Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-05-22 / 28. szám

VADÁSZ- ÍZ VERSENY-LAP 251 az egész erőmet és minden tehetségeimet egy főpontra kell irányoznom és nem szabad azzal gyöngítenem, hogy egyszermint más dolgokat is elérni igyekezzek. Ha a lovat mindenek előtt és sebesen kí­vánom a kiilsö szár hatásának alávetni, nem szabad egyszersmind azzal vesződnöm, hogy nvakát szépen befelé hajlitsam, mert több eílenmondások fejlődnének a kezelésnél, melye­ket csak egy egészen ügyes és tapasztalt lo­vas volna képes kiegyenlíteni, ez pedig minden­esetre több időt venne igénybe és közkatonák­nál tökéletesen megzavarná a czélt. Lehet elérni mind a kettőt is, ha idö ma­rad rendelkezésünkre. Nem is árthat később megkívánni a befelé hajlítást is, ha egyszer határozottan ismerjük az ilyenféle eljárásnak erejét és hatása sebességének mértékét, azért határozottan nagy tévedés volna azt megpró­bálni a befelé hajlitásnak feláldozása nélkül, niert csak önámitás volna a következése, minthogy lehetetlen volna azon eljárásnak hatását igazán kipróbálni és helyesen meg­ítélhetni, ha mind a két czél egyszerre tartatnék szem előtt. Gróf Széchényi Dénes. KÜLFÖLDI GYEPEK. Angolország. Newraarket-Meeting. Május 6-án. The One Thousand Guineas Stakes. Tét 100 sov, bánat tele. 3éves kanezák. Teher 8 st 12 fur. 16C0 meter. Br. Hirsch p к La Flèche St. Simon—Quiner G. Barett 1 Mr A. Dames p к The Smew St. Simon —Gol­den Eye W. Robinson 2 Mr Milner sga к Adorotion Hermit — Devotion R. Chaloner 3 Mr Fenwick p к Gantlet Galopin —Horsde Com­bat J. Watts 4 Nem helyezve : Lady Hermit, Hampton — Orphan Agnes-k, Shinning Star. — Fogadások : 2:1 La Flé­chere. 6:1 The Smew, 100:8 Adoration. 100:7 Lady Hermit v. Gantlet, 50:1 a többi ellen. — Egy hosz­szal könnyen nyerve, f hossz a második és harma­dik közt. Érték :' 3680 sov. 14. sárga kancza, Verneuil — Peffar, Adven­turertöl 15. pej kancza, Kisbér öcscse—Maria Theresa. King Tómtól 16. pej mén, Craig Millar—Marie Galante, Macaronitól 17. pej kancza. Craig Millar—Nyil. Hermittöl. A kisbéri m. kir- állami ménesben nevelt egyéves telivér csikók árverésének czélja, a telivérnek a birodalomban való terjesztése lévén, a kisbéri csikók vételére csak oly ma­gyar vagy osztrák honpolgárok bocsáttatnak, kik állandóan az osztrák-magyar birodalom­ban laknak s magukat kötelezik arra. hogy a megvett lovakat soha külföldinek vagy kül­földre sem el- sem bérbe nem adják, j Minden egyes csikónak kikiáltási ára becs­. értéke alapján bizottságilag határoztatik meg , és ezen áron alul egy csikó sem fog eladatni. 1 Ama t. cz. vevők, kik nem a helyszínén kívánnák a vételárt lefizetni, kötelezőt állí­tanak ki, melynek beváltása legkésőbb f. évi szeptember hó elsejéig okvetlenül eszköz­lendö. A megvett csikók ingyentartás mellett még nyolez napig a ménesben maradhatnak, ezen idö alatt azonban minden eshetőség a vevőt terheli. Budapest, 1892. május hó. A földmivelési m. lrir. minisztériumtól. ségének figyelmét ; érdekes sik-, gát- és akadályver­senyek lesznek in-lovasokkal a nyeregben. A sport-körökben uralkodó hangulatot jellemzi leg­jobban a mai versenyprogramul ; a legtöbb ló az el­adó versenyszámban áll, 17. Parisban a 3évesek 2100 meteres «Prix Daru»-jét e 30.000 frankos versenyt a M. Delamarre Diarbekje nyerte négy versenytárs ellen könnyen, harmadfél hoszszal érkezve be C.hatillon előtt. Pár nappal ké­sőbb ugyancsak Diathek megnyerte a 25,000 frankos «Prix Reiset»-et is 3000 meter távra Lausanne ellen. A budapesti mult heti lóvásárra (május 19-ikén) 816 lovat hajtottak föl, melyek közül 364 adatott el, még pedig hátas lovak 110—160 frton, könnyebb kocsilovak 100—240 frton, hintós lovak 200—300 frton, nehezebb igás lovak 90—310 frton, paraszt lovak 43—97 frton darabonkint. Lapunk t. olvasóinak becses fgyolmébe ajánljuk lapunk hirdetési rovatában megjelenő Bleier és Weiss kötélgyároso k hirdetését. Laptulajdonosok : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ ÉS PULAY KORNÉL Felelős szerkor-tn­PULAY KORNÉL. N Y I LT- T E R. Turf-látogatóknak! VEGYES. ORSZÁGOS LOTENYESZTES. Telivércsikók árverése Kisbéren. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium ré­széről ezennel közhírré tétetik, miszerint f. évi junius hó 1-én déli egy órakor, a kisbéri m. kir. állami ménesben a következő egyéves angol telivér csikók fognak azonnali készpénz fizetés mellett nyilvános árverés utján el­adatni : 1. sárga kancza, Doncaster—Bisk, Adventu­rertöl 2. pej kancza, Pásztor—Gaydene, Albert Victortól 3. pej kancza, Sweetbread—Csallán, Don­castertöl 4. pej kancza, Minting—Fortune's Wheel, Petrarchtól 5. pej kancza, Bend"or— Miss Maria, Scottish Ghieftöl 6. pej kancza Kisbér öcscse— Verbena, Comp­romisetöl 7. pej kancza, Royal Hampton- Pallas, Wis­domtól S. sárga mén, Craig Millar— Altona. Cam­buscantól ' 9. sárga mén, Royal Hampton—Zelica, Sy­riantöl. 1D. pej mén, Verneuil— Apollinaris, Lord Clif­dentöl 11. sárga kancza, Doncaster— L'Eclair, Her­mittöl 12. pej kancza, Craig Millar—Capella, Cat­hedraltól 13. pej kancza, Sweetbread—Romp, Beau­clerktöl A városligeti versenypályán még nem történt oly gyászos eset. mint az utolsó versenynapon. Sze­gény Hall jockey Amateur nyergéből lebukott s meg­halt ; az elhunyt, igen tisztességes, megbízható, ügyes jockey volt. fiatal és feleséges. A külföldi verseny­pályákon több ily eset volt, hogy a lovas, hivatása teljesítése közben halt. meg. A Casinóban az elhunyt neje részére aiáirás nyittatott, melyet gr. Batthyány Elemér irt először alá ; azonnal öszejött 100Ó frt. Igen sajnáljuk e kitűnő jockey szomorú esetét. Kodolitsch A. tábornok a budapesti évesek ár­verésén vett két Verneuil-csikót trainirozás végett Angliába küldi; még egy csikó megy ki tőlünk Don­caster—Armgard, azért, hogy ott újra eladassék. Gr. Forgách László és István jelen voltak az utolsó előtti versenynapon lovuk War-Horn győzelménél. Gróf Esterházy Miklós «Beyreuth»-ja megnyerte Berlinben f. hó 16-án a 4000 márkás «Preis von Hoppegarten»-t 1600 meieren Siegfried és hat más ló ellen. A IV. osztályú államdijban ugyanaz nap futott «Trallarum»-ja is, de nem kapott helyet. A versenyt