Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894
1894-01-28 / 5. szám
1894 január 28. ezen sorok: «Csak sast nemzenek a sasok s nem szül gyáva nyulat Nubia párducza», — szintén magában foglalja a tenyésztés amaz elvét, mely szerint : jót várni csak a jótól lehet. Az angliai telivértenyésztés történetében bizonyára Lord Falmouth sikerei a legnagyobbak. s a szigetország csak kevés oly tenyésztőt tud felmutatni, a ki hasonló fényes eredményeket ért volna el. Lord Falmouth tenyésztési elveinek sarkalatos pontját képezte az. hogy csak oly kanczák használtassanak tenyésztésre, melyek nagy versenyeket nyertek, s igy első osztályú versenylovak voltak s maguk is ugy apai. valamint anyai ágon is kiváló egyedektől, vagyis első osztályú versenylovaktól származtak. Lord Falmouth eme sarkalatos elvének feltétlen követése ellen elméleti szempontból kifogást emelni egyáltalában nem lehet, de azt gyakorlatilag csak az követheti, a ki nagyon is bö pénzforrással rendelkezik. Ily alapon iizve a telivértenyésztést, bizonyára csak kevesen volnának azon helyzetben, hogy magukat a telivértenyésztök közé számithassak. s lord Falmouth fenti elvei is csak azoknak szólnak, a kik biztost sikert óhajtanak elérni. s a kiknél a pénzbeli áldozatok nagysága alárendelt, vagy legalább is másodrendű kérdés. A mi az apaméneket illeti, erre nézve általában elmondható, hogy a telivértenyésztésben ugy is csak az vétetik igénybe, a mi jó, jnbb és legjobb. Mentől jobb azután a kanczaanyag, annál inkább lehet jó ivadékokat várni, s annál bizonyosabb a siker. A telivértenyésztésben — a siker reményében — csak oly kanczákat tanácsos használni, melyek vagy mint versenylovak jó eredményeket értek el, vagy melyeknek ereiben kitünö vér folyik, azaz, a melyek kiváló egyedektől származnak, ha maguk nem is arattak sikereket a pályákon, és végre olyanok, melyek előbbi ivadékaikkal már versenyképes jó anyagot szolgáltattak. Ha egy anyakancza — alkati előnyei mellett — e feltételek közül többet egyesit magában, annál jobb, s ha mindhárommal bir. ugy az ilyen anyakancza, miután minden kívánható kellékkel bir, ideális példánynak tekinthető. Ilyen ideális példány például a Blaskovits Ernő ur tulajdonában levő Budagyöngye, mely maga első osztályú versenyló volt, s többi között az Északnémet Derbyt nyerte meg. Budagyöngye azonfelül első osztályú versenylovaktól származik, s utódai közül Primás II. és Gyöngyvér maguk is már első o-ztdlvu lovaknak bizonyultak. Blaskovits Ernő urnák anyakanczái kivétel nélkül jók és magas osztályba tartoznak, s bizonyára ennek a körülménynek tudható be, hogy a Kincsemszinek a versenypályákon evek. vagyis inkább évtizedek óta oly kiváló szerepet játszanak, ámbár az anyakanczák szamszerinti állománya, és ennélfogva a versenyanyag, mely emez istállóból a versenypályákon megjelenik, nem is olyan nagy. Blaskovits Ernő lovai mindig jelentékeny helyet foglalnak el a nyertes lovak listájában, s az 1893-ik évben is 62,785 frtot nyertek ama lovak, melyek a szt.-mártoni ménesben neveltettek ; a igy Blaskovits Ernő ur, a tenyésztők sikerei tekintetében negyedik helyen áll, mely fenti összeghez Primás II. és Virad szolgáltatták az oroszlánrészt. Kiváló (3-ik) helyet foglalnak el azon lovak is, melyeket Jankovich Gyula ur tenyésztett, s ezek nyeremény-összege 72,262 frtot tesz ki, mely nem mindennapi sikert Gourmandnak köszönheti első sorban, a mennyiben ez maga majdnem 61,000 frtot nyert dijakban a lefolyt versenyévben. A Lossonczy István és Balogh Kálmán urak tenyésztéséből eredő versenylovak azonban még ezen összegnél is többet kerestek a versenypályákon, és pedig 73,277 frtot, s igy a némái ménes a második helyen áll sikereivel. Első sorban Intrigant (22.160 frt), azután Kapitän (13.395 frt.), Éutár (8300 frt). Nigand (6550 frt), Ninette (6550 frt) stb. járultak leginkább hozzá, hogy a némái ménest enynyire előtérbe állítsák. De a fent emlitteknél még kiválóbb sikert aratott gr. Festetics Tassiló mint tenyésztő s az általa nevelt lovak nyeremény-összege messze meghaladja azoknak nyereményöszszegit. kiket már előbb emiilettünk. A gróf Festetics Tassiló méneséből kikerült versenylovak 109,700 frtot nyertek versenydijakban, s igy tenyésztőink közölt a keszthelyi gróf aratta a legfényesebb sikert. Első sorban Duncan. Perl« d'or, Dornröschen és Culloden járultak ezeo összeg növeléséhez, de ezeken kivül Solitaire. Highlander, Délibáb stb. is szép rész-összegekkel szerepelnek benne. Gróf Festetics Tassiló az általa nevelt lovakat rendszerint maga használja ki a versenytereken. mindazonáltal néhány közülök idegen kézre került, s ezek Solitaire, Highlander, Avenir és Harald voltak, melyek gâtés akadályversenyekben érvényesítették képességüket. S ha gr. Festetics Tassiló sikereit tekintjük. ismét konstatálnunk kell. hogy azokat első sorban azon kiváló tenyészanyagnak köszönheti, a melylyel rendelkezik. Az általa nevelt, s í893-ban dijat nyert lovak teljes jegyzékét az alábbiakban közöljük. melyből egyúttal azoknak származása is kitűnik : Duncan (Doncaster— Black Agnes) 31550 frt Perlpd'or (Fenék— Echo) 15630 « Dornröschen (Fenék—Dirndl) 13720 « Culloden (Doncaster— Caledonia) 13400 « Solitaire (Fenék—Spurs) 10400 « Highlander (Fenék—Hilda) 7000 « Délibáb (Fenék— Dirndl) 6755 « Harald (Doncaster— Heiress) 2990 « Avenir (Fenék—Addy) 1670 « Bonnie Dundee (Doncaster—Black Agnes 1610 « Coureur (Eberhard— Coquine) 1500 « Spur-on (Fenék—Spurs) 1415 « Chrysantheme (Craig Millar— Heire-s) 1000 « Douglas (Doncaster—Hilda) 1000 « Enigme (Gunnersbury—Enigme) 60 « 15 ló összesen : ... 109.700 frt A tenyésztők között 5-ik helyen következő gr. Esterházy Miklós, a ki Tatán és Németországban Nordkirchenben bir telivérménessel. az 1893-ban elért sikerekkkel aligha lehet megelégedve. Gróf Esterházy Miklós fennebb emiitett két ménesében igen sok csikót nevelt, az ö anvakanczáinak száma felülhaladja bármely hazánkbeli tenyésztő anyakanczáinak számát, s az általa tenyésztett lovak csupán 59,385 frtot nyertek. Bakonybiró (17,000 frttal), Igen (11,930 frttal), Nemszabad (9800 frttal) és Leidi (8450 frttal) járultak leginkább ez összeg szaporításához. Hatodik helyen br. Rothschild Náthán következik 58,730 frt nyereséggel, melyből az oroszlánrész (39,160 frt) Patriotra esik. Hetedik helyen a kemenczei ménes következik 58250 frt nyeremény összeggel, melyhez Szélvész (15.195 frttal), Silverhair (860(í frttal), Daphne (6730 frttal), Torpedo (5900 frttal), Lustkandl (5670 frttal) szereztek legtöbbet. A m. kir. kisbéri ménes nyolczadik helyen áll 47,710 frt nyereséggel. Ez összeghez legnagyobb mérvben Adonis, (17.600 frttal), Orvért (10,325 frttal) és Massenet (8290 frttal) járultak hozzá. A sorban következő tenyésztők azután ezek : Baltazzi Arisztid (Algebra, Ritter Pasman, Kupa, Váratlan, Eris stb.) 38,515 frt. Monostori ménes : (Turul, Demetrius stb.) 32,639 frt. Gróf Kinsky Zdenko (Märchen. Korszak, Courage stb.) 32,465 frt. Frohner János (Calypso, Toncsi. Oliva, Tovább, Oligarch stb.) 31,660 frt. Gr. Károlyi-féle nagyuti ménes (Icicle, Ma<ms, Almos stb.) 31,043 frt. Ilg Pá Ifi Miklós ( Alegresse, Louis d'or, Alzbeta). 