Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894

1894-08-30 / 51. szám

1894 au sus stus 23. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 427 ugyan e két ló között nincs, de kötve hisz­szük, hogy a Szt. István-dij nyerője ennyit adhatna Ilsének. Igy tehát csakis Ilse mentheti meg a dijat Németország részére. A négyéves kancza legutóbb is megmutatta Frankfurtban, hogy kitünö kondiczióban van, jóllehet győzelme a Wiildchensrennenben semmi értékkel sem bir. Lesz-e azonban annyi képessége, hogy a írancziákat a porba sodorja ? Ez a kérdés. Négy föböl áll az a lot, mely Franczia­országot fogja képviselni a futamban ; ez a négy ló : Sylphine, Vendéenne, Claret, és Sarpejeu ; közülök — mondjuk ki előre — a két első mutatta eddig a legjobb formát. Sylphine az idén négyszer futott s egy győzel­met aratott a Prix der Prince des Gallesban (20000 frk 2400 meter), hol oly lovakat mint Oeillet, Lutin, Boudoir, Avoir stb, hagyott maga mögött. E versenyt máj. 17-én futotta le s az óta nem jelent meg nyilvánosan, mi találgatásokra adhat okot, de Sylphine" teljesen egészséges volt — és most is az ; direkt e versenyre készítették elö. Hogy pedig classis­ló, azt igazolja hároméves formája ; igy győzelme a Prix de Malleretben Brocart felett, továbbá a Prix du Petit Couvertben Arnica, Marly stb fölött, s mindenek előtt jó második helye a Prix de Dianeban Praline mögött huszonegyes mezőnyben. Vendéenne az idén futásról futásra javult. Eddig nyolcz versenyben vett részt és három izben győzelmet aratott. Legszebb szereplése a Prix Seymourban aratott győzelme volt Excuse, Feuillage stb fölött, melyeknek mind kilókat adott. A Grand Prixben ötödiknek érke­zett be Dolma Baghtché, Matchbox, Mansour és Gospodar mögött. Legutóbbi szereplésekor, a Prix de la Société cTEncouragementban harmadik lett Brocatelle és Bapallo mögött, de lovasa hibájából, mert korai versenybe hozatalával kelleténél többet kivett belőle. Vendéenne eddigi formái teljesen kielégítők s a külföldi sajtó nagy része jobbnak tartja Sylphinenél, habár erre mértékünk nincs. Egy körülmény azonban nagyon figyelembe veendő Vendéennél, t. i. hogy ha ázott lesz a talaj, a ló — mint minden Saxifrage-ivadék — sokkal jobban fog futni, mint más alkalommal. Claret eddigi formája nem közelíti meg emii­tett honfitársaiét. Közte és Vendéenne között a Grand prix de Bruxellesböl lehet mértéket vonni. Feuillage ugyanis e versenyben Claret­töl öt kilót kapott s igen könnyen verte meg; a Prix Seymourban ellenben Vendeennetöl hét és fél kilót kapott s csak a harmadik helyet occupálta Vendéenne és Excuse után. Sarpejeu nagyon közepes classisu ló, mely­nek vajmi kevés kilátása van a végcsatába való beleszólásra s lehet, hogy nem is fog indulni. Rekapitulálva az egészet, a franczia lova­kat várjuk elöl a nagy ütközetben s közülök azt hiszszük hogy Sylphine fog először átvágtatni a czélvonalon Vendéenne előtt, mig Usé­nek csak a harmadik helyet jósoljuk. Németország. Baden-Baden. Első nap. Augusztus 26. I. Eberstein-Rennen, 5000 márka. 