Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-04-18 / 18. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1895. április 18. ben, nem úszott volna-e el hívőinek a pénze épen ugv. Legalább Or-vert oly könnyen győzött, hogv nem könnyen lehet elképzelni, melyik ló, a Przedswitre kötelezettek közül, birtá volna öt leverni. Legkitűnőbb formájában. régi tehetségének teljes birtokában kellett volna a keszthelyi kanczának lenni, ha Gr-vert re nézve veszélyes akart volna lenni. Or-vert gvözelme nem volt meglepetés ; mutatja ezt a tizenkettös mezőnyben kifizetésre került csekély kvóta is; a kik nem biztak benne, csak azért nem biztak, mert sokalták a 60 kilót: pedig nyert Or-vert már mértföldes versenyt 65J kiloval is a nyergében. Aztán ma ismét oly kitünö színben volt, mint ezelőtt egy évvel. Nem bántotta öt a sulva legkevésbbé sem ; megnyerte volna versenyét 63 kiloval is, ép oly biztosan. Nem első klasszisu ló ugyan Or-vert, hanem a rendes handicap-klasszisból mégis jóval kimagaslik. Bámulatos módon futott Panama, 60 kilót vive hátán, 12 kilót és a nemet adva Pittnek, oly távolságra, mely bizonyára nem az övé ; a második helyet tudta lefoglalni maga számára, habár holtversenyben, Pittel. Mindenki láthatta, hogy még csak 200 méter és Panamáé a győzelem. Ez a kancza ma ismét oly jó, mini volt kétéves korában. Kár, hogy kiváló formáját nem birja sokáig megőrizni és hamar visszaesik. Pitt, a titkos tip és nagy favourite, ép ugy a második helyre szorult, mint tavaly Demet- rius, szintén Or-verttel szemben. Jól volt informálva a Milne-istálló, midőn oly nagy bizalmat helyezett Pittbe ; tényleg nem volt ló, mely öt előnyös súlyával leverhette volna (de csak tatai), mert Or-vert könnyen győzött, Panama pedig csak két kiloval is kevesebbel a nyergében, Pittet a harmadik helyre utasította volna. Cliffordról nem mondhatnók, hogy rosszul fulott. mert nem is egy egész hossz választotta el a czélnál a két másodiktól ; de hogy mégsem az a ló már, mely tavaly ilyenkor a Frühlings-Bennenben könnyen verte le Benczúrt, azt merészeljük állitani. Nagyon is messze volt ö ma Or-verltöl ; már pedig ma egy éve 1200 méterre mindig képes volt Clif ford Or-vertnek hét fontot cedálni. Talán a jövő versenynapokon kiköszörüli a mai csorbát. Almos nem volt sehol. Az egész Price-istálló még nincs kellő formában és Álmos fog még jobban futni mint ma. Mindenes-nek sok volt még az 1200 méter is ; a többi résztvevő pedig csak statiszta-szerepet játszott. A többi futam közül felemlítendő a Lust- hausRennen, mert egy különben silány klaszszisba tartozó hároméves aratott ebben győzelmet négy kortársa és öt idősebb ló ellenében. Tavaly ilyenkor épen fordítva volt ; rendesen a báromévesek vallottak kudarczot az idősebb lovakkal szemben. Kipfelkoch azonban oly nagy stayer — bebizonyította ezt már tavaly — és annyira előrehaladt kondiczióban van, hogy start után rögtön az élre mehetett és oly