Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-05-03 / 23. szám
1^95. május 3 VADÁSZ- ÉS VEKSENY-LAP. 191 láttunk Kozmától : tavaly a budapesti Igazgatósági díjban, de más sulvlyal nyergében és más távolságban. Pedig gyönyörűen nézett ki ma is Kozma. Szőre ragyogott, mint a csillám, izmai csak ugy duzzadtak, galoppja a szokott tértölelö volt. Ö róla egyelőre hallgatunk és bevárjuk további szereplését. Fog ő még beszéltetni magáról. A nap másik e eménye a Krieau-Renven volt. Ebben végezték idei debutjüket Mutineer, Ambrosia és Paraszt, Gourmandnak édes testvére ; az utóbbi szereplése iránt a legnagyobb kíváncsisággal volt eltelve az egész sportvilág, mert már régóta lehetett hallani, hogy ö az alagi istállónak egyik Derbv-crackje ; beavatottak azt is tudni akarták, hogy Paraszt, pár nap előtt, egy trial alkalmával Mutineert messze elhagyta. Nos, a verseny meglepetéssel végződött. Igaz ugyan, hogy Parasztot óriási távolság választotta el a czélnál Mutineertöl és hogy e szerint az előbbi tényleg jobb az utóbbinál, de Ambrosia mégis jó pár fonttal jobb Parasztnál is. Ez a kis kancza már tavaly is egyike volt leggyorsabb kétéveseinknek és még egy Tokióval is tudott galoppozni, az idén azonban még jobbnak látszik lenni, mint tavaly volt; legalább versenyét a legkönnyebb stilusban nyerte, Paraszt és Vincsiben pedig jó lovakat hagyott maga mögött; Mulineerröl ez alkalommal nem szólunk, bevárjuk további szereplését, mert ámbár az istálló első sorban Parasztra támaszkodott, azt mégis lehetett látni, hogy Mutineer egy pillanatig sem látszott veszélyesnek ; ez a mai futása azonban egyáltalán nem felelt meg tavalyi jó formájának. Paraszt is fog még jobban futni, mint ma; legalább egész külseje a nagy lovat engedi sejtetni, mely azonban még elbir munkát ; az a bámulatos könnyedség, melylyel a távoszlop előtt az élre ment, egészen Gourmandra emsj lékeztet és mi azt hiszszük, hogy mint ez, ugy ' Paraszt is az első osztályba tartozik ; Ambrosia, persze, fitebb volt nálánál és rendkivül . gyors ló is, vele szemben tehát Parasztnak I •f a rövidebbet kellett húznia. Vincsi harmadik helye nem jelent semmit, , mert nyolcz hossz választotta öt el a gyözJ testöl, Mutineer pedig már nem lett kilova• golva: de leveretése sem csodálatos, mert a trial-Stakesben mély talajban teljesen kimerült és igy ma mint fáradt ló ment a starthoz. Egyébként az egyes futamok következőkép С folytak le : A Gátversenyben Crackshot és Banya vezettek az egyenesig, hol Délibáb ment az élre, . de már az utolsó gátnál mellette termett Véli locipede, mely végül biztosan hoszszal győzött Délibáb előtt. £ hoszszal hátrább Banya harmadik. A favourite Crackshot még , helyre sem jutott. Az Eladóversenyben Chitty starttól kezdve vezetett jó iramban és küzdelem után | hoszszál győzött Reve d'or ellenében. Földi, a nagy favourite, öt hoszszal hátrább harmadik. A Frühlings-Rennenben a start késett, mert Perle d'or két izben is messze kitört ; a fehér zászló lebocsátása után Kozma vezetése alatt indult el a társaság; Kozma azonban a forintos tribünnél már visszahanyatlott és helyét Cliffordnak engedte át, melyet Or-vert vett üldözőbe, elérni azonban távolról sem birt. Clilford könnyen gyözött 4 hoszszal; 3 hoszszal hátrább Perle d'or harmadik. Mindenes negyedik, Kozma utolsó. A fogadó közönség bizalma csakis Or-vert és Kozma köré csoportosult; Clifford outsiderként indult. A Krieau-Rennen-ben My-own kitörései kés* leltették az indulást ; start után a nevezett 5 vezetett a forintos tribünig, hol Paraszt " játszva az élre ment és már biztos győztesnek látszott, midőn mellette termett Ambros sia, melynek sikerült könnyen egy hoszszal győztesként elhaladnia a birói páholy előtt. 