Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-07-17 / 39. szám

334 1892. julius 17. tudnunk, hogy nem a legöregebbekkel szokás incselkedni ! A fajdkakasok előfordulása tárgyában tett jelentésemre tehát ugy április közepén csupán egy, az élelmezéséről gondoskodó inas által kisérve, érkezik meg a gróf s valamelyik erdei szállóban foglal lakást, legszívesebben a Bradulában. Ott meghál s éjjeli 12—1 óra tájban csakis Bérezi vagy Guszti kíséretében kis kézi lámpás világánál mászsza meg a 3—4 órányi Pikuny-Sztanyák havast, mert a fajdkakas a reggeli szürkületkor «därrög» (balzt). Lent a völgyekben ugyanis ilyenkór már nincsen hó, de a havason még sokszor derékig ér, bár sok napsütötte helyről egészen eltűnt. A fajdkakas most egyes, ilyen hórétegeken álló lucfenyőkre száll. Ág sem mozog, szellő sem zug, a nap még nem kelt fel, fent a havason már szürkül s lent a völgyekben még sötéten gomolyodik a köd. Ez ünnepélyes, madárszó nem zavarta csendben, egyszerre megszáll és megszólal a pulykanagyságu, fényes, aczélszinben játszó fekete tollú fajdkakas s fent a fán ugyancsak pulykamódra esetten, berzenkedik s elég komikus mozdulatokkal s lárma közben behunyt szemmel hívja, csődíti össze a jérczéket, melyek, 3—4-en a fa alatti havon össze is gyűlnek. A kakas lármája azonban, mely közben sem nem lát, sem ball, csak szakaszos s épen ebben áll a vadász ügyessége, hogy e szakaszokat helyesen tudja felhasználni s a különben közben-közben óvatosan figyelő kakast a szakaszok idejében merész ugrások állal megközelítve, a szakasz végeztével pedig csontmerev tartással lassan-lassan lötávolba érni. Egy mozdulat, egy idejét mult hóropogás vagy galyreccsenés s a kakas épugy elszáll, miut egy ügyetlen lövésre, ha pedig sok időt hagyunk neki, végre is leszáll a tyúkok közé, hol azok miatt már nem lőhető s párzás után azokkal együttesen tűnik el a havas alja ritkás luezfenyök sudarai között ! Hány kezdő nem hall ilyenkor mást, mint szive heves dobbanását s nem lát egyebei, mint tánezoló luezfenyöt sok-sok fajdkakassal s nem érez egyebet, mint a hibás lövés folytán elszállt fajd feletti bosszúságot, melyért a balzsamos hegyi levegő, a nap felkeltének tündéri látványa némileg kárpótolja ugyan, de mégis mi az az ilyenkor száz meg száz éneklő madár torkából ébredező hangverseny ama hangokhoz viszonyítva, melyek egy elejtett fajdkakas ágtördeléséböl s a földön okozott tompa zuhanásából erednek ! Söt elöbbenieket ilyen «introduction» után százszorta fokozottabb mérvben vagyunk képesek élvezni ! Nos ilyen élvezetben ittléte minden reggelén sokszor 2—3-szorosan is részesíti grófunkat biztos keze, ruganyos lépte! Ezek után pedig pihenő nélkül ismét vissza leszáll az erdei lakba, hová reggeli 6—7-kor ér csak. Inasának ilyenformán sok a szabad ideje, melyet a természet szépségei iránt fogékony kebel annak kötött beszédben való dicsőítésére basznál fel s verseit általános gaudiumra az erdei szállók falain örökíti meg! Nem kevésbbé fárasztó s a kényelmes alföldi vadászatokkal, hol kocsin vagy szánon mennek a helyszínére s persze hegyet sem másznak, össze sem hasonlítható a szeptemberi havi szarvasbögés (Hirsch-Brunft)is. A liirn szarvas rendesen este és reggel bög. hatalmasan és vadászlázfakasztóan. Hivja a szarvasteheneket, esetleg kevélyen és ereje érzetében kihívja a versenytársakat olyan párbajra, mely igen gyakran a gyengébbik halálával, de rendesen legalább is a csontos, meszes agancs egyik-másik ágbogának törésével végződik. A szabad természetben, a vadregényes, zuhatagos, vizmosásos meredek hegységekben ez minden másképen hangzik, mint a kényelmes vadparkokban! Itt sokszor napokig hallgat a