Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-01-22 / 4. szám

62 TELIYÉREK ÉS VERSENYEK. Gróf Starhemberg Vilmos főhadnagy a távlovaglásról. (Folytatás és vége.) Az állomásokon a lovamat langyos vizzel mosatva meg. száraz ruhával megtörültettem. fluiddal bedörzsöltettem s mind a négy lábára bandaget alkalmaztam s mindent lehetőleg gyorsan, hogy az állattól, a nyugalomra szánt időből mennél kevesebbet raboljak el. A gondozás alatt a ló megnedvesített szénát kapott: husz perez múlva, a saját vedremből óvatosan adattam neki vizel s aztán 3—4 liter bécsi zabot, vegyítve két nyers tyúktojással. Cognackal. borral, tejjel sat. vegyitett vizet Athos már a próbalovagláskor sem akart elfogadni. A tovább indulás előtt még egyszer kapott zabot s csülkeit zsirral bedörzsöltettem, mi nagyon helyes elövigyázati rendszabály, a bőrnek fölrepedezése ellen. Nagy sajnálatomra. Athos egész ut közben j nem feküdt le. mert az istállúhelviségekben í az érkező és távozó távlovaglók miatt egész I éjjel nem lehetett nyugodni. Azonkívül, a lovak | oly szorosan álltak, mint tábori elszállásolás 1 alkalmával s a lég is meleg és rossz volt az istállókban. Lovaglás közben gyakran itattam a lovamat : ha ez kutat pillantott meg, fölnyeritett s ez által adta tudtul, hogy szomjas. A mi az én saját testi jóllétemet illeti : étvágygval etlem. de mérséklettel; tlieát ittain s lehetőleg kis mértékben szeszes italt s a két éji állomáson, Iglaun és Weisswasseren, nagyon rövid ideig aludtam, de oly jól, hogy tökéletesen megfrisülve folytathattam minden erőfeszítés nélkül, vidám kedélylvel a fárasztó utat. Kolinig, az én derék Atbosom egyenlően rakta a lábait, minden hibás lépés vagy botlás nélkül és soha sem vágott át más tempóba, mint menetelési ügetésbe ; vesszőről vagy épen sarkantyúról, szó sem volt. Kellemesebb és jobban lovagolt lovat nem is kívánhattam magamnak és én azt hiszem, eme kitűnő sajátságokat különösen ki kell emelnem, mert a lovas, a lónak kiváló egyensúlya által, a szokatlan erőfeszítést könynyebben kiállhatta. Annyival inkább föltűnt nekem, nein csekély ijedtségemre, hogy Athos, mikor Kolinból kiindultunk, a jobb "hátulsó lábára sántitott. Eme bajnak az okát teljes lehetetlenség volt fölfedeznem. A legrészletesebb vizsgálat után sem vehettem észre, sem sérülést, sem daganatot, csupán némi vastagodást a jobb hátulsó láb csánkján. De mivel a ló néhány lépést téve, többé nem sántitott, ama reménynyel kecsegtettem magamat, hogy a baj teljesen elmúlt. De sajnos, nem ugy volt! A Kolinból magával vitt bénaság, à szegény Athost végre tönkre tette. Máig is rejtély előttem, mi történhetett ezen a szeencsétlen állomáson. Valamely ló rugta-e meg. avagy talán valamely mérges rovar csipte-e meg? Ez a körülmény örökre megvilágitatlan marad. Az, hogy a derék állat sendest kapott, lovaglás alatt, hibás lépés vagy megerőltetés miatt, tökéletesen ki van zárva. A kolini istállót azonban mai napig is átkozom. Mint már emiitettem, tökéletesen a programm szerint, esti nyolez óra tájban, október 3-án megerkeztem Weisswasserbe, Athos nem sántított. de a jobb hátsó láb csánkjának a vastagodasa nem oszlott el. Mindamellett, hogy az erosebb lovaglás kezdődött, lovam semmi fáradságot nem mutatott, egész Senftenbemg Akar nappal, akár éjjel, akár világosan akár sotetben. tempóm mindig egvenlö maradt, csak az ügetés volt hosszabb vagy- rövidebb a 1 terepalakulatok szerint. Fél háromig reggel a hold oly gyönyörűen világított, hogy az^utat tisztán láthattam magam előtt. Mikor