Vadász- és Versenylap 35. évfolyam, 1891

1891-10-22 / 66. szám

472 kitört. Titian pedig elbukott. Nagyon is ideje volna, lia ebben az irányban történnék valami, nehogy minden érdeklödes elmuljek az ily versenyek iránt, s hisz.-zük hogy az osztrák Jockey-Club a jövő évre kiírandó versenytől- : tételeiben bizonynyal megtalálja útját módját, hogy azok az istállók, melyek lovaikat az akadályversenyekre idomíttatják, ezekbe uj életet öntsenek. A mi az egyes versenyek részleteit illeti, a 2évesek 1000 meter távú Handicap-je nyitotta meg a napot. Hat lovat nyergeltek föl erre, | melyek közül Cassandra és Ártatlan már ki­váló formát mutattak, s különösen utóbbi, a fogadási piaczon oly pártfogásban részesült, hogy mint főkedvencz ment föl az induló osz­lophoz. A mezőnyt csakhamar el lehetett bo­csátani s a favorit szine folyvást az élen vi­lágított eleitől kezdve végig s játszva nyert Cassandra ellen, mig Gardenia harmadik helyen érkezett be A « Gunnersbury­Rennen »-ben csak késleke­dés után lehetett a mezőnyt elbocsátani, mi­vel Icicle több izben kitört. Vegre azonban jól sikerült a start s legott a grót Sztáray ménét lehetett a mezőny élén látni, nyomaban Er, Baltavár, aztán Talány, Bayreuth és Angelique, hátul Gri-Gri. Az utolsó saroknál a lovak még ugyanaabban a sorrendben jöttek, csupán Mar­tin vitte föl Ert a vezető Icicle derekához, mig Angelique és Bayreuth egészen visszahanyat­lottak s Gri-Gri az első lovakhoz csatlakozok' Még a távoszlopnál azt leheteti hinni, hogy Icicle lesz a győző, ekkor azonban Martin sza­badon eresztene Er-nek a fejét s küzdelem után ugyan, de biztosan nyerte meg fél hoszszal a versenyt, a végkép kilovagolt Icicle ellen, mely mögött fél hoszszal Talány íutott be a bar madik helyre. Nagyon érdektelenül lolyt le a most követ­kezett Eladóverseny 1200 meterre, mert a benevezett tizenkét ló közül csak négy lovat, u. m. a roarer Fremyslt, Mitrát, Warriort és Kapitányt nyergelték föl. A verseny lefolyásá­ról keveset lehet mondani, mert Kapitány az egész uton vezetett s versenyél játszva nyerte Premysl ellen. A nap lóversenye, a Henckel-Memóriái, kö- 1 vetkezett most s mindenki a n\%rgelőtér leié sietett, hogy az indulandó lovakat még egy­szer szemügyre vehesse. Nyolcz lovat öltöz­tetlek diszbe és pedig : Da Vincit (Warne), Csábítót (Coates), Trick-Trackot (Smart), Gagát (Glover), Espoirt(Martin), Konradint (Bowman), Orcleant (Smith) és Bakonybiról (Huxtable). Átalában mindenik a legjobb állapotban lát­szott lenni, csak Espoir nem tetszett most nekünk annyira mint Budapesten. A mén sok­kal könnyebbnek látszott s mindamellett a legszebb győzelmi esélyt ígérték neki. Szem­vesztegetők voltak a próba-galoppnál Gaga, — mely mint a golyó röpült tova, — Trick­Track és Csábitó. A nézetek Gaga, Trick-Track ! és Espoir közt oszlottak meg ; azonban először emiitettnek kétségkívül legtöbb barátja volt. A starternek sikerült a mezőnyt mindjárt jól és simán elbocsátani s a zászló lebocsátása után Triek-Track, Konradin. Csábitó és Gaga voltak az élen, közvetlen mögöttök a többi. Közel a távoszlophoz, még tartották magokat Csábitó és Konradin ellenfeleik mellett, itt azonban visszahanvatiottak s már itt látni lehetett, hogy a verseny csak a Dreher-istálló mène és Gaga közt fekszik. Utóbbi még oly frisen fuiott. hogy sokan biztos nverőnek hitték ; de Trick-Track szivós ellenfél, és Smart rögtön észre véve a veszedelmet, ménjét eré­lyesen fölhívta s ezzel Gagának esélye veszett, mert Glovernek minden igyekezete mellett sem sikerült a győzelmet színeihez kötni. Espoir a távoszlopon belől a harmadik helyet már biztosította magának két hoszszal (már ki nem 'lovagolva) követve Gagát, s Da Vincit fél hoszszal a negyedik helyre utasitá. Vala­mennyi többi ló verve volt. Emez izgalmas verseny után a most követ­kező verseny iránt kevés érdeklődés mutat­kozott, annyival inkább, mivel az « October­Steeplechase »-re csak 3 lovat nyergeltek föl, u. m. Tiliant (lov. Williamson), Hadnagyol (lov. Bossiter) és Purzbichlert (lov. Geoghegan). A «vakok közt a félszemű a király» s mivel Titian az akadálypályán mindig rossz formát mutatott, Purzbichler pedig Pardubitzban nem sok kedvet mutatott az akadályokhoz, a mit bár Hadnagynak két utóbbi futásánál szintén tapasztalni lehetett, az a vélemény kerekedett felül, bogy a 6400 meternyi távon utóbbinak lehet győzelmi esélyt jósolni és ez a vélemény végre is helyesnek bizonyult, mert Purzbichler mindjárt az első gátat vonakodott átugrani, kitört s midőn visszatérítve, az akadalyon át­tolatolt, sok száz meterrel maradt a másik két ló mögött, mely közül Hadnagy jelölte az utat. A «post and rails»-nál Titian fölbukott, a nélkül azonban, hogy akár benne, akár lovasában kár történt voma s Hadnagy most kényelmesen folytathatta útját, mert Purzbich­ler, mely lassankint feljött, az utolsó előtti akadálynál ismét kitört s igy csak sok idő múlva haladt el, a győztes után, a czél előtt. Nyolcz ló állt ki a sorompóba a most kö­vetkező Gátveisenij-re, melyek közt indult a két 4éves, Flamingo és Electa (előbbi 75 kilo roppant teherrel, miáltal Softának és Csend­őrnek 50 kilót adott s mégis az egész uton jól a versenyben volt, sőt a távoszlopnál győ­zőnek látszott, bizonyára rendkívüli képessé­get tanúsított). Csendőr, mindjárt az indító zászlajának lebocsátása után, könnyű 50 kilo terhét előnyére akarva fordítani, a legerősebb paceben csinálta a versenyt s a többi ló sürü csomóban követte, Softán kivül, mélynek kez­dettől fogva nagyon meleg volt a tempó, úgy­hogy az egész uton az utolsó helyen haladt. Az utolsó saroknál Csendőr még mindig az élen járt, Piroskával az oldalán ; aztán Fla­mingo, Elecla, Balhit és a többi. Mikor az utolsó gáton átkeltek, Piroska előre ment s könnyen nyerte versenyét Csendőr ellen, melyet Electa után Flamingo követett. A napot berekesztő verseny az 1300 mete­res Handicap volt, melyen 10 ló vett részt. Árpád 11., a kis Martinnal a nyergében, sokáig késleltette az indulást, mig végre elragadva gyönge lovasát, átfutá az egész pályát, ke­resztül ugorva a korláton is, a mikor Martin kizökkent a nyergéből, de szerencsére nem sérült mpg. Árpád II. aztán nem is vett részt a versenyben s mikor a starter végre a lova­kat elbocsáthatta, már oly sötét volt, hogy csak akkor lehetett a lovak szineit látni, mi­dőn csomosan a távoszlophoz érteK. Judica járt itt az élen, de Violetta csakhamar kivált a társaságból s könnyen galoppozott befelé. Judica még csak a második pénzt sem nyer­hette meg, mert Warne, ostor és sarkantyú alatt Browniet az utolsó galoppugrásokban egész a nyakáig vitte föl a győztes kanczához, Judicát a harmadik helyre utasítva, mely után Makart Íutott be leghamarabb. A versenyek részletes lefolyása a következő : I. Handicap. 1000 frt. 2é cont. lovaknak. 1000 me­ter. (25 aláirás.) Blaskovich B. ur pk Ártatlan Ruperra—Árva­leány 49* kilo R. Coates 1 Mr. R. True sga к Cassandra 54* kilo Bulford 2 Gr. Kinsky R. p к Gardenia 51* kilo Martin 3 Capt, F. R. sga к Astra 56* kilo Bell 0 Br. Üchtritz Zs. sga к Tritsch-Tratsch 54 kilo Huxtable 0 Gr. Kinsky Zd. p к Csata 51* kilo Chandler 0 Kis bánat 11 lóért. Nagy bánat 7 lóért. — Totalisa­teur : 12:5. — Helyrefogadások: 34:25 az elsőre, 37:25 a másodikra. Könyvfogadások: 1*:1 Ártatlan, 2*:1 Cassandra. 5:1 Gardenia. 7:1 Tritsch-Tratsch, 10:1 Astra, 12:1 Csata ellen. Könnyen 1* hoszszal nyerve ; egy jó hoszszal hátrább a harmadik. — Versenyérték : 960 frt a nyerőnek, 330 frt a 2-iknak. II. G unnersburj-Rennen 2000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 2é c.ont. maiden-lovak. 1600 meter. (13 aláirás.) Gr. Kinsky R stp m Er, Arcadian—Esther 56 kilo Martin 1 Gr. Sztáray J. p m leide 56 к. R. Coates 2 Gr. Festetics Pál sga к Talán у 54* к. Bowman 3 Gr. bsterházy Miklós p m Bayreuth 56 к. Sharpé 0 Kodolitseh A. tlmok p к Baltavár 54* к Bulford 0 Br. Springer G. sga к Gri-Gri 54* k. Warne 0 Br. Üchtritz Zs. p к Angelique 54* k. Huxtable 0 Bánat : 7 lóért. — Totalisateur : 16:5. — Helyre­fogadások : 50:25 az elsőre. 115:25 a másodikra. — Könyvfogadások: 2:1 Er, 2*:1 Gri-Gri, 3:1 Bayreuth, 5:1 Talány, 8:1 Angelique, 1 Í:1 Baltavár és icicle el­len. — Erős küzdelem után fél hoszszal nyerve ; fél ' hoszszal hátrább a harmadik. — Warne jockey, lo­j vaglása miatt megdorgáltatott. — Versenyérték : 2000 j frt a nyerő..ek. 540 frt a másodiknak, i III. Verkaufsrennen. 1000 frt. 3é és id. contin. I lovak. Táv 1200 meter. Győztes 3000 frton el­! adó. (12 aláirás.) Péchy A. ur öé p in Kapitány Kalandor— Jessica 1200 frt 52* (incl 9 к eng.) Huxtable 1 I Hg. Auersperg F. 3é sga m Premysl 600 frt I 47* (incl. 12 к eng.) ' Chandler 2 Mr. Clairpaix 3é p к Mitra 600 frt 46 (incl. 12 к eng.) vitt 47* к. Bulford 3 Gr. Esterházy Móricz 3é sip m Warrior 1500 frt 52* (incl. 7* k. eng) Sharpé 4 Bánat : 8 lóért. — Totalisateur : 10:5. — Helyre­fogadásuk : 35:25 az elsőre. 53:25 a másodikra. — Könyvfogadások: 1*:1 reá Kapitány, 2*:1 Mitra, 5:1 I Warrior, 10.1 Premysl. — Könnyen egy jó hosszal I nyerve, 3 hossz a 3-dik. — A győzles 1700 frtért I visszavétetett. — Versenyérték : 960 frt az elsőnek, 450 frt a másodiknak és 250 trt a versenypénztárnak. IV. Henckel-Meinorial. 10,000 frt az elsőnek, I 1500 frt a másodiknak, 500 frt a harmadik lónak. 