Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-06-06 / 37. szám

1»95. junius VADÁSZ- ÉS VF.RSENY-LAP. 2.+Ô minden vonásában a nemes telivér benyomá­sát teszi ránk; A nagyobb távolságú verse­nvekben nevét nem egyszer fogjuk még em­legetni , mert az a rémek stylus, melyben a Kancza-dijat megnyerte, látni engedte, hogy kitűnő klasszis lakozik . az oroszvári istálló kanczájában- Különben ez Henckel Arthur (, róf szineinek első győzelme volt' az idén, 1- nem volt, a ki irigyelte volna a babért ettől a passzionátus tenyésztőtől. Margit tehát leveretett ; de ne siessünk az ítélettel, mert nem szabad elfelejteni, hogy elvégre ö is csak a gyengébb nemhéz tarto­zik. melynek megvannak rossz napjai; neki pedig nemcsak rossz napjai, hanem rossz hetei is vannak, a mennyiben, habár nem beteg, de még sincs egészen együtt ; rövi­den szólva : áprilisban mutatott nagy formá­ját elveszítette. Különben igy volt ez vele tavaly is; megnyerte a Károlyi-emlékversenyt, nemsokára aztán pedig Bécsben utolsó lett egy eladóversenyben. Gyönge természet, mely sokáig egyfolytában a traininget ki nem állja. Mindamellett éppen nem futott rosszul Margit. A futamban, szokásához és természetéhez hí­ven, leghátul maradt, a tribünöknél azonban oly gyönyörű speeddel jött előre, hogy hivei már ujjongani kezdtek, de korán, mert See me, szabadon eresztve, rögtön messze elöl járt ; Margitban hiányzott ez a nagy kitartás és a kellő tip-top-eondítió is, a mi ellenfelénél meg­volt. A legkitartóbb és egyúttal kiváló klasszisu kancza is maradt tehát a győztes ; Margit fe­lett pálczát törni azonban ugyancsak korai és oknélküli volna, mert hiszen jó klasszisát azért bebizonyította ma midőn Blondinet és Kritiket maga mögött hagyta. Margit az év folyamán még fog beszéltetni magáról, hasonlókép azonban Blondine is, mely igen jó formában van és nem messze Margit mögött ért a czélhoz; neki is hossza volt az ut és sebes a futam, a mi szóról szóra áll Kritikre nézve is, mely győzelmét a budapesti kanczadijban csak a lassú iram­nak és ellenfelei silány klasszisának köszön­hette. Nagy érdekességet kölcsönzött a Buzgó­versenynek, Eltoli startolása. A legnagyobb kíváncsisággal várta mindenki, képes lesz-e Eltoli a Derbyben vallott kudarczát ma jóvá tenni, a birnevén ejtett csorbát kiköszörülni. Sikerült neki. ez tagadhatatlan: mi azonban óva intünk mindenkit eme győzelem túlbe­csülésétől — inert mit vert le Eltoli ? Napa­gedl tán csak nem Derbyló és ennek adott Eltoli öt fontot. Panama most még csak az a ló sein, mely a Przedswit- Handicapben, 60 kilóval nyergében, második tudott lenni (az ö formája különben is felette változatos) ; Kis Iblya ped'g most teljesen formán kivül van. ugy hogy kezdettől fogva messze hátul maradt a futamban. Mit vert tehát le Eltoli ? .... Hanem van egy körülmény, mely a Szemere-mén mellett szól és egy kissé mégis emeli az ö győzelmének értékét: ez pedig a telette sebes iram, melyben a Buzgó-verseny futtatott. Napagedl ment, a hogy menni birt, a legteljesebb gőzerővel, csakhamar vagy tizenöt hossz választotta öt el a többitől ; Eltoli azonban a lehető legkönnyebb stilus- ban nyomult fel melléje, midőn lovasa ezt akarta és játszva nyerte versenyét. Ez mu­tatja a klasszist és azt, hogy Eltoli hatalmas -peedje még egy 2000 méteres sebes futam­ban sem ölhető meg. Ha már most meggon­doljuk, hogy a hamburgi Derby távolsága ugyan több mint 2000 méter, de a pálya kerek­ded és a pace ott sohasem lehet erös. hogy továbbá a legsilányabb klasszisu lovaink is, mihelyt Németországba érnek, ott rögtön versenyt nyerni szoktak, ugy felcsillámlik bennünk a remény sugara, hogy Eltoli még­is győztesként jöhet majd vissza a Hanza­városból. Adja isten. Gátverseny volt ismét a bevezető szám, melynek különös érdekességet kölcsönzött ama körülmény, hogy