1800 m Naumann В. 3é stp m Ebersbach Pumper­nickel—Carlrossie 49 к. E. Martin 1 Br. Oppenheim E. 6é sgu h Prismoid 55) kilo Sharpe 2 Del Banco S. id p m Cesario 64 k. Barker 3 Nem helyezve : Viscount (Elliot). Helot (Barton), La Fleurette (Rawlinson), Gazelle (H. Madden). Tot. : 10:61. Helyre: 50:101, 108. Egy hoszszal nyerve, fél hoszszal a harmadik. II. Zukunftsrennen 30,000 márka, kétéveseknek 1200 m. Lang-Puchhof К. p к Gloire de Dijon Galopin —Rosegarden 54 к. Robinson 1 Gr. Henckl L. p m Sal Chali Chalili — Scotch Melody 51 к. Elliot 2 Möns. Veil-Picard p к Obock Xaintrailles—; Athalie 54 к. Ware 3 Hg Fürstenberg p m Robert Fiilmen—Ceinture Dorée 53 к. Barker 4 Br. Falkenhausen sga m Impuls Fűimen — Comtesse Caroline 54? к. Busby 5 Möns. F. Coppée p к Bisque Fra Diavolo — Biscotte 57) k. Griffitsh 6 Nem helyezve : Saladin (Dodge), SpirifankerlißaWan­tine), Nebelstern (Jones), Icarus (Rawlinson), Mero­winger (Sharpe), Omnium II. (Rolfe,), Capuchon (Woodley). — Tot. : 10:66. Helyre : 50:125, 219, 502. Egy hamis start után, melynél Merowinger messze kitört, leesett a zászló, s Obock, Capuchon, Impuls és Icarus szinei látszottak az élen, mig a többiek egy csomóban csak Omnium II. egészen hátul. Az egyenesig e sorrend nem is változott s itt Gloire de Dijon hatalmas szökésekkel egyszerre csak a front­ban termett, ugyanekkor Bisque is előtört s Obock mellett helyezkedett el, de Gloire de Dijon mellett egy pillanatra sem tudott galoppozni s ö is mint a mezőny legnagyobb része, a befutón verve volt már. A távoszlopnál gyönyörű speeddel rohant elö Sal Chali, de a czél felé canterezö Gloire de; Dijont be­érni nem tudta, s két hoszszal második lett ^ utána, egy hoszszal Obock előtt, melyet Robert, Impuls és Bisque követtek. Spirifankerl egy pillanatra sem volt versenyben s mint az utolsók egyike ment át a czélvo­nalon. Érték: 30,900 márka I., 2400 márka II., 900 márka III. Gloire de Dijon pedigreeje : ы> в св З tó ce tó I Voltigeur Nan Darell-kancza The Flying man Dutch­Merope King Tom Woodcraft Hermit Voltaire Martha Lynn Birdcatcher Nan Darell Bay Middleton Barbelle Voltaire Velocipede anyja Harkaway Pocahontas Voltigeur Wedding Day-k. Newminster Mabille Seclusion Parmesan Rigolboche III. Preis von Iffezheim. 5000 mka. 3éves. 2400 m. May V. ur sz к Königskrone Recorder—Köni­gin 57 к. E. Martin 1 Br. Oppenheim E. stp к Riviera 52 к. Sharpe 2 Br. Falkenhausen sga к Nirwana 55 k. Busby 3 Tot. : 10:12. Erös küzdelem után | hoszszal nyerve, rossz harmadik. IV. Damenpreis. Tiszt.-dij és 2000 mka. 1600 m. Tiszt.-dij a nyertes lovasának. Hg Hohenlohe О. 4é sga m Romito Pumper­nickel — Rhea Sylvia 67) к. gr. Westphalen 1 Suermondt H. 6é p m Tambour Major 68) k. Suermondt hdn. 2 Weinberg H. 3é p m Waldmeister 59) к. Tul. 3 Nem helyezve: Starlight (mr Tippler), Greg (Eynard hdn.), Gateshead (Gore), Armada (br. Dewitz). — Tot.': 10:37. — Helyre: 50:125, 100. — Canterben harmadfél hoszszal nyerve, fél hoszszal harmadik. V. Oos-Handicap. 10,000 mka. 3200 m. Haniel R. 5é sga к Pagode Escogriffe— Prenez Garde 49) к. Heckford 1 Spiekermann száz. 5é sga m Frischgesell 59) kilo Wheeler £ Graditzi ménes 3é sga m Goldschaum 53 kilo Ballantine 3 Möns. Veil-Picard 4é stp m Saint Fer-jeux 69 kilo Ware 0 Tot. : 10:42. — Helyre : 50:118, 128. Három hosz­szal nyerve, öt hoszszal a harmadik. VI. Altes Badener Jagdrennen. Tiszt.-dij és 10.000 mka. 6000 m. Sydow kap. id stp к Wellgunde Martini— Wan­derlust 75 к. Tul. 1 Suermondt H. 6éves sárga h Frondeur lb kilo Suermondt hdn. 2 Mr W. B. Purefoy id p h Bouchal-na-Sleve lb kilo Mr Gore 3 Tot. : 10:16. Canterben tiz hoszszal nyerve Fron­deur ellen, mely elbukott, fejhoszszal harmadik. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. Hazai félvér-méneseink. 21. Szomolányi félvér ménes. A ménes tulajdonosa gr. Pálffy József Szomolá­nyon. (Posta és távírda helyben, vasútállomás Nagy­Szombaton). A kanczaállomány áll : 20 igás kanczából (nori és norfolki fajta), melyek egy Nonius mén által fedeztetnek. Eme kanczák ivadékai nem kerülnek eladás alá, hanem a gazdaságokban mint igáslovak használtatnak el ; 45 magas vérű angol kanczából, melyek jelenleg csakis telivérménnel fedeztetnek és pedig részben : 1. Panzerschiff által (stp m, ell. 1884. ap. Wenlock, any. Spiegelschiff, Speculumtól) Angliában futott 17-szer; nyert 13-szor, második kétszer, helyezetle­nül kétszer (többi közt az ascoti Biennial Stakes, a goodwoodi Bichmond Stakes, stocktoni Hardwicke Stakes, doncasteri Campagne Stakes nyerője.) 2. Quickmarch által, sötétpej mén ell. 1885. apja Tattoo (Belladrum— Stockwell) anyja Marchaway) Írország legnagyobb steeplechase-ének nyertese. A közelmúltban a ménesben a következő mének fedeztek : 1. Zivatar, volt kisbéri s jelenleg mezöhegyesi törzsmén (North Star III.—80. sz. Furioso.) 2. Pásztor (Cambuscan—Lady Patroness). 3. Routier (Uhlan—Reine). 4. Bálvány (Buccaneer— Lady Florence). Az anyakanczák nagy része igás munkára hasz­náltatik. A csikók a Kis-Kárpátokban fekvő hegyi legelökön neveltetnek. Nagyon bőven abrakoltatnak, mert a ménes czélja : a tulajdonos magánhasználatán kivül eladásra ke­rülő carossierek és nagy suly alá való vadászlovak nevelése. Az idomitás otthon történik. A földmivelésügyi miniszter Mezőhegyesen. Gróf Festetics Andor földmivelésügyi miniszter e hó 24-én Mezőhegyesre utazott a ménesbirtok megtekintézére. A minisztert gróf D'Orsay örnagy-ménesparancsnok és Juhász Bálint a ménesbirtok igazgatója kalauzol­ták. A miniszter megszemlélte a nagy Nonius anya­ménest, a választott csikókat, az egyéves méneket, a Gidran-ménest, a magyar fajtájú gulyát, az öntözhető rétet, a kendergyárat, az 1—2 éves magyar fajtájú bikákat és több gazdasági majort, a sertés-állományt és több csoport hizlalásban levő öklöt. A simmenthali bikákkal keresztezett és ez idő szerint már igen jól meghonosodott kuhlandi fajta tehenészetet és az uj elevátort. A miniszter nagy ér­deklődéssel szemlélte meg 2-napi ott tartózkodása alatt a 32000 kataszteri hold kiterjedésű és 18000 darab állatállománynyal biró ménesbirtokot. A föld­mivelésügyi miniszternek eme szemleutja folytatása amaz utazásoknak, melyeket a miniszter a tárczája kezelése alá tartozó intézmények megismerése végett a mult héten a kisbéri ménesintézeten megkezdett. * • * Öszi lóvásár bejentései. Az Orságos Magyar Gazda­sági Egyesület folyó évi oktober hó 5—9-ikén a Tattersallban (Külső Kerepesi-ut) a m. kir. ménesinté­zetek anyagának árverésével kapcsolatban tartandó öszi lóvásárjára eddig bejelentettek: Kubinyi Márton Erdö-Tarcsa, egy négyes jukker fogatot, Halász Aladár Csány, egy kettes jukker fogatot, dr. Karsay Sándor két hátast, Laszkáry Gyula Romhány, egy paripát, br. Jeszenszky Sándor egy négyes jukker fogatot, Szent-Ivány Farkas, Gomba, egy négyes fogatot.es egy hátast, gróf Esterházy László Sárosd, egy kettes fogatot, Széchenyi Aladár gr. Lábod, egy kettős jukker fogatot, Stubenberg József gróf, Székelyhíd, egy négyes fogatot és két hátast, Lyka Döme Pázmánd, egy hátast, Eigner Adolf Tass, egy hátast, ifjabb Széchenyi Imre grf. Somogyvár, egy kettes jukker fogatot és egy paripát. Kubinyi György Bpest 1 paripát. Lóvásárok Magyarországon. Budapesten a f. hó 26 és 27-én tartott országos lóvásárra 3028 db. lovat hajtottak föl, melyek közül eladatott 657 db. a következő árakon: hátas ló 110 —300 frton. jukker 100—320 frton, hintós ló 140— 320 frton, igás kocsiló nehezebb 100—240 frton, ponny 40—70 frton, fuvaros ló 65—90 frton, paraszt ló 50 —100 frton, bécsi vágóra 8—66 frton, állatkert részére 6—15 forintig.

Next

/
Thumbnails
Contents