Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894

1894-11-11 / 70. szám

70. szám. Budapest, 1894. november 11. XXXVIII. évfolyam. Megjelenik a budapesti lóversenyek alatt minden versenynap előestéjén, a bécsi versenyek ideje alatt minden héten kétszer (szerdán és szombaton este), a többi Időben betenkint egyszer (szombaton) EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LOTENYESZTES LAPJA. A Magyar Lovaregylet, A vidéki verseny-egyletek, Az Urlovas szövetség, A Magyar Tattersall-egylet s az összes megyei lótenyész-bizottmányok hivatalos közlönye. Előfizetési ára: egész évre 12 frt, f évre ápril—október végéig (a vers. időszak) 10 frt, £ évre január—junius 7 frt, és julius—deczember szintén 7 frt. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-Lap» kiadóhivatalához (Nemzeti Casino II. emelet) czimezendök. HIVATALOS. Hirdetmény. Azon jockeyk, a kik 1894-ben állandóan az Osztrák-Magyar birodalomban lovagoltak, ezennel felszólittatnak, hogy az 1895-ik évre lovaglási engedélyük megújítását legkésőbb f. évi decz. 31-ig annál inkább kérelmezzék, mert e határidő eltelte után ez engedély csak 50 frt birság lefizetése mellett adatik meg. Budapest, Bécs, 1894 október hó 30. A Jockey- Club für Oes- A Magyar Lovaregylet terreich igazgatósága. igazgatósága. URLOVASOK SZÖVETKEZETE. Az alagi versenyek. Az Urlovasok szövetkezete volt az első a monarchiában, mely megkezdette a versenye­ket s egyúttal ez volt az utolsó is, melybe­fejezte azokat. Az alagi vérsenypályán vasárnap és kedden délután folytak le az utolsó versenyek, me­lyeken nagyon is meglátszott már a szalma­ágy közeledte. Daczára azonban a késő idő­nek, meg a korai kezdetnek, mind a két napon szépszámú közönség rándult ki a ver­senytérre s a kellemes öszi időjárás mellett abban az élvezetben is részesülhetett, hogy nem kellett élveznie a specialis alagi homokot, lévén már kissé fagyos a talaj. A megjelent előkelő vendégek sorában ott láttuk br. Üchtritz Zsigmondot, gr. Sztáray Jánost, gr. Pejacsevich Jánost fiával, gr. Ná­dasdy Tamást fiával, br. Kotz Venczelt, Jan­kovich Gyula, Jankovich Elemér, Harkányi Andor, János és Frigyes, Latinovich Ernő, Geist Gáspár, Keczer Miklós urakat, Halasy Pál ezredest stb. Urlovasaink közül pedig megjelentek a meetingre a többi közt Horthy István nejével, gr. Batthyány Gábor, gróf Wurmbrandt Károly, herczeg Taxis Max és mások. A második napon a talkavadász-társaság több tagja, mint gr. Nádasdy Tamás jun., gr. Csekonics Sándor és Gyula, gr. Teleki Tibor, Jankovich Elemér directe a vadászatról jöttek el a versenyekre s festői öltözetükben egész délután figyelem tárgyát képezték. Maga a versenysport, a körülményekhez ké­pest, elég sikerültnek mondható s habár népes mezőnyökben nem volt alkalmunk gyönyör­ködni, jobb klasszisu anyagban s érdekes ite­mekben annál inkább, mi elfelejteté velünk az első dolgot. A meeting góczpontja, ha ugyan annak lehet nevezni, az öszi badseregi akadályver­seny volt, illetve lett volna, ha nem négy ló áll ki startjához, s ezek közül is csak kettő volt számba vehető concurrens. A 2500 koronával s remek tiszteletdíjjal dotált versenyre ugyanis lemázsálták gróf Batthyány Gábort Barque-ra, Calm Oszkárt Gardéniára, Hoffman Lipótot Alfonsra és gr. Wurmbrandt Károlyt Gitanára. Gardenia, mely Maidauer Rudolf százados tulajdonát képezi, vasárnap aratott győzelme következtében, birta leginkább a közöíReg bizalmát, de azért talán épp annyian biztak Barqueban, melyet tulajdonosa éppen e ver­senyre tartott fenn, s e miatt nem is indít­tatta vasárnap. A 4000 méteres pályának körülbelöl há­romnegyed részét a négy tiszt nagy routinen-al lovagolta végig; az akadályok ugrásánál mi hiba sem történt s úgyszólván fej-fej mellett mentek a pályán végig. Midőn másodszor vették azonban a kőfalat, akcidens esett. Elsőnek Barque ugrott, de megbotolván a falban, (ab­TÁRCZA. «Price papa és a vén püspök». Versenytereink két tipikus alakját állítjuk ez alkalommal az olvasó elé. Ki ne ismerné őket? Price trainer az egyik, Huxtable jockey a másik; az elsőt «fejét megevönek», az utób­bit «vén püspöknek» keresztelte el a félvér sportvilág. Igen ! a félvér sportvilág. Mert miként a négylábú hösök között, ugy a kétlábuak kö­zött is van teli- és félvérsportkedvelö. A telivérfajta a felsőbb tízezerből kerül ki s ha ö maga nem is tart versenyistállót, ben­tentes a jó barátok valamelyikének istállójá­ban csakúgy, mint a habitué a kulisszák mögött. A félvér sportsmanek, illetőleg spor­tingmanek legnagyobb része pedig a közép­osztály iparosai, a diákság és a laikus zsur­naliszták köréböl kerül ki s meg kell val­lani, ezek a legháládatosabb hivei a verseny­tereknek. Nos, a mi két emberünket ez utóbbiak tisz­telték meg a diszes jelzésekkel, hogy mi ala­pon, az az ö titkuk. Gaga, Gourmand mesteri előkészítőjéről mult évben az Alagi dij lefutása után kelt világgá az ékes melléknév, akkor, midőn Gour­mandnak az emiitett dij finishébe semmi bele­szólása sem volt. Egyik «félvér» tudni akarta, hogy Price papa, — igy nevezik nemcsak collégái, ha­nem a telivér sportsmanek is ezt a becsüle­tes, érdemekben megőszült férfiút, — a ver­seny előtt ugy nyilatkozott volna, hogy meg­eszi fejét abban az esetben, ha Gourmand nem nyeri mey a dijat ! Gourmand pedig nem vitte haza a 10,000 forintot — tehát Price ido­márnak, szavához képest, meg kellett volna ennie fejét. Az a bizonyos «félvér» látta is az éji ho­mályban este a Central éttermében Price papát fej nélkül ebédelni s oh, csodák csodája, harmadnap mégis fejjel a törzsén sétált künn a versenytéren. Azóta, valahányszor egy-egy nagyobb dij­ban az alagi istálló valamelyik lovának jó esélye van a győzelemre, lépten-nyomon lehet hallani, hogy : ha X. Y. nem nyeri meg a a dijat, Price idomár megeszi a fejét. Söt a székes főváros egyik szellemes zsurnalisztája a Szent István-dij előtt Gourmand chanceai­ról olyformán irt, hogy annak győzelme oly biztos — mint az Alagi dij előtt volt s bizo­nyosnak tartja maga Price idomár is ... . — No akkor, — teszi hozzá kedélyesen — ha Gourmand nem arat győzelmet, trainerje ismét meg fogja enni a tejét — Huxtable­garnirunggal. Pedig nem szolgált rá a két professiona­tus, hogy a tisztelt sportsmanek, ha nem is guny, de élcz-tárgyává tegyék őket. Egyi­kök sem mai csirke már, mindkettő megette kenyere javát. Tetőtől talpig korrekt, becsü­letes emberek, kikhez sohasem férhetett a gya­núnak legkisebb árnya sem. «Vén püspöknek» keresztelték el az öreg Huxtablet, tán azért, mert oly komoly, alá­zatos, szelid arczu férfiú, vagy mert néha-néha oly nyugodtan, kényelmesen ül lova hátán, mint vén püspök a karos székében? Különösen az utóbbi időben sok támadás­nak volt kitéve az öreg a zsurnaliszták részé­ről — mert nem tudott versenyt nyerni. Menjen penzióba .... Mondjon le. . . . Nem való már maga alá ló . . . lehetett hallani itt is ott is. Igaz ugyan, hogy szólásszabadság uralko­dik széles e hazában s mondhat bárki bár­mit, de ha valamit mint terhelőt bocsát világgá, figyelembe kellene neki venni akkor a körülményeket is. Sokan nem tudják, bizonyára, hogy Hux­table nagyon közel van már az ötödik X-hez s hogy már harmincz év óta folytatja mes­terségét. Harmincz évig jockeynak lenni, nem kis dolog ám ! Hogy lehet most már azt várni töle, hogy oly energiával, tűzzel lovagoljon, mint fiatal társai. De azért, kérem szépen, mégsem marad el annyira mögöttük, mert ha volt a lóban tehetség, kidolgozta azt most is belőle épp ugy, mint évekkel ezelőtt. Azt sem veszik figyelembe, hogy Huxtable nem azért jockey, mert a jockey könnyen jut pénzhez s könnyen el is veri, hanem mert öreg napjaira kell gondolni, és tul a csator­nán nagyszámú családot is fenn kell tar­tania. Különben, mint a napokban hirül adtuk, az öreg megvált istállójától, s családjához Angliába tért vissza, hol állandóan akar tar­tózkodni.

Next

/
Thumbnails
Contents