szarvas s igy napokig hiába fárad az ember keskeny vadösvényeken, csuszik-mászik hegylejtökön. A vezető hiába veszi elö kis tülkét s végét egy üres edénybe, rendesen sajtosbödönbe tartva, hiába, de csalódásig utánozza a szarvas bögését, kihívását, csak nem felel semmi. De egyszerre oly elmosottan, oly távolban, hogy csak a vezető éles füle tudta megkülönböztetni, valami titokzatos, mély hang ér hozzánk. A vezető meg van elégedve s óvatosan, de gyorsan ez irányban halad, alig bírjuk követni. Végre megáll s hívásait ismétli s ime a szarvas felel. Türelmetlenül és lökészen lessük, a mint a vezető a szarvassal beszélget s a szarvas mind közelebb s közelebb ér; de. egyszerre, övésre mi az ?egy másik szarvas is megszólal, ö is beleszól, jobban mondva: belebög, végre a harmadik isjelentkezik, ugy hogy egy ideig egy sem volt, most meg három van, de azok egymás felé tartanak, mind bőszültebben bőgnek, ordítanak s mi sem maradunk egy helyben, hanem minden ágtörésl elkerülve, a közös találka felé indulunk. Már halljuk a csatározást, az agancsok (die Stangen) csapkodásait, a szenvedély és düh zihálását, de egyszersmind azt is tapasztaljuk, hogy a fenyves mind sürübb lett, ránk esteledett s alig látunk két lépésnél tovább, lábaink alatt pedig érezzük, a mint rendkívül meredeken e-ik a talaj és minduntalan a kiálló luezgyökerekbe, lehullt, letöredezett ágakba és guruló kövekbe botlunk. Nehéz szívvel ismét le kell mondanunk a mai nap vadászörömeiröl s vadászlázunk s izgatottságunk csilapultával vacsora és fekhely után nézünk. A vezető szerencsére, elhozta a kis kézilámpást s ennek fényénei egy kis kalyiba, esetleg vendégszerető, alkalmas luczfenyö felé baktatunk, útközben, messziről még mindig hallva a már napokig nélkülözött s várva-várt bögést, mely ilyenkor persze csak bosszant s gúnyosan hangzik. No de a vezeI tövei együtt biztatjuk magunkat, hogy majd másnap! S ha végre lötávolba kapjuk a fejedelmi állatot, akár mi közelitettük meg, akár mind közelebb közelebb csaltuk, ha előttünk áll. agancsát hátravetve, orrát a szél szimatjába mártva, akkor ki vagyunk elégítve minden fáradtság, minden lemondásért ! Egy jó lapoczka-lövés, a hatalmas állat magasra ugrik s összetör, sokszor a lejtön leguridva ! Gyakran volt eset, hogy más a nemes gróf engedélyével két hétig is kint tanyázott a hegyek között s még sem kapta meg szarvasát. Ö méltósága pedig évről-évre 3—4 hét alatt legkevesebb 12, de rendesen 16 — 18, söt 24-et is lö. De fáradhatlan hegymászó is. és oly szépen lö, hogy angol fegyvereivel 400, azaz négyszáz lépésről is lapoczkán (Blatt) lövi a szarvast. Az neki mindegy, zuhogó esö vagy havas szél, ö azért kint jár. Pedig szeles időben sekély gyökérzetü luczfenyvesben, kivált a hol aszott törzsek is vannak, a gyakori széltörések . miatt életveszélyes a járás. Az elmúlt 1891 évben egy Bruszturán lött gyönyörű 16-ossal ö nyerte el az országos agancskiállitás első s egy másikkal a harmadik dijat. E helyen s befejezésül meg kell még említenem a szarvas- és öz-agancsok még sokak által kellően nem értett élettanát. Az agancs diszét ugyanis csak a himek viselik. Ugy a szarvas, mint az özborju április végén, zord vidéken májusban ellödik s az első évben agancsot nem növeszt. A második évben ugy a szarvas, mint az öz tavaszszal, lombfakadáskor egy-egyágu agancsot kap [SpiesserJ, melyek kezdetben bársonyos bőrrel bevontak, de a mely bőrt, viszketegségüknek engedve, fiatal, sima kérgü fákon lassan s czafrangokban lehántanak. Az öz novemberben, a szarvas február—márcziusban hullatja le agancsait, némelyek szerint első izben a szarvas is özmódjára novemberben s csak a további években télutón, de én annak ellenkezőjéről győződtem meg. A leválás teljesen azonos az őszi lombhulással. Az úgynevezett rosetta és a koponyadudor közzé utóbbira kívülről, vagyis a szélekről befelé egy a külbörnek megfelelő heghártya kezd nőni addig, mig az elébb erősen s szilárdan állott agancs tőben lehull s helyét a koponyán egészséges hegedés jelzi. Az özbak tehát novembertől tavaszig, lombfakadásig, a szarvas csak februártól ugyanaddig agancstalan, dísztelen. S ekkor újból megnő mindegyik agancsa, de már egy ágboggal több (Gabier) s igy ismétlődik ez évről-évre, mindig egy ággal többet növesztvén ugy, hogy majdnem annyi a páratlan, mint a páros. Csakhogy az őznél ez rendesen egyegy agancson háromig, azaz egy-egy fej mindkét agancsán hatig, a szarvasnál pedig eddigi tapasztalatok szerint tizenkettő, illetve buszonnégyig szokott csak menni. A további években csak a rosetta és a rud vastagodása és bibircsókosodása fokozódik, söt magas korban az agancs visszafelé satnyul is. Úgyis olvassák azt, t. i. mindkét agancs végeit s a magasabb számig párosra egészítik ki, ha egyik agancson egy boggal kevesebb volna, mint a másikon, igy pl. tényleg tizenhármas és tizennégyesnek mondatik. Valóban bámulatos is az a rengeteg mennyiségű, kevésbbé szarúnemü, mint inkább meszes-csontos állomány, mely oly rövid idö alatt mindössze áprilistól—

juliusig, a teljes befejezésig épiti fel a több kilogramm sulyu szarvasagancsot, melyet azután évről-évre újra növeszt és újból vészit! A falombból mint friss táplálékból választják ki állítólag e sok szénsavas meszet, de akkor miért nein az öz-suta, illetve szarvastehén is ? Igy kérdik mások s azért a nemző képességgel hozzák szoros, de eddig még teljesen ki nem derített kapcsolatba. A lött vagy hullott állat agancsa a talált agancstól tehát az elöbbenieken lévő koponyadarabban különbözik. Sokan azt hiszik, hogy az öz a lehullott agancsait elássa s azért találni azt sokkal kevésbbé, mint a szarvasét. Ez nem igaz ! Hanem az öz agancsa kisebb s miután hozzá meg novemberben hullatja, ág, galy meg lomb is hull rá s eltakarja, azután a nagy hó is elfedi s a földbe nyomja, holott a szarvasagancs február—márcziusban hull, rendesen még a hóra s miután nagyobb és sem lomb sem galy sem hó nem hull rája, néha rendkivüli mennyiségekben található. Ez utóbbi eset mindig a jó erdősítés, a lelkiismeretes bejárás, de egyszersmind a becsüleles beszámolás és nagy vadállomány biztos jele, bár ez utóbbit a számtalan nyom, a kint álló szénában okozott kár s a hideg télen egészen a faluig, de legalább az alsó lejtókig vonuló s az útról szabad szemmel igen jól látható szarvasok egész csordái legjobban bizonyítják. Hathalmi Gabnay Ferencz. VEGYES. liethlen András gróf földmivelésügyi miniszter, a lótenyésztés emelése érdekében elrendelte, hogy a fővárostól távol fekvő szegény köznép a tenyészméneket ezentúl díjtalanul kapja. A Szent-Istráu-dijban az olaszországi «Serpentino» ! töröltetett a kötelezett lovak soraiból. A brannschweigi berezeg harzburgi ménesében mult hétfőn volt az egyéves telivérek árverése, számos vevő jetenlétében. A vásárlási kedv igen nagy volt s a yearlingek igen jó árakon keltek el. Igy a Recorder—Rapina kancza 14.000 márkáért jutott a Manske II. ur birtokába, ki ugyancsak egy másik kanczát, mely Kisbértől és Nymph of the Teestöl származott, 13,200 márkáért vásárolt meg. Spiekermann százados a Kisbér—Joham Lass ménért 10.300 márkát fizetett, mig Saloschin J. ur a Kisbér—Sainora mént 9500 márkáért kebelezhette istállójába. A Kisbér—

Adeline mén Suhr urnák a birtokába 8200 márkáért került s ugyanennyi összeget fizetett br. Fürstenberg a Crafton—Woodnimph ménért. Ezeken