Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-06-16 / 39. szám
31в VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. telivér mén által fedeztetik ; Lidércz pedig Arcadian A kanczák 92.. 93.. 91. években «Zivatar 10»-el fedeztettek. Jelenleg pedig «Méltóságos Ur' telivér mén fedez; ennek npji «Marczi» anyja «Favour- l.-ss». Eredménytől vásároltatott br. Podmaniczky Gézától. A ménes állománya 1- és 2évesek. Számuk 18. Az első évben a csikók kapnak 8 liter, a másodikban és harmadikban 5 liter és a negyedikben ismét 8 liter zabot - és réti szénát. Ar'ézi vizet isznak. A talaj, illetve móneslegelő. homokos agyag, a terrenum sik. több vizenyős érrel átszelve. A tenyésztés czélja." paripa és könnyű kocsi ló nevelése. Szinük pej és sárga. Lóvásárok Magyarországon. A győri nrnapi lóvásár, mely f. hó 9-én és 10-én majdnem a legszokottabb vásár-látogatók távollétében nagyon gyorsan folyt le, nem tartozott a .sikerültebbek közé. Kereskedőktől ugyan azt hallottam, hogy rég volt oly sok ló kereskedők által felhajtva, mint a mostani vásáron, de azután hozzá lehet tenni, hogy ugy nagy, mint a kis tenyésztők lovai annál inkább elmaradtak. Az előbbiek közül azonban nagyon érdemes a felemlitésre, sőt kiemelésre az a szép 4 db. ló (egysötétpej jeltelen, kettő világos pej jeltelen és egy almásszürke), a mit gr. Khuen-Héderváry hédervári méneséből hoztak a vásárra. A lovak Furioso XII-töl szármáztak, párban igen szépen mentek kocsiban, s oly kifogástalanul álltak, hogy bármely kényes lókedvelő szeme megakadhat rajtuk. Ennek daczára a lovak hazamentek, noha egyiknek (sötétpej, 177 cm. magas) 1200 forintért is volt, állítólag, kérője. Párban 1900—2000 forintért lettek tartva. Az összeállított négyesek közül Bay Géza négy feketéje, melyeket a budapesti őszi luxus lóvásáron is volt alkalmunk látni, és Gold helybeli kereskedőnek 4 világos pej lova érdemes a kiemelésre. A lovak legnagyobb része selejtes ló volt s ennek is volt legnagyobb kelendősége. Nem mulaszthatom el most tudositásom végén megemlíteni, hogy a tavaszi vásárról küldött szerény tudósításomat Z. S. ur megjegyzésében teljesen félre magyarázta. Csak általános gazdasági váltságot értettem és emiitettem az utóbbi idők négyes és paripa hiányainak egyikéül, nem pedig mintha váltság a lótenyésztés terén, mely virágzik és virágozzon is, lenne. Ha oly kiváló gazdák, mint Z. S. ur az általános gazdasági váltságot nem érzik, azon mindenki csak örülni tud. B. * * * Zalaegerszegen jun. 4-én az országos vásárra 1512 drb. lovat hajtottak föl, melyek alábbi árakon keltek : mustra-ló 10 — 50 frton. darabonkint. hintós ló 200—600 frton, paraszt ló 80—420 forinton páronkint, vágóra 8—60 frton darabonkint. VEGYES. Hg. Esterházy Pál megvette a hároméves Hradiskót, gr. Kinsky Rudolftól s Earl idomárhoz adta trainingbe, ki a racinglike alkatú lovat már be is ugratta. Péchy Andor és Wahrmann Rikhárd urak voltak jelen a monarchia sportsmanjei közül a Grand Prix de Paris lefutásánál. Hg. Auersperg Ferencz és br. Üchtritz Zsigmond nyerték a legtöbb futamot — szám szerint ötöt — a bécsi nyári nieetingen. Kivülök még Szemere Miklós és Lebaudy Róbert urak 4—4, Kodolitsch M. urnő három stb. versenyben látták győzelmesen színüket. A bécsi nyári meetingen a sikverseny-jockeyk közt Adams ért el legtöbb sikert, a mennyiben hét első helyet vivott ki ; utána következnek Hyams 6, Cieminson 5, Smith és S. Bulford 4—4, Williamson Brown, Maiden 2—2 stb. győzelemmel. A gát és akadályversenyek matadorja —daczára, hogy a négy utolsó napon nem lovagolhatott — Georye 'William- son öt első helylyel, mig Hall 4. Adams, Geoghegan May 2—2 izben hozták be lovaikat elsőnek. A trainerek közt a bécsi nyári meetingen Walter Earl volt a legszerencsésebb, a mennyiben ápoltjai nyolez versenyből kerültek ki győztesként; Milne és H. Reeves vannak a nyomában 7—7 nyert versenynyel, inig Marsh és Maw 4—4, J. Reeves, Metcalf, Price 3—3 futamot szereztek meg a tulajdonosoknak! E meetingen megjelent idomárok közül csak Pöhl nem nyert egy versenyt sem. mint a hogy nem nyertek : Ball. Herbert és Zsombok, de ezeknek egy lovuk sem jelent meg a bécsi pályán. Lebaudy Róbert ur versenyistállójából Oliva, Simon Renard és Gross Chat fognak részt venni a krakkói versenyeken. Williamson, kinek balesetéről már tettünk említést, javulóban van, s a krakkói versenyeken már nyeregben is láthatjuk a kedvelt lovast. Miles jockey, ki eddig H. Marsh idomárnál volt engageálva, H. Reeves trainerhez ment át, s mindjárt az első lovat — (Leonidast) — melyet rábíztak i — győzelemre vezényelte. H Reeves idomárnak szép recordja van a most lefolyt bécsi meeting utolsó napján : ugyanis nem kevesebb, mint négy versenyből kerültek ki győztesként a gondjaira bizott állatok. Igy Leonidas, a gátversenyL Lovely Boy a Vederemo-versenvt, Hero a Bucsu handicapet s végül Gomba a nap chief eventjét, a Metropole dijat nyerték meg. Gomba—Boglár—Gyöngyös, ily sorrendben tipeltük le a Metropole-dij bárom első lovát, s tényleg igazunk volt, meit a három első helyet ugyanabban a sorrendben foglalta el az emiitett három ló. Hyams jockey volt társai közt az utolsó bécsi napon a legszerencsésebb. Lovely Boyt és Gombát elsőknek, Hradiskót pedig másodiknak hozván be. Milne idomár egy lovát sem küldi ki a hamburgi versenyekre. Beighterton nem vesz részt a Hansa-dijban, mert a négyéves ménnél nincs minden rendben. Ganáche (Galopin-Redhot) — Gaga testvére — mint értesülünk — csak a bécsi őszi meetingen fog debütálni. Alterum Tantum-ol, gr. Esterházy Miklós hároméves Ugod —Viceversa ménjét, mely az alagi tavaszimeetingen egy versenyben győztes lett, megvette Oertzen U. német sportsman, s mint Hannibal vezető lova fog szolgálni. Orvért, br. Springer Gusztáv eme kiváló ménje, nem vész részt a krakkói versenyeken, mert frissen akarják tartani a sarajevói Császár-dijra. Herot, Kodolitsch Matild urnö négyéves kanczáját, megvásárolta Wahrmann Rikhárd ur s már át is jött Vivianhoz, Gödre. Metcalí idomár a krakkói Versenyekre Csapiárost, Yaukeet és Boglárt viszi ki. Spider idomár lotja a krakkói versenyeken a kővetkezőkből fog állni. Margit, Gounod. Allegretta, Nem kell, Myown. Napagedl, és Joker. Theodosia, gr. Esterházy Miklós kétéves Theodorekanczája, hétfőn részt vett a berlini Sierstorpff Memorialban, de helyet sem kapott. Interregnum már számtalanszor futott Németországban az idén, s mindannyiszor helyre lutott. E héten is kétszer startolt : a. Prix der Dianaban (Oaks) hol harmadik lett, Waschfrau és Fancy után, a Seahorse-versenyben pedig a második helyet okkupálta Electric után. Eltolit a Freudenauból haza vitték Tatára, s igy, ugy látszik, nincs remény arra, hogy részt vegyen a ; hamburgi Derby küzdelmében. Nagy kár. Daphne iRuperra—Dreamland) mely két évvel ezelőtt br. 'Erlanger Lajos színeiben megnyerte a budapesti Asszonyságok diját, hétfőn Berlin-Hoppegartenben a Hadseregi akadályversenyben fényes diadalt aratott tiz társa ellenében. A Grand Prix de Paris, mely vasárnap került eldöntésre, nagy meglepetéssel végzödölt, amennyiben mr. Edmund Blanc Andrée.je aratta benne diadalát. Andrée előzőleg már egy nagy klasszikus versenyt megnyert, a Grand Poule d'Essai des Poulichest, a Prix de Dianeban azonban Kasbach megverte. A grand Prix favouritje : a Derby-győztes Omnium II. volt, de ugy ez, mint Anglia bárom kiküldöttje: Kirkconnel, Solaro (az angol Derby harmadik és negyedik lova) és Newsmonger, helyet sem kaptak. Möns. E. Blanc, Andrée tulajdonosa immár negyedízben nyerte meg a continens eme legnagyobb diját, 1879-ben Nubienne, 1891-ben Clamart, 1892-ben Rouéil az idén pedig Andrée vitték diadalra szineit. A verseny lefutását mr. Felix Faure, a köztársaság elnöke is végig nézte, Az idő általában véve nem volt szép, mert fulasztó meleg volt egész délután, s a versenyek vége felé az eső kissé csepegett is. Sajátságos