Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-04-18 / 18. szám

16î YADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1895. április 18. *zaz csak hét, mert a favouritek egyike. Öreg ur. még ki sem éri a starthoz, midőn a többi hét ló már elindult. Ezt az esetet más helyen tárgyaljuk. A mezőnyben Rózsikát, mely már három versenyt nyert Alagon és Alterum Tantum-ot fogadta leginkább a kö­zönség. Leesvén a fehér zászló, Kisbarna, mely tit­kos lip gyanánt szerepelt, ragadta magához a vezetést', Rózsika és Renza Idával a nyomá­ban. mig az utolsó helyet La Marquise fog­lalta el. Az egyenes elején azonban Kisbarna mellé szegődött Czigányleány s már a táv­oszlop elölt a vezető elvesztette minden esé­Ivét. A távon belül Rózsika kísérletet tett ugyan az elötörésre, de nem sikerült a frontba jönnie, hanem helyette kivülröl nagy rusli-sel rohant előre Bérlő. Az utolsó 10Ö méteren érdekfeszítő küzdelem fejlődött ki Czigány­leány, Rérlö és a kissé későn jövő Renza Ida, a bárom outsider között, melyből rövid fej­hoszszal Czigányleány vált ki elsőnek, mig Bérlő második lett, másfél hoszszal hátrább pedig Renza Ida okkupálta a harmadik helyet. A Megyeri akadályversenynek a mezőnye há­rom lóból alakult ; Barbara, Titus és Ren­des állottak ki a vörös zászló alá. Az elöl­omlitett, gr. Károlyi Gyulával a nyergében, volt a közönség kiválasztottja. Lassú tempóban tették meg az ut első har­madát s ekkor Barbara állt határozottan az élre s erösebb iramot dictálva mutatta az utat Rendes és Titus elölt. A lelsö fordulónál levő földhányásnál Titus messziről ugorván el, megbotlott s lovasa Obermayer E. fhdn. lebukott róla s némi horzsolásokon kiviil ki­sebb inérvü agyrázkódást szenvedett. Bar­bara és Rendes ezalatt tovább folytatták az utat minden hiba s akcidens nélkül, s Barbarának semmi küzdelmébe sem kerüli Rendi-st maga mö­gött hagyni a czélvonalnál. A Tisztek gátversenyében négy ló számát húz­ták fel a jelző táblára u. m. Caserio, Aviso II., Tamara- és Darius számait. Tamara és Aviso II. voltak körülbelöl egyenlő arányban fogadva a gépeknél. Adott jelre Caserio ugrott az élre s jó pa­ceben mutatta az utat Aviso II, Darius és Tamara előtt. Mindjárt az első gát után a makranezos Darius kitört s példáját csakha­mar Aviso II is követte. A harmadik ugrás után Tamara elhagyta Caseriot, mely a fordulónál vagy 10—15 hoszszal elmaradt a Narcisse-kancza mögött. Az egyenesen azon­ban Caseriot ismét összeszedte lovasa s már az utolsó előtti ugrásnál ott volt Tamara mel­lett ; de Kreutzbruck fhdnagynak csak kissé kellett megereszteni Tamara kantárszárát s ez két hoszszal könnyű diadalt aratott Caserio ellenében. Az Akadályverseny­Handicapre bárom lovat küldtek ki az indulási oszlophoz : Beeswax-et, Gurult és Bonton-t. Gurul volt a íöked­vencz, de nem felelt meg a beléje helyezett bizalomnak, mert útközben megsántult s csak harmadik (utolsó) helyen végezhette