Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-07-28 / 45. szám
368 1895. julius 28. Földmivelésiígyi m. kir. miniszter. 45445, H. 1895. Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye eddigi lóten vész-bizottsági elnökének leköszönése folytán a vármegye törvényhatósági bizottságának f. évi iunius hó 17-ik napján tartott közgyűlésében. lótenyészbizottsági elnökké gróf Szápáry György (1. Szalók-Taksonyban) választatott meg. Budapesten. 1895. évi julius hó 13-án. A miniszter megbízásából : Nagy Gábor. A mezöhegyesi és fogarasi ménesek idei osztályozásáról. A bábolnai és kisbéri ménesekben megtartott osztályozás eredményéről lapunk 41. számában emlékeztünk meg most ; röviden a mezöhegyesi és fogarasi osztályozásokról szólunk. Mezőhegyesen a törzsmének között, csak annyiban történt változás, hogy egy fiatal mén lett törzsménül beosztva, a régi pepinierek közül azonban egy sem lett kisorolva Országos fedező ménül, vagyis a méntelepek számára 78 fiatal mén jelöltetett ki, községi ménül pedig (melyek 3 évi részletfizetésre a a községek részére eladatnak) 96 db osztálvoztatott, ezen kivül 2 fiatal mén próbaméDÜI jelöltetett ki. Az anvakanczák közül 18 db. kerül eladásra és pedig 10 db az öszszel Budapesten és 8 db. ott helyben, de szintén árverés utján értékesíttetik ; emez utóbbi nyolcz kancza gyengébb minősége' és hibái miatt nem hozatik fel Budapestre. Mindjárt itt emiitjük fel azt is, hogy a fentebb emiitett 10 kanczán kivül még 11 db mezöhegyesi anyakancza kerül Budapesten eladásra, t, i. azok közül, melyek a mult évben Fogarasra helyeztettek át Mezőhegyesről és az idei fogarasi osztályozás alkalmával eladásra lettek kijelölve. A számfeletti fialal kanczákból 53 darab jön fel az őszi budapesti árverésre és 1 drb Mezőhegyesen árvereztetik el. Végül a budapesti árverésre kerül még 22 drb 5éves és 63 drb 4éves herélt is. * * * A fogarasi ménesben következő változások történnek az osztályozás folytán : A törzsmének közül országos fedező ménekül jelöltettek ki Conversano Mima és Favory X.. továbbá a félvér Furioso XXI, és az angol telivér Illó. — Ezen kivül a fiatal mének közül 8 drb osztályoztatott országos fedező ménül, a fiatal Pluto Ancona pedig törzsménül ; községi ménül szintén 1 drb jelöltetett ki. Az anyakanczák közül 24 drb kerül a budapesti árverésre, 4 drb. pedig ott helyben adatik el. — A fiatal kanczák közül 10 drb osztatott be anvakanczának. A budapesti őszi árverésen eladásra kerül továbbá 19 drb számfeletti fiatal kancza és 6 drb 4éves herélt. Hazai telivér és félvérméneseink. 70. A pölöskei ménes. Tulajdonosa : br. Üchtritz Zsigmond. Pölöske fekszik Veszprémmegyében, a somlói hires hegy tövében, a Bakony hegyseg végső lankáin. Vasúti állomása Devecserben vagy Pápán van, postája pedig Noszlopon. Hazánk egyik legnemesebb gondolkozású sportsmanjének : br. Üchtritz Zsigmondnak pölöskei ménesével foglalkozom ez alkalommal. ama ménessel, mely tenyésztése révén az ehök közt foglal helyet az országban. Nem múlik el év, bogv egy-egy első klasszisu ló ne jönne ki Pölöskéröl, s a versenypályákon nagy sikereket ne aratna. Ki ne emlékeznék Achilles II., Benczúr, Atyafi, Kozma, Ignácz stb. stb. diadalaira! De ne vágjunk a mondandók elébe, hanem fogjuk a dolgot elejéről. Pölöskén a ménes 1888-tól áll fenn, mig azelőtt a báró szomszédos birtokán. Bogdányban volt elhelyezve. Minthogy azonban ott a helyi viszonyok nem voltak kedvezők, elhatározta a báró, hogy Pölöskére teszi át ménesét. Itt akkor minden gazdaságot beszüntettek, a gazdasági épületeket istállókká alakították át, mintegy jl 00 holdnyi területen 10 tágas paddocot rendeztek be, s mindent elkövettek, hogy a mépes igazi kényelembe jusson. A pölöskei ménes egyszerű, de minden tekintetben czélszerü; nem tűnik ki pompás, fényes berendezésével, mert hiszen a báró nem sokat ad a külsőségekre, de a mi aztán a czélszerüséget, a mi a kényelmet illeti, az a legnagyobb mértékben ki van itt fejtve. Nem hiszem, hogy egy ascéta annyira ragaszkodjék tanaihoz, mint a mily szenvedélylyel csüng a báró a ménesén. Ha lemegy birtokára, a nap legnagyobb részét künn a ménesben tölti s gyönyörködik lovaiban ; gyönyörűség is azokat a lovakat nézegetni ! A ménes vezetése Kropf Ignácz jószág felügyelő gondos kezeire van bizva, ki a legnagyobb odaadással, lelkiismeretességgel s buzgalommal viseli gondját a lovaknak. De nemcsak gondos emberi kezekkel van megáldva a ménes, hanem a természet is kedvez Pölöskének. Talaja a lejtő, (sikon) hol a paddocok vannak elhelyezve a legkitűnőbb, amilyent csak kívánni lehet ; a felső réteg fekete, kissé kötött talajú homok, az alsó réteg pedig porhanyós, turf s kötetlen talaj. Ruganyos mint a kaucsukpálya, a szó szoros értelmében. Ha szaladgál rajta az állat, láthatólag lel és leemelkedik. Vize is kitünö : bö forrásvizek, melyek mésztartalmuak s kutvizek látják el a ménes egyedeit ; táplálékul pedig a helybeli zab szolgál, mely, tekintve a bakonyi magasabb fekvésű hegyi földeket, ha mennyiségre nem is, de minőségre, valamint fehérségre, kiválónak mondható ; az etetésre használt zab rendesen 49—51 kilo fajsulylyal bir. * * * Ezeket előre bocsátva, áttérhetek a ménes tulajdonképpi leírására. Mint már fennebb emiitettem, a ménes 1888 előtt a szomszédos Bogdányban volt elhelyezve, hol a báró a 70-es évek elején vetette meg annak alapját. Bogdányban a ménes lakói közt voltak Lady Mordaunt, La Diva, Contremine, Niniche, Crown Princesse, Tripaway, innen kerüllek ki ügető lovai is: Coco, Pastelbinder, Dami stb. A talaj azonban nagyon égvényes volt, s nem volt igen alkalmas a tenyésztési czélokra, miért is, midőn Pölöskét megvette a báró, rögtön oda helyezte át lovait. Ez 1888ban volt, s ez időtől fogva bir különösen nagy jelentőséggel a ménes. A másik ménesben látta meg még a napvilágot a legjobb flyerek egyike: Pity the blind, mely a többi közt megnyerte a Przedswit-handicapet is, továbbá a zászlók közti versenyeknek a maga idejében a legjobb lova: Kont, úgyszintén Teraphin (Taurus-handicap nyertese), Ecconomy (10,000 frankos Államdij-nyertes), ezt azonban a báró eladta, s versenyeit báró Springer Gusztáv színeiben futotta be. A legnagyobb diadalokat azonban a pölöskei ménesből kikerült állatok produkálták. Az utolsó öt év nagy eseményeiben mindig ott volt egyegy pölöskei produktum. Nézzük csak mit müveitek ezek? Ott van mindjárt első sorban Achilles II. a bécsi Derby, a St. Leger, a Lovaregyleti dij stb. hérosza, mely az angol gyepen is hordozta figyelemreméltóan ownerje színeit ; ott van az utolsó idők legnagyobb speedes lova, a rövid távú futamok matadorja : Benczúr, a Nemzeti-Hazafi-dij az Ausztria-dij, a Prince of Wales hdcp (kétszer nyerte) stb. stb. hőse, ott van Atyafi, Gutkeled (Metropole-dijat nyerte) s ki ne emlékeznék az utóbbi időben egy Kozma, egy Ignácz, e<ry Alag diadalaira? Hiányos lenne eme visszapillantásom, ha fel nem említeném, hogy á z idei legjobb kétévesnek, Gombának az anyja Young Tripaway is a báró bogdányi ménesében látott napvilágot, de ezt az anyakanczát idők folytán Wiener-Welten lovagnak adta el Gombára. Hogy különben mily fényes eredményeket ért el a versenypályákon, világos képet nyújt arról az alábbi statisztika, mely kitünteti, hogy a ménesben felnevelt lovak nem számítva a vásárolt lovak nyereményéi' az utolsó öt évben mennyit nyertek dijakban : év ló nyeremény, 90 7 69,916' kor 91 8 233,264 « 92 7 41,600 « 93 11 55,090 « 94 8 229,040 « Összesen 41 ló 627,410 kor.-L Az 1890-iki évben Atyafi, Benczúr, a következő évben Achilles П., Benczúr, Gutkeled nagy diadalai szerezték az összeget; 1892-ben nem igen kedvezett a szerencse a pölöskei ménesnek s szintúgy 1893-ban sein; de tavaly már egy Kozma, egy Benczúr, egy Ignácz nagy dolgokat müveitek. S most midőn ott hagyom a multat, a jelen állapotokra kell áttérnem, s első sorban is a ménes matronáit, az anyakanczákat kell felsorolnom. Van jelenleg a ménesben 17 anyakancza és pedig: a) saját nevelésű kanczák. 1. Baroness Sarolta ell. 1880. Buccaneer—Tripaway, J. Melbournetól. 2. Balleteuse (előbb Tikmonyrénye) ell. 1886, Gunnersbury—Briseis, Buccaneertöl. I 3. Analyse ell. 1885. Waisenknabe— Analogy, Cambuscan tói. 4. Angeligue ell. 1889. Bálvány— Analogy. Cambuscantóí. 5. Pity the blind eil. 1885. Waisenknabe—Kallu, Wenlocktól. 6. Lieb eil. 1886. Gunnersbury —Contreinine, Buccaneertöl. 7. Alpine ell. 1888. Doncaster —Contremine, Buccaneertöl. 8. Rosa Bonheur ell. 1889. Doncaster—Baronees Sarolta, Buccaneertöl. 9. Pasqualine ell. 1889. Bálvány— Kallu, Wenlocktól. 10. Eily Milne ell. 1892. Kisbéröcscse—Kisböske, Gunnersburytöl. 11. Domenica ell. 1892. Craig Milar —Galante. b) vett kanczák. 12. Kisböske eil. 1883. Gunnersbury—Veile, Teddingtontól (Angyalföld.) 13. Messalina eil 1885. Gunnersbury—Manuella. King of Trumpstól (Huszár В.) 14. Camée 15. Analogy ell 1881. Cambuscan—First Lady, Cotswoldtól (Kisbér.) 16. Torkos ell. 1882. Verneuil— Panique, Buccaneertöl. (Angyalföld.) 17. Entziana. Az itt felsorolt kanczák, most hogy lenn voltam, keltő kivételével, otthon voltak. A hiányzó két kancza: Pity the blind és Torkos, melyek Napagedlben, Master Kildarenál tettek látogatást. Ha végig nézzük a kanczák pedigreejét, látni fogjuk, hogy az a legjobb vért tünteti fel. Ez s ama körülmény, hogy a kanczák évente a legjobb keresztezésben részesülnek, képezi a kitünö verseny-anyag alapkövét. Az idei fedeztetések különösen érdekesek abból a szempontból, hogy legnagyobb részt oly apaméneket vettek fel az anyakanczák, a melyek még nem teljesítettek szolgálatot a ménesben. A kanczák valamennyije eddigelé vemhesnek látszik, talán az egy Kisböskében nincs csikó, mert a nagy Kozma eme szép formájú anyja sárlott. S hogy megmaradjak a fedeztetésnél, az alábbiban kitüntetem az idei ugratásokat. Achilles H-höz : Entziana. Beau Brummelhez : Baroness Sarolta, Angélique, Alpine, Bosa Bonheur. Bocagehoz: Eily Milne. Cullodenhez : Pasqualine, Domenica.