Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-05-07 / 22. szám

1893 május 7. VADÁSZ- ÉS VERSEN Y-LAP. Körültekintés. : Vasárnap dölt el a íranczia ezer és két­ezer guineasért való küzdelem Páris mellett á longchampsi gyepen. A versenyeknek szép idő kedvezett s ennek folytán az összes helyek zsúfolásig tömve voltak. A mezőnyök ellen­ben gyengébbek voltak mint azt a longchampsi gyepen megszoktuk, de ennek a kevés eső az oka, melynek híján a training is bát­ramaradt. Eltérően az angoloktól, itt mind a kél nagy dij — a Derby előjátékai — egy napon lesz lefutva, sőt még az értékes Biennial- Stakes is ezen a napon került eldöntésre. Ugy a Poule d'Essai de pouliches, mint a Poule d' Essai des poulains-ben a küzdelmet a br. Schickler- és Rlanc-istállók közt vélte jrejleni a közönség, azonban csalatkozott. Möns E. Blanc lovai ugyan beleszóltak minda- két versenybe, do csak második és harmadik helyet voltak képesek szerezni. Előbb a hölgyek versenye került a sző­nyegre. A starter zászlója elé 8 ló állott. Legjobb benyomást Tilly lett a szemlélőre, mellette még Barbara és La Kosaiba találtak pártfogókra. Látszott az összes competito­'rokon, hogy nem végeztek még elég munkát, különösen La Kosaiban látszotl leginkább a hátramaradt conditio. A verseny lefolyása a következő volt: A vezetéssel Miss Aurora ugrott el, követve Glycine és Barbara által, mig a többi csomóban követte őket kissé hátrább. Igy haladták meg a feleutat. hol Tilly az élre ment és könnyen két hoszszal győzött, ugyanannyival volt hátrább Gouvernante har­madik. La Kosaiba pedig, mely versenyköz­ben hátsó lábain - rálovaglás következtében -r- megsérüli, utolsó leli. Az idő. mely alatt a versenyl lefutották, i p. 41 mp. volt. 1 perezczel jobb mint a mének által elért ered­mény. A győztes apja The Kard, anyja Kegine tulajdonosának Möns. H. Savnak nevelése és számos elassicus versenyben van engageálva. Ezután került a sor mindjárt az urak ver­senyére. Alig hallatszott el az all right az One thousand után, máris a Two thousand com­jjetilorait hivta a harang. Mindenki tódult az egyes viadorokat nézni, kik közt a franczia Derby és Grand Prix jövendő győztesei rej­lenek. Az érdeklődés főleg az Angliában trai­nirozott Le Nicharn II felé fordult. Br. Roth­sebild eme mène ugyan franczia származású, de egy két elassicus verseny leszámításával csakis Angolországban bír kötelezettségekkel. A próba galoppnál Le Nicham és Marly tetszet tek legjobban, kivált Le Nichamen látszott, hogy az elözö napi futás használt nagyon. 'Г. Loates a versenyben is alig tudta visszatar­tani, oly erősen puliolt. Chapeau ehinioist csak :azérl indították, mert minap leverte Duke de Feltre Oilletjét, de már akkor is megmondtuk, -hogy nem classis és ez ma be is bizonyult, -csakis statista-szerepet játszott. Br. Schickler Ragotskyjál jó hir és szép futásai előzték meg, de ugy látszik — legalább mai futásával •bizonyította — igen visszament formájában. A •verseny következő lefolyású voll : Alig bocsá­totta el a starter a 7 küzdőt, máris Marly vette át, G. Barrettel nyergében, a vezetést és hatalmas tempóban vitte az egész társaságot az egyenesbe fordulásig, ott azonban. 600 "meternyire a czél előtt felvonult T. Loates Le Nicliammel és rövid küzdelem ulán el­hagyva. könnyen győzött két hoszszal : bárom hoszszal hátrább harmadik Mahonia. A 35 ik Biennial-Stakes zárta be a napot. Eme 20.000 franc értékű verseny az első -hoszszabb — 3200 meter — verseny, mely a tavaszi meetingen kerül eldöntésre. A győztes 'Arenberg herczeg 4 éves Perdicanja — a favalyi baden-badeni nagy dij győztese — lett, heves küzdelem után leverve M. Ephrussi Sacheljét. ki még 4 társát hagyta maga után. F. A. X Bánatjelentések Bécsi versenyek 1893. Szeptemheri-Meeting. Második nap. Vasárnap, szeptember 10-én. IV. Wiener Critérium. 15.000 frt a nyerőnek. 2000 frt a másodiknak. 500 Irt a harmadik lónak. 2éve­seknek. Táv 1200 meter. (120 aláírás.) tíisbánat jelentetetett 1893. május 4-én a követ­kezőkért : Admont. Barát. Blasius, The Creole, Cum- berland, D'Artagnan. Demetrius. Ékes. Hannah. Ignácz, Juan, Juckpiilver. Kysibelka. Magnet (kimúlt), Me­nyecske, Pároli, Philine, Pitt. Rongó. Renonce. Su- perabo, Surtout. Talány II.. Valeria. Vicomtesse A.. Wallenstein. Makacs. Töröltetett : Induló. Állva maradtak tehát : Golden Ring-St. Álmos Christof Columbus Blaue Black-k. Floridor Gritta Delphine-H. Puzzle Alégresse Hindoo Estrella Pride Gemma-Sl. Tilay Caltha-St. Van Dyck For-ever Isabella Szózat Turul H. Gyöngyvér Cancan Dölyfös Herzog Kamarás Adonis Kapitän Ambassadeur Magus G risette Ne nézz reám Méltóságos ur Geliebt Barinkay Radieschenknabe Lindenberg Beeswax Forelle Bremse Lovely Boy Tritschtrasch H. Dämon Agancsár Murtchen Balaton Schneewittchen Bolygó Aiininger Délczeg Mammoii Ármány Gudera Nagyságos Hernani Baronin Maunderer Grófnő King Milan Schon wider Lustkandl Volkslied Servus Douglas Nadine К. Evviva Baszom int Perle d'or Viganó Ausmarker Algebra Hegemnnie Abtegat Zarl Bem Fenegyerek II. Kozma Raison Alföldi Kynast Parnell Nabob Bolond Falconet Prápotenl Little Duke Cillo Hirtelen Artful Nem marad Garda Berkes Polycrales Bécsi tavaszi lóversenyek. Kilenczedik nap. Csütörtök, május 4-én. A bécsi tavaszi meeting a csütörtöki ver­senynappal ért véget, mely szeles, kellemetlen időben folyt le. Minthogy a lovak nagy része a Freudenaut már elhagyta, a kétévesek ver­senyeit kivéve, aránylag csak kis mezőnyök alakultak. A nap főszámát a Kincsem­Handi- cap képezte, melyre hat lovat nyergeltek, s mely ezúttal is. mint majdnem minden eszten­dőben. nagy meglepetéssel végződött. A tavo­ril Pogányló csak jó harmadik leheteti, Talany a második helyet foglalta el s a győzelmet ! Futár vivta ki magának, kinek hátán a kis Shejbal ült s nyugodt lovaglásával tanúbizony­ságot tett arról, hogy használható jockey válhatik belőle. Ez az első elassicus handicap, melyben egy hároméves nyert az idösbek ellen s Futár nem mindennapi szívósságot mutatott, midőn az egész verseny alatt a ezélig az élén tudta magát tartani 2400 meter távol­ságra. A kétévesek Eladó-versenyében, melylyel a nap megnyittatott, mind a tiz nevezett lő kiállt a starthoz. Metellának és Hannahnak legtöbb barátja volt, de általában csak kis összegű fogadások köttettek. A mint a starter a mezőnyt elbocsáthatta. Deficit és Metella szinei látszottak az élén, de a távoszlopnál kiválnak Murzuk, Muszáj s Demetrius s Murzuk küzdelem után fél hoszszal nyer Demetrius ellen, melyet fél hoszszal hátrább Muszáj kö­vet Sólyom. Deficit. Metella s a többiek előtt. Ezután ismét kétéveseket láttunk a Maiden­rennenben. Hatos mezőny alakult s Rembrandt és For-ever voltak leginkább fogadva. A távoszlopig kevés elönynyel Pecsovio vezette a társaságot, azután Geh' baden volt rövid ideig az élen. de ekkor már Rembrandt meg­jelent a vezető oldalánál. Rembrandt lovasa Vinall, a tribünökig egész nyugodtan iilt lován s nem is volt rá semmi szükség, hogy azt erösebben hajtsa, mert a győzelem mái­kezében volt. Ekkor a kis Phiíine iparkodik előre, de Vinall szabaddá teszi Rembrandt fejét s ez ötnegyed hoszszal igen könnyen nyer Philine ellen, melyet J hoszszal hátrább Geb' baden követ mint harmadik. A Kincsem Handicap-ben is hatos mezőny ment az oszlophoz. Pogányló győzelméhez, általános vélemény szerint, nem sok kétség fért. Az adott jelre jó iramban Futár mutatja az utat. circa 2 hoszszal járván elöl a többiek­nek. melyek közül a vezető mögött Cross- bow. Talány és Calypso feküsznek. mig ellen­ben Pogányló és Trick-Track a hátvédei ké­pezik. A rövid, vonalon a mezőny kissé meg­1 nyúlik s csak az egyenesen kezd tömörülni. Előbb Trick-Track tesz kísérletet, hogy előre törjön, de nemsokára visszaesik, majd Talány kísérli meg a meg mindig vezető Futárhoz feljönni, de a hároméves a ezélig megtartva előnyét, szép finish után fejhoszszal nyer Talány ellen, melyei a távoszlopnál ütközetbe hozol I Pogányló követ egy hoszszal hátrább mint harmadik. A Trick-Track-Bennenre hét csikó számát [ húzták fel. A társaságot majdnem a táv­! oszlopig Bremse vezette, de a kalauz szere­pében felváltatott a Delphin-mén által, melyhez a tribünök előtt előbb Schon wieder, azután a favorit Kapitän csatlakozolI. A szép finishböl I kemény küzdelem után Kapitän vált ki nyak­hoszszal mint nyerő, s a Delphin-mént ugvan­! csak nyakhoszszal hátrább Schon wieder követte mint harmadik. A Beaten-Handicaphan csak öl oly ló mérkő­zöl t. mely a meeting alatt futott, de győzel­met nem aratott. Sikerüli indítás után Ingó és Leidi álltak az élre. Tessék feküdt utolsónak. A távoszlopnál feljön Követ, s ugy látszik, bogy a verseny Leidi és Követ közi fog eldőlni, midőn mellettük terein Predei s egy hoszszal nyer a rush-sel jövő Tessék ellen, melyet fél hoszszal hátrább Leidi követ mint harmadik. Valamennyi ló benne voll a linish­beu. Az Eladó Gátversenyben Socialist volt a (ogadók választottja, s méltán, mert folyton Astra és Bisgurn előtt járva, végre játszva nyeri versenyét ötnegyed hoszszal Bisgurn ellen, mely a sikpályán Astrát 1* hoszszal veri meg а második pénzért. A zárszámot képező Prater-Stee/lec/iaseben három ló vállalkozott a bárom mértföldes útra. Eleinte lassú volt az iram. s Rakony­. biró járt Utolsó szerelem elölt, melyei 3—4 hoszszal hátrább Dornbusch követelt. A tribü­nök előtti akadálynál Dornhusch korán ugorván el. elbukott, de sem a lónak, sem lovasának Salternek haja nem történt. Így hát csupán két ló maradt versenyben s Hakonvbiró folyton uralkodva a helyzeten, negyedik győzelmét aratta az akadálypályán, "s igen könnyen nyert circa 10 hoszszal Utolsó szerelem ellen. A verseny részletes lefolyását a következők­ben adjuk : I. Vei-kaufsrenuen. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 2é cont. lovaknak. 900 meter. Győztes 5000 frton eladó. (10 aláirás ) Jékev A. száz. p m Murzuk Pásztor— Mas- querade 3000 frt 52* kilo Wallace 1 Keczer M. ur p m Demetrius 1500 frt 49* к. Brown 2

Next

/
Thumbnails
Contents