Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893
1893-09-24 / 58. szám
1693. szeptember 24. VADÁSZ- ÉS VERSENV-LAP. 533 A nevezési előjegyzések és nevezések dr Magyar László titkár úrhoz, Budapest, Lovaregylet küldendők. * * * A cziukotai nemzetközi agárvorseny versenyszabályai. a) Általános szabályok. 1. A versenyen résztvevők tartoznak a biró és igazgatóság rendelkezéseit követni. 2. A verseny tartama alatt előforduló ama kétes j esetekben, melyekre nézve a versenyszabályokban intézkedés nem tétetett, az igazgatóság dönt. 3. Mindenki köteles a biró ítéletében megnyugodni. 4. Nyul után, futás közben a biró elé lovagolni nem szabad. 5. Ha a biró előre nem látott akadály miatt a futásnak csak egy részét láthatta, addig itél, a mig a futást iátta. 6. Minden nyul felett, mely rendes hajtásba volt véve, ité'et hozandó. 7. Ha a pointek egyenlősége miatt a biró a futási eldönthetetlennek itéli, uj futást rendelhet el. 8. Uj futás elrendelése esetében a tulajdonosnak jogában áll egy fél órai pihenőt kérni, ugyanezzel a joggal élhetnek a tulajdonosok, ha az agarak egy óráig vezettettek pórázon a nélkül, hogy nyulat hajtottak volna. 9. A benevezett agarak a kisorsolás sorrendjében •a titkár által az egyes futamokra előhivatnak s ha az előhivölt agár a kitűzött helyen és időben nem jelentkezik, ugy az 10 percznyi várakozás után a biró által leejtLetö. 10. Páratlan szám eselén az utolsónak kisorsolt agár erövesztővel megy. 11. Minden agár tulajdonosa köteles a versenyre benevezett, de már leejtett agarát a biró felszólitásara •erövesztőnek átengedni, ha ilyen nem volna, a tulajdonos tartozik gondoskodni erövesztöröl, ha azt tenni elmulasztja, agara pár nélkül végzi az erövesztö futást. 12. Erövesztővel azonban egy verseny tartama -alatt egy agár csak egyszer futhat, ha az trövesztö lutás másodszor is reá következnék, az erővesztö a sorshúzás sorrendjében elébb következő pár agár •elsobbikéhez adatik. Eme szabály alól kivételt képez •az az eset, melyben egy agár kisorsolt párjának visszavonatása folytán jut erővesztő futáshoz. 13. Az agarak a biró rendelete sze.int egyes vagy kettős pórázou vezettetnek a biró által megbízott Ч-'gyén vagy egyének által és csakis a biró rendeletére bocsáthatók el. Ha egy agár a fentemiitett módokon nem volna vezethető b percznyi kísérlet után a biró által leejthető. 14. Az agarak csakis a biró kiáltására (hajrá ! •ereszd el 0 bocsátandók el. lö. (Eme szabályok vagy a verseny rendje elleti elkövetett kihágások az igazgatóság által a versenyalap javára pénzbírsággal esetleg a versenyből való kizárással büntethetők. (Cselédeik által elkövetett kihág<«sokért gazdáik felelősek.) b. Ítéleti szabályok. 1. Első vágás vagy érés 2. 2. Vágás vagy éres 1. 3. Zsinórban elmenetel vágás vagy éréssel 2. 4. Fogás 1. 5. Ha valamely hajtáson érés, vágás vagy fogás nem történt, ugy a biró a kifejtett sebesség alapján itél. 6. Ha a nyul positióba menekül és onnét megint kijön, az ítélet a hajtás ama része szerint mondatik ki, mely a positióba érés előtt folyt le. 7. Feltétlenül leejtendő minden kertelő agár. 8. A biró Ítéletét az igazgatóság előtt hangosan nyilvánítja, kiemelvén, hogy az A. vagy B. agár maradt fel, további indokolássá! élni nem tartozik. Az igazgatóság. Felet/. 1893 szept. 16. Tisztelt szerkesztőség 1 A Gömörmegyei ayarász-egyletnek folyó évi szeptember hó 11-én tartott közgyűlése alkalmával liozolt határozatokat van szerencsém a következőkben közölni : A kölyök-agárversenyre f. évi október hó 23-án, az elegyverseny okt. 24-én tartatik meg. Találkozási hely, mind a két alkalommal, a Simoni-i malomnál d. e. 9 órakor. A kölyökagarverseny első diját 150 forint, az elegyverseny első diját250 frt értékű tiszteletdíj képezi. Második dij a tétek fele. Nevezések a versenyszabályok értelmében az egyleti titkárnál eszközlendök. — Futhat minden agár, — kivéve kölyökversenyen, hol csakis tagok agarai futhatnak. Az elegy verseny re bárki nevezhet agarat, a ki bármely agarászegyletnek tagja ; — emez egylet tagjai egy agárért 5 frt nevezési dijat, nem tagok vagy pedig díjazott agár tulajdonosai a dupla tétet fizetik. Az agarak futásai felett egyes biró itél. A mult évben működött birák a folyó évi versenyekre újból egyhangúlag megválasztattak. A verseny iránt érdeklődök mindkét alkalomra tisztelettel meghivatnak, — esetleg részletesebb felvilágosítást az egyleti titkárnál nyerhetnek. Gróf Almásy Arthur, egyl. titkár. YADASZAT^ LOYESZET. Fejedelmek vadászat ai. Vilmos német császár. Albert szász király. Frigyes föherczeggel f. hó 17-én reggel négy órakor érkeztek a Duna bal partján levő karaboncst vadászterületre, hol, reggelizés után szarvas-vadászatra indultak. A német császár szürke lódén vadász ruhát s szürke kalapot viselt. Lipót bajor herczeg a Duna másik partjára ment át a «Fecske» gőzössel vadászni. Vilmos császár pompás 12-tös agancsost egy .lövéssel letente.t s egy meg szélesebb agancsost annyira megsebesített, hogy erősen vérzett, de azt nem találták meg : a vérebek egy ideig hajszolták, de utoljára nyomát vesztették. Albert szász király, aki akkor a közeieben vadászott, látott ugyan szarvasokat, de lövésre egy sem került elébe. Lipót bajor herczeg a másik parton egy 16-ágast terített le. Az első lövésre, mely a szarvas lapoczkáját érte, a vad még nénany hatalmas ugrást tett, a bajor herczeg azonban ráduplázott, mire a szép állat összeesett. Екког a majuiiem áthatolbatlan sűrűségű erdőben minden felöl nagy recscsenes és ropogás hallatszott. A lövésekre szánius szarvas riadt löi es néhány másodpercz múlva Lipót bajor hejrezeg ismét rá lőhetett egy szarvasra, melyet azonban nem lehetett megtaialm. Frigyes lőherczegnek többször nyílt alkalma szép példányokra löni, de mivel Vilmos nemet császár közelében volt, nem akarta a többi szarvast elijeszteni. Délelőtti 10 óra után a vadászok, egymást üdvözölve, visszatértek az «Orient» fedélzetére. Itt talalta Vilmos német császár Deims német katonai at.achét, ki Föherczeglakon töltötte az éjt és most jelentéseket tett az uralkodónak. Délielé haza hozták a szarvasokat és azonnal kizsigerelték. A 16-ágas kizsigeeelve 212 kg. sulyu volt. Az agancsok különösen szépek, a 12-ágasé igen széles. A jó hangulat nagyban fokozódott, midőn F'rigyes főherczeg azt a hírt Kapta, hogy királyunk ö íelsege a legutóbbi hadgyakorlatok alkalmából a 48. (magyar) gyalugezredet neki adomanyozta. A föüerczeget mindenfelé elhalmozták szerencsekívánatokkal a magas kitüntetésért. Délutáni 3 óra után újra cserkészni indult a