Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894

1894-12-16 / 75. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP G35 sokkal figyelemre méltóbb, mint a Charibert-méné. A St. Leger hőse korántsem azért veszítette el versenyét, mivel tiz kilót kellett adnia egy évvel fiatalabb társának, korántsem, hanem mert 64£ kilo absolute magas terhet kelle'i nyergében vinnie. Lett volna a teher-skála kettőjük között a következő : Kozma 60 kilo, Csapláros pedig 50 kilo, иду az elsö 100,000 koronás Ausztria-dij minden bizonynyal a gyönyörű Bálvány-mén zsákmánya lett volna ..... Ez azonban nem csupán a mi nézetünk; annak idején a többi sportlap is egytöl-egyig mind hasonló nézeten voltak. Mi határozottan kimondjuk, a mi szivünkön fekszik : Csapiárost nem tartjuk a legjobb kétévesnek. Tokiót és Páratlant eléje helyezzük. Nézetünk szerint utolsó két szereplése daczára Tokio viszi a kétévesek között a vezér szerepet. Hogy alaposan elverte Csapláros, Kezdet, Eltoli a Szent László dijban, meg Margit, Eltoli és Levente a Henckel-Memorialban, ezeket annyinak veszszük, mintha meg sem történtek volna. Hiszen a vak is láthatta, hogy Kincsem unokájánál nem a képesség hiányzott, hanem az akarat. Nem volt kedve, nem akart futni Tokió a két futam napján, s ez volt az oka leveretéseinek. nem pedig mintha a táv nem lett volna ínyére való, vagy társai jobbak lettek volna. Nem és nem ! Tokió aigazán» még nem kapott ki, csakis temperamentumának köszönheti vereségeit. О volt és marad legjobb kétévesünk, mely teljesen külön álló classist képez társai között, mely fölé sohasem helyezhető egy Csapláros! sem. Legyen csak Tokio a kék szalag napján jobb kedvében, szeretnénk látni azt a Csapiárost, mely meg tudja majd verni. Mi sem hozható fel ellene ; épp annyi speedje van, mint a mennyi staminája. Tokio tud kitartani; igen; hiszen bebizonyította ezt a Hatvani-dijban, melynek 1300 méteres pályáján, egy örült paceben lefutott verseny után feltartva hagyta maga mögött a topweight alatt — Mutineert, Leventét. Kezdetet stb. Nem, mi nem pártolunk el Tokiótól, hivek vagyunk hozzá, mint hónapokkal ezelőtt : legjobb kétévesünknek tartjuk. Feltétlen bizalmunkat azonban sohasem ruházzuk rá, mig nem fogjuk tudni, hogy teljesen ment anyjától örökölt hibájától. * * * Tokióval végeztünk immár, most Páratlanon a sor. A tavaszi pesti és a Metropole-di]ban aratott győzelmeit nem is veszszük figyelembe, de korántsem azért, mintha azok nem nyomnának a latban, világért sem, mert hiszen csupán azokkal is, szép múlttal dicsekedhetnék Páratlan. A Criteriumot veszszük mindjárt elö, azt a versenyt, melynek 1200 méter távján Páratlan könnyen egy hoszszal verte le Csapiárost. jóllehet rá nézre hátráltató körülmények játszottak közre a finishben. Utja el volt zárva s esak pár méterrel a czél előtt talált egérutat, melyen kitörhetett. Lapunk e győzelme után ugy nyilatkozott Páratlanról : «Bízvást kimondható tehát, hogy Pératlan jelenleg legjobb kétévesünk.» Mily óriási meglepetést keltett aztán négy nap múlva leveretése a Nil Desperandum-versenyben. Nyolcz fonttal) vitt többet Kezdetnél, s ez öt könnyen két hoszszal hagyta maga mögött a czélnál. De voltak mentségek is Panique fiára ! Három mentő körülményt lehet felhozni; elsö sorban azt, hogy a Weatherstarral történt carambolage áltat — habár csak némiképen is — kiesett a versenyből, továbbá, hogy Kezdetnek, mely addig is reális jó lónak bizonyult, nyolcz font engedményt adott, s végül azt, hogy 60 kilo 1300 méterre egy kétévesnek nyomasztó nagy terhe. Sokaknak a futam után az a nézetük támadt. hogy Páratlan a carambolago nélkül is kikapott volna Kezdettől, s hogy versenyét csupán amaz egy ok miatt vesztette el, mert hosszú volt neki az 1300 méter, tehát nem stayer. Nem volt alkalma Páratlannak később az ösz folyamán meghazudtolni ezt a mondást, mert könnyebb természetű patafajban laborált ; de mi, kik láttuk öt a Critérium 1200 méterén diadalmaskodni, láttuk a munkáknál hosszabb távon versenypaeeben futni — egy Tokioval : mi megczáfoljuk e nézetet, s azt állítjuk, bogy Páratlannak igenis van staminája, van annyi a mennyi « nagy napon győzelemre viheti ott fenn a Freudenauban. Eltoli, az Aspirant-xerseny és a IVerneuilhandicap nyertese, a Szent László-dij harma dikja és a Henckel emlékverseny másodikjkerül most sorra. Sokáig nem időzünk nálaa A két utóbbi szereplése a figyelemre méltó.. A Szent LwszW-díjról fennebb Csaplárosnál már megmondottuk véleményünket, t. i. hogy réal esetben — Tokiot bele nem számitva — Eltoli lett volna a győztes. A Henckel-emlékversenyre pedig a következőket hozhatjuk fel : «Aránylag legjobban futott még Eltoli, mely azonban oly difficilis ló, hogy nem lovagolható elég elővigyázattal. Puha, ló, mvlyben hizni nem lehet. Mi nem hiszszük, hogy valami kiváló dolgokra volna hivatva». Ezeket irtuk akkor, s ez a nézetünk most is Eltoliról. E négy ló a legjobbak legjobbja. A fenti listában a második helyet Margit foglalta el — de esak nyeremény tekintetében, mert az utána következők közül sokat sokkal jobbnak tartunk nála. Megnyerte a Károlyi Gyula emlék-versenyt ; nem nagy virtus, hisz megtette ezt egy Lássuk, egy Hero is ! Megnyerte a Henckel-emlékrersenyt Eltoli, Levente ellen. Tehát kora tavaszszal egy nagy verseny és késő öszszel is egy. S emez időközben Margit (de hisz azért tartozik a szépnemhez) nem egy izben nem tud galoppozni holmi selling-piaterekkel. Szavunk Margitot illetőleg ez : Mindenét, tehetségének, erejének javarészét már az idén kiadta, magából, s a jövő évben, épp иду, mint Alegresse a lefolyt suisonban, nem lesz képes még egy handicapet sem nyerni. Blondinetöl nagy dolgokat várunk. Háromszor futott, háromszor győzőit, s különösen utolsó szereplése a pesti öszi meetingen a kétévesek Allamdijában Mutineer meg Levente fölött volt imponáló. A versenyek távja azonban nem terjedt tul 1000 méteren, s igy Blondine adós maradt a felelettel, hogy van-e staminája. Ha. tud állani (csak иду mint lerled'or) a, kanczadijakat nehéz lesz Blondinetöl elvitatni. Nem szólhatunk elismerés nélkül Kezdetről sem, arról a lóról, mely annak idején egy Páratlant is meg tudott verni. Jó, kétségkívül igen jó lónak tartják, de kötve hiszszük, hogy don, s a következő pillanatban egy ifjú hölgy jelenik meg a lugas bejáratánál. — Dady, — suttog elé Andor gróf — óh, mily nehezen vártam e pillanatot, mit határozott atyja? — Rossz hírt hozok, — szól bánatosan az ifjú hölgy, — atyám Tetétleni Tálnak igéit oda. Igen, nem használtak szavaim, nem könnyeim atyám hajthatatlan maradt, egy hét múlva meg is lesz a gyürüváltásunk. Bóray gróf e szavak hallatára összeroskadt : összeroskadt ö, a közel mult Don Jüanja. — Oh, Dady, tudtam előre, hogy ezt fogja tenni atyja, ki nem felejti el nekem viharos ifjú éveimet s jelenlegi helyzetemet. Bocsásson meg, hogy oly oktalan, dőre voltam, midőn önhöz, íölmerészeltem emelni szemeimet, én a ki. . . — De, Andor, az égre, mit beszél, legyen erös, atyám igy határozott, jó, legyen, de nem határoztam még én ... . Történjék, a minek történni kell, én nem leszek sohasem neje Tetétleni Pál bárónak. De most, isten vele Andor, váljunk el, holnap levelem lesz önnél. S ezzel csókra nyújtva kezét, visszaosont a kastélyba. + * * Sötét utczai toilette volt rajta ; aranyszőke hajának fonatai egész tornyot képeztek feje fölött; kissé megnyúlt halovány arczát még szebbé, érdekesebbé tették egészen a szemöldökéig lecsüngő aranyszőke frou-frouk, melyekkel csodaszép elleniétet képeztek kifejezésteljes ibolya-szemei. Dady comtesse, az öreg Dadyány gróf egyetlen gyermeke, félig fekvő helyzetben hevert egy keskeny pamlagon, fejét könnyedén bal karjára hajtva. Szembenit vele unokatestvére, s leendő boldog jegyese : Tetétleni Pál báró. — Örvendetes hirrel lepem meg magácskát ; édes atyja, mához egy hétre tűzte ki eljegyzésünket .... Ezüstcsengésü, vidám kaczagás szakitá félbe Pál ur szavait, s halk, csicsergő hangon felelt neki a grófnő : — Mához egy hétre, mily gyorsan ! — Gyorsan ? — kérdé bámulva a báró. — Nos, ne csodálkozzék, unokatestvérem, olyan nagyon, mert meg kell mondanom önnek, hogy egy második személynek is van beleszólása a dologba, s nem elég, hogy atyám oda igért magának édes rokon, én is itt vagyok, vagy tán nem ? Hisz magának tudnia kell, hogy mig a férfinak több hivatása van, addig a nőnek csak egy — szeretni. E nélkül nem ér semmit a gyürüváltás. Tegye magát érdemessé rá . . . — Hogyan Dady ? — szólt lesújtva a báró; — kivánjon bármit, megteszem, ha minden poklokon keresztül is. — Jó, tudja mit. kedves unokatestvérem, magának nyújtom a kezemet, de csak egy föltétel alatt, nyerje meg vasárnap az ***-i versenyeken a nagy akadályversenyt . . . Ez pedig határos volt az absurdummal ; hogy ö Tetétleni Pál báró legyen a verseny hőse. Nevezett ugyan lovat a futamra, de csak a tisztesség kedvéért, hogy ö is hozzájáruljon a verseny költségeinek fedezéséhez. De esze ágába sem volt azt futtatni, hiszen sokkal de sokkaljobb lovak voltak a nevezettek között, hogysem némi kis reménynyel is részt vehetett volna a futamban. — Jó, Dady, szólt egészen lesújtva, rajta leszek, hogy megnyerjem. S ezzel bucsut véve a bájos comtessetöl, leverten távozott a kastélyból .... * * * Tán épen a beszélgetés idejében Bóray gróf levelet kapott Dady comtessetöl, melyben tudtára adja neki, hogy mily feltételt szab ki Pál bárónak. — Nyerje meg a dijat maga, Bóray — végzi a comtesse levelét, — akkor már nem lesz nehéz, atyámat kapaczitálni, mert unokatestvérem — ki végig sem fog menni lovával a pályán — szégyenében, hogy nem felelhetett meg feltételemnek, el fog tűnni e vidékről. Ismerem én öt igen jól. Tehát bátorság, kitartás — és írainirozás. — Megnyerem, enyim lesz a dij, s enyim leszel te is, bájos lány, — suttogá Andor gróf a levél olvasása után. Kopogtak. Inasa egy névjegyet hozott be. Tetétleni Pál báró állott rajta. — Vezesd a báró urat a török szobába, rögtön ott leszek. — Mit akarhat tőlem a báró, az ellenfél, ha tanácsot, segitséget akar tőlem kérni, na ugyan jó helyen kopogtat. Eltalálta Andor gróf, mert ez csakugyan 1*