Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-04-14 / 17. szám
VADÁSZ- VERSENY-LAP. 1895. április 14. Figyelmeztetés Ezennel közlöm az ügv iránt érdeklődő tenyésztőkkel és gazdaközönséggel, miszerint az állami anyaménesekbe beosztandó fiatal kanczák próbaversenyei az idén Kisbéren május hó 5-én és 6-án Bábolnán « « 7-én és 8-án és Mezőhegyesen « « 2l-én és 22-én fognak megtartatni. Budapest. 1895 ápril 11. Földmivelésügyi miniszter. A kisbéri és fogarasi ügyhöz. Az ország több részéből s nagy tenyésztőktől értekezéseket kaptunk — melyek részint a kisbéri telivértenyésztés-, részint a fogarasi ménes lipiczai törzsének felosztása mellett és ellene szólanak. Miután most már a nagyban (egyszerre 3 helyen is) megindult lóversenyek miatt nem rendelkezhetünk elég helylyel mindezek közlésére ; de másrészt e fontos ügyet nem akarjuk megbeszéletlenül hagyni: legközelébb rövid kivonatban ismertetni fogjuk az emiitett czikkek pro et contra érvelését, s felvilágosítással szolgálandunk a tervezett változtatások valódi okairól és szükségességéről. л szerkesztőség. A győri nagyheti lóvásár, mely köztudomás szerint az országnak ugy quantitás, mint qualitás szerint, egyik legnagyobb lóvásárja, ez évben f. hó 7-én és 8-án elég kedvező időben, legnagyobb részt régi, megszokott látogatói közreműködésével folyt le. E vásárok régi szemlélői közül többnek, ugy e sorok írójának is, ki szintén az előbbiek közé is tartozik, ugy tűnt fel, bogy e vásárok nagyon sokat vesztettek régi (csak még 1891. és 1892. s talán ez évben utoljára mutatkozott) roppant látogatottságukból, mely az idegen szemlélőt oly méltán lepte meg. E lapok keretébe talán nem való, hogy ennek okait itt fejtegessük*), de mégsem hagyhatjuk megemlilés nélkül, hogy ezeket a nagy gazdasági válságban, a földmives (egyúttal lótenyésztő) osztálynak e miatt jövedelemcsökkenésében s talán csekélyebb mértékben ama (most már nagyobb mérvű) vásárlásokban, a miket a hadsereg az egyes tenyésztőknél tesz, kellene, szerény nézetünk szerint, helyesen keresni. A ki azonban ez évben is lóvásárlás czéljából jött Győrbe, annak alkalma volt mostis, főleg ha elég korán jött, szebbnél-szebb lovakban válogatni. Mert, hogy tényleg iparkodott mindenki a maga kiszemeltjét jó időben megvenni, annak illusztrálására elég lesz talán felhozni azt a tényt, hogy állitólag már vasárnap, tehát a tulajdonképeni vásár megkezdése előtt, 400 db lovat raktak be, csak vasúti kocsikba, elszállítás végett. Az egyes magán ménesek közül ez évben is több jelent meg a vásáron, számos szép példánynyal. Igy a Győrhöz közel fekvő ikrényi (gr. Lamberg-féle ménes) 8 drb lovat hozott, és pedig egy fekete négyest, a mit még pénteken reggel el is adott 3000 forintért, s négy sötét pejt, amelyek vasárnap reggel 1200 és 1000 forintért párban keltek el. Nagy, erös, jeltelen, kissé goromba fejű, (a mi különben e ménes lovait jellegzi) lovak voltak ezek, mind 5évesek s mind Dami angol telivér után származtak. Gróf Almássy György sopron megyei nagybirtokosnak 9 drb lova állt a «Fehér Hajó» istállóban, és pedig egy négyes (3 sárga egy pej.) két kettes sárga fogat, és egy sárga paripa. Nekünk az egyik sárga kettes fogat tetszett legjobban. Igazi nemes formájú, szép ) De igenis ; csak igy nyerhetnek az ország más részében is helyes nézetet e vásárról. Vajha más ily nevezetes vásároknak is akadna ily helyes ismertetője ; tenyésztőink nevében igen megköszönjük. Szerk. és gyors járású jukkerek voltak. A paripa Amaty-Gidran jellegű. Hg. Odescalchi, ki szintén rendes látogatója e vásároknak, ez évben 6 drb lovat hozott ide. Egy szürke, lipiczai fajú négyest, s egy nagyon gyors menő fekete és sötét pej kettes fogatot. A négyes két első lova igen szépen ment, de ugy emlékezünk, hogy tőle pár év előtt sokkal szebb négyest láttunk itt. Ezeken kivül szolgagy'lri és banki Hunkárféle ménesek 5 lovat, két nagy pejt, két kisebb sárga kettes fogatot s egy paripát, gr. Khuen-Héderváry-féle ménes kocsi-lovakat, gr. Wenkheim-féle szentmiklósi ménes szép és gyors arab jukkereket; dr. Szalacsi, Mocsárv és több kisebb lótenyésztő, nagyon sok szép lovat hozott a vásárra. A tenyésztőkön kivül a győri, budapesti, pápai és vidéki nagyobb és kisebb lótenyésztő által olyannyira ismert, régi hirnevü Vadas, a Berlinből "nem rég visszatért s itt gyönyörűen berendezkedett Samek, továbbá Gold, Berger, kik mindannyian m ár hónapok óta gyűjtik az ország különböző részéből a szép anyagot vásárra, továbbá a pápai Deutsch, kinek állitólag 150 db lova volt itt, istállóiban s fogatai előtt igen szép lovakat volt alkalmunk látni ; hisz nagyon jól értenek ők a fogatok összeállításához. Elmaradtak azonban a szabadkai és a német földmives lókereskedök, illetve tenyésztők. Vevő, állitólag, volt elég. Igy a berlini lóvasut, a bécsi fiákker társaság részére tömeges vásárlás történt. Ennek daczára egyes kereskedők mégis nagyon panaszkodtak. Egv beretvált képű német ur luxus-lovakból szedett össze nagyobb menyiségüt. Feltűnő kevés, alig 15—20 drb betanított hátas ló volt látható a vásáron, de ezek között is voltak határozottan szép példányok. Hasonlóképpen nagyon kevés volt a betanított négyes fogat is. Mindkettő, szerény nézetünk szerint, kizárólag luxus-tárgy s alig csalódunk, ba hiányukat a nyomott viszonyokban keressük. B. VADASZAT, LOY ESZET. Az idén a szalonka-vadászatot igen későn lehetett csak megkezdeni, még József-nap körül — midőn máskor javában érkeznek a hosszucsörüek : hó és fagy lepte az erdőket. Csak 10 nap óta változott annyira az idö, hogy a huzás megkezdődött. IharosBerényben Inkey István urnái ápril 5-ig 112 darabot lőttek ; Szlavóniában a gróf Majláth-féle miholáczi erdőkben az utóbbi napokban Ferencz Ferdinánd fhg és a többi vadászvendég 248 db szalonkát lőttek. A fhg maga 52-öt, Gromon Dezső államtitkár 26. Pallavicini Ede őrgróf 32-öt, gróf Majláth József 32-öt, gróf Majláth László 37, br. Prónay József 17-et a többi az erdészek közt oszlik meg. jockeynak John Seydenham ~et engageálta, ki tanuló, éveit Dawson juniornál végezte Newmarketben. A Przedswit-Haudicaure lapunk szerkesztősébe könyvet nyitott a következő oldsokkal: győzelem győzelem 3:1 Gar Pitt Álmos Clifford Kozma Serezaner Perle d'or Orvért Mirevaló Spirifankerl Mindenes Toborzó Minister Sujet Mixte Hero 5:1 5:1 6:1 6:1 7:1 8:1 8:1 8:1 10:1 10:1 10:1 10:1 10:1 Gar Grisette Hékás Demetrius Panama Ambrosia Vincsi Adonis Mammon Hendrik Kis Iblya Massenet Anninger Compagnon 14:1 15:1 15:1 15:1 16:1 16:1 18:1 18:1 20:1 20:1 25:1 25:1 30:1 A bécsi és alagi versenyekre fogadásokat köthetni ugy lapunk szerkesztőségénél (Eerencziek bazárja IV. ' lépcső I emelet), mint lapunk kiadchivat Iánál Pelöfi-utcza 16 sz. a. (Andrássy-ut sarkán.) Ottó iőherczeg ö cs. és kir. fensége szép tanúbizonyságát adta a lóverseny-sport iránt való rokonszenvének, a mennyiben a most zárult bécsi versenyeknek majd mindegyik futamára nevezett lovakat. Gr. Apponyi Antalnét súlyos csapás érte ; atyja, Montenuovo Vilmos herczeg, a mult héten elhunyt. Tabódy Sándor őrnagy legközelébb a bécsi JockeyClub 1-sö osztályú tagjává választatott meg. April 16 án van nevezési zárlat Bécsben a Kisbérversenyre, s a 22000 koronás államdijra. Prior,"" gr Hadik-Barkóczy Endrének Galaor-ménje, fogja egyedül képviselni a Metcalf-istállót a Trial stakesben. Ischl, gr Fürstenberg József jeles steeplerje, az alagi nagy akadályversenyben annyira megsértette a lábát, hogy trainerje nem reméli, hogy az idén kihozhatja a nyilvánosság elé. John Reeves idomár istállójához könnyű terhű Sokaknak feltűnt, hogy az alagi nagy akadályversenyben Hall, Lebaudy Róbert ur első jockeyja, Rhadoston, nem pedig Esclandre-on ült ; pedig ugy volt, hogy ez utóbbit fogja lovagolni. Különösnek tünt fel a dolog s többen a kik nem biztak F.sclandreban, most Rhadostot mégis megfogadták, ugy okoskodván, hogy az istálló jónak tartja, hogy megnyerje a versenyt. Az istálló nem volt ugyan teljesen e véleményben, hanem annál inkább a jockey. A verseny reggelén ugyanis Hall odaállt a trainerhez, Marsh-hoz, hogy engedje neki lovagolni Rhadostot, Miles pedig lovagolja Esclandret. Marsh határozott Ígéretet nem tett, hanem a versenynap délutánján felemiitette ezt, az istálló manegerjének, Jékey Albert századosnak, ü eleinte nem akarta ezt engedni, mert Esclandreral akarta a versenyt megnyerni. Hall ismételte Jékey előtt kérelmét s ugy nyilatkozott előtte, hogy elöttevaló nap Rhadost oly kitünö galoppot végzett a verseny távján, hogy reméli, miszerint ha meg nem is nyeri a versenyt, de jó szerepet fog játszani benne, sokkal jobbat, mint Esclandre. Erre aztán Jékey beleegyezett Hall kérelmébe. Gr. Esterházy Miklós, ugy látszik, már a német sik-verseny-saison elején részt szándékszik venni lovaival, mert a hoppegarleni apr. 22-iki versenyeken lefuttatandó Preis von Dahlwitzra Interregnumot, a IV. oszt. államdijra pedig Alterum Tantumot nevezte. A soproni versenyekre ápril 17-dikén van a nevezési zárlat. Kezdet, Rohonczy Gida ur Derby-crackje, mint hirlik, bizonyos indulónak tekinthető a Trial Stakesben. Mutineer, gr. Batthyány Elemér hároméves Ercildoune-ménje, állitólag a Derby előtt nem jön ki a nyilvánosság elé. A nagy ütközetben, egy elsőrendű angol jockey fogja lovagolni. Mint maiden nyerné meg a szép, hataimas állal a kék szalagot? Salter jockey fogja lovagolni a zászlók közti versenyekben a báró Orczy János felügyelete alatt álló lovakat. A pozsonyi nagy akadályversenyben az Earl-istállót Leidi fogja képviselni s nyergében gr. Kinsky Károly fog ülni. Ha Leidi mult évi formájában van, akkor aligha fog leverőjére találni. Sajátságos véletlen, hogy az alagi versenyek harmadik napján az Eladók gátversenyében. miként tavaly, ugy az idén is, ugyanazok az istálló-tulajdonosok lovai foglalták el a két első helyet. Mult évben ugyanis gr. Szirmay Sándor fhdn. Pain-je nyerte meg a Geist Gáspár ur Péntek-je ellen, az idén pedig ugyancsak gr Szirmay Sándor istállója aratta diadalát Tamarával, a Geist Gáspár ur L.sá-ja fölüti. bózsika. Geist Gáspár ur hároméves Pásztor-kanczája, kedden már második győzelmét aratta ebben a saisonban. Nem oda Buda, Primásll. féltestvére Galaor után, kedden tette le maidenségét — Alagon. Kár, hogy a szépformáju, hatalmas állatnak hibásak a légzőszervei. Az urlovasok közt eddig Kreutzbruck Zdenko főhadnagy van az első helyen, három győzelemmel. Kivüle Almásy P. hdn. két izben diadalmaskodott, mig többen a gentlemanriderek közül egy-egy első helyet vivtak ki. A nagy gát versenyben, tudvalevőleg, a második ló, Banya, lovasa óvást emelt a győztes ellen ; ez az eset tavaly is előfordult e futamban ; akkor ugyanis a másodiknak beérkezett Repkény jockeyja, G. Williamson, protestált a nyertes Fex (Salter) ellen, pályatévesztés miatt. A versenybíróság, tudvalevőleg, mind a két óvást elvetette. A bécsi versenyek második napján döntésre kerülő Pancake-Handicap (4800 kor. 1200 m.) érdekes versenynek Ígérkezik. Harmincz ló van benne nevezve, s hogy többet ne említsünk, ott találjuk Csapláros, Mutineer, Toreador, Bulgarian stb. neveit. Persze, e crackek nem fognak indulni, de még igy is érdekfeszítő lesz a futam, mert Nono, Spirifankerl Toborzó, Gyöngy, Sükkösd, Marie Brizard s mások bizonyára ott lesznek a vörös zászló alatt. Kodolitsch tbnkné, egyéves lovait, mint hire jár. a budapesti májusi versenyek alatt, kalapács alá állíttatja. A Debreczeni versenyegylet a tegnapi elzárt nevezések eredményével meg lehet elégedve, a mennyiben : a Nyeretlenek eladó versenyére és Debrec/.en