Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894

1894-08-26 / 49. szám

414 A verseny tehát egész biztosnak látszik Kis lblyára nézve s nem találunk lovat, mely megverhesse e Kisbaba-kanczát ; — Mirevaió nem stayer, Zenit nem az a klasszis, Supe­rabo eddig nem mutatott annyit, hogy Kis Iblyával galoppozhassék : marad tehát még Satanella, mely, miként Kis Iblya, nagy javu­láson ment keresztül s nem lehetetlen, hogy a nagy sulv-differenczia következtében. Kis Iblyának keserűvé fogja tenni a versenyt. A bevezetésül szolgáló Claiming Stakes 1400 méterjére kiválóbb lovat nem találunk, Meissonier nem fog a startnál megjelenni, mert csütörtöki győzelme után mereven tért vissza boxába. — Anninger és Elsa volnának igy a figyelemre méltók s közülök inkább az elsőt favourizáljuk, jóllehet sokkal rosszabbul áll a súlyban mint Elsa, de az utóbbi a vég­küzdelmekben hátra szereti vetni a fülét, s igy positive nem lehet vele számolni. — Mau­serl, ha kedve lesz futni és nem akadékosko­dik, csinálhatna valamit. A Vigasz-díj legjobb esetben is csak match­ché fog törpülni, mert Alag nincs itt, s igy Coalition és Grisette mérkőzhetnek egymással. — Az utóbbi győzelme holt biztosnak látszik s lehet, hogy csak egymaga fog elsétálni a birói páholy előtt. A Gátversenyben múltkori rossz szereplése daczára Délibáb pártjára állunk, mert akkor jó esélyeit az utolsó ugrásnál egy botlással tette tönkre. Veszélyes ellenfeleit Galamb és Becwa­ban keressük ; Märchennel még nem számolhatunk, nem tudván mily képessége van uj pályáján ; klasszist tekintve, Délibábot is meg kellene szorítania. A Welter-Handicap, miként hétfőn, ugy ma is, ugy látszik, hogy Baronin ps Paszománt között fog lefolyni, akkor hét, most kilen­czedfél kilo van közöttük, de e különbség teljesen kiegyenlíti a két ló chanceait, s mi­dőn mi most mégis Paszomántot Baronin elé helyezzük, teszszük ezt azért, mert hétfőn az utóbbi jó starttal ugrott el. Jó küloldali esélyt Metellának jósolunk, mig Old Ireland­ban, mint tultrainorozottban már nem igen hiszünk. A kétévesek Claiming-Handicapje, figyelembe véve a 950 meteres távot, Daisy В. zsákmá­nyának látszik lenni, mert a második napon a hasonlótávu versenyben sokkal jobban (jó harmadik) futott, mint hétfőn az 1300 méteres pieceben. Mellette mint komoly jelölt Dynast állitható fel ; nem lehet azonban figyelmen kivül hagyni azt a lovat sem, melyet Szemere M. ur küld a starthoz. A kétévesek nyeretlenek versenyében Nono talán végre valahára le fogja tenni maidenségét ; hisz annyiszor futott már figyelemre méltóan; Alispán, mely a nagy handicapben szép sze­repet játszott, lenne a legveszélyesebb ellen­fele, feltéve, hogy nem lesz rövid neki a táv. Az outsider chanceok legjobbikát pedig In­terregnum viszi a starthoz. Programm. Budapesti versenyek 1894. Nyári meeting. Hetedik nap. Vasárnap, augusztus 26. I. Claiming Stakes. 2000 kor. 1400 m. (8 aláirás.) 3é Coeur-net 1600 kor. (10 е.) Щ 3é Málva 3000 kor. (5 e.) 491 4é Elsa 3000 kor. (5 e.) 531 3é Highland Lassie 1600 kor. (10 e.) 441 3é Anninger 6000 kor. 541 3é Váratlan 6000 kor. 541 3é Meissonier 6000 kor. 56 3é Mauserl 3000 kor. (5 e.) 491 II. Vigasz-dij. 2000 kor. 1800 m. (3 aláirás). 3é Coalition (2} e.) 44} 3é Grisette (21 e.) 441 4é Alag (5 е., 7 t.) 56 v 1 ' ' III. Gátverseny. 2000 kor. 2400 m. 6é Délibáb 71 3é Strolch 60 3é Amulet 60 3é Jewel 60 3é Galamb 60 3é Becwa 60 3é Murzuk 60 4é Märchen 69 IV. Elnöki dij. 8000 kor. 2600 m. (8 aláirás). 