28,650 frt. Br. Üchtritz Zsigmond (Benczúr, Metella, Kozma, Alfonso, Achilles II.. Gutkeled. Benza Ida stb.) 27,545 frt. Dreher Antal ur (Dornbusch, Ingó. Kater Trick-Track stb.) 25.158 frt. Egtjedi Arthur ur (Filkó Követ, Utolsó szerelem stb.) 24,665 frt. Blaskovits Miklós ur (Durczás, Bérencz, Botond, Csufondár stb.) 23,730 frt. Gr. Tarnowski János (Panama, Telimena stb.) 23,272 frt. Gr. Esterházy Móricz (Pogányló, Purzbichler, Juckpulver, Tulipán stb.) 22,032 frt. Luczenbacher Miklós ur (Manon. Atheist, Rubel, Fecske, Old Ireland stb.) 21,622 frt. Henckel Laura grófné (Mirevaló, Cerberus stb.) 20,620 frt. Gr. Htnckel Hugó (Suliman, Velocipede, Nádor II., Soldat) 18,465 frt. Wagner Frigyes ur (Pojácza, Yankee. Lady Ann, Gin, Otero stb.) 17,645 frt. Br. Springer Gusztáv (Or-clean, Kis-Iblya, Draw-can-sir, Brute stb.) 17,485 frt. Harkányi János (Clifford) 17,250 frt. Györgyei Illés (Besser, Villám II.. Vihar, Bonne Fortune) 15,505 frt. Br. Fodmaniczky Géza (Vocativus, Delnő) 13,072 frt. Karp. Stud Farm. (Rhadost, Glauca) 12,035 frt. Gr. Esterházy Imre (Hadnagy, Banya) 10.705 írt. Azon tenyésztők, illetőleg ménesek, melyeknek lovai 10.000 frtnál kevesebbet, de 5000 frtnál többet nyertek a következők : báró Laudon E.. gr. Degenfeld Gusztáv, Eleonoraudvar, gr. Choloniewski Ede, gr. Stubenberg József, gróf Seilern Ferencz, gróf Festetics Pál. gr. Esterházy Béla, gr. Esterházy Mihály és gr. Zichy Béla. A badeni uj propozicziók. A baden-badeni nemzetközi lóverseny-egylet, a felemelt dijakkal előterjesztett uj propozicziók tervezetét elfogadta. Az uj propozicziók szövegezése is elkészült már s hozzánk be is küldetett, melyet lapunkban egész terjedelmében nemsokára közölni fogunk. A badeni nemzetközi versenytér 1894-ik évi programmja következőleg fog alakulni : Első nap. vasárnap aug. 26. Eber stein-Rennen 5000 márka. 1800 meter Zukunft s-Rennen 30000 « 1200 « Preis von Iffezheim 5000 « 2400 « Damen-Preis tiszt.-dij és 2000 « 1600 « Oos-Handicap 10000 « 3200 « Altes Badener Jagd-Rennen tiszt.-dij és 10000 « 6000 « Második nap, kedd. aug. 28. Jugend Handicap 5000 márka. 1000 meter Sandweier-Rennen 6000 « 1600 R Fiirstenberg-Memorial t.-d. és 20000 « 2000 « Fremmersberg-Handicap. 2000 « 1600 « Preis von Rhein 5000 « 1000 a Altes Schloss-Rennen 3000 « 3200 « Harmadik nap, csütörtök • aug. 30. Sch war z wald-Rennen 6000 « 1200 « Jubileums-Preis tiszt.-dij és 560Э0 к 2200 « Kosmopolitisches-Handicap 5000 a 1600 к Merlcur-Rennen 2000 « 1600 « Preis der Stadt Baden 6000 « 2400 « Wasserfal Hürdenrennen 2000 « 3000 « Negyedik nap. szombat szept. 1. Chamant-Rennen 6000 márka, 1200 meter Visitors Plate 5000 « 1400 « Preis von Karlsruhe 5000 R 2000 «С Heidelberg Handicap 15000 « 4000 с Gernbach-Rennen 6000 « 1600 R Wellgunde-Steeplechase 6500 R 4000 R Ötödik nap. vasárnap szept. 2. Preis von der Donau 3000 márka 1600 meter Kureerwaltungs-Preis 5000 «T 1400 R Badener Prince of Wales Stakes 30000 « 1300 R Prinz Нетигпп zu SachsenWeimar-Rennen 10000 « 2200 R Abschieds Handicap 5000 « 1200 R Grosse Badener Handicap Steeplechase 25000 « 6000 R