Barátot Adams lovagolta, lévén Williamson, lábficzamodása miatt, kép­telen a lovaglásra. Adams a télen is több iz­ben "szállott nyeregbe gátversenyekben Angliá­ban, hol, ha jól tudjuk, két győzelmet is ara­tott: megmutatta ma nálunk "is, hogy gáta­kon is kiváló lovas. Alföldi sebes iramot diktált társainak egész a rövid pályáig, hol már Barát ment az élre; Oliva a befutóban kezdett felnyomulni és az utolsó gátnál már veszedelmesnek látszott, végül azonban Barát mégis könnyen győzött négy hoszszal Oliva előtt. ÍJ hoszszal hátrább Galamb negyedik. A Buzgó-verseny is à favourite győzelmével végződött. Napagedl hatalmas paeeben és nagy térelönynvel vezetett, az egyenesen azon­ban Eltoli hozatott versenybe, a távoszlöp­nál már el is érte a vezetőt és végül igen könnyen győzött 2J hoszszal ; a tribünöknél szépen felnyomult Panama is, egy ostorcsa­pás azonban elegendő volt ahhoz, hogy Na­pagedl 2J hoszszal második legyen Panama előtt. A Nyeretlenek versenyével vette kezdetét a mai nap meglepetéseinek sorozata. Madonna és Bimetallist favourilekként indultak ; azon­ban a második és negyedik helyre szorultak Apaffy előtt, mely valamennyi résztvevővel szemben bét fonttal előnyben volt lovasa ré­vén. Egy csomóban indult el a starttól, Élű­mével a korlát mellett, mely azonban a táv­oszlopnál már visszahanyatlott, itt elöször Mirakel, azután Madonna, végül Apaffy tört előre, melyek közül az utóbb emiitett köny­nyen győzött ÍJ hoszszal Madonna előtt ; három hoszszal hátrább Mirakel harmadik. Bimetallist, mely a startnál rosszul kelt lábra és csak későn jöhetett versenybe, negyedik lett. A Kanczadij igen sebes iramban futtatott. Barberry volt az, mely ki akarva használni szívósságát, rögtön az élre ment és ;erös paeeben mutatta az utat társnőinek ; csakha­mar mellette termett Chance is és még job­ban erőltette az iramot, ugy hogy csakha­mar tiz hossz választotta el e két kanczát a többitől. Az egyenesbe fordulónál Bar- berry még mindig elöl járt, Chance visszaha­nyatlott, See m ее felnyomult Barberry mellé és a tribünöknél már uralkodott a helyzeten ; Margit a hátvédből hatalmas szökésekkel tört ugyan előre; de a Henckel-kanczát elérni égyátalán nem tudta ; ez könnyen győzött négy hoszszal Margit előtt., mig ÍJ hoszszal hátrább Blondine harmadik lett. Negyedik Chance lett, minthogy Barberry végül teljesen visszahanyatlott. Kritik és Galócza égyátalán nem voltak versenyben. See me pedigreeje: a о? iл e Waisenknabe 1872 Buccaneer ronzia 1881 Waisenknabe 1872 Sweet Katie ronzia 1881 Mlle Giraud 1869 Bois Roussel m Mlle Giraud 1869 Pompás Wenlock 1869 Lord Cliffden fee о e fe 30 о —, Wenlock 1869 Mineral fee о e fe 30 о —, Christabelle 1854 Fernhill сn Christabelle 1854 Abdy R. A következő Handicapben egy luezat start után, Megállj és Beesheap mentek az élre és csináltak rendkívül sebes futamot, mig azon­ban a mén a távoszlopnál megelégelte a versenyt, addig a Dreher-kanczának lovasa csak itt ereszté igazán szabadon a fejét, ugy hogy igen könnyen győzött 3 hoszszal Pirat elölt, mely sokáig nem talált szabad utat; végül azonban — persze már későn, — szé­pen előre jött. 4 hoszszal hátrább Megállj harmadik, Bácsi negyedik. Az Eladóversenyben tizennégyes mezőny állott a starthoz; Persano óriásifavonriteként indult; egyáltalán nem birt azonban a biza­lomnak megfelelni. Számtalan hamis start után. egy csomóban indult el a mezőny; a tribünöknél elöször Coulisse, azután Weiter tört előre; az utóbbi azonban a Zsupán-kan­czát többé elérni nem tudta ; ez biztosan győzött ÍJ hoszszal, mig ÍJ hoszszal Weiter mögött Vybomy harmadik lett. Az Akadályversenyben Galamb IL. a starttól kezdve, sebes iramban vezetett, igy sikerül­vén neki társait legaloppozni, végül is még könnyen győzött 6 hoszszal Csákó előtt, mely Banyát csak küzdelem után tudta nyakkosz­szal a harmadik helyre utasitani. A versenyek részletes eredménye a kővet­kező : I. Hürdenrennen. Handicap. 2000 kor. a győztes­nek, 800 korona a másodiknak. 2800 m. (16 aláir.) Hg. Esterházy P. 4é sga m Barát Bálvány— Kedvencz 76 k. Adams 1 Lebaudy R. ur öé sga к Oliva 77 к. Hall 2 Gr. Forgách L. 4é sga к Galamb 72 к. May 3 Mr. Lincoln 4é sga m Alföldi 69 к. Westlake 0 Ottó fhg ö cs. és kir. fens, óé sga m Darias 65 к. Geoghegan 0 Giesecke G. hdn. 4é p к Puzzle 60 к. Salter 0 Totalisateur : 13:5. — Helyrefogadások : 38:25 I. 54:2511.. Könyvfogadás : 1 $:l Barát ellen — 4 hosz­szal könynyen nyerve, 1$ hoszszal hátrább a harma­dik, Darius feltartatott — Versenyérték : 2000 kor. I., 800 kor. II., 440 kor. a vprseny-pénztárnak. II. Buzgó-Rennen. 4000 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. 3é és id cont. lovak. 2800 m. (19 aláirás). Szemere M. ur 3é stp m Eltoli Ercildoune— Mascotte II. 53 к. C.leminson 1 Gr. Simiensky M. 3é sga m Napagedl 50$ k. Brown 2 Gr. Trauttmansdorff L. 4é sga к Panama 62$ k. Adams 3 Angern ménes 4é sga к Rayon d'or 49 к. Ibbett 0 Br. Springer G. 5é p к Kis Iblya 64 к. Hyams О Totalisateur : 9:5. — Helyrefogadások : 35:25 L, 74:25 II. — Könyvfogadások : 1$:1 Eltolira. Igen könnyen 2$ hoszszal nyerve, ugyanannyival hátrább a harmadik — Versenyérték : 4000 kor. I. 800 kor. IL, 200 kor. a versenypénztárnak. III. Maidenrennen. 3000 kor. a győztesnek. 800 kor. a másodiknak. 2é nyeretlen lovak. 1200 m. (18 aláirás). Br. Üchtritz Zs. p m Apaffy Kisbéröcscse— Analogy 52$ к. Laznik 1 Szemere M. ur p к Madonna 54$ k. Cleminson 2 Br. Springer G. p к Miraeel 54$ k. Hyams 3 Harkányi A. ur p m Bimetallist 56 к. Smith 4 Gr. Andrássy G. stp m Fiume 56 к. Adams 0 Br. Baworowski R. p m Prince Grégoire 56 к. A. Bulford 0 Gr. Henckel A. sga m Corival 56 к. Bowman 0 Gr. Hunyady 1. p m Weathercock 56 к. Brown 0 Kodolitsch M. urnö p m Schatzgräber 56 kilo. S. Bulford 0 Krausz L. ur p m Rajna 56 к. Hesp 0 Lov. Lederer S. sga in Coriolan 56 к. Wilton 0 Gr. Zichy A. p m Hirnök 56 к. Реаке 0 Totalisateur : 214:5. — Helyrefogadások : 1иЗ:25 ]. 57:25 II. 115:25 III. — Könyvfogadás: 12:1 Apaffy ellen. Igen könnyen 1$ hoszszal nyerve, 5 hoszszal hátrább a harmadik. Bimetallist negyedik. Ver­senyérték : 2970 kor. I., 800 II., 390 korona a ver­srnypénztárnak. IV. Oesterreichischer-Stutenpreis. 20.000 kor. a győztesnek, 3000 kor a másodiknak, 1000 kor. a harmadiknak, 3é kanczák számára. 2400 m. (113 a.) Gr. Henckel A. sga к See me Stronzian- Sor- cery 56 к. Brown 1 Angern ménes p к Margit 56 к. Adams 2 Capt. George sga к Blondine 56 k. Huxtable 3 Mr Rose p к Chance 56 к. A. Bulford 4 Gr. Hadik-Barkóczy E. sga к Barberry 56 к. Smith 0 Lebaudy R. ur sga к Kritik 56 k. Rawlinson 0 ! Br. Springer G. p к Galóca 56 к. Hyams 0 Totalisateur: 52:5. — Helyrefogadások: -44:25 I., 31:25 II.. 66:25 III. — Könyvfogadás: 5:1 See me ellen. — 4 hoszszal könnyen nyerve; 1$ hoszszal hátrább a harmadik. Chance negyedik. Versenyér­ték : 20.000 kor.L, 3000 к. II., 1000 III , 7100 kor. a versenypénztárnak. V. Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 810 kor. a másodiknak. 3é és id cont. lovak. 1600 m. (35 a.). Dreher A. ur 3é p к Beesheap Pancake­Banter 57 к. Huxtable 1 Schindler L. ur 4é sga m Pirat 56 к. Bowman 2 Lov. Lederer S. 3é sga in Megállj 52 к. S. Bulford 3 Gr. Esterházy I. 3é sga ш Bácsi 55 k. Brown 4 Gr. Hadik-Barkóczy E. 3é p m Prior 61 k. Smith 0 Gr Forgách L. 3é sga m Labancz 59 k. Wilton 0 Gr. Kinsky Zd. 3ép m Tibor 56$ k. A. Bulford 0 Keczer M. ur 3é p к Arlequine 56 k. Peakc 0 Szemere M. 3é f h Branyiczkó 54$ k. Cleminson 0 Wahrmann R. ur 3é p к Grande Reserve 53$ к (bez. 4 t.) Adams 0 Br. Springer G. 4é p к Vinetta 53 k. Hyams 0 \*

Next

/
Thumbnails
Contents