Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-10-29 / 70. szám

634 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1893. október 29. H. Jennings trainer, ki mult héten elhunyt, 85.000 font sterlinget hagyott hátra. Orme, a westminsteri herczeg kitünö mène utol­jára jelent meg nyilvános pályán a Limekiln Sta­kesben kedden, de Childwicktöl vereséget szenvedett. Ormet ezentúl a ménesben fogják kihasználni, hol a hires Stockwell-Doncaster- Bend Or- Ormonde-ág re­mélhetőleg sikert fog aratni. Le Hutard-t, mons.'.G. Ledat ismert steeplerjét, a nápolyi volt-királyné ménesigazgatója közelébb meg­vásárolta a bel-ebati ménes számára, hol félvér­tenyésztésben lesz kihasználva. A mén hatalmas alkatú, kitűnő csontozatu és izomzatú s igen nemes vérü. Különösen az akadálypályán tüntette ki magát, noha nagy súlya miatt csak a legnagyobb óvatosság­gal kellett idomítani és soha sem lehetett teljesen «fit» kihozni. Energy és La Morley eme fiát kétéves korában csak kétszer helyeztek s e miatt 3éves korában az akadálypályára iskolázták, melyen szép diadalokat aratott s számos nagy versenyt nyert meg, a többi közt az Auteuili nemzetközi nagy gátversenyt s a Grand Steeplechase lnternalionalt ugyancsak Auteuilben. Apai részről a Sterling-vér, anyai részről a Doncaster és Macaroni-vér egyesül benne. Petrarch (Van Dyck apja) árverésen 730 fonton kelt el. A champion-jockey-pályáinkon alkalmasint S. Bul­ford lesz, ki már 32 győzelmet aratván, elérte Hyams recordját. ki, betegsége miatt, nem lovagolhat. Suerinondt H. ur, ismert sportsman, a May V. ur istállójából, szabad kézből megvette Königsteint, Tambour-Major-t és Trillert, s azokat akadálypályán szándékozik kihasználni. Hannoverábaii a német sporttárgyak első kiálli­ása november 1-én kezdődik s november 20-ig tart. A német «St. Leger» propositiója a jövő évre minden változtatás nélkül jelent meg. A chnrlotteuburgi árverésen mult pénteken nagy elevenség mutatkozott, de a lovak átalában potom áron keltek. Igy «Álnok» csak 900 márkán s «Kapitány» 640 márkán kelt el ; amazt gr. Bethusy hadnagy, emezt Müller hadnagy vette meg. The Screw, emez ismert jeles Steepler 6500 márkáért ment át Killisch­Horn urnák a birtokába. Trachenberg a legsikeresebb apamén ez ideig Né­metországban. Amethyst (Stronzian— Antoinette) a hoppegarteni árverésen gazdát cserélt. 299 márkán G. Long ido­már vette meg. Molly Morgan, a Cambridgeshire nyertese, ellen 100:6 oddsot jegyeztek a bookmakerek. A nions. A. Lupin két yearlingjeért : Le Borda-ért és Rosalindeért 150.000 frankot kináltak tulajdono­sának, ki azonban ezt az ajánlatot nem fogadta el. Ladas, Angliának legjobb kétévese, Hamptonnak eme még veretlen fia, az idén már nem fut többé nyilvános pályán. A jövö évi epsomi Derbyre ez a mén már határozott favorit. Származása nagyon előkelő s ereiben az oly kitűnő Newminster- és Stockwell-véren kivül a szintén igen becses Mel­bourne-vér is kering. Nagy osztalék. Münchenben a mult vasárnap a «Thalkircheni dij» nyertesének «Aristokratká»-nak a győzelmére a totalisateurön 5-re 926 volt az osztalék. Chantilly gyepén a «Prix de Condé»-t, a 2évesek eme 15,000 frankkal dotált s 2000 meter távú ver­senyét a mons. E. Blanc p m «Le Pompon» (Fnpon — La Foudre) nyerte a Berteux gróf p к Chartreuse és a Hallez-Claparede gróf Mansour-ja ellen. Amerikáiiaklegsikeresehbyearlingje az idén Domino volt. Hiniyar—Mannie Grey eine fia, mely legyőző­jére még nen, talált, nem kevesebbet mint 176,730 dollárt nyert össze, a mi pénzünk szerint kb. 442 000 forintot, tehát a legnagyobb összeget, melyet valaha versenyló egy év alatt nyerhetett. Antonio Pierri, Mr J. Tait 2évese, megnyerte, a Gosforth Nursery Handicapet 10 társa ellen. Mult hét végéig a győztes angol jockeyk közül az első 6 lovas következő eredményt ért el : T. Loates 717 lovaglásból 187 győzelmet, M. Cannon 590-ből 148-at, G. Barrett 506-ból 103-at, F. Tinlay 385-böl 90-et, W. Bradford 500-ból 90-et, J. Watts pedig 283-ból 80-at ért el. Ritka lövés. Angliában Mr Charles Butler vadászat közben egy nyúlra lőtt s azt el is találta, legnagyobb meglepetésére azonban ugyanarra a lövésre egy fogoly is esett, mely a lövés pillanatában a lövés irányában repülvén, szintén találta néhány szem sörét. Rawensbury végre sok balsors után az idén aratta első győzelmét az 1000 font értékű Amphion Plate- ben. Győzelme könnyű volt, mert a dijat walkoverben vitte el M. Cannon alatt. A Cambridgeshire Stakes-t a newmarketi ösz nagy handicapet, a Dunraven lord 4é p к Molly Morgan (ap. Morgan, a. Cissie) nyerte huszonkettes mezőnyben ; második Raeburn. harmadik Prisoner volt. A győztes apja Morgan most a Luczenbacher Miklós ur tulajdona, kinek telivérménesében végez apamén-szolgálatot. Newmarketeii e hó 24-én került döntésre az 1000 font sterling értékű s 1600 meter távú Linekiln­Stakes. melyet a Sir J. Maple 3é stp m Childwick nyerte meg a westminsteri herczeg 4é Orme-ja ellen ; harmadiknak a gyözles istállótársa Pilot érkezett be. A kétéves Criterion Stakest Sir F. Johnstone Matchlof-ja vitte el Brisk, Aronya Clatterfeet és Demetrius ellen Az Ausztráliái Derbyt Mr W. A. Gardiner Trenchantja (ap Trenton a Bridesmaid) vitte el H. Gardiner alatt, Mr H. Oxenham Solanum, Mr V. R. Hall Delaware-je és még más 2 társa ellen. A favourite Projectil. helyet sem kapott. Ausztráliában, mint egy sürgöny jelenti, a Caul­field Cup handicapet 2400 meteren elkeseredett küz­delem után Tin Swiveller nyerte meg } hoszszal Sainfoin. Oxide és 25 más társa ellen. H. Madden angol könnyű terhű jockeyt 1894. évre Capt. Joë szerződtette Németországba. Mr R. Lehaudy fiatal franczia sportsman, kinek lovai Angliában is meglehetős sikerrel futnak, Mons. Lupin lovai árverése alkalmával Xantrailles fedező mént 8000 fonton vette meg. Billion és Rosiiiundn. Suermondt ur uj szerzemé­nyei, oly ügyeseknek mutatkoznak a gátugrásban, hogy valószínűleg még az idén részt vesznek vala­mely gátversenyben. Zimmermann A., az amerikai hires vasparipás, egyszersmind kitűnő ugró. Az amerikai bajnoki ugróversenyekben, közelébb, a széles ugrásban a második dijat nyerte, állóhelyből 10 láb és 2 hüvelyket = 3.09 metert ugorván át. Zimmermann a lefolyt seasonben velociped-gyözelmével nem kevesebbet, mint 95 első dijat nyert. Legutóbbi nyereményei voltak : egy zongora, egy bőrönd és egy öltözék. Persze, Amerikában mindennek a gyakor­lati oldalát veszik figyelembe. Egy ponny-matcli ment végbe a napokban a hoppegarteni gyepen Brown trainer nyolcz- és hat­éves fiai közt s a győzelmet az idősebbik flu aratta. Mindenik egy-egy ezüstös nyelű ostorl kapott. Salnt-Oiieen gyepén (Francziaországban) a Prix de Cancale gátversenyben «Milly» győzelmére 10 frankra 663 frank osztalékot fizetett a totalisateur. aIí, a hatéves telivér arab vasderes, mely a bécsi méuszemlénél látható volt, az utat Bagdádtól a tengerig s Konstantinápolytól Temesvárig gyalog tette meg a legjobb kondieziö^an, 5000 kilometert hagyva hátra. G. Clialoner a jövő évben herczeg Soltykoff lovait fogja ülni, T. Loates pedig a mr M. Calmont lovait. M. C. Perkins, Anglia egyik legrégibb istállótulaj­donosa, feloszlatja ugy istállóját mint studját és visszavonul végleg a turfröl. Moszkvai jubilaeum-dijul egy 11000 rubel értékű mértföldes heatverseny van az 189L évi ügető­ver.senysaisonra kiirva, hároméveseknek. Az első ló 5500, a második 2500, a harmadik 1500, a negyedik 1000 s az ötödik ló 500 rubelt kap. E. Wattkins, a kitünö franczia jockey, egy nap alatt St. Ouenben négyszer érkezett be első helyre, néhány nap múlva pedig ugyanannyi sikversenyben aratott győzelmet. Nem mindennapi record. A szentpétervári téti ügető meetingre mely f. é. deczember 24-dikétől 1894 márczius 25-ig tart 103400 rubel van kiirva. Fehér szarvas. Mint berlini lapok irják, az ottani állatkertben néhány fehér szarvas van, melyek, egyik csehországi uradalom parkjából vásároltattak. A parmai herczeg vadászatain a Salzathaleban 10 nap alatt 46 zerge s öt fövad került teritékre. Párisban mult héten volt a nagy ügetőló-árverés melynek összes eredménye 40,000"frank volt, Seravalle a legjobb kétéves ügető Olaszországban, mely okt. 15-én Moglianóban, a mértföldes handi­capben idősebb lovak társaságában indult, heatve­senyben. Mind a két heatet a 6éves Grecuzzo nyerte 2:40'/s alatt, de a 2éves igen jó második volt. Az America-Cuphen az amerikai Yacht Vigilan t győzött az angol Valkyrie ellen, az öt futamból hár­mat nyervén meg. Az utolsó futamot nagy viharban tették meg s az amerikai yacht csak 12 mperczczel tudott győzni. A nyitrai gazdasági egyesület csikólegelöje Ne­gyeden (Tót-Megyer mellett). Előjegyzések eme nyári csikólegelőre már most elfogadtatnak. A legel­tetési idény tartama 1894-től kezdve május — októ­ber hó. A legelön egy nagy félszer épül, melynek a csikók rossz idő esetén menhelyet találnak. A legelő kitünö minőségű. Az egyesübt a csikók gondozásáért felelősséget vállal. Egy-egy csikó után egy idényre 15 frt fizetendő. Első sorban ama tenyésztők csikói vétetnek föl. kik már a f. évben tagjai a ny. g. egye­sületnek. A mielőbbi jelentkezések a nyitrameiyei gazdasági egyesület titkárához Nyitrára intézendök. Állatkiállitás 1896-ban. A földmivelésügyi minisz­ter értesítette a főváros közönségét, hogy az ezred­éves kiállítás idején — a közgazdasági csoport kere­tén belül — állatkiállitást kiván rendezni. Ez ügyben f. okt. hó 24-én délelölt értekezletet tartottak a föld­mivelésügyi minisztériumban, Bethlen András gróf miniszter elnöklete alalt, a mely alkalommal a főváros képviseletében Gerlóczy Károly első alpolgármester, Márkus József tanácsos, Lampl Hugó főszámvevő és Gebhard Lajos dr. tiszti főorvos jelentek meg. Ez alkalommal a leendő állatkiállitás czéljaira szolgáló terület meghatározásáról volt szó. A főváros képvi­seletében megjelent bizottsági lagok a pékliget mellett fekvő 14 holdnyi városi tulajdont képező földterü­letet ajánlották lel mint olyat, a mely ennek a czélnak minden tekintetben megfelelő. A miniszter az aján­latot egyelőre tudomásul vette s elhatározását annak elfogadása vagy el nem fegadása felől későbben fogja a törvényhatósággal tudatni. Borgóprundról táviratozzák Elek Gusztáv ö mél­tóságának, hogy október 27-én mindjárt az első haj­tásban Ürményi Bernát két szép medvét lőtt. A nemzetközi ménkiállitás Bécsben. A bécsi cs : és kir. mezőgazdasági egyesület lótenyésztési osz­tálya Ferencz Ferdinand főherczeg ö fensége védnök­sége alatt f. hó 14-én nyitotta meg a ménszemlét a saját kiállítási területén, rendkívüli sikerrel. Az elő­vezetett anyag kitűnő volt ugy vérnemesség mint külalak tekintetében. A mének elővezetésénél a ki­állítási bizottság s az országos ménesparancsnokok, (élükön Grävenits altábornagygyal) s számos szak­ember és sportsman jelentek meg. Először az angol telivéreket vezették elő, melyek átalában szép és nemes származású lovak voltak. Auersperg herczeg két mént álitott ki, melyek egyike a 8éves «Maipole,» mely Angliában több versenyt nyert ; gr. Fürstenberg «Montreal»-t és «Ischl»-t, gr. Trauttmansdorf a 6é «Boldogulj»-t, gr. Kinsky «Er»-t és «Csendes»-t, gr. Gyziczky «Márvány»-t, gr. Baworowski «Atheist»-et, br. Springer Gusztáv «Guderá»-t, br. Berg «Туе Devil»-t (Robert the Devil fiát), Dreher Antal ur «Kater»-t, «Lord Brooke»-ot, Frohner János ur «Biró öcscsé»-t «Cilley-t, «Csikôs»-t «Epirus»-t és «Pandur»-t, Flick százados «Oho»-t, Millanicb hadnagy «Softä»-t, Nasetz ur «Benhur»-t Pásztortól. Valamennyi mén erő és szépség által tünt ki. Aztán következtek a különböző ménesfajla mének: angol félvérek, keletiek, hannoveraiak, oldenburgiak, mecklenburgiak kelet­poroszországiak és holsteiniak. Ezek közt meglepően szép és óriási nagyságú méneket lehetett látni. Majd a az ügető méneket vezették elő, melyek ügető verse­uyekhen nyertesek voltak, ezek közt «Joab» a mons. de Datié Párishól, továbbá a Kreipl ur «Homewood»­ja és Macbeth»-je, a Wöss ur «Pancoast»-ja, King­wilkes»-e, «Vanon»-ja és «Breselbub»-ja a Main­felden urak «Woyn»-ja és «Wolny»-ja, a Freund J. ur «Swuck»-ja és «Prijatel»-je s a Kirnbauer J. ur «Lebenekdok»-ja és Karion»-ja. A hidegvérű fajták közül kitűntek az alsó és felső-ausztriai mének, karinthiaiak, belgiumiak és hollandiak. A kiállított félvér méneknél különösen említést érdemel a Huber és Oppenheim hannoveri ezég kollekcziója ; ugy a Schlesinger es Társa bécsi lókereskedö czég pompás kollekcziója, mely átalános figyelmet keltett, ép ugy a Glaser uré is. kiváltkép ennek szürke négyes fogata, mely a lósorsjátek főnyereményét képezi. Számos vásárlás is történt. Legtöbb részt vett, a kormány megbízásából, Grávenitz altábornagy az országos ló­tenyésztés számára, körülbelöl 100.000 frtig. Átalában véve, az idei ménszemle nagyon sikerültnek mondható. Igen érdekes vadászati híreket hoz a «Vadász­lap» legutóbbi száma, melyekből átveszszük a követ­kezőket: Nádasdy Ferencz gróf brusztura-mokrai kincstári vadászbérletén hat agancsár került az idé teritékre. Ebből lőtt: Nádasdy Ferencz egy 16-ost és egy 12-est ; Tomcsányi erdömester egy 8-ast ; Ritter К. föerdész egy 14-est és egy 12-est; Földváry Gy. gyakornok egy 10-esl. — A Zichy Béla gróf lengyeltóti uradalmához tartozó erdőkben (2472 k. hold) az idei szarvas-cserkészetek alatt összesen 21 agancsár ke­rült teritékre. Ezek közül a tulajdonos gróf egy 16­ost, öt 12-est. egy 10-est és egy 6-ost, az erdészeti személyzet pedig egy 10-est, hét 8-ast, három 6-ost és két nyársast hozott teritékre. — Pálffy József gróf jókeöi és szornolányi uradalmi vadászterületein a folyó évi vadászidényben 24 db szarvasbika löve­tett. Lőttek pedig : a) Jókeöi uradalomban : Wrench Frigyes (Angliából) két 12-est, egy 10-est, két 8-ast és egy 6-ost ; Schönburg Alajos herczeg egy 8-ast : Pálffy József gróf egy 12-est, három 10-est és egy 8-ast ; Ludwigstorf Antal báró egy 12-est. b) Szomo-

Next

/
Thumbnails
Contents