futását. Start után Beeswax állott az élre Gurul s Bonton előtt lassú ügetésben mutatva az utat ; a kőfalnál Gurul térdre bukott s Calm fhdn. csak nagynehezen tudta nyeregben tartani magát; hasonló eset történt a sövényes árok­nál, melyet Bonton, mint tegnap, ma is rosszul ugrott : de Hoffmann kapitánv ügyesen meg­mentette az elbukástól. Gurul a második kör­ben Beeswax mellé nyomult, s már-már ugy látszott, hogy el is fog húzni mellette, midőn az eg\ik sövény után megsántult s maradozni kezdett. Beeswax most már háborítatlanul folytatta útját s könnyen öt hoszszal nyerte versenyét Ronton ellen, mely az utolsó ugrás után elfogta a feltartott Gurult. As Eladóverseny lmt lovat látott startjánál s a favouritek Hütelen és More 11 voltak: de a teherben előnyösen levő Antipyrin keresz­tet vont minden számításon, mert liarmadfél­hoszszul vivta ki a győzelmet a kedvenczek ellenében Arahna színei voltak a Irontban indulás után. Hardzinaés Antipyrin a nyomában, mig a hátvédben Hütelen tartózkodott. Pár száz méterrel odább azonban Ipse válalkozott a vezetésre, de ö sem tartotta meg sokáig po­ziczióját, melyet More Il-nek engedett át. A távoszlop előtt azonban Calm Ihd. megeresztve Antipyrin kantárszárát, a[fronlba vitte s hiába erőlködtek More II. s az utolsó métereken elő­hozott Hütelen, mert Antipvrinre veszélyesek nem lehetlek, mivel ezharmadféljhoszszal aratta diadalát Hütelen ellenében, mig More II két­hoszszal hátrább a harmadik helyet foglalta el. A nap. de ugyuttal a meeting zárszámá­ban, a Vigasz-dijban nyolez lovat küldtek ki az 1800 koronás dijért. A Geist-istállónak két lova futott e futamban s ezek lettek a közönség kedvenczei, s meg is feleltek a beléjük helyezett bizalomnak, mert az egyik az első, a másik pedig a harmadik helyen végezte futását. Indulás után Csóka kapóit leghamarabb lábra s erös paceben kalauzolta a társaságot, Du, Grande Reserve-vel a nyomában, mig a hátvédet Anilra foglalta el. Bekanyarodván az egyenesre. Marion vágtatott előre, de csak­hamar a Geist-lovak is a frontba jöttek. A távoszlopnál Grande Reserve és Adut látszot­tak elölről, a külső oldalon azonban Kreutz­bruck fhdn. előhozta Tajtékot s némi kis el­lenállás után a második helyre utasította Grande Keservet, mig Tajték istállótársa, Adut, a harmadik helyet okkupálta, Du és Baby előtt. E futammal véget értek az alagi verse­nyek, s buesut mondtunk a pályának a juniusi viszontlátásig ! Versenyjelentés. Alagi versenyek 1895. Áprilisi meeting. Negyedik nap. Vasárnap, április l-t. I. Handicap. 1200 korona. 2000 m. (20 aláirás). Chernel Gy. ur 3é sga m Csobáncz Illustrissi­mus— Ladylike 66* к. Kreutzbruck Zd. fhdn. 1 Gr. Esterházy I. 3éves sga m Bácsi 69* kilo. Almássy P. fhdn. 2 Geist G. ur 3é sga m Adut 68* k. Dr. Dewilz 3 Dreher J. ur 3é sga к Zuckerbrot 67 к. Tulajd. 0 Br. SchossbergerV. 4éves stp к Fillér 63* kilo. Calm О. fhdn. 0 Fibich I. hdn. 3é sga к Anitra 61 k. Tulajd. 