3é Tritsch Tratsch II 47} 4é Kis Iblva (3} t.) 61 4é Mirevaió (1} t.) 60} 4é Zenit 59 3é Satanella 50 öé Icicle 60 4é Märchen 57} 3é Superabo 51} V. Welter-Handícap. 2000 kor. 950 m. (14 aláirás.) 4é Louis d'or 68 3é Metella 59 4é Cerberus 67} 6é Old Ireland 59 3é Actionär 62} 3é Hendrik 56 3é Demetrius 61} 3é Paszománt 50} 3é Baronin 59 3é Marion 46} VI. Kétévesek claiming Handicapja. 2000 korona 950 m. (12 aláirás.) Fred 60 Daisy В. 51} Tajték 60 Dynast 51} ; Ossi 59 Wynand Fockink 51 Pampuska 57} Gerely 47} ; Kokárda 51} Chitty 47 í VII. Kétéves nyeretlenek dija. 2000 kor. 950 111. (14 j aláirás.) ! Terebes 56 Interregnum 54} Sükkösd 56 Madrilena 54} Maupel 54} May Darling 54} Nono 54} Napagedl 56 Rasmer 54} Pampuska 54} Alispán 56 Csatáry 54} Grande Reserve 54} Bácsi 56 Prognostic. Budapesti versenyek 1894. Nyári meeting. Hetedik nap. Vasárnap, augusztus 26. 1. Claiming Stakes: Anninger, Elsa. 2. Vigasz-dij : Grisette. 3. Gátverseny : Délibáb, Galamb. 4. Elnöki-dij : Kis Iblya, Satanella. 5. Welter-Handicap : Paszománt, Baronin. 6. Kétévesek Claiming Handicapje: Daisy В., Dynast. 7. Kétéves nyeretlenek dija : Nono, Alispán. Kilátások Baden-Badenre. A baden-badeni öt napból álló nemzetközi verseny-meeting ma délután veszi kezdetét a gyönyörű Oos-völgyben. A gazdagon kiállított programúi nem csak a német istállókra gya­korolt vonzóerőt, hanem a külföld, kiváltkép Francziaország istállótulajdonosait is rábírta, hogy lovaikat tffezheimba küldjék. Franczia­ország, mint az elözö években, ugy most is nagy íottal jön Badenbe s minden nagyobb versenyben ott lesznek kiküldöttjei a vörös zászlónál. Monarchiánk is részt fog venni egyedeivel egy-két versenyben, de nem nagyon biztató a remény, hogy babérokat fognak lovaink odakünn aratni. — Annál inkább a fran­cziák; majdnem bizonyosnak látszik, hogy az ö telivértenyésztésük fog dominálni a mee­tingen, különösen annak két nagy dijában, a Zukunftspreisban és a Jubileum-dijban. — Ez utóbbi csak csütörtökön fog lezajlani, s igy annak megbeszélését jövő számaink egyikére hagyjuk s itt csak az elöl emiitett verseny­nyel, mely a mai napon küzdetik ki, fogunk foglalkozni. Először is, hadd álljon itt a pályázók lisz­tája, megjegyezve, hogy a csillaggal jelöltek franczia tulajdonban levő lovak : Zukunftspreis. 30,000 márka. 1200 méter. *) Comte Clermont Tonnerre p m Saladin 55} kilo Lov. Dodge Möns. T. Coppée p к Bisque 51} k. Lov. Griffitsh Gr. Esterházy Miklós p к Spirifanlcerl 53 kilo. Lovagolja Ballantine Br. Falkenhausen E. sga m Impuls 54} к. Lov. Busby Hg Fürstenberg p m Robert 53 k. Lov. Barker Ugyanannak sga m Sujet mixte 52 k. Martin Ugyanannak sga m Nebelstern 51 k. Lov. ? Gr. Henckel L. p m Sal Chali 51 к. Lov. Elliot Lang-Puchhof К. ur p к Gloire de Dijon 54 к. Lov. Robinson Br. Oppenheim E. sga m Merotv inger 53 kilo. Lov. Sharpe *)Mons. A. de Saint Alary sga m Omnium П. 58 к. Lov. Rolfe *)Mons. E. Veil-Picard p m Capuchon 54} Lov. ? *)Ugyanannak p к Obock 54 k. Lov. Ware A fogadási piaczon Obock, Saladin, Spiri­fankel és Omnium II. leginkább a kereslet tárgyai. A startnál megjelenő öt franczia ló között kétségkívül legjobbnak Saladin-1 kell tartani, A Firament-ivadék mind két versenyét a bou­lognei prix de Conscritset és a cabourgi Prix Calenget nemcsak hogy megnyerte, hanem a legközönségesebb canterekben vitte haza. A boulognei győzelme azonban nem sokat nyom a latban, mert semmit sem hagyott maga után, de annál értékesebb cabourgi diadala. Jóllehet hat font többletet vitt nyergé­ben, a távoszloptól fogva semmit sem engedett közelébe, melyek között későbbi szerepléseiket tekintve, jó klasszisu youngsterek is voltak, igy Honny Sóit stb. Saladin, melytől istállója nagy dolgokat vár még, mint igazi nagy 16 aratta e győzelmeit, melyek arra késztetnek ben­nünket, hogy ö benne keressük a nyerőt. Bisque, a Belgiumban nevelt csikó, eddig három versenyt nyert meg, köztük egy walko­vert. Miután Brüsselben a Prix de la Societét igen könnyen vitte haza öt társa ellen, Gent­ben még sokkal könnyebben aratta győzelmét a Grand Criteriumban. Hogy hogyan viszony­lik Bisque a franczia, vagy a többi lóhoz, arról még semmiféle mérték sincs, de trai­nerje. G. Bartholomew, nagyon meg van vele elégedve s igen bízik benne. Omnium II. eddig csak egy izben startolt a Prix d'Essai des Poulainsben, melyet igen erös küzdelem után egy nyakhoszszal nyert meg Launay ellen, mely után fél hoszszal Honny Sóit lett harmadik a tizenötös mezőny­ben. Omnium II. e győzelmét csakis előre haladt conditiójának köszönhette, melylyel Launay-t és Honny .Sóit, melyek felényire sem voltak oly fitek, mint ö, az utolsó métereken lefoghatta. Obock két izben veretlenül startolt. A Prix de l'Allierben, Pole Start, Salanbot és más négy társát verte le, a Deuxième Criteriumot pedig három társa ellen nyerte meg igen könnyen. Capuchon eddig még nem aratott győzel­met s a versenyben csakis istállótársának segitségül van kiküldve. A német lovak szine java áll ki ma dél­után a vörös zászló alá s igaz ugyan, hogy hazá­jukban már több figyelemre méltó szereplést láttunk tőlük, de mit ér mind az, mikor leg­nagyobb részüket tartja Spirifankerl? Mi a német lovaknak semmi esélyt sem jósolhatunk a dijban, épp igy nem kecsegtethetjük magun­kat Spirifankerl esetleges győzelmével, mert az, hogy megnyerte a hamburgi Criteriumot a német lovak ellen, nem jogosit fel bennün­ket, reményeket táplálni iránta; meg aztán Spirifankerlt mi határozott llyernek tartjuk, melynek az 1200 meter már hosszú lesz. Ily körülmények között azt hiszszük. hogy az idei Zukunftspreist Saladin viszi haza Franczia­országba Obock előtt, mig Spirifankerl talán a harmadik helyet fogja okkupálni. A mai napon lovaink közül több egy sincs nevezve, s érdekesebb itemek közül döntésre kerül az Iffezheimi-dij (5000 mka. 2400 m.), melyben a német Derby-herosz Sperber is startolni fog ; továbbá az (Jos-Handicap (10.000 márka 3200 m.), mely előreláthatólag a franczia lovak zsákmánya lesz, mert Német­ország Goldschaumot, mint e versenyben legjobb lovát, állithatja csak ki ellenök. A Jubileum-dijban végül, melyre még visszatérünk, a következő lovak fognak, érte­süléseink szerint, startolni. Graditzi ménes 4é sga m Birkhahn 58} к. Lov. Ballantine Hg Arenberg A. 3é p m Claret 58 к. Lov. E. Walkins Möns. P. Aumont 3é p к Vendéenne 56} kilo. Lov. Griffitsh Möns. Blanc 3é sga m Sarpejeu 56 k. Lov. Dodd Hg Fürstenberg 4é p m Rushlight 62 к. Lov. Barker Möns. L. Merino 4é sga к St/lphine 62} к. Lov. Dodge Br. Münchhausen 4é p к lise 57 к. Lov. E. Martin Gyepérdekiiek Legközelébb Fenék-ménes és Mr. Smith fölvett ver­senyző nevek az 1894. évre hivatalosan beiktattattak.

Next

/
Thumbnails
Contents