Vadász- és Versenylap 34. évfolyam, 1890

1890-01-01 / 1. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP itíJO január 1. VII. Kardvívás (képzettek részére). Ez volt a házi viadal fénypontja. Kiáltottak : Bittó Aurél, id. Keresztessy József legbuzgóbb tanít­ványa, Pórteleky László, Halász Zs., Horánszky és Koczó urak, mint Endrődi tanítványai. — (Mind club-tagok.) Mind a négyen feltétlen bátorsággal tar­tották magukat és a beállott «ambókat» csakis a szép világ jelenléte által előidézett ter­mészetes izgatottságuknak kellett betudni. — A végeredmény iránt tán mindenki tisztában volt előre magával, hogy t. i. Bittó Aurél mind a három ellentelét leszorítja a «deszká­ról». Először Koczot, majd itortelekyt és végül Horánszkvt verte meg, majd mindegyiket 3—3 «volt»- ta( 1—1 ellen. Kívánatos volna, ha a legközelebbi házi viadalnál a regi gárda vivói közül is többen participiálnának. VIII. Távugrás. Győzött Kupp László, y m. 47 cm., második lett Pórteleky László 5 in. 21 cm-el. Kuppnak csakis Balogh Bódog volna igazi ellenfele. IX. Ökölvívás. (Haladottak részére.) Kiál­tottak : Pórteleky, ez a sokoldalú, fáradhatlan athléla és Székely György. Többszörös «gang» után győzött az éberebb és inkább a véde­kezésre szorítkozottSzekely György; ha azonban Pórteleky hatalmas izomerejét jobban fogja lékezni és a ripostokra tartogatni, csakhamar elsőrangú «öklözővé» válhatik. X. Akadályverseny. 450 meter távval, (a pályát háromszor körül). Indullak 6-an ; igen szép gyorsasággal győzött Pórteleky László, második lett Szabó Nándor. E festői verseny legtöbb tapsot aratott. XI. A sikerült házi viadalt a mulatságos kötélhúzás fejezte be, győzött a Bogdán pártja. (9—9 athléta egy-egy oldalon.) Xll-ik és buzgó athlétáinkra nézve jól ki­érdemlett vetélkedés volt az emelkedett han­gulatu banquette, melyen a Club távollévő elnökére, gróf Esterházy Andorra, a nagyra becsült házigazdára a Magyar Lovar-Egyletre, a két alelnökre és a Club újból való fel­virágzására nemes versenynyel sietett minden athleta velünk együtt szívből koczintani. Jules. Az «Achilles sport-egylet» által 1890. évi január hó 5. 6 és 12-én d. e. 9 óra után tartandó nyi,lt jégvitorla-verseny feltételei. A verseny helye : Palics-tó jege. Három­szögű pálya kétszer körülvitorlázva, távolság 15 tengeri mértföld (27.8 kilometer.) Nevezési záridő: 1890. január hó 1-én esti 8 óra. A nevezések legifjabb bajsai Voj­nich Lukács, társasági művezetőhöz (Szabadka) intézendők. Részt vehet a versenyben minden amateur­jégvitorlás yacht, kormányosok szintén csak amateurök lehetnek. Felmérése a jég yachtoknak 1889. deczem­ber hó 25-én d. u. 2 órakor vétetik foganatba a társaság kikötőjében. — Fel nem mért yach­tok versenybe nem bocsáttatnak. Az időelőnyök kiszámítása a társaság versenyszabályainak 21. alapján történik. Dijak-. Á bajnoki versenyeknél az első és második küzdelem alkalmával az elsőnek «bajnoki jelöltség» elismerő okirattal és ezüst­érem, a másodiknak ezüst érem, a harmadik­nak bronz érem adatik. A vándorserleg tulajdonosa az lesz, ki azt legelőször nyeri meg három izben, bár nem egymásután, de mindig ugyanazzal a hajó­val (jég-yachttal.) A harmadik küzdelem győz­tese «Magyarország bajnoka» lesz, arany érmet bajnoki okmánvnyal és bajnoksági serleget (200 forint értékben) nyer, a második ezüst, a harmadik bronz érmet nyer. Az egyes nyertes hajók és tulajdonosaik nevei a serlegre felvésetnek. Az indítás a társaság versenyszabályainak 15. értelmében: összindulás időhatározással. A «verseny-vilorlazâsra» nezve a lent­hivatkozott szabályok mérvadók. Legényseg szama : 5 50 méter vízvonal hosszú yachton 3 ; azonfelül 6'50 méter víz­vonal hosszú yachton 4; azonfelül 7 51) méter vízvonal hosszú yachton 5 ember is lehet. Versenylobogóul minden versenyző csónak négyszögletes, az árbocz csúcsán viselendő lobogót köteles hasznalni, mely a nevezésnél bejelentendő és körülírandó. Óvások es egyeb netani vitás kérdesek érdemében a versenybizottság itél végérvénye­sen a versenyszabályok alapjan. Ha az indulástól számított hat ora eltelte után a czclhoz egy hajó sem erkezik be, a verseny semmis es annak a jenlegi lehetetek mellett leendő megtartasa 1890 febr. hó 2-án d. e 9 órájara haiasztatik el. Gyülekezési helyül 1890. januar 5-en reggel 8 orakor a larsaság kikötője tűzetik ki. Szabadka, 1889. deczember hó 15. Dr. Vermes Lajos, egyl. elnök. Egy nevezetes ökölverseny. Az angol clubok, rendesen valamely erde­kes látványossággal szokták helyisegüket meg­nyitni, hogy emlekezetes maradjon tagjaik elolt a megnyiiási ünnepély. Így gondolkozott a «Pelican-Club» is, inidon pompas uj palotáját fölavatni kesziílt. Az atkalom erre nein hiányzott. Lgyarns épen Londonban tartózkodott egy nyugat­indiai szerecseny, kit az a hír előzött meg, hogy az ökölvivasban parattan s fekete ökle­vet már számtalan oly ökóthöst lett harcz­képielenné, a ki inagat a vtlág első öklözője­пек tartolta. Ezt a negert, ki a keresztsegben Jackson téter nevet kapott, igyekezett meg­nyerni a club igazgatósaga arra nezve, hogy a még eddig soha senki lia allai le nem győ­zött Jem Smithszel, Anglia oköl-bajnokaval, a club nagy termében ökolpárbajt viv|on, per­sze, rendőrségi tekintetekből, csak keztyusen. E czélbói a elun tagjai ezer Iont sterlin­get irtak ala, ugy hogy abbot «00 tont ster­ling a győztest illesse, 200 tont slerung peuig a legyőzottnek szolgáljon vigasztalásul. Mielőtt az eruekes ökotharcz leírásához fognánk, nem lesz érdektelen, ha a nap hősei­ről rövid leírást adunk. Jackson Péter, a szerecseny, 18öl-ben Nyugat-indiaban született. Jo magas szol le­geny. a mennyiben magassaga 196 centimeter ; ehhez arányban ah súlya is, minthogy 95 kilót nyom, ha a inazsaiora all. Keiiukivül erős es izmos. Mellkasmerete 10 i, elukarjae 39, lábikrájáé 43, ezombjáe pedig öo centi- meter. Az ókölmüvészetre hei evvel ezelőtt szánta magát s a lures Loxolok közül legyőzte a többi közt az ausztraliai Tom Leest is. Tavaly Jackson Ainerikaba hajozotl at, hol egymás utan győzte le Godtreyt, M'Auliffet, Patsey Cardiífet és M'Cormicket, s e diadalai által első rendű boxernek ismerte el a yan­kee-vilag. A szerecsenynek versenytai sa, Jent Smith,, Londonban született 1863-ban. Magassaga 182 centimeter és súlya 80 kilo. Melhnereie 116 centimeter, ezombvastagsaga 65 centimeter, lábikrája 45 centimeter. Ugy angot, mint tran­czia földön számos ókölparbaja volt keztyü­vel és keztyütlen, a nélkül hogy vaiaha valaki legyőzte volna. Legnevezetesebb küzdelme volt. 1887-ben Francziaorszagban, hol az amerikai •lack-Kilrain-nel 106 tourt csinált 2£ura alatt, a nélkül hogy a diadalt egyiknek vagy másik­nak az előnyére lehetett volna eldönteni. A Pelican-Clubban rendezett ököiharcznál tiz tour volt megállapítva, minden 3 perczig tartó egyes tour utan egy pereznyi szünettel. A párbajnak a Queensberry marquis altal irt szabályzat szerint kellett vegbe mennie. Összesen 951 belépti jegyet osztottak szét a tagok közt. kik közül mintegy 200-ал jelentek meg az ökotharcz megszemlelesere. A favorit a szercseny volt, kinek odd­sát 7:4 «rá» jegyezték. Az angol sportkorok előkelői voltak itt jelen, a többi közt : (Jueensberry i marquis, Str John Astley, Lurgan, Clifford; Cravon, Chur­ton, Smith lordok, Stackpole marquis, Capt. E. K. Owen, Col. North stb. Ejtet tajban erkeztek meg a club palo­tájába a küzdök, először az angol bajnok, aztán Jackson, kik legott az öltözködéshez togtak. Először Smith lépett a terembe, kit har­sány üdvözléssé! fogadtak. Arca önbizalmat árult el s oly kedelye­sen mosolygott, mintha már a zsebeben erezte volna a »OU Iont sterlinget, a győzelem jutal­mat. Különben, az angol champion, conlitioja tetőfokán látszott állni. Csakhamar aztan a szerecseny is meg­jelent, de mielőtt tolösieges ruháját letette volna, külsejerol mit sem lenetett hetni : korom­lekete arcza semmi fohnuulasi nem árult ei. Mietott a harcz inegkezűoüoli, niegvalasz­tolláK a birakat, az idoméról es a narczolo felek segedeh. ivevessel tel kettó előli megkezdődött a küzdelem. Az ellentetek közeledtek egymáshoz es udvariasan kezet szorítottak. Csak most tűnt tol a kel tern közt a tesiaranyban való különb­ség. A szerecseny csaknem egesz fejjel muiia felül magassagbaii az angol bajnokot es karját is sokkal tioszszabbak voltak, mi roppant előny a boxoias mestersegenei. A néger kezdte a tainadast es rendkívül erdekes volt laun, mikor smith a mesterheg iniezeti natalmas csapasokai Hirtelen leuajtas es nalralas allai kikerülte, ugy nogy az első tourban a szerecseny semmuele eioiiyt nem vívhatott KI. A masouik tourban maul a ketten reszesui­tek mell- es lejcsapasoKban s csak most kezdő­dött az elkeseredett viaual. amim nagyon izgatott volt, ebeimen Jackson mggadi verret iparkodott euenteiei eiuongeiiu. A neger most ugyancsak szaporazta az uiesekei az angol euainpion lejere es leslere, ugy hogy uiuubí nem mUoli tobue ellen aüaui az egymást gyor­san Kovetu uaiajmas caupasoknak. Egyszerre egy renükivui erős utes meg­hódítva az angol uajnokoi. ez a korlatul szoi­gaio kolelre hanyatlott s inajuriem keresztui­hukott. íviosi meg egy esapas es a Verseny el van döntve. Ain a szerecseny nem akarta enenieienek e helyzetei ktzsakmauyomi es a helyeit, nogy smhhet liarczkepielenne leue volna, muiez joga voll, kemo pillantast veteti a nirakra. Eközben a kabuiisagahoi magahoz lett Smith, .lacksonhoz roham es lubavai gáncsot vetett neki s a szerecseny, testenek egesz nosz­szavai a pauolaton leruu végig. Jackson hirtelen miken es na a segedek nem mierveinainak, a huxoias lolytasa szomorú vegeredmenyt idezeti voma ele. Smithnek ez uinaireljarasaaualanos nieguoi­rankozast vont maga man es audoii végre a zaj leesilapuh. a jury .lacksoiiuak a javara dontult es a győzelem dijat legott atadia neki. Jackson legközelebb Amerikaua kapón meghívást, hogy ott a világhírű suhivau OKOI­niuveszszel verekedjek meg. A győztesnek a dija 2U,UUO doharhan van megállapítva. Uiy szép kis kerek összeg ez, nietynek kierdemieseert szívesen probalkoznak meg, — se haj, ha lapított orral, par tog elvesztesevei es borda­töréssel lesz is a doiog egybekötve ! A boxolo uraságokat mindez nem igen teszel y ez i.

Next

/
Thumbnails
Contents