Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-05-16 / 26. szám

266 s e miatt törölni kellett. Az egyes competitorok a verseny előtt igen sok beszéd tárgyát ké­pezték és méltán, szebb allatokat már régen lehetett igy együtt látni, mint eme versenyben A portiandi herczeg lovai Raeburn és Kil­manoch, igen jó színben voltak, kivált az előbbi igen hatalmas állattá nőtte ki magát, de mintha kissé visszamaradt volna a conditióban, ennek folytán azt hiszszük, még igen javulás­képes. Ravensburynek előző futása igen hasz­nált s ezt mai futásán nagyon is észre lehe­tett venni, s bár eme versenyben hasonlit­hatlanul mint jobb ló futott, még sem mond­hatni, hogy tip-top conditióban lett volna. Col. North Royal Harryjának maga tulajdonosa is csak outsider esélyt tulajdonított, még is fogadta 4000:200 ellen győzelemre és 500:200 ellen helyre, de eredménytelenül. Perigordban, jó külsejéért szintén sokan biztak. hogy helyre log futni, mig a mantoni pár Son of a Gun és St. Jude nem sok kilátással indultak, maga a beauíorti herczeg figyelmeztette a fogadókat, ne nagyon bízzanak bennük s ez a figyelmeztetés csakugyan nem volt hiába való. Harbinger a Craven Stakes megnyerése után szintén ugrott a fogadásokban, de mindjárt Charles III. futása a Hastings-plateben nagyon gyenge fényt vetett arra a társaságra, melyet levert, feltéve, hogy Charles III. futása korrekt volt. A verseny lefolyása következő volt. Egy­két hamis start, után a társaság a legjobb rendben indult el. St Jude csinálta a pacet társának, nyomában Kilmarnoch, harmadik helyen Isinglass feküdt.közvetlenül Ravensbury, Raeburn és Perigord jött utána, mig a többi a hátvédet képezte. { mföld befutása után Kilmarnochnak véredénye pattant meg s ennek folytán kiesett a versenyből. A fele uton St Jude ellőtte a puskaporát s helyet engedett Isinglassnak, ki mellé Royal Harry szegődött társnak, de ez utóbbi nemsokára visszaesett, hagyván Isinglasst vezetőnek. A dombról leérve az egyenesbe, Perigordon G. Barrett és Royal Harryn Dick Chaloner ugyancsak mozogtak, hogy versenyben tarthassák, de mindinkább elmaradoztak s nemsokára Sun of a Gun is hátrálót fujt. Ez alatt H. Barker Ravensburyvel üldözőbe veszi a favoritét s nem sokára 4 hossz választja el őket a többitől. Ravensbury hűen enged a felhívásnak és behozza lassan a vesztett tért. de a vezetőre már nem tud veszélyes lenni s Isinglass f hoszszal könnyen gvöz, négy hoszszal hátrább Raeburn. Harbinger4-ik, aztán jönnek Perigord, Watchtower, Sonof a Gun. A nyerőt tulajdonosa Mr M'Calmont nevelte s kétéves korában legyözetlen volt. Háromszor futott. Legelőször a Newmarket Second Spring Meetingen egy maiden plateben 10 kortársát gvöz ve le; majd Ascotban a New Stakest vitte" el Fealear és Ravensbury ellen.melyeket még 7 más ló követett, utolsó fellépte a Middlepark plateben volt, hol Ravensbury. Le Nicham és Raeburn maradtak el mögötte. Idén első megjelenése eme ver­senyben volt, s mindjárt győzelmet kapcsolt színeihez. A győztes igen magas származású és ereiben Stockwell, Newminster vér foly apai illetőleg anyai részről. Engagementjé van minden classicus versenvben s igy még számos babért szerezhet tulajdonosának. * * A Newmarket Meeting utolsó napján dőlt el a hölgyek versenye, sokkal nagyobb csendben mint megérdemelte. Itt is észre lehetett venni a sok hiányos conditiót. Teljes igazat kell adnunk a trainereknek. mikor azt mondják, hogy soha annyi kövér lovat nem lehetett látni, mint az idén. Az idei verseny nagy meglepetést okozott nem csak a fogadóknak hanem a nyerő tulajdonosának is. A favorit ugyanis Sir J. B. Maple Dame Presidentje volt. de istállótársa Siffleuse. melyre 33-szoros pénzt kínáltak, leverte fejjel. Oly váratlan volt győzelme, hogy még tulajdonosa sem fogadott rá'semmit. VADÁSZ- É S VERSE N Y-J,AP. A 11 starter között legjobban tetszett külsőre nézve Dame President. Evermose és Silene. ezek conditiója volt legjobbnak mondható. The Prize még hatra maradt conditióban volt. s a legjobban trainirozott állat Tressure, ez igen csinos kis kancza és Siffleuse. T. Loates erre a versenyre szabad lévén, a Saraband­kancza kormányzásáár abiztk s bár, ha ül, lova rendesen favorit, ez egyszer maga sem bizván a győzelemben oudsider volt. Sir J. Maple nem jelentett be nyerőt, annyira biztos volt az eredményben és SilTleuset csak pace­makerül küldte. A többi competitor közül még igen tetszett Evermore eme jól alkotott szabályos St-Simon— Immortelle kancza. A többi többé-kevésbbé hátramaradt conditiójával tündökölt. A verseny lefolyása következő volt : Bemek start után. Siffleuse utasításhoz hiven. sebes iramot diktált a társaság elé, az egyenesbe érve a bokroknál visszaesett és egész vertnek látszott, mire a favorit Dame President vette át a pilot szerepét, követve Tressure által. Ekkor a versenyt már biztosra vették, hogy a favorit zsákmánya lesz, de T. Loates, mint állítja, gondolva talán kiszorít egy helyet' nem szűnt meg lovagolni és foly­tonosostorozásés sarkantyuzás által egyszerre csak megváltoztatta az egész jelenetet. — Dame President lassítani kezdte az iramot ki­fuladván a folytonos sebes iramtól és Ld Rose­berry lova Tressure ugyancsak kezdte szorítani, s felhangzott el a meglepetés moraja a néző­közönség részéről, inidön Loates mint a nyil tört elő és a legnagyobb izgatottság között fejjel leverte istállótársát, kinek J. Woodburn erös kezei között időközben sikerült Tressuret hoszszal a harmadik helyre utalni. Lehet, sőt valószínű, hogy Dame President puha­szivüségének köszönheti vereségét, melylyel a komoly küzdelembe beleszólni nem képes és igy a Middlepark plateben szenvedett veresége teljesen érthető. Veresége sokaknak igen keserű volt s tulajdonosa, bár a versenyt igy is megnyerte, inkább vele a Prendergast, Stakes nyerőjével szeretett volna győzni. F. A. 1893. május 14. Gyepérdeküek KÜLFÖLDI CYEPEK. Gr. Erdödy Sándor az Ausztriai Jockey-Club I. oszt. tagjául választatott meg. * 44 * A Mr Antus fölvett versenynév az 1893. évre be­iktattatott. * * * Legközelébb a következő versen yszinek lettek hi­vatalosan bejegyezve : Mr. Antus versenyszinei : kék test, sárga ujjak, fehér sapka. Captain Gerard versenyszinei : fehér test, sárga szalag, vörös sapka. Gr. Zichy Antal versenyszinei : fehér test, kik ujjak és sapka. * * * H. Wyatt jockey az 1893. évre az ausztria-ma­gyarországi pályákra lovaglási engedélyt kapott. Németország. Berlin-hoppegarteni versenyek. Május 8-án. Oberhof-Rennen. 4000 márka, 1200 m. (56 aláirás.) May V. ur 4é p m Archer Crafton—Archeress 62 kilo Bowmann 1 Ehrich ur 3é p к Gazelle 50$ к. Wilton 2 Manske H. ur 5é sga m Nordstern 65 к. H. Madden 3 Nem helyezve : Crescentia. — Totalisateur : 27:20 Canterben három hoszszal nyerve : három hossz a második és harmadik közt. — Érték 4000 m., 424 m., 136 márka. Henckel-Rennen. Tiszteletdíj és 1000 márka. 3é. 2000 meter. May V. ur sz m Königswinter Recorder— Königin 56 к. • Bowman 1 Graditzi kir. föménes sga m Birkhahn 54 kilo D ßallantine 2 Br. Furstenberg E. p m Athanas 54 k. F. Sharpe 3 Saloschin J. ur p m St.-Marco 56 k. E. Martin 4 Nem helyezve: Viscount, Mameluk. — Totalisateur: 119:20. — Háromnegyed hoszszal nyerve; fél hossz a második és harmadik közt. Érték : 10525 m. az elsőnek. 2225 m. a másodiknak, 800 m. a harma­diknak. idő 2 p. 18 s ,o mp. Uastgeber-Reuneii. 3000 márka. Urlovasok. 1400 meter, (18 aláirás.) Schierstadt G. hdn. 4é stp к Minze St Honorât— Miss-Lozenge 70$ к. Tulajdonos 1 Saloschin J. ur 3é sga m Meistersinger 11. 62 к. Dewits ur 2 Bredow hadnagy 3é p m Gassenhauer 62 kilo Graevenitz hdn. 3 Nem helyezve : Laetitia, Syndicus. — Totalisateur : 82:20. — Harmadfél hoszszal könnyen nyerve ; öt hossz a második és harmadik közt. — Érték : 3000 m., 289 m„ 129 m. Schwartzkiliitsler-Handicap. 4000 márka. 2000 meter. Gr. Plessen-Ivenack 5é stp к Ostara Basmis— Juanita 63 к. ßallantine 1 Schmidt-Pauli őrn. 3é sga m Carl Martell 60$ kilo Smith 2 Br. Fürstenberg E. 4é p m Amethyst 65 к. Sharpe 3 Hg Fürstenberg E. 3é p к l'atlas 51$ к. Rawlinson 4 Nem íhelyezve : Álnok, Masaniello, Frischgesell, Sorrento, Samos — Totalisateur : 331:20. — Fél hoszszal nyerve ; 1 hossz a második és harmadik közt. — Érték : 4000 m., 985 m., 285 márka. Angolország. Newmurket-Mecting. Május 4-én. The March Stakes. 500 sov. 1 mértföld. Mr. H. С. Vyner 3é stp m Murcioii Royal Hampton -Emmeline Marcia 7 st. 10 f. Fagän 1 Lord Rosslyn 5é sga m Buccaneer 10 3 Webb 2 Mr A. James 4é sga к The Smew 81 Loates 3, Nem helyezve: Windgall. Broad Conie, Huntingdow Fogadások: 2:1 Windgall és Marcion, 5 :1 The Smew, 6:1 Buccaneer. 100:7 Huntingdon, 25:1 Broad Conie ellen. — Handsdown 5 hoszszal nyerve ; nyak­hossz a második és harmadik közt. Idö : l p 45 mp. Május 5-én. The One thousand Guineas Stakes. 3é kanczák­nak. 1 mföld. 3750 font. Sir J. B. Maple p к Sil'ileuse Saraband— Assay Loates 1 Ugyanannak f к Dame President Woodburn 2 Lord Roseberry stp к Tressure Watts 3 Mr D. Baird b к Silene Cannon 4 Nem helyezve: Simoon, Evermore, Dartaway, Hal­mer, The Prize, Medora, Bonne Sorte. — Fogadások 3:1 Dame President, 4:1 Evermore, 5:1 Silene. 100:15 The Prize, 100:14 Tressure, 9:1 Medora, 33:1 Siffleuse, Dartaway, Bonne Sorte stb. ellen. — Siffleuse vezet a fele uton, a hol társa, Dame President váltja fel ; az egyenesben szorítani kezdi Tressure, mire Siffleuse újra előtör és fejjel gyöz ; másfél hossz a második és harmadik közt. — Idö : 1 p 53 mp. The May Plate. 292. 2éveseknek. 5 furlong. Kodolitseh A tbnok sga rn Van Dyck Petrarch Lady Anglesey 8 st. 10 t. Barrett 1 Lord Cadoean sga к Sarana 8'7 Chaloner 2 Lord Utland sga m Royal Marine 810 Watts 3 Nem helyezve ; Miss Dorothy, Vitéz, Rath Belle, Pincher, Austral. Luce. — Fogadások : 5:4 Van Dyck, 4:1 Sarana, 5:1 Royal Marine, 8:1 Austral, 100:8 a többi ellen. — Vezetve könnyen fél hoszszal nyerve ; ejhossz a második és harmadik közt, Vitéz 4-dik. f MENES ES GYEPÜJDONSÁGOK. Elnevezés. Mr Antus sga к ell. 1891. Craig Millar—Golden Ring, Bajtárstól, Próbás nevet nyert. Id. Myslowsky A. lov. sga к ell. 1892. Abonnent— Kőrösösi-lány, Lörincztől, Perhaps nevet. Gr. Zichy A. p m ell. 1891. Bálvány—Garuda, Rosicruciantől Gar nevet. Kiheréltetett : Kontrás, p m ell. 1892. Kísérlet —Duchess, Przeds­wittől, Blaskovits A. ur tulajdona, Birtokváltozás. Dr. Russo Ernő ur megvette Justh Béla úrtól Mouche p к ell. 1890. Craig Millar—Mistake, Buccaneertol. Justh Béla ur megvette Lossonczy Gyula úrtól Repkény p к ell. 1890. Sweetbread—Duchess of Edinburgh, Blair Atholtól. Blümel Adolf fhdn. (2 dzsid ezr.) megvette Mr ohn Reevestöl, Jenny p к ell. 1890. Vedèremo— Jadwigi, Hastingstól. Kreutzbruck Zdenko fhdn. (9 huszár ezr.) megvette

Next

/
Thumbnails
Contents