0 Örgr. Fürstenbrg J. F. 3é f к Bond Dca 59* к. Gr. Schenk száz. 0 Másfél hoszszal könnyen nyerve, 3 hoszszal hát­rább a harmadik. — Kisbánat 7 lóért, bánat 12 lóért.. — Tot.: 5:17. — Helyre.: 25:45 I., 25:46 II. - Érték: 1160 kor. a győztesnek, 160 a második­nak, 60 kor. a harmadiknak, 590 kor. a szijv. pénz­tárnak. II. Hároméves nyeretlenek eladóversenye. 1000 kor. 1200 m. (9 aláirás.) Jankovich-B. Gy. ur p к Hütelen Purdé—Csin­talan 3000 kor. 68* k. Gr. Pejacsevich A. 1 Wahrmann R. ur p к Grande Reserve 68* к. Br. Dewitz 2 Gr. Teleki Gy. f к Csóka 68* к. Förster fhdn. 3 Geist G. ur sga in Hervad. 70 к. Calm О. fhdn. 4 Chernel Gy. ur p к Andromeda 61* k. Gr. Batthyány G. fhdn. 0 Fi Inch J. hdn. sga к Arahna 64 k. (2* t.) Kreutzbruck fhdn. 0 Br. Pleízger R. fhdn. sga m Ferdinando el Rey r,. 70 k- Tulajd. 0 Banat 2 lóért. — Tot.: 5:13. — Hely.: 25:36 I., 25:33 II. — Egy hoszszal biztosan nyerve, 2* hosz- szal hátrább a harmadik, fejhoszszal negyedik. — Arahna megvált lovasától és a versenyben részt nem vett. — A nyerőre ajánlat nem történt. — Érték. : 970 kor. a győztesnek. 170 kor. a másodiknak 70 kor. a harmadiknak, 230 kor. a szöv. pénztárnak III. Fothi akadályverseny. 1500 kor. 4800 meter (4 aláirás.) Gr. Degenfeld I. 4c sga к Raison 6.5. Doncas­ter— Risk Gr. Károlyi Gy. 1 Obermayer E. fhdn. id p Ii Titus 81* к. Tulajd 2 Banat 2 lóért. — Tot. : 5:7. Két és fél hoszszal könnyen nyerve. - Iá-lék 1455 korona a győztes­nek. 255 kor. a másodiknak, 220 kor. a szöv. pénz­tarnak. IV. Gátverseny-Handicap. 1200 kor. 2400 m (18 alairas 1. 4 Geist G. ur óé p t Elsa Quicklime—Reso­nance 68* к. Calm 0. fh* x Rohonczy G. ur 4é .sga к lie sswuj' Duneaster —-Banter 64 k. Almássy fhdn x Gr. Degenfeld I. 4é sga к Juci 73 к. Gr. Károlyi Gy- i Jankovich D. ur 5é p m Bányász Hó* ^ Kreutzbruck Zd. fhdn о Kisbánat 5 lóért, bánat 9 lóért. Totalisateur: H Elzára 5:10 Beeswaxra. Helyrefogadások: 2ö:30 gp. zára, 25:37 Beeswaxra. Holtverseny, egy hoszsz»i hátrább a harmadik. Krték : 660 korona a nyerők mindegyikének, 60 korona a harmadiknak. 390 к я szövetkezeti pénztárnak. V. Tisztek akadályversenye. 1200 kor. 4009 m (6 aláirás.) Gr. Batthyány G. fhdn. 4ésgak GárdaStronzian — Gamiani 63 k. Tulajdonos. 1 Gormasz R. hdn. 4é p m Bajazzo 63 к. Calm fhn •» Hoffman L. száz. 4é sga к Bonton 64* к. (I* к t.) Kreutzbruck Zd. fhdn 3 Br Pletzger R. fhn. 4é f h Mac Fi,dry 66 k. (3 t.) Tulajdonos 0 Bánat 2 lóért. Totalizateur : 5:9. Helyrefogadások 25 :27 I.. 25:28 П. Két hoszszal biztosan nyerve, Bon­ton elbukott, de újra tovább lovagoltatott, rossz 3-ik. Mac Kinley kitört. Érték: 1180 kor., nyerőnek, t8(> kor. a másodiknak, 80 kor. a harmadiknak. 100 kor, a szövetkezeti pénztárnak. jL VI. Sikátori dij. 1500 kor. 2000 m. (17 aláirás). Geist G. ur 3é p к Rózsika Pásztor - Arányos 63* k. _ Br. Dewitz 1 Chernel Gy. ur 3é sga :r. Ore, ur 65. k. Gr. Batthyány G. fhdn. 2 Lov. Lederer S. 4é p к Marion 67* k. Calm fhdn. 3 Dreher A. ur 4é sga m Diogenes 69 к. Dreher I. ur 0 Gr. ï'ûrstenberg J. F. 3é p к Spinat 63* Gr. Schenk száz. 0 Bánat 12 lóért. Totalizateur: 5:12. Hei у re fogadá­sok 25:39 I. 25:58 II. Fejhoszszal küzdelem után nyerve, három hoszszal hátrább a harmadik. Érték: 1455 korona a nyerőnek 155 kor. a másodiknak. 55 korona a harmadiknak, 405 korona szövetkezeti pénztárnak. Ötödik nap. Hétfő, április 15-én. I. Handicap. 1500 kor. 1200 meter. (22 aláirás.) Beretvás E. ur 3é stp к Czigány leány (Ercil­doune— Response) (2 к. tuls.) 65* к. Abonyi A. fhdn. I Hegedűs A. ur hdn. 6é p m Bérlő 67 k. Tulajdonos 2 Mr. Rosé 4é sga к Benza Ida 68 k. Obermayer fhn. 3 Gr. Esterházy M. 3é sga m Alterum tantum 72 k. Almássy P. hdn. 0 Gr. Teleki J. 3é stp к Kisbarna 68 k. Förster fhdn. 0 Geist G. ur 3é p к Rózsika (inch 4 k.) 72 k. Hoffmann L. száz. 0 Fibich J. hdn. 3é sga к La Marquise 62* Gr. Szapáry flidn. 0 Chernél Gy. ur 3é sga m Öregúr 68 k. Gr. Spannocchi L. 0 Nem jelent meg a startnál. Kisbánat : 4 lóért, Bánat : 10 lóért. Totalisateur : 5:198. Helyrefogadások: 25:418 I, 25;418 II, 25:123 III. Küzdelem után fejhosszal nyerve, 1* hoszszal hátrább a 3-ik. Öregúrnak a startnál való be nem várása miatt annak tulajdonosa által a start ellen emelt óvásnak az igazgatóság, tekintettel arra hogy Öregúr sem a kitűzött időben sem a szokásos 10 pereznyi várakozási idö leteltével ß startnál nem jelentkezett, helyt nem adott, egy- .tal az óvást in­dokolatlannak találván, a letett 100 kor. biztosíték kinem adását határozta el. Krték : 1460 k. elsőnek, 260 k. másodiknak, 60 k. a harmadiknak, 560 k. szöv. pénztárnak. II. Megyeri akadályverseny. 1500 kor. 4000 m. H aláírás). Harkányi J. ur 5é p к Barbara Metallisl— Bayonne 74* k. Gr. Károlyi Gy. 1 Rohonczy G. ur 4é p к Rendes 67 k. (3 k. t.) Gr. Starhemberg V. fhdn. 2 Obermayer E. fhdn. id p h Titus 82* к. Tulajd. О Bánat ; 5 lóért. — Totalisateur : 5:7. — Helyre­fogadások : 25:25 I.. 25:26 II. — Másfél hoszszal könnyen nyerve, Titus elbukott. — Érték : 1455 к I., 155 к., 310 kor. a szöv. pénztárnak. III. Tisztek gátversenye. 1000 kor. 2400 m. (12 aláirás). Gr. Szirmay S. fhdn. 4é s к Tamara Narcisse— Tabarka 66 к. Kreutzbruck Zd. fhdn. 1 Gormasz R. hdn. 4é s h Caserio 64 к. Calm О. fhdn. 2 Obermayer E. fhdn. 1-é p m Aviso II. 66 k. Almássy P. hdn. 0 Gr. Starhemberg V. száz. 5é-s m Darius 71 k. Tulajd. 0 _ Bánat: 8 lóért. — Totalisateur: 5:10. — Helyre fogadások: 25:33 I., 25:61 II. Két hoszszal könnyen nyerve. Aviso II. és Darius kitörtek. — Versenyérték : 980 kor. I., 180 kor. II., 80 kor. Ili., 160 korona a szövetkezeti pénztárnak. IV. Akadályverseny-Handicap. 1200 kor. 4000 m. (11 aláirás). Rohonczy G. ur 4é sga к Beeswax Doncaster —Banter (2 t.) 67 к. Gr. Starhemberg V. száz. t Hoffmann L. száz. 4é sga к Bouton (6* t.) 69 kilo. Tulajd. 2

Next

/
Thumbnails
Contents