véletlen, hogy a Grand Prix de Parist az utolsó 6 évben csak két tulajdonos nyerte meg. Br. Schickler A. és mr. E. Blanc azok a szerencsés sportsmanek, kiknek istállója a continens eme legnagyobb dijában triumphált év-év után a többiek fölött. Br. Schickler A. 1890—93 és 1894-ben, mr. E. Blanc pedig 1891—92 és 1895-ben nyerte meg a 200 000 frankos nagy dijat. Nemzetközi vasparipa-verseny. A Pozsonyban vasárnap rendezett harmadik nemzetközi vasparipaversenyt, óriási közönség nézte végig. Ott voltak : Frigyes föherczeg, Izabella főherczegnö öt leányával, Dániel Ernő kereskedelmi miniszter, Szalavszky Gyula főispán. A megnyitó versenyben Wiegand Rudolf (Budapestről), a junior versenyben Quante Frigyes (Bécsből), a nemzeti föversenyben Wiegand Rudolf (Budapestről) nyerte meg az első dijat. A katonai versenyben Modi Lajos tüzérönkéntes (Budapestről). A nemzeti rekordversenyben Fajkmayer Hugó (Bécsből) legyőzte Wiegand Rudolfot, a mi nagy meglepetést keltett. A nemzetközi juniorversenyben Hackenberger Károly (Pozsonyból) lett a győztes, a pozsonymegyei «mester» czimet Hannó Arthur (Pozsonyból) nyerte el végül a vigasz-versenyben Rendten Károly- (Bécsből) lett a győztes. Impuls, br. Falkenhausen E. hároméves Fulmenménje. mely legutóbb az Uniont nyerte meg, nálunk a bécsi Jubileum-dijban és az Ausztria-díjban bir kötelezettséggel. Anglia jockeyi junius 7-ig a következő eredményeket érték el: lov. első lov. el M. Cannon 224 57 G. Chaloner 94 13 13 12 T. Loates 237 48 S. Chandley 99 13 13 12 s. Loates 188 36 R. W. Colling 53 13 13 12 F. Allsopp 206 27 G. Gough 56 11 W Bradford 192 25 С. Loates 52 9 9 •"Я J. Watts 79 20 F. Pratt 56 9 9 •"Я F. Rickaby 120 19 G. Brown 73 9 9 •"Я F. Finlay 143 19 H. Toon 93 S O. Madden 89 16 A. White 103 ,s T. .1. Haider 115 15 T. Weldon 49 J. Fagaii 109 14 К. Cannon 63 fi Hogy a ló minő gyorsan veszt az erejéből, me° eröitetö munka mellett, azt minden lótulajdonís tudja ; az izomszálak merevsége nagyon is gyakran ! következménye a tulcröltetésnek. Kitartó munkához alkalmassakká tehetők a lovak, ha rendesen alltak I mázzuk a császári és királyi szabadalmazott ló-mosóvizet, a Kwizda-féle restitutions-iluidot. Ez költi, nősen beválik mint segédszer ficzamok, rosszul lé pés az idegek merevsége, gyengeség ellen és mint | erysitö és erövisszaszt rzö szer nagy fáradalmak ütán. Fümagvak. Л Mauthner Üdön budapesti magkereskedó czégnek különlegességét képezik az eme ezé« I által forgalomba bocsátott pázsit-fümagvak és ezek közt főképen a Mauthner féle margitszigeti és a Mautbner-féle kiállítási fii magkeveréke к a melyek tisztaság, csiraképesség és tartósság tekintetében páratlanok. E fümagkeverékböl szervezettpázsitok tide, bársouyszörü kinézésüknél fogva még a leghíresebb, angolországi diszgyepekkel is felveszik a versenyt. A fő- és székváros összes gyepterületei' valamint a Margitsziget részére ez évben is Maulhnernél leltek a fümagvak megrendelve. Árjegyzéket Mauthner kívánatra ingyen és bérmentve küld. Szerkesztői posta., Egy névtelen levél Írójának. Csalódik ön, ha azt hiszi, hogy anonym levél tartalmáért szavatottságot válalunk, különösen általunk nem ismert ügyben. Legjobb lesz egyenesen azt az illető lapot interpellálni, mely Állítólag a hibát elkövette. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : SÁRYÁRY ELEK. NYILT-TÉR. Lovászmesteri állást keresek 30 éves nős gyermektelen vagyok ki a magyar királyi állami ménes-intézetnél 9 évet mint őrmester szolgáltam Mezőhegyesen öt éven keresztül egy ménes önálló kezelésével voltam megbizva, melyet az ottani parancsnokságtól kapott szolgálati bizonyítványom is igazol, elfogadok fiatal lovak betanítását kocsiba és nyereg alá, úgyszintén méneskezelést is. Czim a kiadóhivatalban. ® 58 @ « » m $ » a «s ф « а» $ Legjobb franczia pezsgő щ MAJESTY f Qallia % Co. I^eims. KAPHATÓ IQCŒSIEHEGr-^-I IFL-nél | EZELŐTT LÁP0SSY F. ÉS TÁRSA I BUDAPEST, Gizella-tér 1. — Egyetem-utcza 2.