Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894

1894-03-25 / 13. szám

ПК VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1 й У4. márczius 25. A kortehertáblázatok elvi alapját ama tapasztalati tény képezi, hogy altalában véve az idősebb ló sziv<»sabb és kitartóbb mint a fiatalabb, s ennélfogva, a lovak koraval és a távolság növekvésével az idősebb ló mind­inkább nagyobb terhet vihet, mint a fiatalabb. Az idő előrehaladtával azonban a fiatalabb ló mindinkább fejlődik és pedig aránylag többel fejlődik, mint az idősebb ló. s ez oknál fogva a leberdifferenezia annál kisebb lesz a különböző korú lovak között, mentől inkább közeledünk az ősz felé. A mi teherskálank jelen alakjában 1890. julius 1-étől van érvényben. Közelebb áll az angol leherskálához,mintáz uj német teherskála, pókban. A mi régebbi teherskalánk még köze­lebb állt az angolhoz, mint a mostani, de ama körülmény, hogy jelenlegi tehertáblázatunk szerint, a tavaszi hónapokban a bároméves lovak enyhébb terhet vihetnek, mint Angliaban. indokát talalja égalji viszonyainkban, mely a fiatalabb lovak korai fejlődésére kevébbé kedvező. Az uj német teherskala általában valamivel (2 kilóval magasabb regiókban mozog, mint a monareiiiankbeli. vagy az angol teherskála, s jellemző tulajdonsága, hogy a fiatalabb s az idősebb lovak között általában nagyobb teherkülönbözet van megállapítva, mint nálunk vagv Angliában. szonyai a miénknél még jóval kedvezőtleneb­bek s ama kedvezés, melyben a fiatalabb lovak az idősebbek ellenében, a tehertáblázat határozmányai értelmében északi szomszé­dainknál azegész év folyama alatt részesülni fog­nak csupán e körülményre vezethető vissza. I Az összehasonlító tehertáblázatból az is I kitűnik, hogv a kétéves lovak Angliában már j áprilisban, nálunk májusban, és Németország­ban juniusban jöhetnek először pályára. S e megjegyzések előrebocsátása után az összehasonlító teherbeosztást ama reményben bocsátjuk közre, hogy mindazok, akik a lovak versenyképességét és formait közelebbről szok­ták méltatni, azt búvárkodásaik közben haszon­nal fogjak felhasználhatni. Távolság A ló kora április si. ­• с С а — с 73 — május а "ыв < junius julius augusztus szeptember október november Távolság A ló kora Di. — и — i ( t— é Л Ï i Sí с с N M С Z si. ­• с С а — с 73 — május а "ыв < N « о, •Ф Z te а 2 - S ф ul a "N — О S a Ü? < N 00 О •Ф Z >­H •_ a 'S S С/3 о а *ÖJB < N I m E Z 1 Osztr.-magy. j monarchia a гьЬ < N ,'Л i— О Ф E -Ф Z ! Osztr.-magy. Il monarchia I Anglia i . N M О "ф £ SU Z ; Osztr.-magy­( monarchia a "Si e < N I» u 0 £ a, Z 1OO0 nieten» 2é 3é 4é fiés id 63$ Щ 61 38 51 J 57 5"4 54 62 63 424 544 6О4 604 39 52 57 57 55 62 624 44} 56 6О4 604 41 53 57 57 41 56 62 62 46 57 60} 604 42 54 57 57 434 57 62 62 48 58 60 4 604 44} 55 57 57 46 58 62 62 50} 59 60 4 60 4 46 55 57 57 48} 59 6-2 62 52 594 6О4 60 4 47} 554 57 57 50 59} 62 62 1001—1200 m-ig 2é 3é 4é 5é s id 61$ 604 61 .