Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893
1893-04-23 / 18. szám
192 VADÁSZ- ÉS VERSE NY-LAP . 1893. április 27. v o|l — 14 lejből állott — s kevés ló volt közte, mely jó benyomást tett. Windgall, br Hirsch 4 évese gyönyörűen nézett ki. csupa izom volt. meut minden felesleges hústól s a próbagalopp alkalmával hosszú terl foglaló ugrásaival mindenkit maga részére hóditotl. The Smew, Lady Hermit. Jodel, Castleblaney is jól mentek. Lady ilermitnek fájós elölábai miatt nem eonveniált a halmos epsomi pálya és egyenes pályán sokkal szebb eredményi ért volna el; Jndelnek a pálya hosszú volt. de eme futása után elmondhatjuk, hogy egy mföldes versenyben igen könnyen fog győzelmet aratni. Nagy hátrányára szolgált — kivált a nehéz terhű lovaknak — a rendkívüli kemény pálya, mely az igen sebes pace mellett kétszeresen váll érezhetővé. A verseny előzményei kevés mondani valót kívánnak: Lady Hermit és The Smew a start- I nál lellek felnyergelve idegességük miatt s a próhagalopp után. — mely alatt a győztes King Charles, mely ellenzőkkel voll ellátva, lovasál a néző közönség közé akarta vinni — i röglön a starthoz indult a társaság. A starter Mr Coventry egy hamis start után rendben | bocsátotta el az egész lotot. Lady Hermit ; ugrott el a vezetéssel, követve Castleblaney, 1 Jodel, King Charles, The Smew és Windgall | által, mig a többi hátrább maradt. A mföldes j oszlopnál King Chariest lovasa az utolsó helyre : vette vissza, a vezelöt pedig The Smew váltotta fel. Az egyenesbe fordulásnál Windgall állt az élre s jóit gyors tempóban befelé. «Windgall győz!» Hallatszott mindenfelöl, midőn egyszerre 150 meterrel a czél előtt Cough egy jól számított rush-sel előreveti King Chariest. «Goon George» kiáltják a megijedt fogadók és Barrett, luven az utasításhoz, ostorhoz nyul és megkezdődik az elkeseredett küzdelem a két ló között. A favorit Windgall engedve a felhívásnak, kinyúlik az ostor alatt. di 1 nem képes lerázni magáról a kis Cough által mesterileg lovagolt outsidert s King Charles rövid fejjel leveri. Oly közel egymás- í hoz haladtak el a czél előtt, hogy csak a : biró volt képes a kettő közti különbséget i megilélni; } hoszszal mögöttük Lady Hermit I harmadik. Chater negyedik Castleblaney ötödik. Windgallnak eine veresége semmit sem von le dicsőségéből, mert soha ily szép versenyt nem futott ; 31 fontot cedálni egy egykorú ; társnak és hozzá csak fejjel leveretni, ez oly i eredmény, mely br. Hirsch lovának reputátióját helyreállítja. Vannak, kik azt mondják, hogy J Barrett puskázta el a versenyt, mások szerint . pedig nem volt elég erös, hogy jól kilovagolja, mert előzőleg beteg volt : de ezek olyan , állitások. miket a jelenlevő szakértők mind I inegezáfolnak. mert szerintük akárhányszor | futtatják le ezt a versenyt, ilyen körülmények ; között az eredmény az első kettőre mindig ' ugyanaz lesz. Minden papirosformát és fo- j gadást halomra dönt egy outsider, igazolva 1 ezúttal is, hogy a turfön semmi sem vehető ' biztosra. A győztes King Charles (ap. Exite II. any i Lady Charlie) magas vérből származik, de j 4éves koráig egy versenyt sem volt képes '> nyerni : legjobb eredménye egy második és j egy harmadik hely volt; mig most 6 st. 6 ! fontnyi kis terhével kivívta az első győzelmet. Lovasa, a kis Gough, rendkívül tapintatosan lovagolta, mert egy ostorcsapás elég lett volna, hogy az eredményt megváltoztassa. Maga trainere, Alec Taylor. — Manton bölcse — sem igen bizott győzelmében, meri csak egy ponyt (25 font) tett rá. hogy valami legyen rajta, a közönség pedig tudva, hogy rogue és hogy a Lincolnshireben is kikapott, nem is fogadta : igy történt, hogy 33—1 ellen jegyezték a bookmakerek. * * * A többig classicus verseny — Two Thou- sand Guineas, Derby. Jubilee Stakes — competi- torai mindinkább erősbödő munkát végeznek. tekintettel a következő itemekre. Előkészítésük a kemény talaj miatt nagy elövigyázatot és gondot igényel. Isinglass, melyről egy ideig bal hirek keringtek, szépen galoppoi. nem lehet rajta észrevenni, hogy komolyabb baja lett volna . valószínű, hogy fogadói lioszszabb oddsok kedvéért bocsátottak világgá a hiobhirt: és ezt el is érték, mert egyszerre viszament a fogadásokban s most újra hot favorit, isinglass T. Loatessal nyergében, tulajdonosa Capt. Machell jelenlétében végzi reggeli munkáját. Vezetője Whisperer, melyen C. Chaloner szokott ülni. Tulajdonosa meg lehel elégedve ama móddal, melylyel Isoline — Dead- lock lia galoppoi munkájánál s elvitázhatlan, hogy ugy a kétezer guineás. mint Derby megnyerésére, nagy esélyei vannak. Ez azonban, ha megtöriténik sem lesz könnyű dolog; ellenfelei mind hatalmas crackek s náluk nélkül számadást csinálni nem lesz lehetséges. Legerősebb ellenfele azl hiszsziik. Mr С. D. Bose Bavensburyje lesz. Isonomy-Penitent fia egy igen szép és kitűnő actióju állat s emellett a legjobb temperü, ugy hogy minden tekintetben kifogástalan. Mult csütörtökön Galloon vezetése alatt 1 mlöldön erös munkát végzett versenytempóban, de a vezető már föle uton visszaesett s .1. Woodburn kieresztve lovát, maga csinálta tovább a versenyt s messze maga mögött hagyta társát. Ez a galopp oly szép volt, hogy ritkán jut az ember oly helyzetbe, hogy reggeli munkánál ilyent iásson. Azt hiszem, hogy Ravensbury, lia addig baj nem éri. a kétezer guineákban és Derbyben előkelő szerepel fog játszani. Raeburn szintén jó munkát végez, de ugy vettük észre, nem oly' erös munkát, mint a többi. G. Dawson, azt hiszsziik, kiméli a kemény talaj miatt, de lia a nagy szárazság tovább igy tart, akkor véleményünk szerint vagy rendesen kell elővenni, vagy fel kell hagyni a nagy versenyekre való előkészítéssel. Raeburn elég jól néz ki és stylusa a lassú és félsebességü galoppoknál jó benyomást tesz a szemlelöre ; de mielőtt többet mondanánk róla. előbb néhány erösebb galopp után kell látni. Istállótársa Kilmarnoch. a mult napokban keveset dolgozott, mert egy véredénye pattant meg. Infernoban azt hiszszük, igen jó ló rejlik : legalább a mult hetekben rajta észlelt változás arra enged következtetni. Royal Harrit szintén láttuk Dick Chaloner alatt galoppolni. de futás közben füleit bátra vette s makacskodott, a mi nem igen biztató jel. Le Nicham, br. Rothschild mène szintén erősen munkába van véve. épp ugy mint Childwick, mely erősen kifejlődött és nagy állattá nőtte ki magát. Ha a kétezer guineásban nem fut jól. azt hiszszük, a Derbyben sem lesz veszélyes, mivel az epsomi pálya neki conveniál. Haut Brion jól és szépen megy, de mint trainere állítja, mig Isinglass a versenyben áll. addig neki kevés kilátása van a győzelemre. Ézek után most is megmaradunk a mellett, hogy a győzelem Isinglassé lesz : vitássá csak Ravensbury és Raeburn tehetik. * •** A Kempton-Park Great Jubilee Stakes candidáltjainak nagy része szintén jó munkát végez. A topweight Orvielo jól néz ki. de azt hiszszük. sokat kívánunk tőle akkor, ha azt akarjuk, hogy 9 st. 5 fonttal a versenyt a könnyüterhüek ellen megnyerje. Ugyanezt mondhatjuk El Diablóról, kinek a 8 st. 10 font sokkal több, mint a menyit elbir és igy Simonian okvetlenül eléje helyezendő, mert hisz lincolni formája, bár a startnál megkésett, elég jónak modható. Marsh Cantletje szintén számba vehető competitor lesz, tekintve eddigi győzelmeit. Adorationban nem bizunk éppen ugy mint istállótársa Eine Ladyben sem. Mindkettő gyenge ahhoz, hogy ily értékes versenyt megnyerjen. A két Dawson quartettejéröl ez ideig nem sok a mondani való; Sabra a legjobb köztük. Jewitt Pensionert ismét munkába vette és azt hiszszük, a Lincolnshireben való rossz futása daczára van némi chancea; 7 stone 6 font nem nagy teher és lehetetlen, hogy a lincolni formája lett volna valódi, mert elözö evekben j többet mutatóit s annak köszönhette is, bogv 1 favorit lett. Wolfs Crag a poënalitâssal. mit nyergébe kell venni, a lincolni futás után j itélve nem hiszszük, hogy leverhesse Gangway t. Azt a formát véve alapul P. Pech lovának kellene a versenyt megnyerni, feltéve hogy j az istálló is beléje helyezi reményét a többi közül. Azl hiszem, a közönség állal tetl to! gadásokat tekintve — első favorit a többi j elé helyezi Pech, hisz úgyis csak Macready ; volna közülök még számbavehetö. R Sherwood sen. Haymakerbeu hasznos I állattal bir. vagy nagyon kellelt volna csalódi nunk ; a reggeli galoppoknál nagyon szépen I megy és ehhez terhe 6 stone 12 font nem sok egy négyévesnek. Mini outsidert ajánlhatjuk. Lawminster tavaly elég jó formát mutatott és terhe sem sok. ti stone 8 foul. Blackwell nem hiszszük, hogy a kemény pálya miatt indítsa Orontest, amúgy is fájós lábaival a letörés veszélyének téve ki. Mindent összevéve azt véljük, hogy a Kempton-park Jubilee Makes nyerője Gangway lesz. mely különösen erre a versenyre lelt piaeparalvu s törölve a kétezer guineás ból, hol szinlén eminens esélye volt. * * Megemlítjük még néhány szóval a Saudown Park club által National Hunt Stakes néven I alapított dijat, mely az idén került először 1 eldönlésre. A dij 4 — egyenkint 10,UÜ() forintos — versenyre oszlik, melyekből egy sík-, egy gát- és kettő akadályverseny. Szép pártolásra talalt, mert a lábon levő akaüglyversenylovakut és Jiuntereket, mind engageáltak. A Grand National competitorainak nagy része részt vett a/, egyes fulamokban, de eredménytelenül. Az egyes nyerők szép eredményt mutattak lel. Ormerod szép stylusban győzött — Lady Pat, Why Noth Innisfail ellen — Capt Bewicke ügyes lovag! lása alalt. A. győztes sikversenypályája nein j igen voll fényes de. az akadaiypályári már j több szép eredményt ért el. A galversenyben ! Partisan győzelme Horizon felett nagy megi lepetést okozott. Parüsant uj tulajdonosa. Mr ; С. С. Duff potom 300U forintért velte megs i arról volt nevezetes, hogy a versenyekben egy urlovas sem volt képes a pályán végiglovagolni rajta. Ezért 2,0—1 ellen indult, de Dollery megmutatta, mit tud egy valóban jó lovas: majdnem minden gálnál lassította Partisan futasál ; ki akarván törni, de Dollery erös kézzel fogta és irgalmatlanul elpáholta, a min az ehhez nem szokott Partisan nagyon elbámult és orrhoszszal igen iieves küzdelem után győzött is. A másik jelentékenyebb esemény Cloister veresége volt a korteher steeplechaseben. Igaz. hogy 32 fontot cédait legyőzőjének s ez az 5600 meteres pályán kimenti s talán még az is, hogy a sandownparki pályához nincs szokva. Legyőzője Horizon, szintén jó classisu lónak ígérkezik. Állóképesége feltétlenül van, mert ugyanez nap a 3200 meteres gatversenyben alig fejhoszszal maradt el Partisan mögött s öo perez múlva már 15 hoszszal győzött az 5600 meteres akadálypályán Cloister ellen, mi mindenesetre ritka eredmény. A sikversenyt Mr Moore ismert urlovas nyerte meg Leybournejával. F. A. Gyepérdeküek G. Blogg és H. lbbet jockeyk az 1893. évre lovaglási engedélyt nyertek. * * * A következő versenyezi nek ikiatattak be közelebb hivatalosan : Élethosszig : Kund Jenő ur versenyszinei : búzavirág-leik test. fehér • ujjak, rörös sapka.