öldöklő iramot diktálhatott, mely ellenfeleit tönkre tette. Egyedül Glanca tudott végül még lélekzetet venni, de a győzelmet a háromévestől elvitatni о sem birta. Ignácz is ki volt már merülve és igy meg kellett érnie első vereségét. A többi futamra nézve utalunk alábbi leírásunkra. Gátverseny-nyel kezdődött a nap. A négy versenyző közül Velocipede! favouritté emelték, de nem volt képes a hozzá fűzött reményeket megvalósítani. A vezetéssel Málva ugrott el, a pálya felén melléje szegődött Mouche, az egyenesbe fordulónál azonban Velocipede vette át a vezetést és már biztos nyerőnek látszott, midőn az utolsó gátnál pillanat alatt mellette termett Couleur, a sik pályán el is érte és végül fejhoszszal gyözfes maradt. Négy hoszszal hátrább Mouche harmadik. A Lusthaus-Rennen-ben több sikertelen start után jó csomóban indult el a társaság. Kipfelkoch igen sebes iramban vezetett, mig a távoszlopnál Glauca haladt föl melléje, elérni azonban már nem tudta ; a hároméves biztosan gvözött két hoszszal. mig Ц hoszszal Glauca mögött Detective harmadik lett. Ignácz, mely 100 méterrel a czél előtt gyönyörű rush-sel tört előre, már csak a negyedik helyet birta lefoglalni. A Versuchsrennen a favorizált Bulgarian zsákmánya lett, mely a starttól kezdve az élen volt. Toborzó végül megkisérlé ugyan a küzdelmet, azonban Bulgarian^ hiven ment az ostor alatt és biztosan győzött fél hoszszal. Öt hoszszal hátrább Galóca, melynek ut lathatólag rövid volt, harmadik lett. A PrzedswitHandicap nem nagyon sokáig váratott magára, Midőn a fehér zászló lebocsáttatott, egy csomóban volt a társaság. Serezaner a korlát mellett, később a fehér dresszek nyomultak előre, a távoszlopnál Pitt vette tel aküzdelmet, vele egyidejűleg Or-vert tört előre, mig egy pillanattal később Panama nyomult fel. Or-vert könnyen győzött bárom hoszszal a holtversenyben beérkező Pitt és Panama ellenében. Háromnegyed hoszszal hátrább Clifford negyedik. Egy ló kivételével valamennyi nevezett részt vett az Eladóversenyben. A háromévesek teljesen maguk közt voltak, mert az egyetlen négyéves, Otero, magas eladási ára által ki volt súlyozva. Tricky Boy kalauzolta a társaságot majdnem a távoszlopig, hol a két legjobb kondiczióban levő konkurrens, Nem oda Buda és Fadian, vette f'el a küzdelmet, mely egyenlő suly mellett végre is a kiváló Nem oda Budára dőlt el. küzdelem után nyakhoszszal. Otero egy hoszszal hátrább harmadik lett. A Maiden-Handicap majdnem nagy meglepetéssel vépzödött volna. Corinna, ugyanis, istállója által erősen támogatva, határozott favouritté emelkedett, ámbár erre érdeme mi sem volt ; a futamban azonban annyira hátra maradt, hogy ha csak egy tizedpillanattal hozza Bulford későbben fmishbe, ugy két más lóé a győzelem. A vezetéssel Secret ugrott el, a forintos tribünnél melléje nyomult Zazula és már-már leszorítani látszott Seeretet, de ez, ostor alatt igen hiven ment, újra előnyt nyert; ezalatt Pickerel a két harczoló mellé nyomult, Corinna pedig kívülről tört hatalmasan előre. Senki sem tudta kié a győzelem, mig a birói itélet el nem mondta, hogy Corinna nyakhoszszal győzött a holtversenyben beérkező Secret és Pickerel előtt, melyek Zazulát egy fejhoszszal a negyedik helyre szorították. Az Akadályversenyben Kupa folyton uralkodott a mezőny felett, gyönyörűen ugrott és igen könnyen győzött négy hoszszal Repkény ellenében. Fenegyerek rossz harmadik. Rövid távolságokra Kupa ma egyik legjobb steeplerünk. A versenyek részletes lefolyása a következő : I. Hürdenrennen. Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. Cont. lovak. 2400 m. (7 aláírás). Gr. Kinsky Zd. 4é p к Couleur Ercikloune— Caprice, Gunnersburytöl 67) к. A. Bulford 1 Hg. Auersperg F. 5é stp m Velocipede,70 kilo. G. Williamson 2 Dr. Russo E. 5é p к Mouche 60 k. May 3 Jékey A. száz. 4é p к Málva 61) к. A. Hall 0 Totalisateur: 23:5. — Helyrefogadás: 32:25 I., 29:25 II. — Könyvfogadás : 3:1 Couleur ellen. — Fejhoszszal nyerve ; 4 hoszszal hátrább a 3-dik. — Versenyérték : 2000 kor. I., 800 kor. II. 220 korona a versenypénztárnak. II. Lusthaus-Rennen. 3000 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. 3é és id cont. lovaknak. 1600 méter. (23 aláírás). Gr. Esterházy F. 3é p m Kipielkoch Theodore —Cyclamen 51) к. Rawlinson 1 Gr. Kinsky R. 4é p к Glauca 60) к. Hyams 2 Dr. Russo E. ur 4é p к Detective 62 k. Adams 3 Br. Uchtritz Zs. 4é p m Ignácz 62 к. S. Bulford 4 Hg Auersperg F. 4é sga m Barát 62 к. Williamson 0 Bloch H ur 6é p m Icicle 64 к. Smith О Capt. Dark 5é p m Filkó 64 к. Maiden 0 Dreher A. ur 3é p к Folichonne 50 к. Peasnall 0 Gr. Festetics T. 3é p m Halász 50 к. Реаке 0 Krausz L. ur 3é p m Bod ajk 46) (vitt 50 kilót) Hesp 0 Totalisateur: 85:5. — Helyrefogadás: 84:25 1 48:25 II.. 60:25 III. Könyvfogadás: 8:1 Kipfelkoch ellen. 2 hoszszal biztosan nyerve; 2) hoszszal hátrább a harmadik, Ignácz 4-ik. — Versenyérték 2970 kor. I., 700 kor. II., 400 kor. a szöv. pénztárnak. III. Versuchsrennen. 3000 kor. a győztesnek, 806 kor. a másodiknak. 3é cont. lovak. 1000 méter. (15 aláírás). Gr. Wenckheim D. sga m Bulgarian Bulgár— Ceres II. 56 к. Adams 1 Br Üchtritz Zs. sga m Toborzó 56 к. S. Bulford > Br. Springer G. p к Galóca 54) к. Hyams 3 Harkányi A. ur p к Nono 54) к. Barrett 4 Ottó fhg ö cs. és kir. fens, sga k. Sprühfeuer 52 k. Cieminson 0 Hg. Auersperg F. stp m Veilchenfresser 53) k. A. Bulford 6 Dreher A. ur p к Geh'iceg 54) k. Huxtable 0 Wahrmann R. ur p к Marie Brizavd 54) k. Ibbett 0 Totalizateuv : 20:5. Helyrefogadások 35:25 I. 51:25 II. 32:25 III. Künyvfogadás : 5:1 Bulgarian ellen. — Fél hoszszal biztosan nyerve, öt hoszszal hátrább a harmadik. Nono negyedik. Versenyérték : 2970 kor. elsőnek 800 k. másodiknak, 280 kor. a versenypénztárnak. IV. Przedswit-Handicap 10,000 kor. az elsőnek, 1600 kor. a másodiknak, 400 kor. a harmadiknak. 1200 meter. (52 aláírás). Br. Springer G. 5é p m Or-vert Bend'Or—Vertumna 60 k. Hyams 1 Gr. Trauttmansdorf L. 4é sga к Panama 60 k. Adams f Br. Üchtritz Zs. 4é sga m Pitt 48 к. S. Bulford f Harkányi A. ur 5é p m Clifford 63) к. Smith 4 Wahrmann R. ur 4é p m Demetrius 57 к. Ibbet 0 Gr. Henckel A. 4é stp m Mindenes 56 к. (vitt 57 kilot.) Bowman О Gr. Batthyány E. 4é sga m Álmos 55 к. G. Barrett 0 Kodolitsch M. urnő 4é stp m Hero 51 к. Реаке 0 Capt Dark 4é р к Hékás 47 к. Cieminson 0 Gr. Andrássy G. 4é sga к Váratlan 47 к. Brown 0 Henckel L. grófnő 3é sga m Serezaner 45 kilo Mac Farlane 0 Gundelfingen ur 3é sga m Sujet mixte 42 k. Sands 0 Totalisataur : 34:5. •— Heiyrefogadás : 44:25 I., 72:25 Panamára, 45:25 Pittre a második helyre. Könyvfogadás : 8:1 Orvért ellen. 3 hoszszal könnyen nyerve ; holtverseny Panama és Pitt között a 2-ik helyre, f hoszszal Clifford előtt. — Versenyérték : 10,000 I., 1000 kor külön-külön a két 2-diknak, 520 kor. a versenypénztárnak. V. Verkaufsrennen. 2000 kor. a győztesnek. 800' kor. a másodiknak. 3é és id. cont. lovak 1600 m. (12 aláírás). Mr. C. Wood 3é sga m Nem oda Buda Galaor —Buda gyöngye 8000 kor. 58) k. Adams 1 Lov. Lederer S. 3é p m Fadian 8000 kor. 58) к, Rawlinson 2 Gr. Schönborn A. 4é stp к Otero 6400 kor. 65) k. Williamson 3 Kodolitsch M. urnő 3é p к Princess Mag 3200 kor. 47) к. Prudomes 4 Wahrmann R. ur 3ép к Chittg 2400 kor. 50 k. Jbbett 5 Ottó fhg cs. és kir. fens. 3é p m St. TL tugarde 8000 kor. 58) к. G.Barrett 0 Gr. Andrássy G. 3é sga к Ariadne 1600 kor. 49 к. W. Bulford 0 Gr. Baworowski J. 3é p m Gladiator 8000 k. 58) k. Smith 0 Capt. Dark 3éves sga к Szikra 5600 korona 54 к. Maiden 0 Harkányi A. ur 3éves p к Milesz 2400 korona 50 к. Cieminson 0 Péchy A. ur 3é p m Tricky Boy 1600 korona 50) к. S. Bulford 0 Totalisateur: 32:5, Helyrefogadások 46:25 I 38:25 II. 86:25 III. Könyvfogadások : 5:1 Nem oda Buda ellen. Küzdelem után nyakh. nyerve, egy hoszszal; hátrább a harmadik, Princess May negyedik. Nyertesre ajánlat nem történt. Érték: 1980 kor. elsőnek, 800 k. másodiknak 310 k. a versenypénztárnak. VI. Maiden-Handicap. 2000 kor. a győztesnek. 800. korona a másodiknak, 3é cont. nyeretlen lovaknak. 1200 meter. (18 aláirás). Péchy A. ur stp к Corinna The Abbot—Stilroom Maid 52 к. S. Bulford 1 Gr, Eestetics T. sga m Secret 52) к. Brown f Br. Springer G. sga m Pickerel 50 k. (vitt 51 kilót.) Hyams t Lov. Postruskí V. p к Zazula 50 k. Ibbett 4 Gr. Wenkheim D. sga m Pascal 54 к. Adams 0 Dreher A. ur p к Beesheap 51 k. Huxtable 0 Kodolitsch M. urnö sz к Maupel 50 k. Rawlinson 0 Gr. Batthyány E, p m Sükkösd 49 к. Реаке' О Szemere M. ur sga к Pampuska 48 к. Cieminson 0 Gr. Andrássy G. p m Terebes 47 k. (vitt 48) kilot.) W. Bulford (h Zichy Livia grófnő p m Panajotti 47 k. A. Bulford 0 Lov. Lederer S. p m Cselù 45 к. Sydenham 0 Krausz L. ur sga к Hedwig 44 к. Peasnall 0 Totalisateur: 23:5. Heiyrefogadás: 48:25 I.. 136:25 Secretre, 46:25 Pickerelre a második helyre. — Könyv-