Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-10-02 / 58. szám

1892. október 2. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 509 által a lóversenyt, melynek eszméjét tulajdon­kép nejének köszönhette; de oly dijat, milyent ő nyert, soha senki és sehol sem nyert azóta. íme ezt és igy mesélte nekem a lóverseny eredetéről a «gyep», mikor még csend volt körülötte. Most újra zajos lett és a zajban más hangokat hallok a «gyep»-töl. más han­gokat, más mesét, modernt, de, melyet enge­delmökkel máskor mondok el. S—y Gy—a. VEGYES. •}• Széchenyi Dénes gróf, ki nemcsak mint sportsman, de mint sport-iró is kitűnt, pár nap clött halt meg hosszan tartott súlyos betegsége után. A boldogult még néhány héttel ezelőtt is egy terjedel­mes és rendkívül érdekes sport-munkát közölt több számon keresztül a «Vadász- és Versenylapéban, mely legközelébb önálló kötetben is ineg fog jelenni. A boldogult gróf 1828. évben Horpácson született ; testvéröcscse gr. Széchényi Imrének, a berlini nagy követnek. Ifjú éveiben katona volt, majd később, 1861-ben, mint a kismartoni kerület képviselője, részt vett az országgyűlésen, feltűnő beszédet mondva a felirat mellett. Mint főrendiházi tag legutóbb a fő­rendi ház reformjának tárgyalásakor szerepelt. A boldogultról a megszomorodott család részéről ki­adott gyászjelentés következőleg hangzik: Ifjabb Széchényi Imre gróf saját és édes anyja gróf Széchényi Dénesné, szül. Hoyos Marietta grófnő, továbbá Géza és Victor édes testvérei, neje, szül. Andrássy Mária grófnő és saját gyermekei nevében szomorú szívvel jelenti hőn szeretett atyjának sár­vári felsővidéki Széchényi Dénes gróf ö méltóságá­na6 Gutensteinban 1892. évi szeptember hó 28-án hosszas szenvedés és a halotti szentségek felvétele ut in, életének 65-ik, boldog házasságának 36-ik évé­ben történt gyászos elhunytát. Hült tetemei szeptember bó 30-án j4 órakor d. u. a gutensteini kastélyban fognak besz.nteltetni és október hó 3-án 10 órakor d. e. pedig a sárpentelei [Székesfehérvár mellett) családi sírkertben elhelyez­tetni. Engesztelő szent mise áldozatok az összes kegyúri templomokban fognak a mindenhatónak be­mutattatni. A bécs—berlini nagy távlovaglási verseny, tegnap kezdődött meg; lovas tisztjeink már uton vannak, a mérkőzés megkezdődött ; egy kis szerencsével és nagy erőfeszítéssel a magyar név dicsőséggel kerülhetne ki e versenyből. Senta 11-t megvette gf. Lamberg tábornok és Göndört egy huszár főhadnagy. Sanders az utolsó versenynapon Moneta hátán, kulcscsontját törte s hosszabb ideig nem fog nyeregbe ülhetni. Reclame, gr. Sztáray János eme 3éves pej mène okozta a csütörtöki versenyek napján a legnagyobb meglepetést, mely mint szélső outsider indult az «Eladók Handicapjéí-ban s nyakhosszal megverte a favorit Illicot s öt más lovat. A totalisateur-osztalék 5-re 109 volt. Tegnap reggel hat órakor kezdődött meg a start Bécsben és Berlinben, a nagy távlovaglásra. Ber­linben 90 lovas indulása van bejelentve ; naponkint 25 lovas lesz elbocsátva, igy négy nap tart a s tartolás. Berlinből az első napon elindított távlovaglók között van Frigyes Lipót porosz hg és Ernst Günt­her, schleswig-holsteini herczeg ; előbb egy sga he­. rélten «Taurus», utóbbi Mayflower telivéren. A párisi «Grand Criterium»-ot, a kétévesek eme nagy versenyét a M. E. Blanc «Marly»-ja nyerte meg, istállótársa Commandeur. Preux és négy más ló ellen. Favorit volt a br. Schickler Tournesol-ja, mig a győz­tes ellen ötszörös pénzt kínáltak. M. Blanc három egymást követő évben nyerte e, nagy dijat ; harmad­éve Réverend-del, tavaly Rueil-lel s most Marlyval. Barrett csütörtökön kétszer érkezett be győzelemmel és pedig a «Nyeretlenek versenyé»-ben Cerberusnak a hátán s a St. Legerben Espoir nyergében. A bécsi j'üvö évi lóversenyek határnapjait már megállapította a Jockey-Club igazgatósága. 1893-ban a freudenaui season egy nappal több lesz, mint az idén, tehát összesen 32 nap és pedig tavaszszal 9, nyáron 10, szeptemberben 8 s októberben 5 nap. A tavaszi versenyek ápril 16-án kezdődnek; a season október 29-én végződik. Az egyes versenynapok a következük : a tavaszi meetingen, ápr. 16., 18., 20., 23., 25., 27. és 30-dika, május 1-je és 4-dike ; a nyári meelingen : máj is 22., 23., 25., 2 . és 30-án s jun. 11-én ; a szeptemberi meetingen : szeptember 8. 10. 12., 14., 17., 19., 21. és 24. ; az októberi meetingen : okt. 19., 22., 24., 26. és 29-dike. Értékes eb. Egy amerikai nemrég 5000 dollárt fi­zetett «Dorsey» foxterrierért. Ennek akoltársáért «Vé­suvinne»-ért 3000 font sterlinget kértek, de nem akadt vevője. Columbus-tojás. Egyik bécsi szaklapban valaki azt a kérdést fejtegeti: miért van az, bogy a bécsi akadálypályán többnyire a barriére-nél fordul elő legtöbb bukás ? A kérdést ugy oldja meg, hogy abban az időben, mikor az akadályversenyt szokták lova­golni, a nap épen szemközt süt a lóval s a barrière ugy tűnik föl, mint gyöngén csillámló vonal, mely a lónak az ugrás kimérését jelentékenyen megnehe­zíti s a biztos, tökéletesen kimért ugrást átalában nem engedi meg. «Nem lehet tehát csudálkozni — jegyzi meg az illető — ha valamely ló nem veszi biztosan az akadályt és elbukik, mint közelébb «Edelweiss», mely — mellesleg mondva — a Taxis­árkot legtisztábban vette». Dijlövés. A budapesti polgári lövöházban a m. hó 25-én tartott díjlövés alkalmával a következők let­tek nyertesek : rendes czéltáblán : Némái Antal, Ar­nold Róbert, Wolf D. György. Benkö Ferencz. Welsch Emil, Benkö Ferencz, Arnold Róbert, Jellenek Antal. A pisztoly-czéltáblán : Axamethy Lajos, Detsinyi Gusztáv, Jai'itz András, Wolf D. György, Mihályi Ferencz; ugyanitt középlövésre: Detsinyi Gusztáv, Jaritz András, Wolf D. György. Axaméthy Lajos dr. A kezdők czéltábláján kördijak : Kohler Álajos, Pop­per Gyula, Gerstenberger Emil ; ugyanitt mélylö­vések . Oberbauer Jenő, Gerstenberg Emil, Gedeon János. A kezdők és hölgyek Flobert-czéltábláján : Lax Adolf, Popper Gyula, Hubert Vilmos. Két méregdrága ló. Angliában tavaly Sir J. Maple 6000 font sterlingen vette meg Childwick-et, eme St. Simon— Plaisanterie után nevelt mént, melyet nem képes nyilvános pályára kihozni ; a másik pedig Gleen­wood (ap Ormonde a. Maid of Dorse)t, melyet Mr. A. Siugen vett meg öOOO font, sterlingen, erősen sipol. Ezek aztán igazi méregdrága lovak. BaromlI- és vadász-kiállitás Zomborhan. A bács­kai gazdasági egyesület október 9—13-. g Zomborban vadász-kiállitással kapcsolatos baromfi-kiállitást és vásárt rendez, melyen a földmivelési minisztérium kiosztás czéljából fajbaromüakat fog vásárolni. A baromfi-kiállitásra elfogadtatik mindennemű baromfi, házinyúl, élö madár és felszerelési tárgy. A vadász­kiállitásra : kitömött állatok és madarak, agancs, régi és modern vadászfegyverek, hálók, csapdák stb. vadá­szati eszközök és felszerelési tárgyak. Programmot, bejelentő ivet küld és felvilágosítással szolgál Rombay Dezső g. e. titkár (Zombor, Trefort-utcza). A bécs-berlini távlovaglásban első lovasként teg­nap reggel 6 órakor Frigyes Lipót bajor herczeg startolt Zandt kapitány kíséretében, továbbá Jansen hadnagy és Clairon gr. (Haussonville.) Ezután a többi lovas startol 10—10 pereznyi időközökben, ugy, hogy a start csak hétfőn, október 3-án délelőtt 10 órakor lesz befejezve. Szerkesztői posta Ádám urnák, helyben. Kérdésére azt válaszoljuk, hogy az a holtverseny Bécsben 1888-ben a «Schluss­Rennen«-ben volt : Babona, Agnat, Csintalan és Buchelier közt. Laptulajdonosok : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ ÉS PULAY KORNÉL Felelős szerkesztő: PULAY KORNÉL. Mit hozott az ősz 1 A férfi-divatot illetőleg erre a legjobb és legkimeritöbb választ ugy kapjuk, ha megtekintjük a Dorottya-utcz'ában, Brachfeld F. cs. és kir. udvari szállitó kirakatait. Az ujnemü nyak­kendők, vadászharisnyák, flanelingek, esököpenyek, kocsitakarók és zsebkendők valóban érdekesek ! A czég főnöke csak a minap liozla Londonból eme kü­lönlegességeket, melyeket, mint halljuk, mérsékelt áron bocsát áruba. Űnnepies alkalmakra ajánljuk Biseiiius Károly (Wien, I. Singerstrasse Nro. 11.) etablissement-ját, hol minden néven nevezett ünnepiességekre, különö­sen minden sportágban, egyleteknek és családi ünne­pélyeknek minden képzelhető diszitményeket, ktvilági­tási szereket s veszélytelen tüzijáték-müveket. Bisenius ur társa Stuwer Antalnak, az udvari mü-tüzjáték­készitőnek s az általánosan elismert izlésteljes kiállí­tásra szolgál, írásbeli megrendelésre, ily müveket ár­jegyzékkel kívánatra ingyen szolgál. nyilt-ter. Eladó egy lizes kaliberű Kirner-féle kitünö egészen uj vadász fegyver. Hol megmondja e lapok kiadóhivatala. Szőnyeg-osztály. HIRSCHTESTVÉREK DIVATÁRUHÁZÁBAN, BUDAPEST, IV., Vácziutcza 3. Smyrna szőnyegek legjobb minőségekben. Valódi perzsa szőnyegek feltűnő olcsó árakon. Angol nyirott szőnyegek legújabb mintákban. Valódi axminster szőnyegek legjobb gyártmánynak Brüssel! szőnyegek kiváló dus raktára Angol tapestry szőnyegek tartós minőségűek. Valódi hollandi szőnyegek egész szobák bevonására. Salon és sofa szőnyegek legdivatosabb mintákban. Cocos szőnyegek minden szélességben. Mindenféle futó­szőnyegek tartós minőségűek. Fehér, écrut szines csipke­függönyök dus választékban. Különféle szines szövet­függönyök legegyszerűbbektől legfinomabb minőségig. Chenillia- és peluche­függönyök divatos mintákban. Csipke- és tülle­stores, ágyteritők, asztalteritők. Legújabb sportezikkek kocsi és utitakarók. Legolcsóbb szabott árak. HIRSCHTESTVÉREK Budapest, IV., Váczi-utcza 3. Képekkel ellátott árjegyzékek ingyen küldetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents