Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-03-24 / 13. szám

I 1895. márczius 24 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 121 •ulóbbi a mult betekben hosszabb ideig bete­igeskedett s e miatt liátra van a kondiczióban : ша dolgozott ugyan s egymagában nagyobb galoppot is végezett, de a kora tavaszi ver­senyekben aligha fogjuk látni. Schawel Jacques ur ir-steeplerjei általában mind szemrevaló állatok, s legjobban tetszett nekem Preston Kate, mely E. Geoghegan alatt Erstling tár saságában lebilincselő galoppot, végezett. ugy megv a pályán végig mint a gummi-labda. s ugy veszi a sövényeket, mintha elölte sem lennének: nem mondhatom azonban ezt litere ihe Goesről, melynek ugyan vágtája s egész alkata kifogástalan, de nagyon magasan ugrik. * * * J. Styles idomár csak kis lottal dolgozott ma reggel ; köztük volt Hexameter, mely May jockey alatt szorgalmasan gyakorolta magát a sövényeken. A négyéves Vederemo mén a télen át nem igen fejlődött ; zömök, izomz tos állat, vágtája nagy, tért ölelö. Mint hallom, trainerje a pozsonyi nagy akadályversenyre készíti elő s báró Reitzenstein (negyedszer nyerne?), a jeles német urlovas lesz a vezény­lője. A lotban láttam továbbá Interregnumot (Brown),ezt a szépsárga kanczát, melynek, ugy­lálszik, előnyére volt a hosszú pihenés, mert min­den vonalán kiválóanvállozottmeg. Baronintár­saságában 1100 méterre jó cantert végezett s actiója után ítélve, szép dolgokat várhatunk tőle. A többi ló az akadályverseny-istállóból való volt u. m. Naturalist (Morris), mely Ala­gon fog debütálni, továbbá, Massagni, Exaudre és Banya (May), mely sok képességet tanusit az ugrásban. * * * Metcalf nem volt künn, Smart lotját sem láttam. Milne pedig délután ment ki lovaival, ezekről majd az alábbiakban fogok referálni. A Milne-istálló (márczius 22) Nagy meglepetésre ébredt ma reggel mindenki Tatán : arasznyi hóréteg esett le az éj fo­lyamán. Meg is ijedtek a trainerek, látva a még kilencz órakor is sürün eső nagy hó­pelyheket; ijedelmük azonban korai volt, mert 10 óra tájban lanyha déli szél kereke­dett s a márcziusi hónak már délre nyoma sem volt. A délelőtt folyamán a gyakorló te­rek néptelenek voltak s csak délután mentek ki a trainerek ápoltjaikkal a pályákra. Mr. Milne szives meghivása folytán ma délelőtt az ö telepét néztem meg. Még javá­ban esett a hó, midőn a nagyszabású trai­ning-groundra átmentem ; a körpályán azon­ban, mely teljesen ment volt a hótól, huszon­két kétéves munkálkodott. Ezen a kb. 300 méter kerületü pályán mr. Milne az egész tél folyamán át dolgozhatott, mert a mikor nem voltak lovai rajta, befödette trágyával, s eshetett bármily magas hó, lehetett bár­milyen fagy, ö mégis kivihette a homokos pályára lovait. Mégis látszik ezeken, hogy nem töltötték az egész telet az istálló négy fala között, mind egézséges. s legnagyobb részök már kivetkőzött a téli bundából, a többi pedig most megy eme perioduson keresztül. Szó sem igaz abból a hirböl, hogy Mr. Milne telepén az influencza grasszált volna; ez a járványos betegség egyáltalában nem. más baj is alig egy-két lovat ért ; manapság pedig, mint már emiitettem, minden egézsé­ges, s csak az öreg Hippomenes áll letört lá­bával boxjában. A körpályán künn levő kétévesek között nem egy kiváló példányt láthattam ; legjobban Brigand (Galaor— Bravade) bilincselte le a fi­gyelmemet ; hatalmas, nagy állat, erös, izmos, de mintha kissé tul volna fejlődve; s éon­dicziója meg formái után ítélve, kötve hiszem, hogy az ösz előtt megjelenhetne a nyilvá­nyosság előtt. (7císpár(Gunnersbury— Cleopatra) is jól kifejlődött szépformáju középnagyságú állat, melynek különösen az előrésze impo­náló : Ürmódi (Insulaire Lady Ormonde) nem nagy. de arányos kétéves ; a legszebb lovak közé tartozik a br. Üchtricz Zs. tulajdonát képező llidze (Enterprise— Camée) mely, ugy látszik, már a tavaszi versenyeken bele fog szólani. A minden tekintetben kifogástalannak mondható lot élén az öreg Orrlean meg Daisy galoppoztak ; mig az elöbbin még nagyon sok dolgozni való van. addig Daisy kondiczi­ója nem sokat kiván már" a tél folvamán ugyan nem igen fejlődött, de azért aczélos kis kanezának látszik, mely bizonyára nem egyszer fog majd magáról beszéltetni. Mr. Milne személyes kalauzolása mellett a háromévesek és idősebb lovak istállóit néz­tem most meg. A belső udvarra mentünk legelőször egy nyolcz boxból alló istállóba; a boxok mind az udvarra nyílnak s ezért kettős ajtóval vannak ellátva. Gyanítottam, hogy ebben vannak az istálló crackjei, s nem is csalódtam, mert az első ló, melynek boxjába beléptem, nem volt más, mint Tokio. Ideálja a Derby-lónak! ügy szélességében, mint magasságában hatalmasan fejlődött a tél foly amán ; idomai teltek, arányosak : inai kifogástalanok; négy lába teljesen korrekt. Előrésze veszlegeti meg különösen a szemet; szügye széles, nyaka, feje remek, szép. Kevés hus van még rajta, már meg is vedlett ; sem ma, sem tegnap azonban nem dolgozott, mert physichen van. Minden darabkája e lónak olyan, mely az első klasszisu Derby-lovat sej­teti az emberrel, s csak ne tudnók, hogy csökönyös, bátran ki lehetne mondani, hogy a Derby le van már futva. Amint hallottam, különben, Tokio őszutói két megveretésének oka directe nem a csökönyösség volt, hanem nyeregtörés, mely kivül a börön nem volt látható. Ha ez igy van, akkor a nagy Kin csemnek méltó unokája fog lenni ez a Talpra Magyar-mén. Adonis-szépségröl. vagy csupán szépségről is, nem lehet beszélni Páratlannál, Legkevésbbé sem mondható szép lónak, alkatára nézve azonban megállja helyét. Tokio mellett. Két ilyen lóval birni egy istállónak, a legnagyobb turfszerencse. Kifogástalan négy lábon állva, hatalmas szügy, korrekt vállak, arányos hát­vonal jellemzik öt ; inai aczélosak s csak ugy duzzad az erötöl, egészségtől. Délután kiment a pályára s Cutilestone-na\ eme nagy, erös Retreat-ménnel dolgozott. Akcziója sem hagy semmi kifogásolni valót. Vágtája nagy, sok földet takaró ; trainerje is nagyon meg van elégedve vele s a legjobbat várja töle. A mult év egyik nagy hőse : Kozma pom­pás színben van: téli bunda már nincs rajta, felesleges hustömegek sem borítják szép alka­tát. A téli siesta csak előnyös volt reá nézve, megszélesedett, megizmosodott. Remélhetőleg az idén is folytatni fogja tavalyi diadalutját. Hatalmas nagy állat a négyéves «sötét» Ambassadeur (Verneuil— Apollinaris), nagyon ki van fejlődve s e miatt nem is hozhatta ki eddig mr. Milne a pályára. Az idén reméli, hogy futhat majd a ló. de aligha következik be ez az ösz előtt. Grisette. a tél folyamán nem igen változott, szélesedni nem szélesedett s e miatt nyurga lába feltűnik ; valószínűleg ö lesz az istálló kiválasztottja a Przedswitre, de ez még nem bizonyos. Janicsár vetéikedhetik szépségben a legszebb lovakkal. Most hároméves, de még nem fu­tott ; Pásztort és Jessicát vallja szüleinek, tehát Eretnek féltestvére. Nagy, erös állat s organuma tiszta, lábai kifogástalanok, sok földet takar. Don Gomus magasságban nem változott a téli időszakban, szélességben azonban igen. Középnagyságú, izmos, tömör ló, szép vál­lakkal, felső karral és farral. Azt a hiedel­met kelteti az emberben ez a Waisenknabe­mén, hogy nagy dolgokat fogunk töle látni. Toborzó, Don Gomus-szal ellentétben, in­kább magasságban fejlődőit s ezért szembe­ötlöleg nvurgalábu. keskeny ló. de már üt­nek mondható s minden bizonynval ott lesz majd a Przedswit-Handicap startjánál. A «dark horse» Brittanicus (Buck-a-boo— Messaline) jó rámákban alkotott, erös cson­tozatu állat, mely azonban nehezen trainiroz­ható, s e miatt nem is volt künn kétéves korában. Ha trainerje majd ki tudja hozni, Brittanicus-sal mindig számolni kell. A többi idősebb ló általában mind igen jól telelt át ; képességeiket illetőleg az elözö évek­ből ismerősek, s bizonyára az idén is folvtatni fogjavelük mr Milne a megkezdett diadalutat. Az öreg Hippomenes szomorúan áll boxjá­ban. első lábaira le van törve ; gyógykezelik ugyan, de nagyon kérdéses, hogy látni fogjuk-e még a veisenytereken. Az Union-herósz : Adonis, jól telelt át ; csak előnyére vált neki a hossza pihenés ; bajának már mi nyoma sem látszik rajta s sokkal für­gébb, mint volt a mult évben. Ha ö volna az istálló kiválasztottja a Przedswitre, daczára 60 kilójának, nagyon veszélyes ellenfél volna. SuperaUnak sincs már semmi baja. mond­hatni már teljesen fit ló, melynek lábai azon­ban. különösen a térd alatt, keskenynek lát­szanak. Metella erös csontozatu, széptormiju állat, jö hálákkal, lábakkal és csánkokkal ; idővel talán jó Steepler válik belőle. A hároméves Fettend (Barcaldine—La Peni­tente) még sötét ló, de minden izében racing­like versenyló s bámulnék, ha az a fashionable származású sárga mén nem válnék be. S végül az istálló «angolja» Beighterton (Chillington—Black Stocking), nagy, szép ál­lat, de kondicziója sok kifogásolni valót hagy fenn, s téli bundájából sem vetkőzött még ki. Ö fogja majd a közeli napokban kalau­zolni az istálló crackjeit a nagy munkáknál s majd később ö is részt vesz a hosszabb távú futamokban, melyekben nagyon szám­baveendö ellenfél lesz majd. Ezzel befejezem a Milne istállóról mondan­dókat s a közeljövő eseményeiről nem tartom szükségesnek «reményt kifejezni», hiszen köz­tudomású dolog, hogy annyi jó ló, mint eb­ben a kitűnően managéalt istállóban, alig van a monarchiában, s ahol azok kijönnek, ott mindig számolni kell velük. Óhidi. & Comp. BÉCS, I, Lobkowitz-platz t. Köt e'őleges fogadásokat a bel-és kül­föld minden nagyobb versenyeire. Lincolnshire 26/3. El Diablo Amandier Lotties Dude Dumbarton Acrobat Carrick The Owl San Giovanni 5 9 9 10 12 12 14 16 Grand Duke Undecided Beggars Opera Levybub Macready Xury Missal A többi Grand National 29j3. Cloister Aesop Leybourne Cathal Wild Man Redhill Father O'Flyn Midship mite 4 9 9 14 14 14 14 20 Ilex Prince Albert Clanricarde Fin-ma-coul Lady Pat Fanatic Horizon A többi 16 16 20 20 20 0 20 2c 20 20 25 25 25 25 25 30 Przedswit-Handicap 13'4. Mammon 12 Ambrosia 12 Mirevaló 12 Gar 14 Hékás 14 Demetrius 14 Váratlan 14 A többi 16 "Égy negyed az odds 1., 2., 3. helyre. Utólagos megbizások folytán emez odds-ok garantirozva lesznek Double & Triple-Events-szel osztrák, német, angol Derby, City & Suburban. 2 Perle d'or Clifford Álmos Or-vert Minister Kozma Grisette Mindenes 7 7 7 8 10 10 10 10

Next

/
Thumbnails
Contents