Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-03-13 / 11. szám

108 VADÁSZ- .S VERSENY-LAP 18P2 márczius 13. m De lia egész népek ilyen szokásokat több nemzedéken keresztül fentartanak (mint azt sok képen láthatjuk) akkor kell hogy legyen egy mélyebb oka a dolognak, kivált oly gyakorlati foglalatosságoknál, hol közrehat egyuItal a szükségnek kényszere, az okszerűségnek egyedüli biztos tanuja, valahányszor uralkodó szokásokról van szó. Sokáig kerestem az okot, mig végre némileg felvilágosodtam. Most azt hiszem, hogy megtaláltam. Mi a fökellélc [a szárak tartásánál? az hogy erősen tarthassuk ugy, hogy ne csuszszanak ki a marokból. Hogyan lehet azt legjobban elérni ? Semmi esetre oly módon : ha a vonal melyen a lovakhoz mén, egyenes folytatása azon vonalnak, melyet markunkban képezett, hanem ellenkezőleg ugy : ha egy sarkot képez ott, hol kijön a marokból és igy egészen más irányban ér rendeltetési helyére. Az angol kocsis igen magas bakon szokott ülni, kivált ha négy lovat hajt. A magyar kocsis ellenben többnyire alacsony helyen ül. A sok rosz ut, a nagy távolságok, az agyagos sár, vagy a mély homok szükségképen arra vezettek, hogy nálunk számtalan négyesfogat könnyű kis szekerekbe lett befogva. Ha magas helyen ül a kocsis, mint Angolországban és a lovak szinte alatta vágynák, akkor mindenesetre erösebben és biztosabban fogja markában tarthatni a szárt, lia ez alulról fölfelé keresztülszalad a markán, és azután mutató ujjának első tagján keresztül éles sarokban lefelé hajlik és igy megy a lovakhoz, mint ha felülről lefelé a markán keresztül szaladva ugyanazon irányban szállna le a lovakhoz, (lásd Fig. 5. 6. n. ábra. 6. ábra. Ezt egyébiránt könnyű volna tényleg • bebizonyítani, mert alig hiszem, hogy valaki ! képes volna, egy igazán magas angol bakon j ülve, a szárakat magyar módon kezelve, ezeket sokáig erősen markában tartani. Más oldalról meg nehéz volna, egy alacsony magyar szekérnek bakjáról, hol a kocsisnak melle egy vonalban áll a lovak hátával, négy tüzes lovat, angol-módon tartott szárakkal mérsékelni. Szinte megnyugtatásomra szolgált, mikor , kitaláltam ezen különböző szártartásnak okát, mert mindig nagyon resteltem, ha gyakorlati dolgokban rejtélyes maradt előttem a causalis nexus. Azért reménylem, hogy habár némelyek ezen magyarázatot unalmasnak tartanák, még is lesznek olyanok, kiket ez érdekelni fog. Van egyébaránt még egy más kérdés is mely ezzel összeköttetésben vagyon. Hogyan van az, hogy az angolok négy lovat mindig négy külön szárral (four in hand) hajtanak, inig nálunk igen ritka, hogy még a legnagyobb anglomanok közül valaki magát arra elhatározná. Ez iránt véletlenül azon helyzetben vagyunk, hogy több felvilágosítást adhatok, mint sok mások, mert a vasutak elterjedése előtt gazdasági okból sokat kellett magányosan utazni, azzal öltem a hosszú napok unalmát, hogy csaknem mindig négy külön szárral (four in hand) hajtottam. Tapasztalásaim azt mutatták, hogy a föoka a fennebbi kérdésnek egyszerűen az, hogy egy magyar fo;attal sokkal nehezebb négy szárral hajtani. Olyan nehéz, hogy szinte egy külön mesterséget képez. Az okok pedig a következők. Az angolok ritkán fognak be négy lovat máskép, mint nagy és jó nehéz koc-ikba, azután olyan lovakat fognak csak négyesbe, melyek párosan tökéletesen be vannak tanitva. A lovak nagyok, az országutak meg olyan jók, hogy csak igen kevés ember fog be négy lovat. Magyarországban ellenben számtalanok a négyes fogatok, pedig sokszor nagyon könnyű kis kocsikban' is. Ez pedig szükséges. Sok helyen oly mély a homok, hogy két ló alig húzhatja keresztül a kocsit, más helyeken meg nagy esö után oly mély az agyagos sár, hogy betapasztja a kereket ugy, hogy a küllőket nem is láthatjuk. Közben közben meg szép kemény uton járunk. Ha utazunk, néha egész napon át szép száraz csapásban megy a kocsi, pedig oly könnyen, hogy egyetlenegy istráng sincsen megfeszítve és a lovak csakis a gyepi ászárakkal húzzák a kocsit. Ha az angol kocsisnál némileg zavarba jutnak a szárak, vagy р. o. az egyik szár rögtön keresztül csúszott a kocsis ujjain és ennek folytán ferdén kezd járni a négyes, akkor elég, ha a kocsis egy pillanatra megereszti a négy szárt, mert az istrángok kiegyenlítik a hibát és megint helyes vonalba hozzák a négyest. Mielőtt pedig a lovak ké- t pesek volnának sebesebb menetbe inditani a ' nehéz kocsit, a szárak már rendezve vagvnak. Nem ugy a könnyű magyar kocsival ; itt azon eljárás helytelen volna és azonnal zavart okozna. Az ilyen kocsi, melyet az ember erőfeszítés nélkül egy kézzel megindítani képes, oly csekély támpontot nvujt, hogy négy tüzes ló tüstént sebes futásba esnék, mihelyt a négy szár meg lenne eresztve. Azt is kell számba venni, hogy az angol négyes fogatnál a lovak egészen fel vágynák kantározva és többnyire emelő szárakat is birnak és hogy igy szájuk érzékeny és ritkán képesek fejüket rögtön előre nyújtani, a mi néha a legerősebb markon keresztül rántja a szárt. A magyar négyes vonat sokszor határozottan szükséges ugy, hogy azt akárhogy kell összeállítani. minélfogva sokszor különféle természetű lovakat kell összefognunk. A mellett többnyire csak csikózabiát kapnak a szájba, vagy akármely más kevésbbé megfontolt és nem az illető lóhoz mért zablát. Az egyik vagy másik ló néha különösen tüzes vagy keményszáju, vagy sokszor ugy lefúrja a fejét, hogy minduntalan kihúzza az egyik szárt a marokból. Ily körülmények közt sokkal nehezebb négy külön szárt kezelni, mindig a helyeset hatásba hozni és azonfelül szépen összetartani a négy lovat. Ha most az illető ur maga hajtván, még arra is tart, hogy angol módon kezelje a szárakat, akkor mindezen baloldalok még erösebben fognak mutatkozni, mert a fennebb érintett okoknál fogva nem is képes a mellétől derékszögben előrenyúló szárakat elég erősen kezében tartani. Az itt magyarázott körülmények közt négy külön szárral hajtani nemcsak nehéz, hanem a legtöbb esetben lehetetlen is. Ez az oka annak, hogy nálunk a szárak csaknem mindig összecsatoltatnak az ugy nevezett békákkal és hogy mások még a régi pereczet is használják. És csak igy magyarázható, hogy az uralkodó anglomania mellett, a divat a világnak ezen legkíméletlenebb zsarnoka, nem tudta nálunk meghonosítani a «four in band» való hajtást. Azon hosszabb utazásaim, melyeket kis magyar szekérben ily módon hajtva, végeztem, csakis bizonyos feltételek alatt voltak kivihetők, melye/cet szorosan betartani kénytelen voltam. . j 1-ször. A lovak összeállításánál egy tulajdonra nézve különösen szigorú voltam. Kellett, hogy akár természetileg, akár idomitás következtében puha szájnak legyenek. Azonkivül minden ló más és az ö egyéniségéhez mért zablát kapott. Ez egyébaránt egy általános elv volt nálam, mely kocsisaimat sokszor nagyon sértette, t. i. hogy a szerszámok összeállításánál soha nem engedtem, meg, hogy ez meg a zabiák formájára is terjedjen. 2-szor A szárakat mindig ugy tartottam a kezemben mint a lovas, lia egy egészen felkantározott lovat, osztott szárakkal lovagol, (az az minden kézben két szárat tartva) vagy is mint a magyarkocsis szokta tartani, azon különbséggel, hogy én négy külön szárt tartottam kezeimben. Minden kezemnek kis ujjával elválasztottam az első és hátulsó lovak szárait ugy. hogy az, melynek előbb hatnia kell. az első lovak szára kivül maradjon. Természetes hogy sokszor a balkézbe tettem a jobb kézben tartott szárakat is, kivált mikor az ostort kezeltem, és akkor azt épen ugy tettem, mint a magyar kocsis teszi, ha két szárral hajt ; néha a mutató uijat dugtam ilyenkor a két jobb szár közé. (1. 2. 3. ábra.) 3-szor Hosszabb utakat arra használtam, hogy magamat két mesterfogásban gyakoroljam, melyek nagyon segítségemre voltak. Az egyik abban állott, hogy sokszor ok nélkül is, előre nyúltam az egyik vagy másik kezemmel, újra marokba vévén a szárakat, anélkül, hogy zavarjam hatásukat. Ez azért hasznos, mert olyan lovak, melyeknek fejemelö száruk nincsen, sokszor rögtön előre nyújtván fejüket, kihúzzák az egyik szárt a kézből. Ha nagyon beleszokik az ember, sokszor előre nyúlni és más helyen fogni a szárt, akkor könnyű lesz neki minden ilyen kisebb zavarodásnak már kezdetében elejét venni. A második mesterfogás abban állott, hogy folyvást ne kellessék a szárakba nyúlni, abban gyakoroltam magamat, hogy egyik vagy másik szárt épen csak annyival hagyjam keresztülcsúszni a markomon, a mennyire annak hosszabbítása kivánatos volt. Ez sok gyakorlást igényel, de ha egyszer beletanul az ember, nagy segítségei nyújt és egyszersmind mulatságos is. На р. o. balra kívánok szép gömbölyűén fordulni, akkor mig meghúzom a balszárakat, az alatt azt, mely a hátidsó lovakhoz vezet, egy piczit megeresztem, hogy az első lovak valamivel erösebben érezzék a hatást és megkezdjék a fordulatot és azon mértékben, melyben teljesedik a fordulás, az első lovak szárát hagyom csúszni. Az egész mesterség csak abban áll, hogy képesek legyünk az illető szárt csak épen annyira csúsztatni, a mennyire az igényeltetik és semmivel többet, mi eleinte a közönségesen előforduló hiba szokott lenni. A hosszú utaknál elég időm volt, hogy magamat ebben gyakorolhassam és azonkivül soha nem maradt időm unalomról panaszkodni. Az ember nem hinné, mily nagy segítséget nyújt ez az utolsó kis mesterfogás, mily gömbölyűén, észrevétlenül és csöndesen lehet a lovakat vele forgatni és mennyi elörenyulást kiméi meg az ember vele. Az utazásnak ezen módja nekem egyébiránt több előnyöket hozott. Kocsisaim, kik többnyire a befogásnak ezen nemét gyűlölték, sokat tanultak mellette. Valahányszor a fogattal •