Vadász- és Versenylap 35. évfolyam, 1891

1891-11-08 / 69. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 501 a Löbstiin czégtől és 2 norit br. Jordistól. A szász kormány 2 anglonormant a Schlesinger és társa czégtó'l s a Kemény gyerek félvért Radványi főhad­nagytól. Dreher Antal ur 3 belgiumit vett a Löbstein czégtől. Ezeken kivül még 9 hidegvérű mént vettek meg magánosok, úgyhogy összesen a kiállitásbeli lovak közül 46 mén kelt el. E szerint a bécsi első jzben megkisérlett ily ménkiállitás szépen s'került. Nagyszerű agancs-kiállitás lesz jövő tavaszon — mint a «Vadászlap»-ból olvassuk — a m ijusi ló­versenyek alatt, Budapesten. Az eddigi kiállításainkon I., II. és III. dijat nyert agancsok fognak ugyanis ki­állíttatni s ez előreláthatólag olyan kollekczió lesz, a melyhez hasonlót eddigelé alig rendeztek. Gr. Ná­dasdy Ferencz, a kiállítási bizottság fáradhatlan el­nöke, már megtette az előzetes intézkedéseket is. A kiállítást a vigadóban tervezik, ugy, hogy az legalább is 2 — 3 hétig nyitva legyen. Megállapittatott. hogy a nyilt területről való legjobb szarvas-agancs kiállítója egy tiszteletdijat, a másodiké egy arany-érmet s a harmadiké egy ezüst-érmet fog kapni. Ez ugy értendő, hogy az I-ső dijért tiz évi kiállításban el«ő dijat nyert agancsok, a ll-dik dijért a tiz évi kiállításban II-dik dijat nyert agancsok s a harmadik dijért a III-dik dijat nyert agancsok külön-külön versenyeznek. A tiz év óta rendesen megtartott kiállításokról tehát, 30 drb szarvas-agancs lesz együtt — nyílt területről melyek közt, általános vélemény szerint, a jelenleg kincstári tulajdont képező szinevér-polyánai urada­lomban (Mármarosm.) 1884-ben — Ziller által lőtt 18-as fogja elvinni az I-ső dijat. Érdekes tudni egye­bek között ez agagcsról. hogy súlya 11} kilóban állapíttatott meg az akkori agancs-birálaton koponya nélkül. Szerkesztői posta. «Előfizető» тек. A kérdezett ur T.-Szent-Mártonban lakik ; de azt, hogy inikor jő Pestre, nem tudjuk. Laptulajdonosok : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ ÉS PULAY KORNÉL Felelje S7.erker-.t6 : PU LAY KORNÉL. Eladásra ajánltatik. A Vadász- és Verseny-Lap gyűjteménye, a leg- ; kezdettől, 1857-től fogva incl. 1890-ig: összesen ; 33 évfolyam, teljes, tiszta, kötött példányok. Ily gyüj- . temény ma már alig vagy csak nagy fáradsággal és I költséggel hozható össze, s vadászatot s lovászatot tartó . főúri házak könyvtárának egyik érdekes gyűjteménye | lenne; annál inkább, mert az első 10—15 évfolyam nagy j részében többnyire hazánk legjobb sportsmanei írták j le vadászati s távol világrészekbe tett utazásaikat ; ilyenek voltak gr. Forgách Károly Afrikából, Bölö­nyi Farkas Amerikából, gr. Andrássy Manó Indiából, gr. Károlyi Gyula és gr. Széchenyi Béla afrikai orosz­lán-vadászatai, s az amerikai vadászterületekről irt czikkei ; — hazai vadászatokról, különösen erdélyi fejedelmek korában történt bölény- és medve-vadá­szatokról Ujfalussy-tól, az ujabb korban pedig a '. Wesselényiek. Bornemiszszák, Kendeffyek, Bethlenek ! gö.'gényi hires vadászatairól a mult század végéről és a \ 48-as előtti időkről a legérdekesebb történetek foglal­tatnak. A legújabb (50-70-es évekből) a megbold. br. Wenckheim Bélától, gr. Pálffy Páltól, Almásy Györgytől, gr. Károlyi Edétől sb., úgyszintén Orczy Béla ő excjától, gr. Keglevich Bélától, Havas Sándor­tól és számtalan más jeles vadásztól egész vidékek és nagyvadászatok remek lefestésében bővelkedik Ezenkívül minden évben az összes lóversenyek és ügetőversenyek részletes leírása, és évtizedenként a magyarországi ménesek ismertetése. Kérdezősködésre többet Sárkány Ján. Fer. Épp igy megkapható a Vadász-Lap is az első évfolyamtól kezdve 1879-től incl. 1890-ig. Zágrábi jubileuiii-kiállitás. Ugy értesültünk, hogy etne kiállításon a gyógyszerészeti készítményeket kiváló jury, a Kwizda Ferencz János cs. és kir. udvari szállító és kerületi gyógyszerész czégnek Korneuburgban, Zágrábban kiállított állatorvosi gyógyszerekért a megtisztelő díszoklevelet (a legna­gyobb kitüntetés) kapta. NYILT-TÉR. Fedeztetési hirdetmény. A monostori ménesben az 1892. évi fedez­tetési idényben idegen kanczákat fedeznek. Waisenknabe sárga angol telivér mér., ap. Buccaneer, any, Sweet Katie, Stockwell-lől (Lehetetlen, Stronzián, Pity the cline, Atyafi, Alfonso, Hippomenes és sok más nyerő apja). Telivér kanczákat 100 frtért. : Purdé, fekete angol telivér mén, ap. Car- nival, any. Lenke Cotswold-tól (Harczos, Gamin, Primás apja). I Telivér kanczákat 100 frtért, Kanczák tartásáért a következő dijak fog­nak felszámittatni : Meddő kanczárt naponta 85 kr­Hasas « « 1 frt — Csikós « « 1 frt 30 kr. Lóápolóról tulajdonos gondoskodik vagy kí­vánságára a ménes-intézőség állit kanczáihoz költségére embert. Minden kanczáért havon­ként 5 frtot számitva. Istálló boxokkal s a kanczáknak kifutó ingyen. Bejelentéseket elfogad Fáy Béla Jász-Monos­toron (posta-, távirda-, vasut-állomás). 1—3. Fedeztetési hirdetmény. A pettendi ménesben délivasuti állomás | Nyék, Fehérvár mellett a jövő 1892. évi fe­deztetési idényben a következő két mén lesz felállítva, u. m. : • 7 Morgan pej mén, szül. 1883. apja Spring­field, anyja Morgiana Scottish Chieftől : fedezési dija 150 frt. Ledér pejmén, szül. 1883. apja Springfield, anyja Marie Galante, Macaronitól: fedezési dija 100 frl. Mindkét mén használatánál egy tulajdonos­nak hátom kanczája fedezéséért csak kettőnek diját fizeti. A kanczák tartásáért ugyanazon dijak fog­nak felszámittatni, melyek Kisbéren megálla­pítva vannak. A ménes-személyzetnek minden kancza után 5 frt jár. Jó boxokról és ápoló személyzetről gon­doskodva van. Bejelentések Luczenbacher Miklós úrhoz Budapestre, II. Lánczhid-ulcza 6. czimzendők. 1—3. Egy középkorú magyar és német nyelvet beszélő kocsifényező, szattler, kárpitos és szíjgyártó munkát értő, ki jelenleg is egy uradalomban van, hol már 8 év óta működik, ajánlja illetve óhajtana egy na­gyobb uradalom vagy birtokosnál alkalmazást nyerni. Megkeresések e lap szerkesztőségébe kéretnek. 7—12 Fedezési hirdetés. A gróf St. Génois telivérménesében Elenora­udvaron Pozsony mellett, (10 pereznyire a pozsonyi pályaudvartól) az 1892. év február 12-től május 10 ig a következő telivér mének fedeznek ; Pancake pej m ap. Albert Victor, ap Mar- syas any. Princess of Wales, ap, Stockwell, any. The Bloomer, ap. Melbourne any. Timaru, i ap. Newminster any. Timandra VoltigeuHől. Telivéreket 700 frtért fedez, nyertes kan­czákat s nyertesek anyáit fele árért. Ha a kancza meddő marad, a fedezési dij fele vissza adatik ; külföldi kanczák az iden nem fogadiatnak el. Pancake nagy, hatalmas, rendkívül szép és erős mén. Átörökítő képessége kitűnő s vala­mennyi ivadéka versenyképes. Pancake, apja Nininek, a Critérium nyertesének, Sebesnek és Clair woyantenak, mintszintén Never mindnek és Sultan IP пек Valamennyi kancza, melyet Pancake 1891­ben fedezett, vemhes. Young Buccaneer pej m ap. Buccaneer any. Lava, ap. Orlando, any. Vesuvienne, ap . Gladiator, any. Venus ap. Sir Hercules. Telivér kanczákat 100 frtért fedez. Young Buccaneer számos kitűnő lónak apja. mint pl. Morteratsch, Gabernie, Abenadar, Matu­tina, Quarnero, Dragonier stb. Bejelentések legkésőbb f. é. november 10-ig kéretnek, a ménesigazgatósághoz. 2—2 Bálványhoz tiz telivér kancza fogadtatik el. Fedeztetési dij 200 frt. Bejelentések legkésőbb f. é. no­vember 20-ig. Ellátás kisbéri feltételek szerint. Szomolányi ménes igazgotóság Nagyszom­bat mellett. Lovász mesteri állást keres egy 30 éves nőtlen, katonaságtól ment fiatal ember, ki jelenleg is egy nagyobb uradalomban alkalmazva van, könnvü sulyu és kitűnő lovas, a legjobb bizonyítványokkal rendelkezik. Szives megkeresések a kiadó­hivatalba X jegy alatt kéretnek. 2—3 Tattersall. (Külső-kerepesi-ut, Budapest.) Lovak eladásra vagy tartásra felvetetnek 1 frt 30 krnyi dij mellélt ; ezért jár naponta 5 kilo zab, 5 kilo széna. 5 kilo szalma. A tisztogatás, jártatás vagy lovaglás szigorú felügyelet alatt történik, szép időben a nyitott, esős időben a fedelt lovardában. További felvilágosítással bármikor szolgál. Budapest. 1891. január 1. Wiemann Bernát, titkár Iparvasutakat projectál, lejtmérez és teljes felszereléssel üzemképesen 6—10 évi részletfize­tés mellett épit egy vállalat. — Ajánlatokat : C. F. jelige alatt el­fogadd e kiadóhivatal. Bauer Zsigmond és társa Budapest, váczi-utcza 25. Férfi-ingek speciális készítői ajánlják különlegességeiket uri-divatáruikat, fehér-nemüekben, uri ingek angol chiffonböl. franczia crettonból és angol zefirből, mérték szerint a legfinomabban kiállíttatnak. BACHRUCH A. Csász. és kir. udvari ékszerész Budapesten Váczi--\tczu 25. sz. Ajánlat saját készítményen aranyban, ezüstbe, dráoa­kövekben. Különlegességek: phanlasietárgvak verseny-,és vadász­dijak saját mintázatok és rajzolatok -szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents