Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-12-11 / 72. szám

1892. deczember 11. 623 keresettebb és legmagasabb elassishoz tartozó mind magántulajdonban van; az egyik, Stronzian, melynek már magas osztályú le­származottjai vannak és éppen a nálunk tel­jesen érvényesült és meghonosodott Bucca­neer-vérből való, e ménért két ország telivér­tenyésztői küzdöttek ; fájdalmas, hogy nem találtuk, meg a módot, hogy tatai boxjában továbbra is megmaradjon, most szállították ki ; — reméljük, nem véglegesen — Német­országba. A másik Gaga, Galopin fia, gróf Batthyány Elemér és Keczer Miklós tulajdona, az Angliában olyannyira keresett Blacklock­vérnek nálunk kiváló képviselője, fiatal, még próbálatlan mén ; az állam bérhe vette s nem csinált hátrányos pénzügyi müveletet, mert 20 kancza, mely szám engedélyeztetett e ménhez, 500 írtjával azonnal jegyezve lett ; még Oroszországból is jelentettek hozzá egy Energy-kanczát ; a harmadik keresett mén Morgan, melynek leszármazottja, Tanderage, Angliában igen nagy formát mutatott ; e sikere után, ugy alkatánál és vérénél fogva is tel­jesen méltó arra, hogyjó véleménynyel legyünk róla. — Morgan, Luczenbacher Miklós ur tulajdona; kiváló kancza-anyag lett e nagy­reményű ménhez bejelentve és oly számban, hogy 13 túljegyzés volt, melyet visszautasítani kellett. Stronzianl, Gagát és Morgant tartjuk mi legjobb s legnagyobb reményekre jogosí­tott méneinknek s telivér-tenyésztésünk érde­kében igen előnyös, hogy e három nagy­classisu mén, magyar urak tulajdonában van. Telivértenyésztésünk rendelkezésére álló s versenyügyünk jövö alapjait képező mének­nek apák után vérek szerinti osztályozását és öszeállitását czélszerünek láttuk, azért, hogy a telivér kancza-anyag tulajdonosai könnyebb áttekintést nyerhessenek, hogy melyik vért kívánják használni, közöljük az alábbi össze­állítást. A vérkeverésnek kellő és helyes kiválasztása, egyik leglényegesebb és sok bú­várkodással járó fontos része telivér tenyész­tésünknek. Touchstone-vér. 1. Beaüminet, apja Flageolet ap. Plutus, ap. Trumpeter, ap. Orlando, ap Touchstone. 2. Biró, apja Gunnersbury, apja Hermit, ap. Newminster, ap. Touchstone. 3. Bojtár, apja Pásztor, ap. Cambuscan, ap. Newminster apj. Touchstone. 4. Campbell ap. Camballo, apja Cambuscan, apja Newminster, Touchstone. 5. Filou Gunnersbury, Hermit, Newminster, Touchstone. 6. Gunnersbury Hermit, Newminster, Touch­stone. 7. Hastings, Challenge, Trumpeter, Orlando, Touchstone. 8. Metcalf, Scottish Chief, Lord of the Isles, Touchstone. 9. Milon,Cambuscan, Newminster, Touchstone. 10. Pancake, Albert Victor, Marsyas, Orlando, Touchstone. 11. Pásztor, Cambuscan, Newminster, Touch­stone. 12. Urambátyám Gunnersbury, Hermit, New­minster, Touchstone. 13. Zsupán, Peter, Hermit, Newminster, Touch­stone. Birdcatcher-vér. 1. Baldur ap. Doncaster, ap. Stockwell. ap. The Baron, ap. Birdcatcher. 2. Craig Millar ap. Blair Athol, Stockwell, The Baron, Birdcatcher. 3. Dictator, Giles the First, St. Giles, Wo­mersley, Birdcatcher. 4. Edgar, Ostreger, Stock well, The Baron, Birdcatcher. 5. Galaor , Isonomy, Sterling, Oxford, Bird­catcher. 6. Galeotto, Doncaster, Stockwell, The Baron, Birdcatcher. 