за 524 60 61 52 1.2 63 41 53 604 61 40 534 60 604 54 62 624 42} 1 41 54 544 60 4 60 6О4 60 .394 55 62 62} 43} 55 60} 60} 43 55 60 60 42 56 62 62 45 56} 6О4 604 44} 56 60 60 444 57 62 62 4,4 57} 604 604 46} 57 60 60 47 58 62 62 48 58} 60 4 60 4 47} 58 60 60 48} 58} 62 62 1201 1400 m-ig 2e 3é átl­óé s id 50 604 «24 38 524 60 61 52 62 63 514 604 62 40 534 60 604 53 62 6.3 53 6О4 61} 41 544 60 60 54 62 624 40 54} 60} 604 43 55 60 60 39 55 62 62 42 56 60 4 60 4 44} 56 60 60 414 56 62 62 434 564 604 604 46} 44} 57 57} 60 62 60 1 6-2 444 47} 57 68 60 4 60 6О4 1 60 46 58 62 62 1401 — 1600 m-ig 2é 3é 4é óé s id 50 604 624 484 57 59 514 62 64 514 604 62 ­494 57 584 52 62 634 ­53 6О4 614 ­50 57 58 SS} 62 63 40 54} 60 J 6О4 0П4 57 57 55 62 624 42 66 60 4 60 4 I 52} 1 55} 57 1 62 57 1 62 434 564 604 6)4 40 53 57 57 +24 57 6! 62 444 ; 41 44 57 534 1 57} 6О4 57 : 62 1 6О4 57 62 1601—2400 m-ig 2é 3é 4é óé s id /9 474 60$ 57 63 59$ 504 62 65 ­504 604 624 434 57 59 51J 62 644 52 6 >} 62 494 67 58$ 53 62 64 534 50 6О4 ; 57 614 58 54 62 634 544 604 61 51 : 55 57 62 574 ! 63 414 554 60 4 604 38 1 41 52 56 57 62 57 62} 43 1 40 56$ ' 53 I 6О4 57 6О4 57 42} 56} 62 62 2401-3200 m-ig 2é 3é 4é öésul 48 6О4 63$ 48 59 614 494 62 66 494 6О4 63 494 59 61 50 J 62 65 504 1 50 604 Í 59 62} 1 604 — 52 62 64} ­51} 6О4 62 ­504 59 60 53 62 «1 H 60 4 614 ­52 59 59} 54 62 63 4 394 38 544 : 5'4 604 [ 594 1 6L ! .394 55 62 63 1 40} 1 54} I 604 1 604 39 i ­53 j 5.З4 59 ! 62 59 1 62J 3201 m -nél nagyobb távolságra. 2é 3é 4é 5é 6ésid 46$ 60 4 64 65 45 57 604 614 48 62 66$ 664 474 604 63 64 46 57 60 604 49 62 65$ 65$ ­49 604 63 63 4 46$ 57 594 60 50} 62 65 65 50.1 6О4 624 63 474 57 594 594 52 62 644 644 514 «04 62 62 48} 57 59} 594 53 1 62 1 64 64 524 604 614 614 89} 57 59 59 54 62 63} 634 ! 534 1 604 61 1 61 j 50 57 584 584 i 55 1 62 63 63 Dr Syntax leíráson felül áll. A végeredmény két ember­nek egy vagyont juttatott — egy harmadikat pedig teljesen tönkrelett. Ez a harmadik Has- tings marquis volt, ki vagyonának elvesztését még az első pillanat behatása alatt is, mint tértin és gentleman tudta elviselni. A mázsáló­ban oda lépett Hermithez és fürkésző, de nem barátságtalan tekintettel vizsgálgatta a kis csodamént, mikor pedig a mázsáló ki­mondta az «all right» szót s ezzel utolsó reménye is szétfoszlott, odalépett a lóhoz, nyugodtan megveregette nyakát és arczán a benső felindulás semmiféle nyoma sem lát­szott. Egy barátjának, a ki később visszatért, erre a jelenetre azt mondta : «Csakugvan ar­czom ama pillanatban nem árult el semmit sem. nem szóltam semmit sem — de isten tudja mit éreztem akkor.» A mint mondják, Captain Machell 60 — 70 ezer fontot nyert aznap és beszélik, hogy az eme napot kővető hétfőn Сох és Fox, craig-courti bankárok üzlete a rendes időnél egv órával tovább ma­radt nyitva, hogy átvehessék a kapitány em­berei által hozott arany és bankó pénzeket. Az év" vége felé Mr. Chaplin, lovainak nagv részét eladta, de az istálló operatiói ez által nem szenvedtek, mert patronusainak száma Sir Charles Legard-ai szaporodott, ki a szö­vetséghez csatlakozott. Sir Charles megvette Mr. Chaplin Vespasian-ját és Macliell Indiges­tion-jat. melv utóbbival 1868-ban megnverte a Lincolnshire Haudicapet. Martyrdom-mal 186 4-ban 3 versenyt nyert a kapitány, a kö­vetkező tavaszszal pedig a Prince of Wales Stakest Aseotban. azután eladta Ca'thorpe lordnak; 1869-ben megnyerte a Chester Cupöt Knight of the Garterrel. Ugyanebben évben csatlakozott a szövetséghez Aylesford gróf, 1872-ben pedig Londsale gróf lett patrónus. Nagyon sok volna, ha valamennyi érdekes győzelmét felsorolnék e szövetségnek, azért csak néhányról emlékezünk meg. Az 1873. évben a kapitány Disturbance lova nyerte meg a Great Metropolitan Steeplechase-t és a Grand National-t; ez utóbbit 1874. megint megnyerte Reugnyval; 1876. pedig a liver­pooli Steepler-Derbybe Regalja lett elsö. Évek hosszú soráu át előkelő szerepet játszott Ma­chell kapitány a steeplechase-világban is és csak az utolsó időben vonult vissza ettől az úgynevezett «illegitim» sporttól. A fent idézett lovakat, kivéve Reugnyt, Tom Cannon idomította, a kinek felügyelete alatt 1873— 1881-ig volt az istálló, mely évben Jewit fog­lalta el helyét. Lord Londsale Pilgrimage-je 18/8-ban ugy az «egyezret», valamint a «kétezret» is megnyerte, az Oaksban azon­ban letört és egv hoszszal megveretett. Bed- ford Cottage 1084-ben egv uj'Derby-gvözöt állított a sikra Sir John Willoughby Harve­sterért, melyért tavaszszal 8600 guineát fizet­tek. Harvesternek ugyan meg kellett osztania a dijat St.-Gatien-nel, mig az istálló másik képviselője, Queen Adelaide, ebben a verseny­ben harmadik lett. Lord Calthorpe — Maehell tanácsára — 1886-ban mr Manton egyéve­seinek egy részét vette meg en bloc 10,000 guineáért. mely vásár jelentékeny hasznot ér, dicsőséget szerzett az istállónak. Hogy töb­bet ne említsünk, Seabreeze 1888-ban meg­nyerte az Oakst, a St.-Legert, a Coronation­Stakest és sok más futamot ; Satiety pedig — ugyanazon csikók közül — a Liverpool Sum­mer-Cupöt vitte haza. Az utolsó években nem igen indult Macliell szineiben nagyobb jelentőségű ló és a starto­lok közül talán Erin volt a legjobb. Mind a mellett maga az istálló szép számú győztes lóval dicsekedhetett. 1893. évben Bedlord Cottage majdnem legyőzhetetlennek mutat­kozott, mert oly hasznos 2évesek mellett mint Go Lightly, Throatlash, Be Cannie stb. kiküldötte Isinglasst, a «kétezer» a «Derby» és a «St. Leger» nyerőjét. Ennek a nagy­szerű lónak az eredményei méltó záradékot képeztek annak a 30éves tényleges műkö­désnek a sport terén, mely idö alatt oly bőven kijutott Machellnek örömből, bánatból, dicsőségekből és csalódásokból egyaránt. Hogy mennyire nem riadt vissza a kapi­tány a pénzáldozatoktól akkor, midőn használ­ható anyag beszerzéséről volt szó, azt eléggé igazolja, ha a néha általa vásárolt csikónak anyakanczának vagy idomitásban levő lónak vételárát ide iktatjuk, megjegyezve azt, hogy különösen az éves csikók árverésénél a kapi­tány volt egyike a legáldozatkészebb vevők­nek. Egy Rosicrucian-Hilda csikóért Brother­hood-ért 1880-ban kifizetett 1050 guineát; Blue Rock-ért ezért a Hermit-Stockdove iva­dékért 1882-ben kerek 2300 guineát fizetett; 1884-ben megvette 2500 guineáért a Galopin­Wheal of Fortune-csikót, Oberon-t ; Jeanetíeért (LordClifden-töl)4200guineát fizetett, mintanya­kanczát használva, Isonomytöl való es

Next

/
Thumbnails
Contents