford-kancza, Bakó és Perle blanche, melyek közül az első hoszszal nyert Bakó ellen. Perle blanche 3 hoszszal hátrább harmadik. A « Nursery Handicap» startnál Aranyos, Fiume, Brausepulver, Gáspár, Princesse de Gal­les, Spliigen, Vígszínház, Lelkem II. Zaplatyi, Orbite, Tisza, Trézsi és Merveilleuse találkoz­tak. A ringben érthetetlen módon Tiszát favou­rizálták Aranyos előtt, a többinek csak el­vétve akadt híve. Az első start nem sikerült, s ez alkalommal csaknem az egész mezőny kitört, legmesszebbre azonban Tisza és Brause­pulver futottak. A mint a társaság elindult rögtön Aranyos szinei látszottak elöl. A Har­kányi-kancza hatalmas galoppban repült a többi előtt, s canterben nyert. A második helyért érdekes küzdelem fejlődött Tisza, Splü­gen és Vigszinház közt, melyek közül végre is Spliigen lett 2-ik, nyakhoszszal a favou­rite, Tisza, előtt. «Welter-Handicap» zárta be a napot. Mam­mon, Rayon d'or, Corinna, Ideál, Geh'weg, Czigányleány, Justa, Sprühfeuer, Admont, P a­szománt, Norton és Babonás mérkőztek. A ring­ben Admont, Norton és Mammon voltak a legkeresettebb lovak, de a többit is fogadták Indítás után egy csomóban haladtak a lovak a távoszlopig, hol Mammon kivált a többi közül s nagyon könnyen nyerte meg a versenyt Admont ellen, melyet az utolsó pillanatban előrenyomuló Corinna követett mint harma­dik. A többi csomóban ért a czélhoz. n Kilátások a budapesti lóversenyek hatodik napjára. A hatodik nap főszámául a programm a Kétévesek nagy kandicapjét hozza, mely 1300 méter távolságra terjed. Ebben a versenyben rendszerint jó klasszisu lovak adnak egymás­nak találkát a startnál s igazat adnak nekünk e tekintetben az idén is a nevezések, mert hogy többet ne említsünk, Boglár, Barrister, Cilia stb nevei is ott vannak a program­mon. Az állva maradt lovak közt, klasszisát te­kintve, Boglárnak kell a legjobb lónak lenni, hiszen már nem egy izben fényesen bebizo­nyította, hogy Gomba után a legjobb kétévesünk s ma délután, jóllehet topweightet visz, igen jó esélyének kell lenni a futamban ; de nem kisebb chancea van Barristernek, Fondornak, Cihának sem. Pasiphäe, mely első fellépténél istállójától nagyon támogatva volt, volna a meglepetés-tipünk. Hogy mégis ki nyeri meg a versenyt? A sulyokra kell néznünk s a 65 kilót aránylag magasnak tartjuk Boglárnak s midőn Barristert adjuk tip gyanánt, teszssziik ezt nem azért, mintha nem tartanánk Boglárt képesnek, hogy Barristernek hét kilót cedáljon, hanem mert a 65 kilo kétévesnek absolute nagy suly. A Welter-Handicapben а Wood-istálló tetszik nekünk legjobban, Bonnie Dundee előtt. Mam­monnak hosszú lesz már az 1300 méter; The­mát ellenben szem előtt kell tartani. A Viztorony-dij, a Derby távolságon, érde­kes versenynek Ígérkezik, s tán nem csaló­dunk, midőn Ottó fhg. istállóját jelöljük első sorban, Madrillena és Monopol előtt. A Gátversenyt biztos zsákmányául látszik a Lebaudy-istálló számára ; talán Panajotti le­bet veszélyes rá. A Claming-Stakes 1300 meteren a Metcaif­és Milne-istállók közt fog eldőlni Nono, illetve Corinna által. Jó cbanceának kell azonban lenni Hendriknek is. Az Eladóversenyben ugyanazt az eredményt várjuk, mint tegnap a Nursery-Handicapben. Tipünk Aranyos, Splügen és Tisza előtt. Az Újpesti dij nehéz versenynek Ígérkezik. Több lónak egytorma chancea van a futam­ban, de talán Noisette fogja elvinni a dijat. Bátor, Meddler és Voltigeur a veszélyesek. (— a —) rózsa-sándor 4é p h ap. Chislehurst any. Strasidlo eladó. Egészséges és akadályversenyre beugratva, bővebb felvilágosítást ad Vas Sándor száza­dos Kassán.

Next

/
Thumbnails
Contents