7. Ledér Springfield, St. Albans, Stockwell, The Baron, Birdcatcher. 8. Morgan, Springfield, St. Albans, Stoekwell, The Baron, Birdcatcher. 9. Or-well, Bend'or, Doncaster, Stoekwell, The Baron, Birdcatcher. 10. Tartar , Digby Grand, Saunterer, Bird­catcher. 11. Woodland, Springfield, St. Albans, Stock­well, Birdcatcher. Sir Peter-vér. 1. Arcadian, Kisbér, Buccaneer, Wild Day­rell, Jon, Cain, Paulovitz, Sir Paul, Sir Peter. 2. Fenék, Buccaneer, Wild Dayrell stb. 3. Jack о Lantern, See Saw, Buccaneer, Wild Dayrell. 4. Kisbér-öcscse, Buccaneer, Wild Dayrell. 5. Montbar, Buccaneer, Wild Dayrell. 6. Vinea, Buccaneer, Wild Dayrell. 7. Waisenknabe, Buccaneer, Wild Dayrell. Partisane- vér. 1. Algy, ap. Verneuil, ap. Mortemer, apja Compiegne, ap. Fitz Gladiateur, ap. Partisan. 2. Kengyel, Bajnok, Carnival, Sweetmeat, Gladiator, Partisan. 3. Metallist, Verneuil, Mortemer, Compiegne, Fitz Gladiator, Gladiator, Partisan. 4 Purdé, Carnival, Sweetmeat, Gladiator, Partisan. 5. Theodore, Sir Bevys, Favorius, Sweetmeat, Gladiator, Partisan. Tramp-vér (Eclipse). 1. Sweetbread, Browbread, Weatherby, Sweet­anchor, Lotterie, Tramp. 2. Chislehurst, Beauclerc, Rosicrucian, Beads­man, Weatherby, Sheet Ancher, Lottery, Tramp. Melbourne-vér. 1. Abonnent, Przedswit, Knight of Garter, Prime Minister. Selim-vér. 1. Insulaire, Flying Dutchman, Bay Middle­ton, Sultan, Selim. y : Blacklock-vér. 1. Gaga, Galopin, Vedette, Voltigeur, Voltaire, Blacklock. Ferencz Ferdinand főherczeg világ­körüli utja. A legújabb megállapodások szerint, az «Erzsébet» császárné és királyné nevét viselő pánczélos fedelű kosezirkáló, deczember 15-én indul el Triesztből földkörüli útjára, mely megépítése óta egyszersmind első utja lesz. Már teljesen fel van szerelve és november 23-án kezdte meg próbaútjait Pólából, melyek Corfuig ki fognak terjesztetni. Parancs­noka e hadihajónak Becker Alajos lovag sor­hajókapitány, a ki több évvel ezelőtt az angol «Pandora»-expeditióban részt vett az északsarki tengerekhez. Beosztattak továbbá : Jedina Hermann korvettakapitány, toszkánai Lipót Ferdinánd főherczeg, Skala Károly, Gratzl Ágoston (a ki annak idejében a Jan Mayen-expeditióban résztvett), Bourguignon Arthur báró, Plezner Ottó lovag és Sanchez de la Cerda sorhajóhadnagyok ; Preuschen Ernő báró, Bamberg Ágoston báró, Beményi Fermez, Mallinurich Jmő lovag és Podhorszky Lajos sorhajózászlósok. Magyar ember e szerint kettő lesz a hajó tiszti karában: Beméngi Ferencz és Podhorszky Lajos. A hajón lesz még ezenkívül: 2 orvos, 1 számvevő, 1 gé­pész-főmérnök, 6 almérnökkel, 33 gépész, 34 fütö (a 2 fögépen kivül 38 egyéb gőzgép lévén a hajón különböző szolgálatok megté­telére), továbbá 300 altiszt és legény, ezek közt 139 a hajó fedélzeti szolgálatra, 115 tüzér és torpedista, 8 aknamester, 14 kor­mányos, 6 fegyvermester, 3 puska- és akna­müves, 2 búvár, 3 elektrikus, 4 hajó- és vitorlamunkás, 4 élelmezési és konyha-mester, végre 2 ápoló matróz. — Ferencz Ferdinand főherczeg kíséretében lesznek Wurmbrand­Stuppach Leo gróf vezérőrnagy fökamarás, Cl am- Martin itz Henrik gróf, Prónay Gyula báró huszár főhadnagy, továbbá Hodek Ede az ismeretes bécsi praeparator, — a vadá­szatokon elejtett ritkább állatok bőrének ki­tömésére. — A főherczeg tudvalevőleg meg­látogatja Kelet-Indiát, Ceylont, Javát, Su­matrát, Borneót, a Sunda-szigeteket, azután a Torres tengeri szoroson keresztül evezve — Ausztráliát, Uj-Zeelandot, a Samoa-, Hebridák-, Solomaus-szigeteket a Nagy-Oczeánban, innen Numeát (Uj-Caledoniában), Uj-Guineat, azután visszatérve Ázsiába, meglátogatja Siam-ot, Chinât és Japánt. Innen átevezend Ameri­kába. meglátogatja Vancouver szigetét ritka vadállományával, azután San-Franciscot, a Rocky Mountaint, Chicagót (a kiállítással) és New-Yorkból vissza, Anglián keresztül haza. Kelet-Indiában (hol a főherczeg ki fog szállni és nevezetesebb városait és vidékeit beutazza). Victoria királynő és császárnő parancsára nagy ünnepélyességeket rendeznek a főherczeg fo­gadására. A Ganges dzsungeleiben tigris-vadá­szatok lesznek, ugy Siamban is, hol tudva­levőleg a legszebb és legvadabb király­tigrisek és párduezok találhatók. Ugy a siami király, mint a japáni császár, nagy előkészü­leteket tesznek a főherczeg minél fényesebb fogadtatására, mi is az illető követségek által már bejelentetett a legmagasabb udvarnál. Már eme rövid vázlatból is látható, hogy mily nagy fontossággal bir a főherczeg emez utazása. B. Léghajózás. A röpülési probléma megoldása végett leg­közelébb Silberer Viktor, az «Alig. Sport­Zeitung» kiadója, ötszáz forintot tűzött ki oly röpülési készülék elkészítésére, amaz esetben, ha a bécsi «Flugtechnisches Verein»-hoz a föltaláló oly tervet nyújtana be, mely ered­ményt igér, Ez a dij oly készülékre van kitűzve, mely­lyel egy ember, fizikai erejének a segélyével a levegőbe emelkedhetik. A ki pályázni akar, forduljon egyenesen a «Flugtechnisches Ve­rein»-hoz, Bécs I. Eschenbach-gasse 9. sz. KÜLFÖLDI GYEPEK. Angolország. Liverpool Meeting. November 11. The Liverpool Aulumn-Cup. 1000 sov. 2200 m. Br. Hirsch 3é p m Windgall Galliard— Windsor 8 2 G. Barrett 1 Möns, de Monbel 4é pej m Ermak Farfadet— Energetic 8 5 M. Cannon 2 Mr. Abington id. p к Lady Rosebery Rosebery —The Empress Maud 91 J. Watts 3 Mr. Ho mes 3é sga m Lauriscope Hagioscope­Harriet Lawe 7-3 Chandley 4 Nem helyezve : Friar John, Comedy, Miss Dollar, Madame d'Albany. Simonian, Alloway, Father Con­fessor, Trapezoid, Detonator, Sedge Chat. Blanc Mange. — Fogadások: 100:30 Windgall, 100:14 Er­mak, -9:1 Lauriscope. 10:1 Lady Rosebery. 100:7 Al­loway, Madame d'Albany, Detonator és Friar John, 100:6 Miss Dollar, 20.1 Simonian, 25:1 Blanc Mange, 33:1 Sedge Chat és Father Confessor. 4 :1 Trapezoid és 100:1 Comedy ellen. — A legerősebb küzdelem után, fejhoszszal kilovagolva, fejhossz a második és harmadik közt, fél hoszszal hátrább a negyedik, egy fejjel előzve meg az ötödiket. November 12. The Great Lancashire Handicap. 500 sovereign 1600 meter. Sir J. Miller 5é sga m Jodel Reverberation— Petrarch-k., 7'1 S. Chandley 1 Mr. Houldsworth 5é p m Carrick 7 3 A. Walts 2 Mr. Joicey 4é p к Ramelton Lassie Alsopp 3 Nem helyezve: Arise, Golden Garter, Roy Neil, Simonetta, Crystahelle. Blanc Mange. His Honor, Rouge Dragon. — Fogadások: 4:7 Roy Neil, 7:1 Rouge Dragon és Arise. 100:12 Carrick, 100:8 Golden Garter, Jodel és Ramelton Lassie, 100 6 His Honor 1*

Next

/
Thumbnails
Contents