Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894
1894-08-28 / 50. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 421 dúlás s Pauipuska szinei látszottak az élen Dynast, Daisy B.-vel a nyomában, mig Ossi a hátvédet képezte. A szögletnél Dynast két izben is kísérletet tett, hogy előre jöjjön, de ez nem sikerült neki, mert utja el volt zárva. Csak a táv után jöhetett ki a csomóból, melyből a kül pályán Kokárda is kibontakozott. A finish e két ló között folyt le immár, s Kokárda másfél hoszszal biztosan aratta győzelmét Dynast ellen, mig Daisy В. harmadik lett. A második ló lovasa által a nyerő ellen keresztezés miatt emelt óvásnak hely nem adatott. Hét pályázóból alakult a kétéves nyeretlenek dijának mezőnye s Nono lett a feltétlen kedvencz ugy a ringben, mint a gépeknél s mellette még csak Alispánra fogadtak erösebben. Nono indulás után a barrier mellett rögtön az élre szökött s jó iramban mutatta az utat Csatáry, Bácsi, Terebes stb. előtt. A szöglet után a rövid oldalon Nono mellett valamennyi ló meg volt már verve s közülök még Bácsi és Alispán próbálták a vezetőt megszorítani. De hiábavaló volt törekvésük, mert Nono lovasának, Adamsnak, semmi fáradságába sem került másfél hoszszal nyerni versenyél Bácsi ellen, mely nyakhoszszal utasította a harmadik helyre Alispánt Csatáry előtt. Kilátások a budapesti lóversenyek hetedik napjára. Augusztus 28. Két, minden tekintelben'érdekesnek ígérkező itemben élvezetes sporteseményeknek lehetünk tanúi a mai napon. A két piece a remek liszteletdijjal és nyolczezer koronával dotált Igazgatósági-dij (1300 méter), és a tizezer koronával díjazott Nyári kísérleti verseny (950 méter) két és hároméves lovak számára. Sportszempontból különös érdekkel és értékkel ez utóbbi bir, mert finishénél már fogalmunk lehet majd, hogy hogyan is viszonylanak a két korosztály legjobbjai egymáshoz, melyik jobb, az idei vagy a jövő évi Derbyévjárat ? E dijban értesüléseink szerint a következő mezőnyt várhatjuk a startnál^ 2é Csapláros 2é Gyöngy 2é Anicza 3é Demetrius 3é Appetit 3é Gar 52} к. lov. Carlyle. 51 k. « Huxtable. 51 k. « Kesp. 60} k. « Smith. 59 к. « Adams. 60} к. « Vinall. Végig haladva a lisztán, Csaplárossal kezdjük. A Charibert-mént tulajdonképen a Szt. Lipót-dijban aratott győzelme óta futni még nem láttuk, mert szereplése — felbukása — a Metropole-dijban, későbbi képességéről semmi adatot nem nyújtott. Igaz ugyan, hogy Csapláros a Szt. Lipót-dijban csak egy Margitot vert meg, de az a Margit akkor úgyszólván kondicziójának tetőpontján volt már, mit később a Károlyi emlék-versenyben aratott győzelme is bizonyít ; azonkívül valóban imponáló volt a styl, melyben Csapláros maga mögött hagyta az egész társaságot. Mi a Charibert-ivadékban igen jó lovat sejtünk s nem habozunk kimondani, hogy Csapláros lesz a mai verseny hőse. Mert mik az ellenfelei? Gyöngy azt a jo hirt, melyet róla keltettek, tönkre silányitotta a kétévesek nagy handicapjében mutatott formájával ; Anicza nem az a ló, a mi tavaszszal volt, és nem is az a klasszis ; Demetrius nem ebbe a társaságba való, s öt is mint Appetitet, az Augustusi handicapet szem előtt tartva feltétlenül tarlja Gar. Igen, és csakis ez utóbbival lehet komolyan foglalkozni ; mily bámulatra méltó képességről tett tanúbizonyságot e Garuda-mén, midőn a hasonló távú Augusztusi Handicapban absolute és relative óriási terhével (62£ k.) fejhoszszig felfutott a holtversenyben beérkezett Appetit és Glaucához, melyeknek tizennégy fontig adott sulyengedménvt és oly jeles flyereket hagyott maga mögött, mint Toncsi, Old Ireland, Cerberus stb. Mi Garnak e formáját nagyon kiválónak tartjuk s lehet, hogy még Csapiárosnak is keserűvé teszi a versenyt. A nap másik nagy futamára : az Igazgatósági dijért valószínűleg a következőket lógjuk küzdeni látni : 4é Louis d'or 59} k. lov. Adams. 3é Álmos 54} k. « Huxtable. 4é Filkó 50} k. « Ibbet. 3é Glauca 50} k. « Hyams. 3é Grisette 50} k. « S. Bulford. 3é Kozma 59} k. « Smith. *4é Clifford 62 k. « ? *4é Orvért 63 k. « ? * Kétes induló. Tehát minden bizonynyal hat lovat fognak a vörös zászló alá küldeni s közülök meghányva-vetve a chanceokat, Álmost és Kozmát kell, mint klasszis tekintetében atöbbinek messze fölöttük állókat, említenünk. Most csak az a kérdés, melyik a jobbik ? A Szent István-dijban Álmos egy hoszszal Kozma előtt jött be, csakhogy akkor tiz kilót, most pedig csak öt kilót kap a Kisböske-méntöl. De ne feledjük el, hogy a mennyivel kedvezőtlenebb volt akkor Almosnak a táv, épp annyival kedvezőbb volt Kozmának s most e versenyben, azt hiszszük, hogy megfordítva van; Kozmának rövid az 13ÖÓ méter. S midőn mi mégis az utóbbit favourizáljuk elsö sorban Álmos előtt, teszszük azt azért, mert Kozma sokkal különb klasszisba tartozik mint az Agnetta-mén s ezenkívül óriási speeddel rendelkezik, melynek segítségével a nem éppen kedvező távon is győzelmet arathat. A többi futam nem sok érdekességet igér s kötve hiszszük, hogy nagy m zönyöket láthatnánk a startoknál, legfeljebb négy —öt lovas piecekre van kilátás. A Kétévesek claiming-handicapjét az 1300 méter távon, jóllehet a topweightet viszi, alig lehet elvitatni Hüteleniöl s mellette alig találunk lovat, melyet másodsorban favourizálhatnók, talán a sok rossz ló között Culottenak van a legjobb esélye. Az Eladóverseny nevezettjei között Hékás és Eisa a kiválasztottunk s figyelembe véve a nagy suly-különbözetet, az utóbbinak pártjára állunk. A GátversenyHandicap tiz nevezettje közül öt a Zsombok idomár keze alatt van, de nem hiszszük, hogy a qualitás a quantitással összhangzásban legyen s akármelyik közülök Athletát megverhesse; mint jó külotdali esélylyel biró lovat, Joujout ajánlhatjuk. Az Istállók dija 1400 méterén, ha Grisette itt jelenne meg a startnál, nem gondoljuk, hogy babérok nélkül térne vissza ; távolmaradása esetén Lindenberg és Na hallja birnak a legjobb esélylyel. A kétévesek versenye, melylyel a nap végződik, Kezdet startolásával már el van dőlve, s helyre Bácsi a?legjobb a nevezettek között. Programm. Budapesti versenyek 1894. Nyári meeting. Nyolczadik nap. Kedd, augusztus 28. I. Kétévesek claiming handicapje. 2000 kor. 1300 meter. (15 aláirás). Hütelen 60 Extrapost 53 Tajték 58} Giza 50 Countess 57} Daisy В. 50 Heartless .-.7} Gerely 46 Culotte 56} Chitty 45} II. Eladóverseny. 2000 kor. 1600 m. (17 aláírás). 3é Coeur-net 1000 kor. (10 е.) 48} 3é Hékás 10,000 kor. 58} 3é Málva 2000 kor. (7 e.) 51} 4é Elsa 1000 kor. (10 e.) 53 3é Fecske 6000 kor. (3} e.) 55 3é Chrysantheme 2000 kor. (7 e.) 51} 3é Mauserl 10,000 kor. 58} III. Gátverseny Handicap. 2000 kor. 2800 m. (17 aláirás). 5é Donald 73 3é Murzuk 60 4é Athleta 68} 3é D'Artagnan 60 4é Madame 62 3é Joujou 55 3é Hannah 61 3é Highland Lassie 54 3é Strolch 60 3é Jewel 53} IV. Igazgatósági dij. Tiszt, dij 8000 kor. 1300 m. (16 aláirás.) 4é Louis d'or 58} 3é Glauca (2} e.) 50} 3é Álmos 54} 6é Benczúr (2} t.) 61 4é Clifford (3} t.) 62 3é Grisette (2} e.) 50} 3é Actionár (2} e.) 52 4é Or-vert (3} t.) 62 3é Tritsch-Tratsch II. (5 e.j 48 4é Filkó 58} 3é Algebra (2} e.) 50} 4é Cerberus 58} 3é Kozma (5 t.) 59} 3é Mindenes (2} e.) 52' 3é Gar (2} e.) 52 V. Istállók-dija. 2000 korona. 1400 m. (11 aláir.). 3é Na hallja 54} 3é Lindenberg (2} t.) 58} 3é Ékes 54} 4é Népdal 59 3é Siesta 56 3é Couleur 54} 3é Marion (2} e.) 52 3é Algebra 54} 3é Demetrius 56 3é Appetit (2 t.) 56} 3é Grisette (2 t.) 56} VI. Nyári kisérleti verseny. 10,000 kor. 950 m. (11 aláirás.) 2é Csapláros 52} 3é Demetrius 60} 2é Geh'weg 51 2é Kezdet 52} 3é Mindenes 60} 2é Grandezza 51 2é Gyöngy 51 3é Appetit 59 3é Glauca 59 3é Gar 60} 2é Anicza 51 VII. Kétévesek versenye. 2000 kor. 950 meter. (8 aláirás.) Borostyán 54} Madrilena 54} Rasmer 54} Kezdet (2} t.) 58} Góbé 56 My Darling 54} Bácsi 56 Gunpowder 54} Prognostic. Budapesti versenyek 1894. Nyári meeting. Nyolczadik nap. Kedd, augusztus 28. 1. Kétévesek claimiug-handicapja: Hütelen, Culotte. 2. Eladóverseny : Elsa, Hékás. 3. Gátverseny-handicap : Athleta, Joujou. 4. Igazgatósági dij : Kozma, Álmos. 5. Istállók-dija : (Grisette), Lindenberg, Na hallja. 5. Nyári kisérleti verseny : Csapláros, Gar. 7. Kétévesek versenye: Kezdet, Bácsi. Kilátások Baden-Badenre. Második nap. Augusztus 28. A mai nap great attractionjét a Fürstenberg Memorial képezi, az a nagy uj verseny, mely a St. Leger-Handicapot helyettesíti, s mely három- és négyéveseknek van nyitva. A német telivér-tenyésztés ebben az értékes tiszteletdíjjal és 20,000 márkával díjazott versenyben egyedül Vorsicht által lesz képviselve, mert az utolsó hirek szerint Sperber, a német Derby-nyertes, nem vesz részt az ütközetben. Az indulók névsorát ebben a lisztában adhatjuk : Fürstenberg-Memorial 2000 méter. Hg Arenberg 3é p m Claret 55 к. lov. J. Watkins. Gr. Clermont-Tonnerre 3é p Mansour 53 k. lov. Dodge. Naumann В. 36 sga к Vorsicht 48 к. lov. Elliot. Oluf H. 3é p m Alconbury 57 k. lov. F. Sharpe. Veil-Picard 3é sga к Floride 53} k. lov. Ware. Németországnak nagy támasza van azonban Alconburyban, mely ugyan ott trainiroztatik, de ez a ló nem az ö tenyésztése s tulajdonosa sem német, hanem dán. A Paradoxivadék még ebben az évben veretlen, s legszebb szereplése volt. midőn a Hansa-dijban maga mögött hagyta Ilset, Birkhahnt, Perle d'ort, Cesariot és másokat. Hogy azonban azt lehessen mondani, hogy Alconbury négy kilót tud adni Mansournak, akkor legalább is oly jónak kellene .lenni, mint Dolma-Baghtché vagy Matchbox. Mert a gr. Clermont Tonnere mène a Grand prix de Parisban csak két hoszszal maradt Matchbox mögött, melyet egy nyakhoszszal vert meg Dolma Baghtché és" oly lovak voltak utána, mint a Derbyhérosz Gospodar, Vendéenne, Ravioli, Gouvernail és mások. E formája után itélve, Mansour messze fölötte áll Claretnek és Floride1*