Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-01-22 / 4. szám

62 TELIYÉREK ÉS VERSENYEK. Gróf Starhemberg Vilmos főhadnagy a távlovaglásról. (Folytatás és vége.) Az állomásokon a lovamat langyos vizzel mosatva meg. száraz ruhával megtörültettem. fluiddal bedörzsöltettem s mind a négy lábára bandaget alkalmaztam s mindent lehetőleg gyorsan, hogy az állattól, a nyugalomra szánt időből mennél kevesebbet raboljak el. A gon­dozás alatt a ló megnedvesített szénát kapott: husz perez múlva, a saját vedremből óvatosan adattam neki vizel s aztán 3—4 liter bécsi zabot, vegyítve két nyers tyúktojással. Cog­nackal. borral, tejjel sat. vegyitett vizet Athos már a próbalovagláskor sem akart elfogadni. A tovább indulás előtt még egyszer kapott zabot s csülkeit zsirral bedörzsöltettem, mi nagyon helyes elövigyázati rendszabály, a bőrnek fölrepedezése ellen. Nagy sajnálatomra. Athos egész ut közben j nem feküdt le. mert az istállúhelviségekben í az érkező és távozó távlovaglók miatt egész I éjjel nem lehetett nyugodni. Azonkívül, a lovak | oly szorosan álltak, mint tábori elszállásolás 1 alkalmával s a lég is meleg és rossz volt az istállókban. Lovaglás közben gyakran itattam a lovamat : ha ez kutat pillantott meg, föl­nyeritett s ez által adta tudtul, hogy szomjas. A mi az én saját testi jóllétemet illeti : étvágygval etlem. de mérséklettel; tlieát ittain s lehetőleg kis mértékben szeszes italt s a két éji állomáson, Iglaun és Weisswasseren, nagyon rövid ideig aludtam, de oly jól, hogy tökéletesen megfrisülve folytathattam minden erőfeszítés nélkül, vidám kedélylvel a fárasztó utat. Kolinig, az én derék Atbosom egyenlően rakta a lábait, minden hibás lépés vagy botlás nélkül és soha sem vágott át más tempóba, mint menetelési ügetésbe ; vesszőről vagy épen sarkantyúról, szó sem volt. Kel­lemesebb és jobban lovagolt lovat nem is kívánhattam magamnak és én azt hiszem, eme kitűnő sajátságokat különösen ki kell emelnem, mert a lovas, a lónak kiváló egyen­súlya által, a szokatlan erőfeszítést köny­nyebben kiállhatta. Annyival inkább föltűnt nekem, nein csekély ijedtségemre, hogy Athos, mikor Kolinból kiindultunk, a jobb "hátulsó lábára sántitott. Eme bajnak az okát teljes lehetetlenség volt fölfedeznem. A legrészlete­sebb vizsgálat után sem vehettem észre, sem sérülést, sem daganatot, csupán némi vasta­godást a jobb hátulsó láb csánkján. De mivel a ló néhány lépést téve, többé nem sántitott, ama reménynyel kecsegtettem magamat, hogy a baj teljesen elmúlt. De sajnos, nem ugy volt! A Kolinból magával vitt bénaság, à szegény Athost végre tönkre tette. Máig is rejtély előttem, mi történhetett ezen a sze­encsétlen állomáson. Valamely ló rugta-e meg. avagy talán valamely mérges rovar csipte-e meg? Ez a körülmény örökre meg­világitatlan marad. Az, hogy a derék állat sendest kapott, lovaglás alatt, hibás lépés vagy megerőltetés miatt, tökéletesen ki van zárva. A kolini istállót azonban mai napig is átkozom. Mint már emiitettem, tökéletesen a programm szerint, esti nyolez óra tájban, október 3-án megerkeztem Weisswasserbe, Athos nem sán­tított. de a jobb hátsó láb csánkjának a vasta­godasa nem oszlott el. Mindamellett, hogy az erosebb lovaglás kezdődött, lovam semmi fá­radságot nem mutatott, egész Senftenbemg Akar nappal, akár éjjel, akár világosan akár sotetben. tempóm mindig egvenlö maradt, csak az ügetés volt hosszabb vagy- rövidebb a 1 terepalakulatok szerint. Fél háromig reggel a hold oly gyönyörűen világított, hogy az^utat tisztán láthattam magam előtt. Mikor azonban hold-lemente után egy siirü erdőn kellett át­mennem, akkor a lovam füléit is alig láthattam. Megkisérlém az ut folytatását angol rendőr­lámpám segítségével, melyet attilámnak a zsi­nórjaihoz erősíthettem : de ennek a világa inkább kápráztatta a szememet semmint hasznát vehettem s mivel Athos sem lát­szott emez «angol világitás»-sal megbarátkozni, újra visszatettem a lámpát a börtáskába. Csupán egyszer vettem még elö, midőn a földrajzon magamat tájékozni akartam. Igy folytattam nyugodtan tovább a lovag­lásomat, remélve, hogy minden bajtól menten maradok. Prograinmoinat mindig órával a kezemben ellenőriztem s egészen Szászor­szágon tulig pontosan megtartottam. Azonban Baruth, Brandenburg határszélén, majdnem veszélyessé vált rám nézve. A helységbe ér­kezve. azzal a kérdéssel fordultam egy ottani lakoshoz, merre van ott jobb ut, mint az, mely a helyiségen vezet át ? Ennek az em­bernek. persze, a legjobb szándéka volt, mi­dőn. a rossz kövezeten való lovaglás elkerül­hetése ezéljából oly utat mutatott, melyen a falut kikerülhettem. Azonban a sötétben, az oldalúinak az országútra ismét betorkolását nem vettem észre s legalább is egy órányi kerülőt tettem, inig ismét a rendes útra jut­hattam. A mily nyugodt voltam eddig, ép oly izgatólag hatott rám ez a kerülés s hogy ezt helyre hozhassam, az eddigi tempót többszöri galopozással gyorsítottam. A mily szép volt a vidék Cseh- és Szász­országon keresztül, ép oly egyhangúvá vált most Poroszországon : nagy darab földet lo­vagoltam át, melyen a természet mellőzött minden változatosságot. Zsinóregyenesen vé­güket alig érhető fasorok közt haladtam, egyetlenegy kocsival vagy vándorral sem ta­lálkozva. Semmi sem élénkítette az utat; siri csönd köröskörül. Azonkívül egész éjjel ször­nyen fáztam egész testemben s már a lovon és lovason a fáradság némi nyomai is lát­szottak. részemről nem annyira a nyeregben mint a gyalogolásnál ; nagy merevséget érez­tem a lábaimban s minden lépésnél fájtak a csontjaim. Senftenbergben való két órai pihenés után az én Athosomnak a jobb lába valamivel erösebben megdagadt s most vettem észre, hogy a szegény állat fájdalmat érez. Czélom­tól még 130 kilométernyire voltam és ugy Athos, mint én, még elég frisek voltunk arra, hogy ezt az utat nehézség nélkül hátrahagy­hassuk, mindamellett, hogy szegény lovamnak a fájós lábát némileg kímélnem kellett. Senf­tenberg és Zossen közt két bajtársainat értem utói, Jovicic századost és Beuter főhadnagyot, kiknek még egészen friss volt a lovuk. Ezek­nek a társaságában Athos is uj eröt, eleven­séget látszott nyerni. Nagy sajnálkozásomra azonban, bajtársaim csakhamar hátramarad­tak, ugy Bohr százados is, kit szintén utói­értem s most ujra egyedül maradtam — a sötét, ködös éjben. Zossenben rövid szünetet kellett tartanom. Ott minden ausztria-magyar­országi távlovaglónak, a felállított katonai állomáson aláírását kellett adni. mert onnan az ausztria-magyarországiak megérkezéséről a berlini bizottságot, a tempelhofi mezőn, táv­iratilag értesítették. A rövid pihenés nem volt Athosnak idülé­sére ; a lába jobban fájt. mint előbb és erö­sebb buzdításhoz kellett folyamodnom, hogy Athost, vezetéken tovább i ndithassam. üge­tésben és galopban megint jobban ment s én ugy éreztem, hogy programmomnak eleget tehetek. Azonban egy pohár vörös bor, mely­Ivei Zossenben szívesen megkínáltak, csaknem végzetessé vált rám nézve. Egész akaraterőmet meg kellett feszítenem, hogy ébren tartsam magamat a nyeregben. Tagjaim megnehezed­tek. de még nehezebb lett a fejem. Egyetlen­egy pohár vörös bor mázsasulyként hatott a j szemhéjamra s mivel tizenhárom óra óta üres I volt a gyomrom, a hirtelen keletkezeti bá­gyadtságot alig tudtam legyőzni. Az égö czi­garettet tartottam az orrom alá s ezzel és szilárd akaratommal tartottam magamat ébren s galopban folytattam utamat négy—öt kilo- meterig. aztán ugyanilv távig ügetésben és igy tovább. Kolauban értesültem a Miklós főhadnagy meglepő recordja felöl. Nem irigységet, hanem őszinte hazafiúi örömet éreztem bajtársamnak a sikere fölött. Büszke voltam arra. bogv egy osztrák-magyar­tiszt oly fényes sikert vivott ki. A helyett, hogy tempóin gyorsabbitására tüzeltem volna magamat, ez az értesülés érintetlenül hagyott : hiszen reeordom felöl csaknem bizonyos vol­tam, mert programmom megegyezett egész a Baruth mellett elveszített időig, pontosan. A, mellett, fölteltem magamban, hogy sem elébb, sem később nem fogom a czélt elérni, mint ahogy programmomban van megállapítva. Hát, csak előre kedves Athos. nemsokára Berlinbe érkezünk ! S egy nyelvcsattintás elég volt. öt uj erőfeszítésre ösztönözni. A reggeli nap már magasan járt az ég boltozatán, mikor én — 7 óra volt — októ­ber 5-dikén a tempelhofi gyakorlótér mellett vágtatva haladtam el s a föllobogózolt vám­házat megpillantottam. Lovam még meglehetősen fris volt s én ugy éreztem, hogy komoly esetben Athos-sal még egy rohamban is részt vehettem volna: de ellenség huzamosabb ideig üldözésére — nyíltan bevallom — ereje kimerült volna. Az az érzés azonban, mely rajtam eröt vett. midőn a jelenvoltak örömrivalgása közt s a bizottság és a többi tisztnek bajtársi üdvözlete mellett a czélhoz értem, ezt leirni gyönge a tollam. Ugy tetszett nekem, mintha egy csatát nyertem volna meg. Solia. egész életem folytán nem felejtem el ezt a pillanatot, mely életemnek legszebb pillanatja volt ! Programmom véget ért s reeordom 71 óra és 26 perez. A birói helyiségben való két órai tartóz­kodás után, — hol a német bajtársak szere­tetreméltó nyájassággal egy kis üditö szerrel kínáltak meg — először is a győztes Athost tekintettem meg. S csak, miután ennek jó ellátása felöl meggyőződtem, mentem a szál­lásomra, hol öt óráig 1 ártott erösitö állomba szenderedtem, mit a nyájas olvasó, bizony­nyal elképzelhet. Hiszen 36 óra óta nem aludtam s 16 óra óta semmiféle tápszert nem élveztem. Ám mindeme szokatlan nagy megerőltetés mellett is. melyet ily hosszú lo­vaglás előidéz, nagyon megfrisülve ébredtem föl. Némi csekély lábzsibbadtságon kivül, töké­letesen jól éreztem magamat s későbben sem éreztem testemben az útnak hátrányos követ­kezményeit. Az a nagyszerű fogadtatás a tempelhofi mezőn, a diadal, melyet a czélnál kivívtam, kedélyhangulatomat a legnagyobb örömre fo­kozta. De sajnos, ezt az örömet csakhamar ép oly nagy szomorúság váltotta föl, mikor Athosomat ujra meglátogattam. Az abraktól nem szabadkozott, mikor berlini szállására érkezett ; látszólag jól érezte magát, csak da­gadt lába fájt látszólag. A megérkezés után másodnap azonban oly heves fájdalmak mutatkoztak, hogy az előhivatott állatorvos nem merte remélni, hogy a szegény állatot megmentheti. Este lefeküdt Athos, hogy többé föl ne keljen ; inmeredtség oltotta ki ennek a szegény állatnak az éle­tét s nekem — nem szégyenlem ezért ma­gamat — nem maradt egyéb hátra, mint a hü Athosért egy könyet ejteni s emlékeze­tembe örökre befoglalni. A távlovaglás év­könyveibe azonban Athos, mint valamennyi ausztria-magyarországi és német lovak győz­tese, melyek a bécs-berlini és berlin—bécsi távlovaglásban részt vettek — be lesz iktatva.

Next

/
Thumbnails
Contents