Mars (Kisbér-— Margarethe II ) nyerte meg. Cintra, Verneuil legjelesebb leányainak egyike, ki­múlt s benne kitünö reményekkel kecsegtető tenyész­kancza veszett el. A Newniarket-Handnapet kedden Buccaneer nyerte meg Chater és Bracken ellen. A kitiinő sebességű kancza, Királyné, még ellés közben kimúlt, egy csikót hagyott hátra, mely dajka­kancza alá helyezve, igen szépen fejlődik s remélhe­tőleg értékes évessé fog válni. Kedden már Bécsben versenyek lesznek. Alig van ideje a versenyistállóknak helyes berendezkedésre. Ennek oka a czélszerütlen beosztása a versenynapok­nak. A' prágai futamok után egy nagy pausa a bécsi versenyekig ; reméljük, hogy ez nem lesz mindig igy. A bécsi Derbyre az oddsok következőleg állnak : Gaga 1) — 1 ellen, War-Horn 2)—1 ellen, Primás II, 4J—1 ellen, 6—1 Er, Coureur, Sorella, Trick-Track, 8—1 Da Vinci, Gutkeled. A többi 10-töl 50-ig 1 ellen. Don Alfonso, a mely ez évben egy handicapben gyenge szerepet játszott, az Ivadékversenyben 2400 meterre rendkivüli sebes iramot dictait; e futam után a Derby-startolók közé került. A bécsi nagyobb versenyekre fogadásokat eszközlünk a versenynap déli 12 órájáig. Gagát, War-Hornt, Primás Il.-t, Don Alfonzót, Da Vincit, Hírest, Iciclet, Czigánybárót, Turult, Herpenyét, Nádor II.-t láttuk ez évben a Derby-distantiára futni. A három elöl nevezett volt a futamokban győztes. Halmozott fogadások iránt a versenynap előtti délután, szerkesztőségünkben értekezhetni. Vasárnap május 29-én lesz a freudenaui gyepen a Derby lefutva. Az első Kegyúr csikó mely a pályán megjelent, Haragos, sötétpej kancza, igen szépen futott és 2-dik lett Olíva után. Ez évi hároméveseink igen magas classishoz tar­toznak; rég nem volt olyan évjárat, mely Gagát, War­hornt és Primás Il.-tőt tudott volna felmutatni. Alagon junius 5-én lesznek a legközelebbi verse­nyek, melyekre már most felhívjuk a főváros turfközön­Ajánlom kitűnő verseny távcső veimet achroma­tikus üvegekkel, tokkal és szíjjal 9 és 12 fo­rintjával; finomabb minőségben 15 frtjával s a legfinomabb üvegekkel 20 és 30 frtjával. Alumininm-versenytávcsöveimet, jelentékenyen mérsékelt árakon jó minőségben, 25 frttól 'fölfelé. Dusán fölszerelt raktár, divatos barna ter­mészetes bőrrel bevont verseny-távcsövekkel kemény természetes bőrtokkal. SCHLEIFFELDER OTTO optikus. Bécs, Stadt am Graben 22. szám. Valamennyi instrumentum akként van ké­szítve, hogy minden szemhez alkalmazható legyen s ugy utazásban, vadászaton és szín­házban használható lehessen. Képes árjegyzékek ingyen és bérmentve. BRACHFELD F. a «Jockey-Club»-hoz férfi divat és fehérnemű különlegességek császári és Jsir. -u-d-xrari szállító szerb királyi udvari szállitó Ő Иг. fpiis. Coburg berezeg es berezegi) uir. szállitóia Budapest, 3Dorott3T-a-atcz;a, 7. szám. Árjegyzéket kívánatra bérmentve küld BACHRUCH A. Csász. és kir. udvari ékszerész Budapesten Váczi-utcza 25. sz. Ajánlat saját készítményen aranyban, ezüstben, dráaa kövekben. Különlegességek: phantasíetárgyak, verseny-ésvadász i dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents