Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892
1892-11-06 / 67. szám
586 VADÁSZ- ES VEIÍSH:.-.L AP 16S2 . november 27. az utolsó két-három csöppnek a számát megállapitani, mielőtt az utolsó csöpp is kifolyt. Az a kérdés, vájjon helyes-e ily propositiókat oly távolságokra kiírni, vitatás tárgyát képezheti ; azonban a távlovaglásban résztvcttoknek semmi szemrehányást nem lehet tenni. Egyes távlovaglónak soha sem bocsátanék meg azt. a mit ebben az óriási küzdelemben résztvevőknél, kik a viszonyok által kényszerítve voltak, el kell néznünk. Mily könnyen kimondják például : «a lovasnak éreznie kell, vájjon egyátalában kivánhat-e még lovától valamit, vagy nem.» Egyes lovasra nézve ez föltétlenül helyes. Ha azonban a lovagló versenyfelek elhaladnak mellette s a czél már elérhető közelségben integet feléje s az egyes lovas az egész vállalkozás megkapó hatása alatt áll s lelkileg a szélsőségig feszült állapotban van. akkor nngyon könnyen megmagyarázható, ha aztán a lovas minden lehető módhoz folyamodik. Az a kérdés, mik az okai az ausztriamagyarországiak győzelmének, szintén igen nehéz s minden megkísértett válasz csakis elméleti lehet. Az eredményt egész száz óráig beszámítva, föltehetjük, hogy azok legsikeresebbjei főleg a lovasoknak tulajdonithatók. Itt mindenesetre első sorban, a suly mellett j az erély mérve is tekintetbe veendő, melyet a lovas a czél elérésére, kölönösen az utolsó inért földeken kifejlett s teljes joggal nagyra kell becsülnünk azt a képességet, mely a lovat használható állapotban fentartotta. Amaz okok közt, melyek az ausztriamagyarországiak győzelmét előidézték, azt a körülményt is fölsorolják, hogy a mi lovasainknak a hegyi utakon később kellett győzedelmeskedni, mint az ausztria-magyarországiaknak. Bizonyos, hogy ez a körülmény nagy befolyással volt ; azonban még nagyobb fontos-ágú lenne annak megfigyelése, mely lovak voltak azok. melyek azelőtt átalában hegyes terrenumhoz szoktak. Azok, melyek ebben a tourban először jutottak hegyvidékre s azelőtt csak a sikon használtattak, átalában a legkevesebb esélylyel indultak. Huzamos kapaszkodás minden síkvidéki lovat nagy mértékben kifáraszt, még inkább pedig huzamosan és sebes menetnemben a hegyről alászállás. Mikor a neustadti fiatal mének Beberbeckbe mentek s Sababurgban a Schlossbergre több izben fel és onnan lefutottak, három napig tökéletesen merevek lettek s fejőkkel nem hajolhattak le legelészés végett. Már a mérsékelt lejtőjű kapaszkodó is gyors menetben az ehhez nem szokott lónak inkább elveszi a lélekzetét, mint négyszeres távolság a sikon. Itt gyakran talán kevés kilometer döntölte el a legnagyobb képességgel biró lónak a sorsát. (Vége- következik.) Versenyföltételek. Krakói versenyek 1893. llireetorium-Preis. 5000 frt, melyből 4000 frt az elsőé, 1000 frt a másodiké. Minden országbeli 2é mének és kanczáknak. Táv. 1100 meter. Beiratási ille ék minden nevezett lóért 25 frt ; az 1893 május 10-ike után állva maradt lovakért további 50 frt; induló lovakért további 75 frt. Teher: 56 kii. kanczákra 1! kii. kevesebb. Lovak, melyek még legalább 2000 frtot nem nyerlek 2 kii., maiden-lovak 3J kilo eng. Galicziában, Lengyel- vagy Oroszországban nevelt lovak azonkívül 3 k. eng. Legalább 3000 frtos dij nyertese 2! kilo, 5000 frt s a fölötti értékű dij nyertese 5 kilo több. Angol és franczia lovak azonkívül 3 kilo több. A győztes és a második ló visszakapja a beiratási illetéket : a maradvány a versenypénztárt illeti. Nevezés 1893. márczius l-ig az Ausztriai Jockey Club főtitkárságánál Bécsben vagy a krakói versenyegyesület titkárságánál Krakóban. Grosser Preis von Krakau. 12.000 frt, melyből 10,1 00 frt a győztesé, 1500 frt a másodiké, 500 frt a harmadik lóé. Táv 1800 meter. Beiratási illeték minden nevezett lóért 50 frt ; az 1893. márcz. l-ig állva maradt lovakórt további 100 frt; az 1893. május 10-dike után állva maradtakért további 150 frt. A győztes a beiratási illetéket visszakapja : a maradvány a versenypénztáré. Teher: 3é 52.) k., 4é és id. 57 kilo; kanczáknak 1! k. eng. Lovak, melyek még (eladóverseny kivételével) versenyt nem nyertek, ha 4é v. id. 4 kilo eng. Legalább 3000 frt értékű korteherverseny nyertese 2! kilo, több ily vagy egy legalább 5000 frt értékű nyertese 5 kilo, több ily verseny nyertese 8 kilo több. Angol és franczia lovak azonkívül 3 kilo több. Nevezés 1892. deczember 15-ig az Ausztriai Jockey-Club főtitkárságánál Bécsben, vagy a krakói versenyegyosület titkárságánál Krakóban. Elnevezés. Gr. Esterházy Miklós sga h ell. 1889. Stronzian— Vértes. Bois Rousseltöl. Hausfreund nevet nyert. Ugyanannak sga к ell. 1889. Stronzian—Seaqull, Blue Gowntól, Seejungfrau nevet. Ugyanannak p m ell. 1890. Stronzian— Heldin, cambnscanlöl, Exaudre ndvet. Ugyanannak p m ell. 1891. Cbamant—Verania, Vederemotól. Aviso II. nevet. Ugyanannak sga m ell. 1891. Czimer—Vitámvár, Master Viliiétől, Mascagni nevet. Ugyanannak p m ell. 1891. StronzianSorcery, Wenlocktól, Naygsdgns nevet. Ugyanannak p m ell. 1891. Vederemo— Rosebud, Tibtliorpetól (fv.) Naturalist nevet. Ugyanannak stp m ell. 1891. Vederemo—Palmílower, The Palmertöl, Pestalozzi nevet. Ugyanannak sga m ell. 1891. Sweetbread— Verona, Vederemotól, Salami nevet. Ugyanannak p m ell. 1891. Vederemo—Neruda, Paganinitől, Stipendist nevet. Ugyanannak p m etl. 1891. Vederemo—-Juanita, Stanleytöl Vogelhiinder nevet. Ugyanannak vil p m ell 1891. Chamant—Asperula, Wnisenknabetól. Waldmeister nevet. Ugyanannak p к ell. 1891. Vederemo — Catalane, Plutustól, Alane nevet. Ugyanannak sga к ell. 1891. Craig Millar—Soll-ide, Cbamanttól, Baronin nevet. Ugyanannak sga к ell. 1891. Doncaster—Bacarat, Buccaneertől, Deficit nevet. Ugyanannak sga к ell- 1891. Stronzian—Rolla, Ostregerlöl, Grófnő nevet. Ugyanannak p к ell. 1891. Stronzian— Camélia, Carnivaltól, Máira nevet. Ugyanannak p к ell. 1891. Stronzi n— Rape of the Lock, Victorioustól, Schon wieder nevet. Ugyanannak p к eil. 1891. Sweetbread— Himmelblau, Waisenknabelól Volkslied nevet. Kodolitsch A. tbnok. f m eil. 1891. Barcaldine— Ravissante, С amonaldtól. Prime Louis II. nevet. Ugyanannak pk eil. 1891. Royal Hampton—Pallas, Wisdomló], Isabella nevet. Ugyanannak p к eil. 1891. Petrarch - Picotée, Struantöl, Santa Maria nevet. Br. Kotz Vilmos p m ell. 1889. Arcadian—Kedvesem, Grand Couptól, Juhászkirdlg nevet. Dr. Russo E. p m ell. 1891. Insulaire— Lady Brooke, Hamptontól, Lovely Bog nevet. Ugyanannak sga к ell. 1891. Zsupán—Anonyma, Thunderbolttól. Auguste nevet. Ugyanannak p к ell. 1891. Arcadian—Tréschic, Y. Buccaneertől, Irene nevet, nyert. Birtokváltozás. Br. Kotz Vilmos megvette p m ell. 1889. Arcadian — Kedvesem, Grand Couptól, gr. Fries Ágostontól. Ugyanaz eladta : Domino p m ell. 1882. The Jew-Szárcsa, Carnivaltól, gr. Fries Ágostonnak. Bouquille sga к ell. 1892. Verneuil—Ginevra, Buccane rtől, gr. Fries Móricznak. Indigent p к ell. 1886. Prince Frederik—Minimaörökös, Waisenknabetól, gr. Hoyos Henrick hadnagynak. Channel• p к ell. 1875. Tournament vagy Bigarreau, Benedictinetől vagy Fitz-Gladiatortól, br. Kotz Venczel ezredesnek. Muskete sga к ell. 1884. Musketier—Namenlose, Ostregertől. hg Schwarczenberg Felix hadnagynak. Dost sga k. ell. 1890. Domino—Geszti, Ordealtól, gr. Trauttmansdorff Károly hadnagynak. Gr. Henckel A. és L. stp к Excentric 51! kii. Elliot 2 Pr. Falkenhausen E. sga к Anacapri 51! kilo F. Sharpe 3 Totalisateur- 11:10. — Egy hoszszal nyerve; 3 hossz a második és harmadik közt. Versenyérték : 2260 márka az elsőnek, 260 márka a másodiknak 80 márka a harmadiknak. II. Herbst-Handicap. 3000 márka. 1800 meter. (17 aiáirás.) Gr. Hahn-Basedow 4é stpej kancza Schnepfe Chamant— Shallow 62! к. Ballantine 1 Saloschin J. ur 3é sga к Iceland's Kate 60! к. Rawlinson 2 Br. Oppenheim 3é p к Ештд 57! к. Sharpe 3 Nem helyezve : Goldap. — Totalisateur : 29:10. — Egy hoszszal nyerve ; három negyee hossz a második és harmadik közt. — Versenyérték : 3000 m. az elsőnek, 406 m. a másodiknak, 244 m. a harmadiknak. III. RomitoHandicap. 3000 márka. 2évesek. 1009 meter. (22 aiáirás). Br. Falkenhausen E. p к Love Set Trachenberg— Queen Gladis 59! к. Sharpe 1 Gr. Henckel A. és L. p к Esterei 53! kilo Elliot 2 Mr. Milo sga m Mark Twain 46 k. Olley 3 Nem helyezve : Lucifer, Rodrigo, Lisneth. Rulkan — Totalisateur: 62:10. — Fél hoszszal nyerve, három negyed hossz a második és harmadik közt. — Versenyérték : 3000 márka az elsőnek, 604 a másodiknak. 376 m. a harmadiknak. IV. Jungfern Rennen. 2000 márka. 1400 meter. (18 aiáirás.) Graditzi kir. föménes 3é p m Leuchtkäfer Chamant—Lorne Doone 55 k. Ballanline 1 Br. Falkenhausen 2é sga к Karin 53! к. Sharpe 2 Gr. Henckel A. és L. 2é sga кCrescentia 53! к. Elliot 3 Nem helyezve: Germane. — Totalisateur: 14:10 — Fél hoszszal nyerve : egy hossz a m isodik és harmadik közt. — Érték : 2000 márka a győztesnek, 500 m. a másodiknak. 80 m. a a harmadiknak. V. Steeplechase. 500 márka 4009 meter. (11 aláírás.) Garnier ndn. 6é p к Opfergabe Hymenäus— Oblation 75! b. Tulajdonos 1 Treu hadn. id sga h Fasan 77 к. Tulajdonos 2 Gr. Schimmelmann hadn id p h Urchin 80 к. Tulajdonos 3 Nem helyezve : Champagne. Othello — Totalisateur : 29:10. — Nyolcz hoszszal könnyen nyerve ; fél hossz a második és harmadik közt. Érték : 500 m. az elsőnek, 140 m. a másodikra. 40 m. a harmadiknak. * ** Herlin-cliarlottenburgi versenyek. Fünfhundert Krohnen. 5000 márka az elsőnek, 1200 m. a másodiknak. Handicap. Vadászverseny. Urlovasok. 5000 meter. (37 aláírás). Suermondt II ur 4é sga h Frondeur Soukaras —La Fée, 68! к. Suermondt hadn. 1 Baumbach hadn. 5é p h Annoyance 65 kilo Br. Erlanger hadn. 2 Arnim hadn. id. f h Rockinyham 73 k. Tulajdonos 3 Gossler századós 5é p m Ransom 74.) kilo Gr. Königsmark hadn. 4 Nein helyezve : Hollandaise. Wilna, Vesuvia, Handley Cross, Éconony, Feneion. Fiz. Totalisateur : 21:10. Frondeur folyvást vezetve 3 hoszszal könnyen nyert ; \ hossz a második és harmadik közt, öt hoszszal hátrább a negyedik ; Fénelon föltartatott. — Érték : 5390 márka az elsőnek, 1100 márka a másodiknak, 700 m. a harmadiknak, 400 márka a negyediknek. Németország. Boroszlói versenyek. Október 24-én. Eröffuuiigsrenneu. 2000 márka. Kétévesek 1200 meter. (18 aiáirás.) Graditzi kir. föménes pej mén Wählst at t Flageolet— Walhalla 53 kilo Ballantine 1 Francziaország. Chentilly-i versenyek. Október 23-án. Prix de Salamandre. 10,000 frank. Kétéveseknek. 1400 meter. Br. Schickler p m Fousi-Yania Atlantic — Little Sister, 54 к. Kearney 1 M. M. Ephrussi sga к Rossiere 56! k. Storr 2 M. P. Aumont p m Sénégal 54 k. Hartley 3 Nem helyezve : Andalouse, Claudia, Toinon. Ramleh. — Totalisateur: 18. 50:10. Fogadások: 5:4 Eousi Yamára, 4:1 Boissiere és Sénégal, 20:1 Andalouse. Claudia és Toinon, 50:1 Ramleh ellen. — Harmadfél hoszszal nyerve ; három hossz a második és harmadik közt. — Versenyérték : 13,925 frank az elsőnek, 1000 frank a másodiknak. Prix de la Table. 10,000 frank. 3000 meter. Prince de Feltre 3é sga m Barbillon Reluisant Barbillone 56 kilo Roden 1 M. H. Delainarre 4é sga m Clément 63 k. Rolfe 2 M. E. Dechampes 4é p к Corisande к 61! kilo E. Watkins 3 Nom helyezve : Islande, Olifant, Fanny, Vertige. Totalisateur: 378:10. Fogadások: 7:4 Corisande, 7:2 Clement, 5:1 Fanny, 8:1 Islande, 10:1 Vertige és Olifant, 20:1 Barbillon ellen. Három hoszszal nyerve ; báromnegyed hossz a második és harmadik közt. Versenyérték : 10 537 frank a győztesnek. * * *