Vadász- és Versenylap 35. évfolyam, 1891
1891-12-06 / 73. szám
533 diákot, a kik különben is tolvajokká lettek volna. Mert hát alkalom teszi a tolvajt. Ámbátor a tapasztalás azt bizonyltja, hogy a ki.iek a tolvajsághoz csak az alkalom hiányzik, megtalálja az alkalmat is. — 1 A végből tehát, hogy a tolvaj urakat az aktiv szerepléstől ideiglenesen meg lehessen óvni, mindjárt az állam gyámsága alá kívánkozni, kissé erős dolog. Annál erősebb, mert az állam gyámkodása, mely pedig nem éppen kívánatos, egyre szélesebb körre terjeszkedik.» Majd, fölhozza czikkiró, hogy «a fogadás és a játék mániája sehol sincs jobban elterjedve, mint Angliában, de a-.ért az nem ártott meg sem Angliának, sem az angol karakternek. Anglia emellett nagy, mert Anglia a szabadság országa és John Bulinak e mellett sincsen semmi baja, mert John Bull dolgozik. A legsajátosabb az. hogy mig nálunk a hipokrizis szörnyen erőködik, hogy a jó népet meg•ollalmazza az állítólagos veszedelemtől, a jó nép nem lát a dologban semmi veszedelmet s egyre jobban érdeklődik a játékbódék iránt. A lóversenynek egy pár év alatt nagyobb közönsége kerekedett, rr int minden egyéb mulató-helynek s ez a közönség izgatottan lesi a lóverseny-sport minden újdonságát. Mondhatnók: aggódva, mert félti a circensest.» Végül azt igyekszik czikkiró kimutatni, ép annak a derék népnek az érdekében, melynek javát a közmorál önkéntes tűzoltói annyira a szivökön viselik, hogy a mig a totalisateur fennáll, kívánatos, hogy a bookmakerek is szabadon működhessenek. Okait elmondva a czikkiró, azzal végzi : »a kik rajta vannak, hogy a játékot minél több korlát közé szorítsák, nincs okuk ujjongani rajta, hogy Bécsből (a fogadási ringből) kipusztították a bookmakereket. Mondjunk nekik «isten hozott»-at, ha hozzánk menekü'nek és pedig a jó nép, a laikusok érdekében.» Ambit, megvette báró Schossberger Nándor s e sokat igérő men jövő fedezési évben Túrán, Budapest mellett lesz felállítva. Az istállóiulajdonosok figyelmét felhivjuk a deczember J5-iki fontos nevezési s bánatjelentési határnapra. A némái telivér-inénes kanczái következő ménekhez osztattak be : Ewergreen és Lady Milford Guníiersbtiryhez, Gazelle és Speculation Galaorboz, Wünscbmaid, Kunst, Wissenschaft >s Vicza Kisbér•öcscséhez, Justina Hastinghez, Mellisa és Hiu Aboníienthez A többi kancza otthon marad Kegyurnái. Metcnlf-nél Tatán 15 egyéves van munkában s még néhány jön hozzá Pervatrol ; a csikók jól előhaladtak inunkájokban, annyira, hogy a napokban erősebb galoppban némi kísérletet tettek. A trainingben levő csikói; betüsoriendbe szedve a 1 következők : Auhelli sga m. Verneuil — Bertha. Clifford p m, Gunnersbury —Cabale. Csatlós p m. Craig Millar —Flory. Czimbora p m, Czirner — Árvaleány. Prornieu p m, Przedswit v. Metcalf —Proportion. Supplenl p m, Abbonnent— Saffi. Vadorzó p m. Vinea —Borostyán. Coppelia sga k, Abonnent—Caroline. Csokor p k, Bálvány—Csalogány. Gitana p k, Vinea —Gerona. Napraforgó p k, Doncaster —Nézsa. Pierette sga k, Czirner — Problem. Ragyogó sga к, Bálvány— Ready Money. Sárga kancza, Abonnent — Engelsberg. Pej kancza, Edgar — Cambr.an. Berlinben deczember l-én nagy trabersport-tanácskozás tartatott, kiegészitéseül a nyáron BadenBadenben megtartott trabersport congressusának. ügy látszik, Németországban a trabersport mindig nagyobb tért foglal el. Az igazgató választmányba gr. Bismark August, br. Willich. Schaurte Kerestely és Mössinger Vilmos urak választattak. Kalksburger Pápán, a gróf Esterházy Móricz ménesében, mint fedező mén van fölállítva. Crossfire és Little Agnes, melyek az idén Németországban a Saloschin ur színeiben futottak, ismét visszakerültek tenyésztőjükhöz, gr. Forgách Sándorhoz, kinek ménesében, mint anyakanczák nyernek alkalmazást. Tom Harraway, a Dreher Antal ur lovainak idomárja, Remeteségen egész tuczat yearlinget idomít a jövő saisonra. Ezek közt leginkább megvesztegeti a szemet egy szép sárga mén, Biebas (ap. Doncaster, any. Beauty). Ott van Ragyogó első ivadéka Radibua Sweetbreadtől ; egy sárga mén : Zweifel, Zománcz első lia, Craig Millar, Kisbér-öcscse vagy Caspartól, mely a lotban a legszebb lovak egyike ; Lord Brooke (gr. Forgách S. nevelése) sok reménynyel kecsegtető Insulaire-ivadék ; Ingo sárga mén (Gunnersbury— Infantin) kevésbbé vonja magára a szemet; ellenben Virgoncz, eme stp mén (Insulaire— Violaj igen jó pedálon nyugszik s nagy földet foglal el. Ez évesek lotjában, a kanczák közt Geht an (Doncaster— Gay Lady) a legszebb ; Erica (Petrus leánya) szép jövőt igér ; Beaswing sga к (Doncaster leánya) nem látszik oly racinglike alkatúnak, mint testvére, В ussy ; Glühlicht (Vederemo— Glowworm) kissé rövid alkatával anyjára emlékeztet. A még névtelen két sárga kancza! Weltmann— Schoolgirl és Metcalf— Fille de Roland, küllemükben egyelőre nem sokat igéinek. Baka (Bajtárs fia) mely az idén szép sikereket aratott a pályán a br. Springer színeiben, gróf Esterházy Mihály tallósi ménesében lesz a fedezési idényben mint apaló fölállítva. A mén. telivéreket ingyen fog fedezni. Az Aumont-féle teli vérárverésen Chantillyben, Mirabeau 100,500 frankért, St. Floréal 100.000 frankért visszavásároltatott, ezután jó árért a kétéves Energique, Energy —Fleur de Mai E. Blanc úrra 64,000 frankért üttetett le. Az angol versenytereken Mr. N. Fenwick nyert 20.519 fontot, Col. North 20,118. H. Milner 13,311 fontot. B. Maple 12.640, Merry 11.545, F. Johnstone 11,710 és hg Westminster 10.931 fontot. Angliai apalovak ntán legsikeresebben futottak a St. Simon-csikók, 26,860 fontot nyertek ; utána a Galopin-csikók jönnek 21,019 fonttal, Barcaldine 20530, Isonomy 18.892. Wisdom 17,833 fonttal stb. Miss Ellis. Goliathiiak és Marie Thérésenek az anyja, közelébb kimult. Lord Clifden eme leánya az utóbbi időkben a Chernel György ur birtokában volt. Bnutliillier, a Hamilton herczeg kétéves Trappistménje, mult napokban megnyerte az 1Э00 font sterling értékii Chesterfield Nursery Stakest, heves küzde^ lem után. Exhalation és Alicia ellen, tizenkilencz lóból állt mezőnyben. Buthilliernek ez már negyedik győzelme. Tizenkét futásában csak háromszor nem kapott helyet. Amerikában az elmúlt versenysaisonban «His Highness», egy kétéves mén, áll a győztes lov«k élén 107,787 dollar nyereménynyel ; Stratmerth, a Derbygyőztes, 36.270 dollárral a második helyet foglalja el, mig «Potomac» 36.000 dollárral harmadik a győztesek lisztáján. Laptulajdonosok : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ ÉS PULAY KORNÉL Felelcs szerkerziő: PULAY KORNÉL, NYILT-TÉR, ORWELL tv. mén, ell. 1887-ben. (ap. Bend'Or, a. Lizzie Ágnes, teljes pedigreeje e lapok 68. számában, ugyanott versenyformája is), elfogad tv. kanczdkat 100 frt hágatási dij mellett. A mén a kisbéri m. kir. állami ménesben van; a hozzá küldendő kanczák istálló és abrakolási feltételei, mint ott szokás. Beelentések a kisbéri ménes-parancsnoksághoz küldendők. 3 — 3 Kerestetik egy erdélyi nagyobb ménesbe egy állatorvos vagy gyógy-kovács vagy lovászmester, ki kisebb betegségek gyógy-kezeléséhez ért; ez utóbbinak előny adatik. Fordulhatni : tulajdonos Tholnay Reginaidhoz Folyfalva, u. p. Maros-Vásárhely. A szolgálat azonnal is megkezdhető. 2 —3 A legrégibb német ragadozó állatfogó-gyár Williger Rudolf Haynauban (Sziléziában) ajánlja világhirü állatfogó készülékeit Árjegyzék bérmentve és ingyen. KAPHATÓ: huzella m. ÚRNÁL Budapest váczi-utcza 1. Egy középkora magyar és német nyelvet beszélő kocsifényező, szattler, kárpitos és szijgvártó munkát értő, ki jelenleg is egy uradalomban van, hol már 8 év óta működik, ajánlja illetve óhajtana egy nagyobb uradalom vagy birtokosnál alkalmazást nyerni. Megkeresések e lap szerkesztőségébe kéretnek. 11—12 Tattersall. (Külső-kerepesi-ut. Budapest.) Lovak eladásra vagy tartásra felvetetnek l frt 30 krnvi dij mcll.'tt; ezért jár naponta 5 kilo zab, 5 kilo széna. 5 kilo szalma. A tisztogatás, jártatás vagy lovaglás szigorú felügyelet alatt történik, szép időben a nyitott esős időben a fedett lovardában. További felvilágosítássál bármikor szolgál. Budapest. 1891. január 1. Wiemann Bernát, titkár. BORHEGYI F. ezelőtt Lápossy ÜT 1, és társa, borkereskedő Gizella-tér 1. — Egyetem-utcza 1. ajánlja asztali-, pecsenye- és tokaji aszuborait, nemkülönben valódi franczia és belföldi pezsgőit Árjegyzékkel bérmentue készséggel szolgai. BOGDANJOZSEF kocsigyáros gyár: Budapest, IX., Páva-utcza 10 és 12. Raktárak: Páva-utcza 7, Muzeum-körut 10,19. Mindennemű kész uri fogatok és liaiottaskorsik tetemeseu leszállított árak mellett még részletfizetésre 1-iO Írttól kaphatók. Fedezési hirdetmény. A tallósi ménesben (posta és vasúti állomás Galánla) az 1892. évi fedezési idényben fedez Baka sárga telivér mén, elletett 1887, ap. Bajtárs (ápja Buccaneer, anyja Voltella, Voltigeurtől) anyja British Queen Zsupán anyia) ap. Blair Athol, anyja Coimbrc Kingstontól. Telivér kanczákat ingyen. A kanczák gondozási és tartási illetékei, mint Kisbéren. Bejelentések és esetleges kérdések Маю ménes-mesterhez Tallósra intézendők. BACHRUCH A. Csász. és kir. udvari ékszerész Budapesten Váczi--vtczu 25. sz. Ajánlat saját készítményen aranyban, ezüstbe, drdoaköoelcben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny-és va Jászdijak saját mintázatok és rajzolatok szerint.