azonban hold-lemente után egy siirü erdőn kellett átmennem, akkor a lovam füléit is alig láthattam. Megkisérlém az ut folytatását angol rendőrlámpám segítségével, melyet attilámnak a zsinórjaihoz erősíthettem : de ennek a világa inkább kápráztatta a szememet semmint hasznát vehettem s mivel Athos sem látszott emez «angol világitás»-sal megbarátkozni, újra visszatettem a lámpát a börtáskába. Csupán egyszer vettem még elö, midőn a földrajzon magamat tájékozni akartam. Igy folytattam nyugodtan tovább a lovaglásomat, remélve, hogy minden bajtól menten maradok. Prograinmoinat mindig órával a kezemben ellenőriztem s egészen Szászországon tulig pontosan megtartottam. Azonban Baruth, Brandenburg határszélén, majdnem veszélyessé vált rám nézve. A helységbe érkezve. azzal a kérdéssel fordultam egy ottani lakoshoz, merre van ott jobb ut, mint az, mely a helyiségen vezet át ? Ennek az embernek. persze, a legjobb szándéka volt, midőn. a rossz kövezeten való lovaglás elkerülhetése ezéljából oly utat mutatott, melyen a falut kikerülhettem. Azonban a sötétben, az oldalúinak az országútra ismét betorkolását nem vettem észre s legalább is egy órányi kerülőt tettem, inig ismét a rendes útra juthattam. A mily nyugodt voltam eddig, ép oly izgatólag hatott rám ez a kerülés s hogy ezt helyre hozhassam, az eddigi tempót többszöri galopozással gyorsítottam. A mily szép volt a vidék Cseh- és Szászországon keresztül, ép oly egyhangúvá vált most Poroszországon : nagy darab földet lovagoltam át, melyen a természet mellőzött minden változatosságot. Zsinóregyenesen végüket alig érhető fasorok közt haladtam, egyetlenegy kocsival vagy vándorral sem találkozva. Semmi sem élénkítette az utat; siri csönd köröskörül. Azonkívül egész éjjel szörnyen fáztam egész testemben s már a lovon és lovason a fáradság némi nyomai is látszottak. részemről nem annyira a nyeregben mint a gyalogolásnál ; nagy merevséget éreztem a lábaimban s minden lépésnél fájtak a csontjaim. Senftenbergben való két órai pihenés után az én Athosomnak a jobb lába valamivel erösebben megdagadt s most vettem észre, hogy a szegény állat fájdalmat érez. Czélomtól még 130 kilométernyire voltam és ugy Athos, mint én, még elég frisek voltunk arra, hogy ezt az utat nehézség nélkül hátrahagyhassuk, mindamellett, hogy szegény lovamnak a fájós lábát némileg kímélnem kellett. Senftenberg és Zossen közt két bajtársainat értem utói, Jovicic századost és Beuter főhadnagyot, kiknek még egészen friss volt a lovuk. Ezeknek a társaságában Athos is uj eröt, elevenséget látszott nyerni. Nagy sajnálkozásomra azonban, bajtársaim csakhamar hátramaradtak, ugy Bohr százados is, kit szintén utóiértem s most ujra egyedül maradtam — a sötét, ködös éjben. Zossenben rövid szünetet kellett tartanom. Ott minden ausztria-magyarországi távlovaglónak, a felállított katonai állomáson aláírását kellett adni. mert onnan az ausztria-magyarországiak megérkezéséről a berlini bizottságot, a tempelhofi mezőn, táviratilag értesítették. A rövid pihenés nem volt Athosnak idülésére ; a lába jobban fájt. mint előbb és erösebb buzdításhoz kellett folyamodnom, hogy Athost, vezetéken tovább i ndithassam. ügetésben és galopban megint jobban ment s én ugy éreztem, hogy programmomnak eleget tehetek. Azonban egy pohár vörös bor, melyIvei Zossenben szívesen megkínáltak, csaknem végzetessé vált rám nézve. Egész akaraterőmet meg kellett feszítenem, hogy ébren tartsam magamat a nyeregben. Tagjaim megnehezedtek. de még nehezebb lett a fejem. Egyetlenegy pohár vörös bor mázsasulyként hatott a j szemhéjamra s mivel tizenhárom óra óta üres I volt a gyomrom, a hirtelen keletkezeti bágyadtságot alig tudtam legyőzni. Az égö czigarettet tartottam az orrom alá s ezzel és szilárd akaratommal tartottam magamat ébren s galopban folytattam utamat négy—öt kilo- meterig. aztán ugyanilv távig ügetésben és igy tovább. Kolauban értesültem a Miklós főhadnagy meglepő recordja felöl. Nem irigységet, hanem őszinte hazafiúi örömet éreztem bajtársamnak a sikere fölött. Büszke voltam arra. bogv egy osztrák-magyartiszt oly fényes sikert vivott ki. A helyett, hogy tempóin gyorsabbitására tüzeltem volna magamat, ez az értesülés érintetlenül hagyott : hiszen reeordom felöl csaknem bizonyos voltam, mert programmom megegyezett egész a Baruth mellett elveszített időig, pontosan. A, mellett, fölteltem magamban, hogy sem elébb, sem később nem fogom a czélt elérni, mint ahogy programmomban van megállapítva. Hát, csak előre kedves Athos. nemsokára Berlinbe érkezünk ! S egy nyelvcsattintás elég volt. öt uj erőfeszítésre ösztönözni. A reggeli nap már magasan járt az ég boltozatán, mikor én — 7 óra volt — október 5-dikén a tempelhofi gyakorlótér mellett vágtatva haladtam el s a föllobogózolt vámházat megpillantottam. Lovam még meglehetősen fris volt s én ugy éreztem, hogy komoly esetben Athos-sal még egy rohamban is részt vehettem volna: de ellenség huzamosabb ideig üldözésére — nyíltan bevallom — ereje kimerült volna. Az az érzés azonban, mely rajtam eröt vett. midőn a jelenvoltak örömrivalgása közt s a bizottság és a többi tisztnek bajtársi üdvözlete mellett a czélhoz értem, ezt leirni gyönge a tollam. Ugy tetszett nekem, mintha egy csatát nyertem volna meg. Solia. egész életem folytán nem felejtem el ezt a pillanatot, mely életemnek legszebb pillanatja volt ! Programmom véget ért s reeordom 71 óra és 26 perez. A birói helyiségben való két órai tartózkodás után, — hol a német bajtársak szeretetreméltó nyájassággal egy kis üditö szerrel kínáltak meg — először is a győztes Athost tekintettem meg. S csak, miután ennek jó ellátása felöl meggyőződtem, mentem a szállásomra, hol öt óráig 1 ártott erösitö állomba szenderedtem, mit a nyájas olvasó, bizonynyal elképzelhet. Hiszen 36 óra óta nem aludtam s 16 óra óta semmiféle tápszert nem élveztem. Ám mindeme szokatlan nagy megerőltetés mellett is. melyet ily hosszú lovaglás előidéz, nagyon megfrisülve ébredtem föl. Némi csekély lábzsibbadtságon kivül, tökéletesen jól éreztem magamat s későbben sem éreztem testemben az útnak hátrányos következményeit. Az a nagyszerű fogadtatás a tempelhofi mezőn, a diadal, melyet a czélnál kivívtam, kedélyhangulatomat a legnagyobb örömre fokozta. De sajnos, ezt az örömet csakhamar ép oly nagy szomorúság váltotta föl, mikor Athosomat ujra meglátogattam. Az abraktól nem szabadkozott, mikor berlini szállására érkezett ; látszólag jól érezte magát, csak dagadt lába fájt látszólag. A megérkezés után másodnap azonban oly heves fájdalmak mutatkoztak, hogy az előhivatott állatorvos nem merte remélni, hogy a szegény állatot megmentheti. Este lefeküdt Athos, hogy többé föl ne keljen ; inmeredtség oltotta ki ennek a szegény állatnak az életét s nekem — nem szégyenlem ezért magamat — nem maradt egyéb hátra, mint a hü Athosért egy könyet ejteni s emlékezetembe örökre befoglalni. A távlovaglás évkönyveibe azonban Athos, mint valamennyi ausztria-magyarországi és német lovak győztese, melyek a bécs-berlini és berlin—bécsi távlovaglásban részt vettek — be lesz iktatva.