Vadász- és Versenylap 34. évfolyam, 1890
1890-06-28 / 38. szám
1890 junius 28. köztük hölgyek is. Az első toastet Jankovich Uvula szövetkezeti elnök mondta, a hölgyekért emelve poharat, kik a lóversenysportot pártolják. Majd viradtig tartott tánczmulatság zárta he e hippikus ünnepélyt. * * * A « Német Derby » sorsa, mely hetek óta tartotta elénk izgatottságban a turf híveit, ugy nálunk, mint Németországban — I. hó 22 én lett eldöntve. E klasszikus verseny 1869dik évi alapiitatása óta úgyszólván folyvást összeköttetésben allt versenyistállóink érdeklődésével s nem egyszer sikerült is a horni lapályról elhozni lovainknak a németországi «kék szalag»-ot. Oroszvár. Uamiani, Tartar, Stronzian. Budagyöngye, Zsupán. Tegetthoff. Urambátyám, meganuvian dicsőséget szereztek olt a magyar telivér-tenvésztésnek Derbygyőzelmük által. Most is három kiválóbb háromévesünk ment ki a hamburgi campagnera, megmérkőzni Németország legjobb hároméveseivel. Aspirant, az oszlrák Derby győztese, istállótársa Puppenfee s Prado, Doncasternek e kiváló ivadéka, álltak ki a sorompóba. Szürke fellegek borították az eget a verseny napján. a barátságos verőfény hiányzott, de eső nem esett. Koppant közönség hullámzott ki a pályaterre. A tribünök zsúfoltságig megteltek s a uyergelötéren valósagos tolongás volt. Miután a Derbv-jelöltek rövid parade-sétát tettek a tribünök előtt, fölcantereztek az indulóponllioz. hoi csakhamar elbocsáthatta őket a starter. Puppenfee rohant el a vezetéssel oly gyorsan, a mint csak tőle telhetett. Hiába ugrott el Feldherr rögtön a vezetővel, Hunter nem vihetle föl az Esterházy-istálló kanczája mellé, Gustel v. Blasewitz pedig oly rosszul indult, hogy nem volt képes az elövedbe följutni. Eleinte még mindig Puppenfee járt az élen. mögötte az öt mén, Marder és Aspirant csaknem egyenlő, hosszú, hatalmas ugrással, Prado az ö rövid, pulloló galoppjával, Königslieutenant, minden erejét megteszitve, hogy a társasággal maradhasson és végre Dalberg, Sopp által erősen tartva, ugy lovagolva, nunt az «Union»-ban, várásra, még akkor is. midőn a kalauzoló kancza kifogott s Apirant, Marder és Prado az egyenes vonalra befordultak. Csak ekkor látta idejét Sopp, hogy az ütközetbe ereszkedjék : megeresztette lovának a száját, mely most szélvészként nyomult előre. Smart csakhamar mellette látta Soppot, fölemelte az ostort és ez jel volt Pradonak a kitörési kísérletre. De a másik pillanatban Smartnak ismét kezében volt a men, mely egész erélylyel tapadt most Dalberghez. Derékfutásban haladt a két mén befelé s olyannyira egymás mellett érkezeti czélhoz a ket küzdő, hogy sokan pillanatra ketségben voltak a Derby kimenetele felöl, mig a biró ki nem mondta, hogy egy fejhoszszal Dalbergé a diadal. Ki tudja, vájjon az a végzetes osloremelése Smartnak nem volt-e döntő befolyással Pradonak egy fejhoszszal való vereségére? Német szaklapok azt állítják, hogy Dalberg nem is volt töké letes kondiczió]ában ezúttal : negyvennyolez órán át vizet sem ivott s rosszul evett volna ! Ehhez azonban, sikere ulán, egy nagy kérdőjelt bátran lehet tenni. Sopp, mindenesetre nagyban járult a mén győzelméhez, kitűnő lovaglásával. E jockey másodízben nyerte most meg a német Derbyt. 1874-ben Fault vezenyelte győzelemre. Aspirant most is híven futott s ha a talaj kissé kemenyebb, nagyon valószínű, hogy a verseny kimenetelének más fordulatot adott volna. Mindent tekintetbe véve, el lehet mondani, hogy crackjeink becsülettel harczoltak a kék szalag dicsőségéért, habár Fortuna isten asszony nem kedvezett is nekik. (A részletet eredmény lapunk más helyén olvasható.) Urlovasok szövetkezetének versenye Szomajomban 1890 junius 22-én Junius 22-én d. u. H órakor. I. Megnyitó verseny. 800 forint. Táv kb. 1600 meter. Minden lónak. Tét 20 frt. bánat 10 frt. Teher 3é 70 kilo. 4éves 76. öéves és idősb 78 kilo. Kanczának 1} kilo engedély. Az elsőnek 800 frt. a másodiknak kettős tétel. (Elzáratott 18 áláirással.) Jankovich Gyula ur 4é sga m E'usztahiró Horthy főhdn. 1 Kutschenbach S. fhdn. 3é p m Piczula Lázár Béla fhdn. 2 Gr. Erdődy K. 3é sga к Isa Baltazzi Hector ur 3 Inkey I. ur 3é p m Bangó Inkey J. 4 Bánat : Jockeys Fiend, Elefant, Zarándok. Vép. Legény, Samiel, Előre, Try-it, Gond, Fra-Paolo, Kit, Döry J. ur 3é sga h. Golden Emperor, és Day Dreamért. Totalisateur : 5:13. Könnyen egy hoszszal nyerve. II. Hölgyek dija. Akadályverseny. Tiszteletdij. Táv kb. 4000 meter. Minden félvér lónak, mely nyilvános pályán versenyt nem nyert. Tét 10 frt, f. v. f. Teher 4éves 70 kilo, öéves 75, idősb 80 kilo. Kanczának 1} kilo engedés A tiszteletdij az elsőnek, a második tételét menti és egy tiszteletdijat kap. (Elzáratot 8 aláírással.) Chernel Gy. ur in. p к Aga Lázár B. fhd. 1 Szakall M ur öé p к Margit Thassv E. 2 Jankovich Gy. ur id p h Dáridó Horthy fhd. ur Bánat nem volt Nevezve volt még Sobri, Ada Tulje. Dániel. Dőry J. ur 4é sz к Blenda. Totalisateur : 5:12. Számtalan hoszszal nyerve. III. Gátverseny. 500 frt a Magyar Lovaregylettöl. Táv kb. 2400 meter. Minden lónak, mely 1000 frtos és azon felüli dijat nyilvános pályán nem nyert. Tét 20 frt. bánat 10 frt. Teher 4éves 7 Л kilo. 5éves és idősb 80 kilo, félvér 5 kilo engedés. Kanczára 1} kilo kevesebb. Az első 500 frtot, a második kettős tételt nyer. (Elzáratott 13 aláírással.) Harkányi J. ur 4é p m Hitang (félv.) Horthy fhd. 1 Gr. Starhemberg E. hdn. 4é sga к Kit Gr. Stubenberg 2 Bánat : Sobri (félv.) Ferbli, Bengaline. Legény, Samiel, Előre, Try-it, Signal (félv.), Ada Tuljé (félv.), Zúzmara. Alphabet, Tourist II, Actina, Golden Emperor és Anna. Totalisateur : 5:10. Két hoszszal könnyen nyerve. IV. Mezei gazdák versenye. Csak somogymegyei gazdák és Somogymegyében ellett lovak számára, heréltek kivételével. Távolság egyszer körül a pálya köre nyereg nélkül. Az elsőnek 80 frt. a másodiknak 30 frt, a harmadiknak 10 frt. (Nevezés sor oszlopnál.) Hideg Pál aszalói p m 1 Bertha István aszalói sga к 2 Kováes István aszalói vil. p к 3 Jáger Páh h. sga к 0 Biró László vil. p к 0 V. Kaposvári akadályverseny. 1200 forint. Táv kb. 5000 meter. Minden ló számára Tét 25 forint, bánat 15 fit. Teher 4éves 70 kilo, 5é és idősb 73 kilo. Ménre 1} kilo több, 1000 frt dijat nyert lóra 5 kiloval több, azon felüli nyertesre 10 kiloval több. Félvér 5 kilo engedés. 1000 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. (Elzáratott 19 aláírással.) Br. Kotz V. ezr. 5é p к Miss Zarzesfira Gr. Batthyány G. fhdn. 1 Br. Üchtritz Zs. 6é sga к Vulcana Baltazzi H. ur 2 Kutschenbach S. fhdn nevezte Mazuranic fhdn. sga h Helgoland Lázár В. fhdn. 3 Bánat : Ferbli, Aga, Auditrcss, Legény, Samiel, Előre, Signal, Ada, Tulje. Gond, Zúzmara, Alphabet, Smetár. Alter Drahrer, Torpedo, Golden Emperor és Dáridóért. Totalisateur: 5:15. Három hoszszal könnyen nyerve. VI. Gátverseny. 500 frt. Államdij. Táv kb. 2400 meter. Minden lónak. Tét 20 frt, bánat 10 frt. Teher -téves 70 kilo, 5é és idősb 73 kilo. ménre 1} több. Félvér 5 kilo engedés. 500 frt az elsőnek, a második kettős tételt kap. (elzáratot 16 aláírással.) Gr. Starhemberg E. hadnagy 5é sga h I'ickPocket Gr. Starhemberg hdn 1 Jékey A. száz. nevezte Kriszt F. fhd. 5é p h Samiel Horthy fhdn. 2 Harkányi J. ur stp к Arienne Baltazzi H. ur 3 Kutcshenbach S. fhdn. id. p h Sobri (félv.) Lázár fhdn. 0 Szakall M. 5é p к Blenda Thassy E. ur 0 Bánat : Legény, Előre, Try-it, Signal. Ada Tulje, Gond. Zúzmara, Alphabet, Csillám, Irma, Althotas. Totalisateur : 5:19. Négy hoszszal könnyen nyerve. VII. Eladóverseny. 500 frt. Táv kb. 2000 meter. Minden ló számára. À nyertes árverés utján 1000 jrtért eladó, ha 500 frtért 5 kilo engedés. Tét 2o frt. bánat 10 frt. Teher 3éves 70 kilo, 4éves 76 kilo, 5éves és idősb 78 kilo. Félvér 3 kilo engedés. Kanczára 1} kiloval kevesebb. 500 frt az elsőé, a második kettős tételt kap. Az árverés többlete az egyleté. (Elzáratott 20 aláírással.) Gr. Erdődy К 3é sga к Isa Baltazzi H. ur 1 Chernel Gy. 3é p к Finally Lázár fhdn. 2 Gr. Gizycki hdn. 4é sga к Try-iit Gr. Battyhány G. főhdn. 3 Chernel Gy. 5é sga h Ferbli Horthy fhdn. 0 Jékey A. száz. 4é sga h Legény Gr. Starhemberg főhdn. 0 Gr. Széchenyi A. id. p к Lili Gr. Széchenyi A. 0 Inkey J 3é p m Mokány Belezi (félv.) Gr. Esterházy B. 0 Bánat: Bengaline. Estók, Weaner Madl, Samiel, Előre, Signal, Ada Tuljé, Kunigunde. Sanyi, Irma, Althotas Pusztahiró és Day Dreamért. Totalisateur : 5:34. Egy fej hoszszal könnyen nyerve. A győztes 1300 frtért adatott el. Bobory ezredes urnák. Idő változatos ; közben rövid ideig záporral. Igen szép és válogatott közönség. Nevezések. Bécsi versenyek 1896. (Szeptemberi meeting.) Első nap. Vasárnap, szeptember 7-én. II. Grosses Freudenauer Handicap. 10,000 frt. 3é és id. contin. lovaknak. Táv kb. 3200 meter. (34 aláirás.) 1. Col. Anthony 4é p m Edelknabe. 2. Ugyanaz 4é sga к Bee. 3. Ugyanaz 4é stp m Gezogen. 4. Ugyanaz 3é sga m Landlord. 5 Ugyanaz 3é p m Rabbi. 6. Ugyanaz 3é sga к Electa. 7. Gr. Apponyi À. 4é p m Merryman. 8. Ugyanaz 3é sga m Bojtár. 9. Gr. baworowski E. öé p m Titian. 10. Ugyanaz 4é sga m Galvanic. 11. Ugyanaz 4é p m Vucina. 12. Ugyanaz 3é p m Himawat. 13. Blaskovich E. ur id. p m Pajzán. 14. Balskovich M. ur 4é sga к Arám. 15. Ugyanaz 3é p к Csalfa, 16. Itj. gr. Esterházy Mór. 4é p к Pistache. 17. Ugyanaz 3é sga m Kalksburger. 18. Gr. Esterházy M. 3é sga к Puppenfee. 19. Gr. Festetics T. 3é sga m Éljen. 20. Ugyanaz 3é sga к Desdemona. 21. Gr. Hunyady I. sga к Weather. 22. Gr, Kinsky Zd. 4é sga к Trudom. 23. Kodolitsch A. táb. p m Villám. 24. Péchy A. ur és Keczer M. 4é sga m Aba. 25. Mr. H. Reeves 3é stp m WaveUit. 26. Söllinger R. száz. sga m Adam. 27. Br. Springer G. 3é p m I/lo. 28. Ugyanaz 3é sga m Medici. 29. Stern lov. 5é stp к Martiana. 30. Ugyanaz 3é sga m Moderate. 31. Gr. Trauttmansdorff L. 3é p к Georgine. 32. Capt. Violet 3é p к Aranyka. 33. Ugyanaz 3é sga к Thecla. 34. Gr. Zichy В. 3é sga m Garlic. Negyedik nap. Vasárnap, szeptember 14-én. II. Grosses Wiener Handicap. 10000 frt. 3é és id continentalis lovak. Táv kb. 1600 meter. (57 aláirás.) 1. Col. Anthony 4é sga к Bee, 2. Ugyanaz 3é stp m Gezogen. 3. Ugyanaz 3é sga m Landlord. 4. Ugyanaz 3é p m Rabbi 5. Ugyanaz 3é sga к Electa. 6. Ugyanaz 3é p к Kate. 7. Gr. Apponyi A. 4é p m Merryman. 8. Ugyanaz 4é sga m Triumph. 9. Ugyanaz 3é p m Advance Над. 10. Gr. Baworowski E. 5é p m Cabotin. 11. Ugyanaz 5é p m Titian. 12. Ugyanaz 4é sga m Galvanic. 13. Ugyanaz 4é p m Vucina. 14. Ugyanaz 3é p m Himawat. 15. Blaskovics E. ur 3é p m Merész. 16. Blaskovics M. ur 4é sga к Arám. 17. Ugyanaz 3é sga m Tire-d-cinq. 18. Ugyanaz 3é p к Csalfa. 19. Choloniewski E. őrn. 3é p к Safety (félv.) 20. Egyedi A. ur 4é p m Filou. 21. Gr Erdődy К. 4é sga in Vép. 22. Ifj. gr. Esterházy Móricz 4é p к Pistache. 23. Ugyanaz 3é sga m Kalksburger. 24. Ugyanaz 3é sga m Prado. 25. Gr. Esterházy Miki. 3é sga к Puppenfee. 26. Gr. Festetics T. 3é sga m Johnsbach. 27. Ugyanaz 3é p к Bonnie Aggie. 28. Mr. Grey 3é sga m Mars. 29. Harkányi A. ur nev. Jankovich Gy. ur fk Helena. 30. Gr. Henckel H. öé sga к Királyné. 31. Ugyanaz 3é sga m Clerwell. 32. Gr. Kinsky R. 4é p m Névtelen. 33. Gr. Kinsky Zd. 5é p m Alic. 34. Ugyanaz 4é sga к Trudom.