társaiág. Vilmos német császár és Albert szász király újra a kerepenczei vadásztei ülelre mentek, Lipót bajor herczeg és Frigyes főherczeg a táljoki területre ; az utóbbiak az ut egy részét kocsin tették meg. Az Achilles Sport-Egylet versenybizottsága f. hó 16-án tartotta meg Palicson (Bácslüred) Az «Achilleion»-ban igazgatósági ülését, melyben az 1894. jan. és február hóban megtartandó korcsolya-, jégiramgép-, vitorlás szánversenyek feltételeit, valamint a jövő májusban az «A. S E.» 10 évi fennállásának és működésének jubileumi ünneplésére, nemzetközi jelleggel az athletika minden ágából viadalokat fog rendezni. Egyhangú határozat követte Szabó Bálint igazgatósági tag ajánlatát, ki száz forint o. é. alapítványt tett olvasó-terem és sport-könyvtár alapítására, ehhez rögtön nagyobb mérvű adakozások is csatlakoztak. Könyvtárnoknak Schmidt Gyula lett megválasztva. Az olvasó terem a jubileumi ünnepélyek alkalmával lesz a nyilvánosság előtt megnyitva. A könyvtári bizottság rögtön megkezdte mindennemű sportnyomtatvány beszerzését és felkéri a sporttársakat, szíveskedjenek minden található és általuk nélkülözhető adatokat ugy a könyvtár, mint a jubileumi emlékkönyv összeállítására az «A S. E.» elnökségéhez beküldeni (Szabadka, Vermesház.) Az értekezletet «Lawn-tennis verseny» követte, győztesek lettek Sztakazka Irén (Budapestről) és Torkos Géza. Versenydijul egyl. ezüst érmeket és labdafelszereléseket kaptak. Az 5000 m. vasparipa-versenybeu Szelles István 8 perez 11 másodpercz alatt első lett («Victoria» nürnbergi safety-gépen), jó második lett Szlávy Ele 8 p. 16 mp. alatt («Triumpb»gépen). A versenyeket ismételten bizottsági ülések követték. • о о Pjtlasinsky „Pytlas" László, a nemes lengyel birkózó kihívást intézett Bács-Bodroghmegye összes amateur-birkózóihoz. A biroknmrközések Palicson a sportterületen 1893 szeptember hó 24. és 25-én tartatnak meg. Az előjegyzéseket az «Achilles SportEgylet» titkársága Pâlies «Achilléon» fogad el. hol bővebb felvilágosítások is adatnak. Pytlasinsky László he fogja utazni Ma tyarország mindama vidékeit, a hol csak híre van annak, hogy ott erös emberek élnek. Meggyőződése az, ha magyar földön nem verik le, ugy a föld kerekségén sehol. Szabadkáról eddig négy jelentkező van. Azt hiszszük, hogy a többszörösen kitüntetett Racsmány János, Bácska legerősebb embere (magassága 185 cm., testsúlya 132 kgr., fej fölé emel jobb kézzel 120 kilót, bal kézzel 10J kilót) a küzdtérröl nem fog hiányozni. * * Az «Achilles Sport-Egylet» f. év október hó 22-én tartja nagyszabású versenyeit Palicson. Az előkészületekből ítélve, remény van arra is. hogy az eddigi világrekordok megközelíthetők lesznek akkor, ha jobb versenyzőink, mint Minnich Jenő, Nagy Dénes, Dánt Nándor bajnok. Littke Lenczi, Szelles István, Vermes testvérek stb. komoly idomítás alá helyezik magukat és nem fognak egymástól nagyobb versenyek alkalmával távol maradni s legalább is ugv tünteini fel. mintha az elsőbbséget egymástól féltenék s a közös vetélkedést kerülnék. Eddig a legjobb eredmények, melyek a vasparipán elérettek : 1 ktn. távolságra 1 p. 16 2/ ä mp., 5 km. 7 p. 18 3„, 10 km. 14 p., 34 тр., 50 km. 1 óra 20 p. 32 тр., 100 km. 2 óra 41 p. 56 тр. ATHLETIKA, TESTGYAKORLAT. Halász Zsiga vivómester f. hó 19-én nyitotta meg a téli vivótanfolyamot, a melyben a viior-, kard- es ökölvívást oktatja. A kik tehát eme tanfolyamban a föntemhtett vtvasnemek bármelyikének oktatásában résztvenni óhajtanak, értekezhetnek tentnevezett vivómeslerrel zsibárus-uteza 1-so szam alatti vívótermében naponkint ugy a déli, mint az esti órákban. A «l'ecsi kerékpár-egyesüiet» tagjai f. évi szept. hó 17 és 18-an nagyobbs/.abasu kirándulásban vettek részt. Úrankint átlag 24 km. sebesseggel baiadtak ; tekintve, bogy Pécs és .Uohács között, valamint BaesBoiiroghmegyeben nem a legjobb utak állották rendelkezésükre, a fenti eredmeny elég szép gyorsaságnak tekinthető. Hétfőn (szept. io-ikanj pont déhl2 orakor megerkeztek Vermes Lajos bajnok iakasára, hol a «Pécsi K-E.» tagjainak üdvözletét, valamint egyesületük díszjelvényét ünnepélyesen átadták rövid beszed után, éljenzesek között Vermesnek. Aznap délután kiranduitak Palicsra az «Acbdleion» meglekintessre, (hol bO bebutoiozott szoba ált a magyar atuleták rendelkezesérej és ott külön czélra épült angol aspbalt versenypályán igen érdekes versenyeket tartottak. Az 1 a. ml. (1'6U93 ni.) versenyben dolgár Tivadar 2 perez 49 mp. alatt elsó lett, jő második Utte Ferencz, harmadik Radoszályevits Tivadar (Zomöorbolj, negyedik Schönstem (Sza.iadkarólj. A 3UO0 in. versenyben Radoszályevits Tivadar 5 perez alatt első, Otte Ferencz jó második lett. A versenyeket társasvacsora követte, hol éltették vig poharazas között a kedves vendégeket, mint a nap bőseit. A pécsi atbleták másnap folytatták utjokat Zomborha. * * * VEGYES. Ebeezki Blaskovics Elemér ur a mult napokban lépett házassági frigyre VValdeck irma cointesse-el. A derék fiatal párnak mindenki teljes szivbői tartós boldogságot kiván. Blaskovics Ernő ur Primás II-ért a Cesarewitchben a terhet elfogadta s a Jubilaeum-dijban való 1 sikere esetében okvetetlen kiküldi Budagyöngye fiát, ! hogy kötelességének, emiitett versenyben, eleget I tegyen. i Vinall az őszi versenyek bevégeztével ismét Indiába utazik, hogy ott a télen, a verseny-seasonben lovagoljon. Tavaszszal azonban ismét visszatér Tatára. Spaaban nemzetközi ebkiállitas volt, melyen 603 i mindenféle fajta eb volt kiállítva. Nevezetes, hogy itt két angol foxterriert léi millió frankon kértek. A freudenaui pályát már számos ló hagyta el, hogy a budapesti versenyekig kipihenhessék magokat ; igy Talány, Délczeg, Galamb, Barát, Achilles IL, Kozma. Kupa. Metella. Eris, Coppelia, Ne-nézzreám stb. Gróf Esterházy .Miklós <Igen»-je alkalmasint részt vesz a «Charlottenburgi nagy dij»-ban. Az olasz St.-Legert Eupiliben «Penelope» (Pitliageras leánya) nyerte meg. A Freudenau'gyepén legújabb intézkedés az, hogy óvástétel esetében vörös táblát húznak föl dy felírással « Protest», nehogy a fogadók idö előtt eldobják ticketjeiket s esetleg e miatt pénzüket veszítsék. A iiuinei regattát, melyre oly sok aláirás érkezett be, a most uralkodó kolera miatt alkalmasabb időre halasztották el. Érdekes tudni, hogy a bélyei uradalomhoz tartozó vadászterület, melyen jelenleg a király ö felsége vendégei a német császár és a szász király társaságában szarvasra vadásznak. 30.000 holdból álló őserdő, mely 7 főerdészség felügyeletével 7 vadászterületre van felosztva. Eme rengeteg erdőségben ritka szép