7 hoszszal hátrább Vincsi harmadik, Mutineer negyedik. A Kisbéröcscse- versen y tizes mezőnyt látott a startnál, melyben Gyöngy és Kritik határozott favoritként indultak, mig azonban az előbbi sehol sem volt, addig az utóbbi óriási fölénynyel nyerte versenyét, daczára annak, hogy a futamban egészen kivül, a legroszszabb helyet foglalta el. Egy sikertelen start után egy csomóban indult el a társaság a Si-kanczával a korlát mellett, később előre jött Gyöngy, de csakhamar visszaesett, mihelyt a többiek komolyan vették a dolgot ; a távoszlopnál ugyanis Kritik ment gyönyörűen előre, követve Secret és Du által, melyek azonban a kanczára veszélyesekké egyáltalán nem válhattak. Kritik igen könynyen gyözött öt hoszszal Secret előtt, mely — ugy látszik — a második helyekre abonnálva van ; egy hoszszal hátrább Du harmadik. A Handicap simán folyt le. Tritsch-Tratsch volt az élen az egyenesig, itt Hindoo nyomult föl, követve Volosca által, melynek azonban négy hoszszal a könnyen gyözö Hindoo mögött a második helylyel kellett megelégednie. Tritsch-Tratsch rossz harmadik. Az Akadályversenyben Galamb II. mutatta az utat véges-végig, még pedig meglehetős iramban ; az utolsó gátnál Csufondár veszedelmesnek látszott ugyan, mert gyönyörűen felnyomult a vezető mellé, de Galamb az ostor alatt hiven viselte magát és végül küzdelem után hoszszal győztes is maradt. A verseny részletes eredménye következő : I. Hürden-Rennen. Handicap. 3000 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. Cont. lovak. 2400 méter. (12 aláirás.) Hg. Auersperg F. óé stp m Velocipede Abenadar— Victoria Peel 72 к. Williamson 1 Gr. Andrássy G. 6é p к Délibáb 1Ъ к. Salter 2 Gr. Esterházy J. 3é sga к Banga 66 к. May 3 Lebaudy R. ur öé sga,, h Crackshot 73 k. Hall 0 Wackerow К. ur 4é p к Joujou 6'т к. Geoghegan О Totalisateur : 22:5. — Helyrefogadások : 47:25 I.. 132:25 II. — Könyvfogadás: 4:1 Velocipede ellen 1! hoszszal biztosan nyerve ; ! hoszszal hátrább a harmadik. — Versenyérték: 3000 kor. I., 800 II., 210 kor. a versenypénztárnak. II. Verkaufs-Rennen. 2000 kor. a győztesnek. 800 kor. a másodiknak. 3é és id. cont. lovaknak, melyek még eladóversenyt vagy Claiming Stakest nem nyertek. 1600 méter. (5 aláirás.) Wahrmann R. ur 3é p к Chitty Chislehurst— Tug'of War 2C00 kor. 49$ к. Ibbet 1 Kodolitsch M. urnö 3é stp m Réve d'or 6000 korona. Smith 2 Mr. С. Wood 4é p m Földi 4000 korona. 53$ kilo Adams 3 Totalisateur : 23:5. — Helyrefogadások : 3«:25 I. 32:25 II. — Könyvfogadás: 5:1 Chitty ellen. Küzdelem után II hoszszal nyerve. 5 hoszszal hátrább a harmadik. Nyertest megvette Lebaudy R. ur 3100 koronán. — Versenyérték : 1980 kor. I., 1350 II., 610 korona a versenypénztárnak. III. Frühlings-Rennen. 6000 kor. a győztesnek. 800 kor. a másodiknak, 3é id. cont. lovaknak, 1200 méter (20 aláirás.) Harkányi A. ur 5é p m Clifford Gunnersbury — Cabale 63 к. Adams 1 Br. Springer G. 5é p m Orvért 65 к. Hyams 2 Gr. Festetics T. 4é p к Perle d'or 63 к. Smith 3 Gr. Henckel A. 4é stp m Mindenes 54$ к. Bowman 0 Br. Üchtritz Zs. 4é sga m Kozma 6Ц k. S. Bulford 0 Totalisateur: 36:5. — Helyrefogadások: 68:25 I., 36:25 II., — Könyvfogadás : 8:1 Clifford ellen. 4 hoszszal könnyen nyerve ; 3 hoszszal hátrább a 3-ik. — Verseny érték : 6000 kor. I., 800 II., 480 korona a versenypénztárnak. IV. Krieau-Rennen. 3000 kor, a győztesnek. 800 kor. a másodiknak 3é cont. lovaknak. 1600 méter. (21 aláirás.) Lebaudy R. ur sga к Ambrosia Metealf—Ágota 53J к. Wilton 1 Jankovich-Bésán Gy. ur sga m Paraszt 55 к. Peake 2 Gr. Wenckheim D. sga m Vincsi 57$ к. Adams 3 Gr. Batthyány E. stp m Mutineer 55 к Rawlinson 0 Krausz L. ur p h Anicza 52$ к Hesp 0 Gr. Simienski St. sga к My-own 531 k- Hyams 0 Totalisateur: 43:5. — Helyrefogadások: 76:25 I.. 57:2511. — Könyvfogadás: 6:1 Ambrosia ellen. — 1 hoszszal könnyen nyerve; 7 hoszszal hátrább a harmadik, My-own trainerje hamis szín miatt 50 koronával birságoltatott. — Versenyérték : 2970 kor. I., 800 к. II., 300 kor. a versenypénztárnak. V. Kisbéröcscse-Rennen. 40CO kor. a győztesnek. 800 kor. a másodiknak 3é cont. nyeretlen lovaknak. I 1600 méter. (14 aláirás. Söllinger R. száz. sga к Kritik Kisbér öcscse —Kunst 541 к. Cieminson 1 Gr. Festetics T. sga m Secret 56 k. Smith 2 Dreher J. ur p m Du 56 k. Huxtable 3 Angern-ménes sga к Pancake—Si 54! к. Adams 4 Br. Baworowski E. p m Gladiatoi- 56 k. A. ButfordO Gr. Henckel A. sga m Byzanthiner 56 k. Bowman 0 Jankovich-B. Gy. ur p к Gyönyy 54$ к. Peake 0 Kodolitsch M. urnó p m Fiddler 56 к. Barrett О Krausz L. ur p m Tőrös 56 к. Hesp 0 Br. Springer G. p к Vinetta 54$ k. Hyams 0 Totalisateur : 23:5 — Helyrefogadások : 50:25 I., 45:25 II., 125:25 Ht. — Könyvfogadás : 3:1 Kritik ellen. Igen könnyen öt hoszszal nyerve ; 1 hoszszal hátrább a harmadik. Si-k. negyedik. — Versenvérték : 4000 kor.. I., 800 kor. II. 360 korona a versenypénztárnak. VI. Handicap. 2000 kor. a győztesnek. 800 kor. a másodiknak. 3é és id. cont. lovaknak. 1800 méter. (15 aláirás. i Szemere M. ur 4é p m Hindoo Verneuil — Dnches of Albany 59 к. Barrett 1 Lov. Scazighino F. 5é p к Volosca 63 k. Adams 2 Dreher A. ur 4é stp к Tritsch-Tratsch 11 55 k. Huxtahle 3 Gr. Lamberg H. tbnok 4é sga h Donaudorf 65 kilo Williamson 0 Totalisateur : 18:5. — Helyrefogadások : 30:25 I., 30:25 II., — Könyvfogadás : Pari Hindoo ellen : — 4 hoszszal könnyen nyerve ; rossz 3-ik. — Versenyérték : 1920 kor. I, 800 kor. II. 350 korona a ver senypénztárnak. VII. Freudenauer Steeplechase Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. Cont. lovaknak. 4800 méter. (7 aláirás.) Lebaudv R. ur 4é p m Galamb II. Jacob— Goldmamsell 68$ к. Hall 1 Ferencz Ferdinand fhg ö cs. és kir. fensége id sga m Csufondár 80 к. Williamson 2 Totalisateur : 8:5. — Könyvfogadás : pari Galamb II. — Küzdelem után 2$ hoszszal nyerve. — Versenyérték : 2000 k. 1., 800 II., 70 korona a versenypénztárnak. * * * Nyolczadik nap. Szerda, május 1-én. Gyönyörű idö kedvezett a mai napnak, mely Bécsben ünnepnap-számba megy és igy nem csoda, hogy igen nagy közönség nézte végig a futamokat. A Fenék-verseny és a kétévesek versenyei is nagy vonzóerőt gyakoroltak és igy a mai nap minden tekintetben sikerültnek mondható. A Micsoda-verseny, persze, sokat vesztett érdekességéből az által, hogy Gyöngyös óriási fölénynyel nyerte meg versenyét és igy az eredmény már a távoszlopnál nem volt többé kétes. Ilyen gyorslábú kanczát régen nem láttunk. Két évvel ezelőtt Panama nem ilyen stilusban nyerte meg ezt a versenyt. Persze, nem tudjuk még, mit ér a társaság, melyet Gyöngyös maga mögött hagyott ; de aligha csalódunk, ha Belle Minetteben és Jolly Agnes- ben jó lovakat vélünk birni, ezeket pedig Gyöngyös egyszerűen a faképnél hagyta. Alighanem egy második Hires fog belőle válni. Gyöngyös fényes győzelme egyúttal jó bizonyítvány Phil részére, mely már első évjáratban ily remek kanczát tudott produkálni. Gyöngyös talán a legnagyobb ló volt a társaságban, sebessége bámulatos, töle tehát még sokat várhatunk. Jankovich Gyula ur már másodizben nyerte meg ezt a futamot; ezelőtt három évvel ugyanis Hihetetlen vitte az ö színeit győzelemre. nem kisebb ellenféllel szemben, mint — Domröschen Alighanem az idén is ugy van, mint ezelőtt két évvel volt, midőn a Micsoda-versenyt oly ló nyerte meg, mint Panama, a Szt, Lipótdijat pedig — Kígyó ; legalább Gyöngyös kiváló klasszis benyomását tette ránk, a Szt. Lipót-dijban helyezett lovak közt; azonban nem találtunk egyet sem, melyről azt lehetne állitani, hogy fölényben áílna társai közt. Megnyerte a versenyt Turguoise, illetve — igazat mondva — Smith, mert Trivial még 30 méterrel a czél előtt is biztos győzőnek látszott ; a Trivialisták, már futottak pénzükért, Wahrmann ur örömtől sugárzó arczczal ment lova elé;senki nem akarta hinni, hogy nem