2é i contin. mének é; kanczák. 1300 meter. (Ill aláirás.) Dreher A. ur stp m Trick-Track Verneud— Tittle-Tattle 59* kilo (incl. 3* kilo több) Smart 1 Kec.er Miklós ur p m Gaga 59* k. (incl. 3* k. több) Glover 2 Gr. Lasocki J. főhdn. p m Espoir 54 к. (incl. 2 kilo eng.) Martin 3 i Gr. Apponyi A. p m Da Vinci 54 kilo (incl. 2 kilo eng.) Warne 4 I Blaskovich В. ur p m Csábitó 52* kilo (incl. 3* kilo eng.) R. Coates 0 j Gr. Esterházy Miklós p m Bakonybiró 52* к. (incl. 3* kilo eng.) Huxtable 0 Söllinger R. száz. p m Konradin 54 kilo (incl. 2 kilo eng.) Bowman 0 Br. Springer G. sga m Or-Clean 56 k. (vitt 59) W. Smith 0 • Kis bánat : 74 lóért. — Nagy bánat : 29 lóért. — Totalisateur : 23:5. — Helyrefogadások ; 32:25 az el­sőre, 31:25 a másodikra. 31:25 a harmadikra. — I Könyvfogadások : 2:1 Gaga, 3:1 Espoir és Trick-Track, I ЮТ Csábitó, 12:1 Or-clean, 15:1 Da Vinci és Konra­I din, 33;1 Bakonybiró ellen. — Küzdelem után egy . jó hoszszal nyerve ; két hoszszal hátrább a harma­I dik, fél hoszszal a negyedik előtt. — Versenyélték : 10,875 frt az elsőnek, 3400 frt a másodiknak, 1375 frt a harmadiknak és 5550 frt a versenypénztárnak. V. October-Steeplechase. Handicap. 4000 frt az elsőnek, 800 frt a másodiknak, 200 frt a harmadik­nak. Cont. lovaknak. Táv 6400 meter. (9 aláirás.) Gr. Lamberg H. ezr. 5é p h Hadnagy Harry Hall—Goldmamsell 69 к. Rossiter 4 , Capt. George 5é sga h Purzbichler 65 k, Geoghegan 2 Őrgr. Pallavicini Bf 6é p m Titian 70 к. Williamson 0 I Kis bánat : 4 lóért, — Nagy bánat : 2 lóért. — ( Totalisateur : 9:5. — Helyrefegadások : 29:25 az el­sőre, 44:25 a másodikra. — Könyvfogadások : pari I Hadnagy, 2:1 Titian, 3:1 Purzbichler ellen. Canterben számtalan hoszszal nyerve, Purzbichler ellen, mely többször kitört. Titian elbukott. — Versenyérték : 4000 frt az elsőnek, 800 frt a másodiknak és 400 frt a versenypénztárnak. VI. Schweninger-HUrdenrennen. Handicap. 2000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 3é és id cont. lovaknak. 2800 meter. (20 aláirás.) Jankovich Gy. ur 3é sga к Piroska Kisbér öcscse—Peffar 56"kilo Tinsley 1 Hg Auersperg F. sga rn Csendőr 50 k. Chandler 2 Dreher A. ur 4é sga к Electa 65 kilo May 3 Őrgr. Pallavicini В. 4é sga m Flamingo 75 к. Williamson 4 Gr. Kinsky F. fhdn. 3é sga m Balhit 61 к. Rossiter 0 Örgr. Pallavicini В. 3é sga m Csufondár 55 к. Emery 0 Gr. Kinsky Zd. 3é p m Hazafi 52* (vitt 54 к.) Westlake 0 Capt George 3é p m Softa 50 kilo R. Coates 0 Kis bánat: 6, nagy bánat 6 lóért. — Totalisateur: 37:5. — Helyrefogadások : 53:25 az elsőre, 55:25 a másodikra, 42:25 a harmadikra. — Könyvfogadások : 4:1 Electa és Flamingo, 5:1 Csendőr, Piroska, Softa, 6:1 Balhit, 12:1 a többi. — Könnyen egy jó hoszszal nyerve, ugyananyival hátrább a 3-dik és a 4-dik. — Versenyérték: 2000 frt az elsőnek, 620 frt a másodiknak. VII. Handicap. 1000 frt. 3é és id cont. lovak. Táv 1300 meter. (25 aláirás.) Br. Springer G. 36 p к Violetta Vinea— Helene 55* kilo Bell 1 Gr. Wenckheim D. 3é p к Brownie 54* к. Warne 2

Next

/
Thumbnails
Contents